KALINKA(FA) – növény (családnév)
(Fotó: kányabangita)
kányabangita J: fehér bogernyős virágú, vörös termésű, magasra növő erdei cserje; Viburnum opulus.
kálna J: kányabangita.
A Viburnum opulus (kányabangita, kányacseresznye, kányabegye, kányafa)piros gyümölcse a kányabogyó, a madár szívesen eszi. Sok tájnyelvi elnevezésben a génye, gánya alak található, ami a szláv kalina átvétele. A németbe is átkerült, vö. Kalinkenbeerstrauch, Kalinkeholz ’Viburnum opulus’. A nép a kánya madárnevet kereste a növénynevekben, a madárneves előtag tulajdonképpen a növény szláv kalina népetimológiás átalakításának eredménye. A Brassó megyei Tatrangon kálnofa elnevezés használatos, mely hangtanilag a legközelebb áll szláv eredetijéhez.(A szlovák és cseh kalina növénynévre Sándor István már 1808-ban felhívja a figyelmet.)
A szótörténet azt mutatja, hogy a szlávból kölcsönzött eredeti gálna, kálna alak mintegy száz évvel később már kánya alakban is föltűnik a magyar írásbeliségben. A szóföldrajz szerint is a különböző tájnyelvi nevekben tovább tart az eredeti és a népetimológiai alakulat egyidejű megléte.
A román călin ’kányabangita’, călínă’ennek bogyója’ szintén szláv eredetű.
A kalinka-fa ’Viburnum opulus’ (R. 1797: Grossinger) külön átvétel a szláv kalinka szóból.
Népies nevei a holyagfa, bokoló virágfejeinek látványos fehérsége alapján hófa, illetve sárfűz, vízibodza, kányacseresznye, gányfa, kakasfa, kányafa, kalinkafa,
kálnófa, pirókfa, sörgyefa, vízibodza. Nevezik ostorménfa, a Szigetközben ustornyélfa néven is.
A kányabangita összetétel Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szóalkotása (R. 1807: MFűvK.), ezután más munkákban is megtalálható (1865: CzF., 1877: Math. és TermTudKözl. 14, 1895: Pallas). Mérges, piros bogyójú növény.
A madárnévvel képzett szóösszetétel bangita utótagja 1793-ban bukkan föl a magyar írásbeliségben (Földi), és származékszó lehet: a N. banga ’bogyó’ (Kassai) kicsinyítő képzős alakja. Eszerint a bangita a növény jellegzetes, piros bogyótermését jelölhette.
A régi füvészek még sambucusnak, azaz bodzának hívták, akárcsak a syringát, az orgonát „spanyol bodzának”. Lippay Jánosnál „Sambucus rosa, kit a németek
Schneeballennek neveznek, azaz hólapta, mert sok apró fehér virágai, mint a jókora labta, gömbölyűn összenőnek, egy ujjnyi temérdek vesszei nőnek, mint
a kániabögjének”. Ez utóbbi kifejezés nem Lippaytól való, a kányabegye régebbi elnevezés, a Hegyalján már korábbról adatolható. De a Lippay-féle könyv után is szerepel a különböző szótárakban, lexikonokban (1708:Szenczi, 1834: Kassai, 1895: Pallas, 1911: Nsz.). A nyelvjárásokban ma is ismert (ÚMTsz.:Csallóköz
| MNy. 56:Vas megye). Összetartozik a kányabogyó névvel, annak csak alakváltozata; a madár begyére utal, hiszen a növény bogyója kedves csemegéje ennek a madárnak.
A kányabogyó szintén népnyelvi elnevezés a Hegyaljáról; vö. R. 1803: Kitaibel (Tállya), de szerepel füvészkönyvekben, szótárakban is [1831:Kresznerics, 1834: Kassai (Hegyalja), 1865:CzF.]. Ma is használatos a nyelvjárásokban (MNöv.: Hegyalja, Heves, Baranya | ÚMTsz.: Noszlop). Szintén a termésre utal a kányacseresznye, a Viburnum opulus nyelvjárási neve [OrmSz.: kányacserösnye | ÚMTsz.: kányacseresnye (Kálmáncsa), kányacserösnye (Pölöskefő), kányacserësnye
(Kőszeg-Hegyalja) | Herman: kányacseresnye (Somogy megye) | Molnár I.: kányacserösnye (Szeged) | NyIrK. 9: knyacseresznye (Siklód)]. Az összetétel cseresznye utótagja Viburnum opulus gyümölcsének gömbölyű alakjára, piros színére vonatkozik.
Piros kánya társneve gyergyói tájszó. A fa frissen szedett termése a kányabingó. Étvágyjavító szer. A szárított termés főzete (borogatással, bedörzsöléssel)
értágító hatású.
Igen korán megjelenik a magyar írásbeliségben a Viburnum opulus kányafa elnevezése. Már a XV. század elejétől szerepel okleveleinkben (R. 1425: OklSz.), majd glosszák között és szótárakban (1500 k.: StrassbGl., 1570: KolGl., 1585: Calepinus, 1604: Szenczi). Későbbi füvészeink szintén ismertetik (1783: NclB., 1798: Veszelszki, 1807: MFűvK., 1808: Kitaibel, 1813: OrvF.), utánuk sem hiányzik a szótárakból, lexikonokból (1833: Kassai, 1843: Bugát, 1865:CzF., 1895:
Pallas). A népnyelvben szintén ismert terminus, alakváltozatai sok vidékünk nyelvjárásában használatosak [SzegSz.: kányafa | Ethn. 3: gényefa (Vas megye
Sorok) | Nyr. 18: kányosfa (Baranya megye Csuza) | MNy. 56: kálnofa (Brassó megye Tatrang), gánya (Győr megye Ásvány), gányo (Szigetköz, Vének), gányafa (Vág melléke) | ErdL. 23: gányafa (Nógrád megye) | MTsz.: kányafa (Székelyföld) | Nyr. 37: kálnofa (Brassó megye Tatrang) | Kovács: kánya, kányafa, gányófa (Szigetköz)]. A gényefa kétségtelenül csak magas hangú alakja a gányafa, gányo névnek.
A ma is használatos Viburnum tudományos nevet Linné adta, de már Vergilius említett egy viburnum nevű cserjét, amelynek vékony ágait kosárfonásra használták.
A Viburnum nemzetségnek mintegy száz faja és sok változata van. Amerikától Japánig honos az északi féltekén. Ma a bangitának számos kedves virágú, ősszel
megszínesedő szép levelű változata díszlik a kertekben. Ismert rokona a labdarózsa.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -