GUBACS(ORMÁNYOS) – állat (családnév)
(Fotó: repce gubacsormányos)
Repce gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostigma)
A repce egy ritka kártevője, a gubacsormányos. Ennek a ritka károsítónak meglehetősen „nyakatekert” életmódja van.
Az őszi káposztarepce agrozoológiai szempontból szinte egyfajta „állatorvosi ló”-nak is tekinthető. Állati kártevők hosszú sora él meg rajta, ráadásul
közülük sok olyan található, amelyek súlyos, a termést döntően veszélyeztető kártételt képesek okozni. Nem véletlen, hogy a repce esetében az állati károsítók
elleni védekezés sokkal nagyobb hányadát adja a növényvédelmi költségeknek, mint más, fontos szántóföldi kultúrák termesztése során.
Ha csak az ormányos bogarak családjából (Curculionidae) a Ceutorhynchus nemzetséget vesszük alaposabban szemügyre, akkor kiderül, hogy e nemzetségből négy faj is károsítja a repcét. E négy faj közül a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi), a repceszár-ormányos (Ceutorhynchus quadridens) és a repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis) szinte minden repcetermesztő által – sajnos – jól ismert károsító. E három faj ellen gyakorlatilag szinte minden évben külön-külön is védekezni kell. A negyedik faj, a repcegyökér-ormányos, vagy ahogy többen is ismerik: a gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostigma) csak szórványosan fordul elő, jelenléte viszonylag ritkán okoz olyan súlyos növényvédelmi problémát, amely már védekezést igényel. Sok termesztő nem is ismeri ezt a kártevőt.
A károsító felbukkanása. A gubacsormányos megjelenésével és kártételével először 2015 márciusában találkoztunk gazdaságunk Püski mellett, a „lucska” földterületen elterülő, 30 hektáros, Labrador fajtájú repcéjében. Az állományban már március hónapban foltokban satnyábban fejlődtek a növények. Április közepére viszont már nagyon szembetűnő volt a károsodás. A visszamaradt növények gyökérnyaki részén, közvetlenül a talajszintnél a növény gyökérnyaka megduzzadt, több hajtás indult meglehetősen gyatra fejlődésnek. A duzzadt rész felvágása után barnás rágcsálékkal teli üreg nyílt meg, benne néhány 2-3 mm nagyságú kicsiny fejtokkal rendelkező kukaccal egyetemben
Később, május folyamán, a repce virágzása idején a növényállomány látszólag kompenzálta a csökött egyedek okozta kiesést, de a táblába behatolva
nagyon hamar feltűnt a károsodott növények fejlődésbeli és méretbeli elmaradása.
A gubacsormányossal fertőzött tövek a gubacsok felett már tőből elágaztak, több, de sokkal satnyább, fejletlenebb hajtást hoztak. Ezek mérete messze elmaradt az egészséges hajtásokétól és jóval később is virágoztak. A repce további fejlődése során ezek a növények kötöttek ugyan becőket, de termésük töredéke volt az egészséges tövek termésének és meglehetősen gyorsan kényszerérésen estek át.
A gubacsormányos megjelenése a repcében meglehetősen váratlan esemény volt. Korábban még nem találkoztunk a Püski környéki repcékben ezzel a kártevővel. Ráadásul a károsítás nem pontosan az irodalomban leírtak szerint következett be. A lárvák tevékenysége által kialakult duzzanatok, gubacsok ugyanis szinte minden esetben fent, a talaj szintjén alakultak ki. Ennek lehetséges magyarázata lehet az a tény, hogy a kártevő rajzása, peterakása idején, 2014 őszén az időjárás szélsőségesen csapadékos volt. Gyakorlatilag a repce a vetés után egészen november végéig – december elejéig vagy vízben állt, vagy vízzel teljesen telített talajban élt. A kártevő – hacsak nem akarta petéit a víz szintje alá helyezni – kénytelen lehetett a szokásosnál magasabb növényi részeken petéket rakni.
A gubacsormányos életmódja. Ennek a ritka károsítónak meglehetősen „nyakatekert” életmódja van. Két rassza van: egy, amely ősszel rajzik és egy, amelyik tavasszal. Korábban ezt a két rasszt két különálló fajként is írták le, de csak több éves kutatómunka tudta egyértelműen tisztázni, hogy az ősszel és tavasszal rajzó imágók ugyanazon faj egyedei. A tavaszi rassz nem veszélyezteti a repcét, vad keresztesvirágú növényeken fejlődik. Az ősszel rajzó rassz viszont az ősz folyamán, szeptember–november folyamán rakja petéit a fiatal repceállományra. A rajzás és peterakás elhúzódó folyamat, szeptembertől egészen a fagyokig tarthat, a peterakás kivételesen még kora tavaszra is áthúzódhat. Döntően pete alakban telel át a károsító, bár imágóként és szélsőségesen ritka esetekben fiatal lárvaként is képes áttelelni. Ennek következtében tavasszal ez az ormányosbogár kezdi meg a károsítást a repcében.
Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy miért nem lehetett ezt a kártevőt még rajzás idején észrevenni? Az őszi károsítók, főképp a repcebolha (Psylliodes chrysocephala) rajzásának nyomon követésére alkalmas sárga tálak és/vagy ragasztós lapok fogják ezt a károsítót is. Ez igaz is, csak 2014 őszén az időjárás nem kedvezett a repcének, sem pedig a gubacsormányosnak. Valószínűsíthetően a gubacsormányos már olyan későn rajzott, amikor már csak az hagy kint sárga álat, aki eleve számít erre a károsítóra.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Az ormányosbogár-félék (Curculionidae) a bogarak rendjének legnépesebb, az ormányosbogár-szerűek öregcsaládjába sorolt családja.
Ez a legtöbb (világszerte mintegy 50-60 ezer) fajt számláló rovarcsalád.
Magyarország területéről jelenleg 922 fajukat ismerjük, de a szám folyamatosan emelkedik. Nevüket ormányszerűen megnyúlt fejükről kapták.
Az ormányosbogarak pontos rendszertani helyét Roy A. Crowson határozta meg (1955), és az alcsaládokat is ő sorolta be. Ő ismerte fel azt is, hogy a Scolytinae (igazi szúk vagy szúbogarak) és a Platypodinae alcsaládok is ide tartoznak. Az azóta eltelt évtizedekben sok más, általa az ormányosbogarak közé sorolt faj rendszertani helye megváltozott. Az 1990-es évek végétől Miguel Alonso-Zarazaga és Christopher Lyal kutatásainak köszönhetően az entomológiában uralkodó nézet szerint a családba sorolás kritériuma nem az ide sorolható fajok jellegzetes ormánya, a rostrum, hanem a hímivarszervek sajátossága: a potroh kilencedik szelvényén elhelyezkedő párzószerv, a spiculum gastrale nagyobb, mint annak a köztakaróba ágyazott alapíze, a manubrium; ha egy fajnál hiányzik a spiculum gastrale, úgy annak rostruma, azaz ormánya sincs.
A legkorábbról ismert ásatag ormányosbogarak a felső jura rétegeiből kerültek elő, e korai példányok ormánya a maiakénál jóval hosszabb volt. Ebből az entomológusok arra következtetnek, hogy a Curculionidae család recens taxonjainak filogenetikai sora a hosszú ormányosoktól vezet a rövid ormányosok felé, azaz ez utóbbiak a törzsfejlődés egy későbbi szakaszát képviselik. A család tagjai ma világszerte elterjedtek.
Az ormányosbogarak legjellemzőbb sajátossága ormányszerűen megnyúlt fejük. Szájszervük az ívesen hajló, az Előtor alá görbíthető ormány, a rostrum elülső részén található. Formája rendkívül változatos lehet a két véglet között: hosszú és hegyes végű a Curculio, rövid és tömzsi az Otiorhynchus nemnél. A barkóknak nevezett fajok ormánya rövidebb, széles és lapos, más fajoké akár testüknél hosszabb is lehet. A rostrumból kiágazó, hosszú, kilenc-tizenegy ízből álló csápjuk a csápnyélen túl megtörik (ún. térdes csáp), utolsó három-négy íze pedig bunkószerűen megvastagodott. Látószerve csak a talajban, illetve pincékben élő Torneuma-fajoknak nincs.
E két általánosan jellemző jegyet – az ormányt és a csápot – nem tekintve az ormányosbogárfajok megjelenési formája, színe, mérete rendkívül változatos.
Kifejlett példányaik hossza 1 és 40 milliméter között változhat.
A fajok többsége rejtőszínű, de vannak közöttük élénk fémfényűek is. Sokuk testét apró pikkelyek fedik. Lábaik rövidek és erősek, lábfejízületeik száma
négy.
A legnagyobb, Magyarországon honos faj, az acsalapu-ormányos (Liparus glabrirostris) hossza elérheti a 15–22 millimétert, de a világ trópusi övezeteiben ennél lényegesen nagyobb ormányosbogarak is élnek.
A pajzsocska (scutellum), a hártyás szárny (alae) és az ezt takaró Szárnyfedő (elytrum) a középtorhoz csatlakozik; ez utóbbi az
Utótort is elfedi. A tor hasi oldalát barázdák tagolják; ezek száma és elrendezése ivarfüggő. A potroh kilenc szelvényből áll; az ivarszervek az utolsón találhatóak. Lárváik kukac típusú lábatlan lárvák.
Az ormányosbogarak csaknem kizárólag növényevők, a legtöbb faj élőhelye meglehetősen behatárolt. Zömmel szárazföldiek, de vannak vízi növényekben élők is. A legtöbbjük oligofág, de vannak Monofág és polifág fajaik is. Emésztőrendszerük három részre tagolódik: a Szájöbölre (stomodeum), amely magában foglalja a nyelőcsövet (aesophagus) és az Előgyomrot (proventriculus), valamint a középbélre (mesenteron) és a végbélöbölre nyíló
Utóbélre (proctodeum). A táplálékcsatorna utolsó szakaszához csatlakoznak a kiválasztást segítő mirigyes csövecskék, a hat Malpighi-edény. Légcsőrendszerükbe (tracheae) a tor és a potroh felületén található
Légzőnyílásokon keresztül (spiraculum) jut be a szükséges oxigén. A
keringési rendszer központja a szívüreg, a véráramot a háti véredény lüktetése tartja mozgásban.
Idegrendszerük központja a szemek, a csápok és a szájszerv működtetéséért felelős, három dúcpár alkotta agydúc, ehhez csatlakozik a hasdúclánc. Ormányukkal lyukat fúrnak a növényekbe, és ebben helyezik el petéiket, lábatlan lárváik pedig a növényben fejlődnek ki. Szaporodásuk miatt az ormányosbogarak számos, kultúrnövényeken élő faja mezőgazdasági kártevő. Így például a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici) lárvái a lucerna
és a szőlő, a lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris) a cukorrépa gyökereit, az apró csipkézőbarkók (Sitona spp.) pedig a pillangósvirágú növények
leveleit károsítják. A levélbarkófajok (Phyllobius spp.) tűlevelű és lombos fák – köztük gyümölcsfák – lakói. Hasonlóan káros a fák lombozatára a bimbólikasztó bogár vagy más néven almabimbó-likasztó ormányos (Anthonomus-pomorum), illetve a borsóormányos (Aoromius quinquepunctatus) is. A szintén az ormányosbogarakhoz tartozó, alig 2–3 milliméter hosszú gabonazsuzsok (Sitophilus granarius) az elraktározott szemes gabona és kukorica kártevője. Legvégül pedig a fák gesztjét és kérgét károsítják az igazi szúk vagy szúbogarak (Scolytinae).
Zene: Gubacs Fesztivál.