gerle J. galambféle, de kisebb, szürkésbarna tollazatú madár; Streptopelia.
• A párban élő galambfajok szokásos neve a magyar nyelvterületen a gerle (gerlepár, gerlicepár). A vadgerlét ’Streptopelia turtur’ és a balkáni gerlét
’Streptopelia decaocto’ vadgalambnak is nevezik. A gerle név első írásos felbukkanása a magyarban 1830: „A’ kesergő gyenge gerle Panaszát véle sírja le”,
1848-ban görle (TESz.). Alakváltozata a nyelvjárásokban MTsz.: gelle, gille | ÚMTsz.: gëlle | OrmSz.: gile | Nom.: gilimadár | Herman 1914: gillimadár
| Chernel: gerlemadár.
A gerle szó régi alakja gerlice volt (N. gilice, gilica), amely szintén a délszláv nyelvekből származik (lásd ott). A gerle madárnév utólagos elvonással
keletkezett a gerlicéből, a -ce végződést képzőnek fogta fel a nyelvérzék; a kicsinyítőnek ható -ic- elem (pl. Katica, tubica) elhagyásával.
A gerle latin szaknyelvi Streptopelia genusneve a ’nyakék, nyaklánc’ jelentésű gör. sztreptósz és a peliósz ’feketés’ szavak összetétele, a nyaki tollazat
fekete színére utaló terminus. A balkáni gerle a velünk szomszédos Bánságból érkezett a Dél-Alföldre, ahol a vadászok már az 1920-as években jelezték az
„új” gerlék egyre népesebb jelenlétét. Hamarosan a magyar népnyelvi balkáni gerle elnevezést is megkapta, hiszen valóban a Balkán felől jött hozzánk. Baranyában kukurú-madár a gerle (Nyr. 15), ez hangutánzó elnevezés. A kacagó gerle ’Streptopelia risoria’ madárnevünk a ném. Lachtaube ’ua.’ (EL.) tükörfordítása.
A vadgerlét (N. vadgerlice, erdei gerle)az európai népek kibocsátott hangjáról, a „turr-turr”-ról nevezték el. Ilyen mindenekelőtt a lat. turtur neve (EL.).
Így a németek Turteltaubénak (W.) (< kfn. türteltube < ófn. turtilatuba, turtulatuba /DWb./), Erdélyben a románok turturikának nevezik, ezzel is utánozva a vadgerle dallamos, közismert búgását. Hasonló neve többek közt az ang. turtle dove, fi. turturikyyhky (W.),észt turteltuvi, fr. tourterelle, ol. tortora,
sp. tórtola (EL.).
♦ A legismertebb galambokat a gerle nemzetségbe (Streptopelia) sorolták, mint pl. a vadgerlét, a balkáni és a kacagó gerlét. Kivéve a havasi erdőket és
a rengetegek belsejét, a gerle az egész Kárpát-medencében jóformán mindenütt közönséges. Mint Chernel írja, „igen társaságszerető s a költési időt kivéve,
midőn inkább párjának él, majdnem mindig néhányad magával vagy nagy csapatokban jár. De fészkeléskor sem vonul magányba, hanem rendesen bizonyos területen, nem nagy távolságra egymástól, számos pár alapítja meg otthonát”. A balkáni gerle gyors terjeszkedése mellett az európai települések és városok állandó lakója lett, gyakran hallani búgó hangját, s orrhangú kacagását.
A magyar nép egyik közismert és közkedvelt madara a gerlice. Életritmusát és települési viszonyait durván megzavarta a balkáni gerle betelepülése hazánkba.
Ez az erősebb és tolakodó faj a városi kertekből teljesen kiszorította. A tanyavilág felszámolásával és a gyomirtó szerek használata miatt a mezőgazdasági területek vadgerleállománya is erősen megfogyatkozott. Pedig Herman Ottó még A madarak hasznáról és káráról című könyvében ezekkel a szép sorokkal ismerteti:
„Gyönyörűen járó, roppant sebesen repülő, ügyes és kedves madár; szép, tiszta; párjához ragaszkodó, megindítóan burukkuló jószág. És ki csodálkoznék akkor
azon, hogy a nép szerelmének és a szerelemben hűségének madarát látja benne. Romlatlan lelkület nyilatkozik meg a nép hitében, hogy az özvegyen maradt
gerlemadár utána pusztul elveszett párjának.” A népköltészetben:
Élnek, élnek ők együtt,
Mint két páros galamb.
Súgnak, búgnak, burukkónak,
Mig megá’gya a pap.
A vadgerle ’Streptopelia turtur’ a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjében a galambfélék (Columbidae) családjához tartozó faj. A közeli rokon balkáni gerlével (Streptopelia decaocto) együtt vadgalambnak is nevezik. Észak-Európa, a skandináv államok és Finnország kivételével egész Európában és Nyugat-Ázsiában mindenütt megtalálható. A Szaharától délre eső szavannákon telel át, és áprilisban visszaszáll északra. Szeme pirosan szegélyezett, tollazata felül sötétebb, mint alul. Az öregebb példányok homloka, fejteteje és a nyak háti oldala kékes-szürke, a háta palaszürke vagy rőtes, barnás,
foltokkal tarkított. Ez a galambféle csapatokban keres táplálékot a földeken, sokkal félénkebb, mint a balkáni gerle. Sok gyommagot fogyaszt, főleg szántóföldeken keresi táplálékát. Lágyszárú növényekkkel és fűfélék magvaival, valamint gyümölcsökkel táplálkozik, míg a fiókákat „begytejjel” eteti; ez zsír- és fehérjedús folyadék, melyet begyéből, a nyelőcső zacskószerű tágulatából öklendezik ki. Magyarországon április és szeptember között rendszeres fészkelő, de más időszakban is előfordul.
