KAJSZI – növény (családnév)
(Fotó: sárgabarack)
barackfa J: kajszibarackot termő fa. kajszi J: kajszibarackot termő fa; Prunus armeniaca. duránci J: nem magvaváló (csonthéjas termésű gyümölcs). Rózsabarack J: egy kissé lapított, nap érte oldalán piros kajszibarack.
A barack a Besztercei Szójegyzékben fordul elő legelőször (1395 k.), majd Melius Juhász Péter Herbariumában (1578) és Verancsics Faustus Dictionariumában (1595): barazk ’Persica’. Szikszai Fabricius Balázs Nomenclatorában (1590) a Malum armenicum a tengeri barack, míg a Malum persica a duránci barack. Ez utóbbi tulajdonképpen durazzói (az ókorban Dyrrachium) barack. Lippay János (1664) a duránci jelzőt a latin duracina megfelelőjeként használja. Nyelvjárásokban használatos a duránca alakváltozat.
Az őszibarackot Lippay közönséges barack néven különbözteti meg a kajszitól. Márton István Uj német rudimenta című művében (1801) a baratzk ’Pfirsich’, az őszi baratzkfa jelentése ’Pfirsichbaum’, míg a kajszin baratzk ’Aprikose’. Őszibarackról először Mikes Kelemen írt törökországi leveleiben, a szó múltja tehát csupán a XVIII. századig nyúlik vissza. De a kajszi név is csak a XVII. században bukkan fel; 1621-ben „Kajzín baraszk Persicum rubrum, sanguineum”, 1664-ben Lippaynál kaiszi baraszk, 1708-ban Pápai szótárában kajszin baratzk. A XIX. században az összetétel kajszi, kajszin előtagja önállósul.
Egyesek szerint a gyümölcs kínai nevéből származik, amelyet a törökök közvetítettek balkáni úton. A kajszi szó végső forrása minden bizonnyal a perzsa. Vándorszó lett belőle a török révén. A gyümölcs perzsa qaisi, török kaysi neve elterjedt a balkáni nyelvekben is; vö. szerbhorvát kajsija, bolgár kajsíja, macedón kajsija, albán kajsí, újgörög . Megvan a románban is: caís, caísă.
Maga a barack szó szláv eredetű a magyarban. Somogy megyében boroc. A gyümölcstani irodalom inkább az őszibarackot érti a barack alatt, míg a másik növényfajt általában kajszi alatt tárgyalja. A köznyelvben viszont inkább
fordított a helyzet (vö. baracklekvár, barackpálinka, barackmag stb.). Az őszi- és a kajszi-(sárga)barack a németben Pfirsich és Aprikose, a latinban Persica
és Armeniaca.
A két barack nem éppen közeli rokonai egymásnak. A régi füvészek azonban csak a külsőségek alapján ítéltek, s a XVI. századig nem különböztették meg élesen a két fajt, amely együtt jutott a régi közép-ázsiai közlekedési úton Nyugat-Ázsiába.
A sárgabarack vagy kajszi Kelet-Turkesztántól Nyugat-Kínáig őshonos. Nyugat-Ázsiában ismerkedtek meg vele az I. században a rómaiak, és így kapta tőlük a kajszi a malum armenicum nevet. Az őszibarack Kínában őshonos, időszámításunk kezdetén került Perzsiába, ott ismerték meg a rómaiak. Tőlük származik malum persica (’perzsa alma’) neve. Tudományos neve Prunus persica, amelyből minden európai neve ered, így az olasz persica, perca, az angol peach, a francia pech, pecher és a német Pfirsich.
Az őszibarack ősrégi kapcsolatban áll a kínai néppel. Neve tao, melyet az irodalomban gyakran emlegetnek. Az őszibarack legrégibb írásos dokumentuma is Kínából való, mégpedig egy Kr. e. X. századi szertartáskönyv dicséri. Jóval később a híres Kung Fu-ce (Konfucius) is említi, elsősorban mint erkölcsi szimbólumot.
Különösen ízletes gyümölcséért éppen úgy kedvelik, mint csodálatos virágzásáért. Nyugat-Kína hegyvidékein őshonos. A kínai hagyomány az istenek és tündérek lakta belső-ázsiai Kunlun hegységből származtatja, és gazdag hiedelemvilággal övezi. Gyümölcse a régi írásokban a halhatatlanság, a hosszú élet jelképe volt. Igen gyakran szerepel festményeken, rajzokon. A régiek hittek abban, hogy titokzatos erejével legyőzhető a gonosz. Tao Jüan-ming, a híres költő Az őszibarack-virágos forrás című története a tao mesés, boldog földjéről máig népszerű olvasmány. Ragyogó rózsaszín virágait gyakran hasonlítják szép hölgyek hamvas orcájához. A szélnek, esőnek ellenállni nem tudó szirmok a tovasuhanó ifjúság mulandóságára emlékeztetnek. A virágnaptárban a 3. holdhónapot jelképezik vele. A kajszival, szilvával, gesztenyével és jujubával az „Öt Ünnepelt Gyümölcs” sorában tartják számon.
Csonthéjas gyümölcs, húsa édes, alakja gömbölyű; az őszi is és a kajszi is igen keresett a gyümölcspiacon. A magyar őszibarackról korán megemlékeznek;
Konrad Gesner már a XVI. században feljegyezte a persica ungarica nevet. Jó őszibarack termett ebben az időben Batthyány Ferenc és Nádasdy Tamás kertjeiben. Úgy látszik, külföldre is eljutottak.
A XVIII. század folyamán érkeztek Magyarországra a francia őszibarackok, a hazai szakirodalom e század végétől foglalkozik velük. Az amerikai korai fajták a XIX. század végén hódítottak tért nálunk, elsősorban a filoxéravész után kopáran maradt szőlőhegyeket ültették be velük. Megkezdődött a tömegtermelés.
Kínai régészeti adatok szerint már 5-6000 évvel ezelőtt termesztettek kajszit. Ilyen korú, sőt ennél régebbi magleletekről is tudunk, melyek igazolják
a kajszi előfordulását Örményországban. A Földközi-tenger medencéjében későn jelent meg. Dioszkuridész mailon armeniacon néven említi, Plinius szerint
pedig „korán érő gyümölcs”, azaz arbor praecocium. Ebből származnak a spanyol alberique, a francia abricot szavak és ebből való az újgörög prikokkia is.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -