GÓLYA – állat (családnév)



 fehér gólya
(Fotó: fehér gólya)




A fehér gólya a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a Gólyafélék családjába tartozó faj.
A köznyelvben ő a közismert gólya.
Népi elnevezései a gilice, cakó, és az eszterág.
Elterjedése:
Szinte egész Európában (kivéve Skandináviát, A Brit-szigeteket és Olaszországot), Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában elterjedt. Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a 250 m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul.
Megjelenése:
Testhossza 100-115 centiméter, szárnyfesztávolsága 155-165 centiméter. Testének nagy része fehér vagy piszkosfehér, szárnyai feketék, csőre és lába piros.
Életmódja:
Jellemzően emberi környezetben fészkel. Valaha magas fákra, később kéményekre, itt-ott templomtoronyra, ma leginkább oszlopokra építi fészkét, amelynek helyét mindig vizes élőhelyek közelében választja meg. A nedves réteken, tarlókon keresgél nagyobb rovarok, ebihalak, békák után, de elfogyasztja az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat, sőt, volt rá példa, hogy kisnyulat is vittek a fiókáknak tápláléknak.
Szaporodása:
A gólyák 3-5 éves korukban érik el ivarérettségüket. A párok egy költési időszakra állnak össze, s a hím választja a tojót. A megközelítőleg 1 méter átmérőjű fészket ágakból építik és szénával, szalmával, tollakkal bélelik. A fészkeket évente kitatarozzák újabb ágakkal, így egy-egy régebbi építésű fészek tömege elérheti a több száz kilogrammot. Oldalába nem egyszer egész verébsereg költözik.
A fészekalj 4-6 tojásból áll, és a szülők Május elejétől felváltva kotlanak. A fészekalj pusztulása esetén esetleg újabb fészekaljat raknak, ekkor a kotlási időszak is odébb tolódik. A 29-30. Napon kelnek ki a fiókák, amelyekre a szülők eleinte felváltva ügyelnek, miközben a másik élelmet, vizet hord. A fiatal gólyák a kilencedik hét környékén hagyják el a fészket. Miután megtanultak önállóan táplálékot keresni, csatlakoznak a vonulásra gyülekező csapathoz.
Vonulása:
Augusztus közepén már csapatokba verődnek, de csak szeptember közepén indulnak el vándorútjukra. A nyugat-európai állomány Gibraltár
a kelet-európai populáció Boszporusz felé indulnak el. A
Földközi-tengert e két tengerszoros valamelyikén szelik át. A Szahara
felett átrepülve egészen Dél-Afrikáig eljuthatnak. A telet Afrikában töltik, majd a megfelelő időben visszaindulva március végén jelennek meg hazánkban. A korszerű technikának köszönhetően műholdas jeladókkal már on-line is nyomon követhető a gólyák vonulása.
Az első magyarországi kezdeményezés keretében két fehér gólyára került jeladó 2010 augusztusában.
Védelme:
Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100000 Ft. Szinte a teljes fészkelő állománya lakott területekhez kötődik, ezen belül is a lakossági elektromos hálózat tartóoszlopain található a fészkek zöme. Elsősorban az áramszolgáltatás biztonsága érdekében a 70-es évektől folyik a fészkek tartószerkezetre emelése. A közhiedelemmel ellentétben ezek a fészektartók nem vonzzák a gólyákat, szerepük a fészek eltávolítása a vezetékektől. Komoly problémákat a középfeszültségű (20 kV) hálózat légvezetékei okoznak, mivel a tartóoszlopokon a (többnyire fészekből kirepülő, fiatal gólyák) halálos áramütést szenvednek. Becslések szerint az éves szaporulat kb. 20 %-a elpusztul ilyen módon még az őszi vonulás megkezdése előtt.
Állatkerti előfordulása:
Szinte minden magyar állatkertben élnek fehér gólyák, melyek többnyire mentett madarak és többségük valamilyen oknál fogva nem engedhető többé szabadon. Ha megfelelő táplálékot kapnak, akkor a fehér gólyák nagyszerűen viselik a telet.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Kosztolányi Dezső – Zsivalygó természet:

 
GÓLYA.

- Amikor megpillantasz, szájadon elkényszerült mosoly játszik, megindultság a gyermekkorból, kajánság és ősi bámulat. Bizony, hékás, én félig-meddig a
családhoz tartozom. Most azonban közölhetem veled, hogy nem én hoztalak. Valaha én is ezt hittem, gólyafiók-koromban. De azóta az anyám engem is fölvilágositott.

 
Szólások, közmondások:


Elvitte a gólya a kedvét; nincs jókedve vagy lányról: teherbe esett.
Elvitte a gólya az uzsonnát; már elköltözött a gólya, rövidebbek a napok, tehát nem kell uzsonnázni.
Elvitte, mint a gólya a fiait; elvitt valamit, és biztonságba helyezte.
Gondolkodik, mint fél lábon a gólya; elmerülten gondolkozik.
Meghozta, letette a gólya; tudniillik, a kisbabát: megszületett.
Engem se a gólya költött; én sem vagyok akárki, nem engedem, hogy packázzanak velem.
Nyeli, mint a gólya a békát; mohón eszik, megrágás nélkül nyel valamit.
Sokszor megjön addig, el is megy a gólya; soká lesz még az.
Gólyát látok; mondják annak, akit először látnak tavasszal mezítláb.
Nem lát több gólyát; nem éri meg a tavaszt.
Későbbre száll el a gólya, mint a veréb; a nagy testű emberek lustábbak, nehezebb mozgásúak, mint a kis termetűek.


Zene: Kaláka – A gólya

Hang: fehér gólya (Hortobágy).