egerészölyv J. apróbb rágcsálókat pusztító sólyomféle, barna ragadozó madár; Buteo buteo.
• Legkorábbi neve 1590-ből adatolható: Nyúl vadaszo sas (SzikszF.). Újabb nyelvjárási nevei (nyulászu kánya, nyulászu kányo /ÚMTsz./) is bizonyítják, hogy az így jelölt madár egereken kívül más kisebb emlősökre is lecsap. Fő tápláléka azonban az egér, neve vadászatával függ össze, a ragadozó madár táplálékszerzésére utal. Ennek köszönheti számos elnevezését, R. 1793: egerészökánya (Grossinger), 1845: egerész-ölyv, egerész kánya, egerész vércse (Lovassy). Idegen nyelvi megfelelője a ném. Mäusebussard ’egerészölyv’, N. mauser ’egerész’, Mäusehabicht ’egérhéja’, Mäusefalk ’egérsólyom’, Mäusegeier ’egérkeselyű’ (Brehm),észt
hiireviu ’egerészölyv’ (KissMad.).
Költési területe a Skandináv-félsziget, Kelet-Lengyelország és Kelet-Görögországtól Szibériáig: az Altáj, Jenyiszej és Kazahsztán vonaláig terjed. Talán ezért nevezték muszkaölyvnek a régi ornitológusok. Az egerészölyv neve a népnyelvben huszársas; a ném. Bussard, N. busaar ’ua.’ madárnévből népetimológiai átalakítással jött létre, korábban buszársas lehetett. További nyelvjárási neve az Alföldön a parlagi- vagy tarló-kánya (Chernel), ezt kedvelt élőhelyéről kapta. Jellegzetes magas, nyávogó hangja az alapja több dunántúli nyelvjárásunkban nyávogó-, sikoltó-, sió-, sivó-kánya (Zala m., Somogy m.) (uo.), sijókánya, sírókánya, siápkánya (< R. és N. siápol ’éles hangon beszél, ijedezve kiáltozik, csipog’ /NySz., MTsz./), siu-riu kánya, sijó-rijó kánya nevének. Idegen nyelvi megfelelője az észt viutsirk, viukull (KissMad.). Alakfestő a szaknyelvi kerékfarkú ölyv és a nyelvjárási kerekszárnyú sas (uo.)elnevezése. Nemi nevének alakváltozatai: ölv, örv, ölü, ülü, ölyü, ülyü, ölő, ölű.
♦ Az egerészölyv a madarak osztályának vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj. Európa, Ázsia
nagy részén költ, egészen a Bering-tengerig előfordul. Az európai országok többségében a leggyakoribb ragadozó madár. Európai populációja megközelíti a
4 millió párt. A délebbre fészkelők állandó vagy kóborló madarak, az északiak részleges vonulók. A vulpinus alfaj egyedei a telet Afrikában vagy Délkelet-Európában és Ázsia délnyugati részén töltik, azaz hosszú távú vonulók. Testhossza 50–60 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 110–130 centiméter. Színezete változó, a sötétbarnától a majdnem fehérig terjed, ami egyedülálló az európai ragadozó madarak között. Az egerészölyv vagy kerítéskarókon, oszlopokon ül, vagy a felszálló légáramlatokon kering. Nyávogáshoz hasonló kiáltásokat hallat. Fészkelésre mélyebben az erdőkbe vonul. Nagyon komoly mennyiségű egeret fogdosnak össze a letarolt mezőkön és réteken, s ha egeres év van, szintén nagyobb számban jelennek meg a sújtott területeken, hogy a csapást, mely nekik terített asztalt jelent, kihasználják.
