vadkacsa, vadréce J. a háziszárnyas kacsához hasonló, tarka tollazatú vízimadár(faj). Tőkés réce; Anas platyrhyncha.
• A vadréce, vadruca (és a kacsa, réce) generikus jelentése kétségtelen, az Anast értik alatta. Első írásos említése 1590: vad réce (SzikszF.), 1641-ben
vad-réce (NySz.), 1840: tőkés-kacsa: vadkacsa-faj (MTsz.; N. Nyr. 24), 1898-ban vadrécze (Nom.).
Természetesen azt fejezi ki az összetétel, hogy nem házikacsa, hanem vadon élő madár. A vadkacsa név megfelelője a holl. wilde eend, fríz wylde ein, a
tőkés réce megfelelője pedig aném. Stockente, ang. stock duck, norv. stokkand ’ua.’ (EL.).
A tőkés réce, vadkacsa népi nevei: tőkeréce, zöldfejű réce, ruca, kacsa, góca; törzsökréce, öregréce, dunai réce, nagy kacsa (Chernel). Hevesben cigány-kacsa
(R. 1840: MTsz.). A háziréce ükapja, ahogy Chernel fogalmaz. Tompa Mihály így említi:
S mintha dobnál a vízbe nagy követ
Egy loccsanást benn új meg új követ,
Vadréczepár csap a habokba ott…
A népnyelvi zöldfejű réce (Chernel), az Alföldön zöld-fejű kacsa (R. 1898: Nom.) elnevezés a gácsér zöldes tollú fejére utal, megfelelője az ang. green-headed duck, greenhead, afr. groenkopeend (EL.). A régi népnyelvben 1838: sótra ’apró, fekete vadkacsafaj’ (Tsz.).
♦ A tőkés réce vagy vadkacsa ’Anas platyrhynchos’ a madarak osztályának lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe és a récefélék (Anatidae) családjába tartozó
faj. Egész Európában, Ázsia és Észak-Amerika jelentős részén elterjedt, a Kárpát-medencében a leggyakoribb récefaj. A házikacsa őse. A gácsér csőre zöldessárga, feje fémesen csillogó zöld, nyakán fehér gallér van, melle gesztenyebarna, oldala és hasa világosszürke. A tojó tollazata tipikus rejtőszínezet, amely azt a célt szolgálja, hogy a fészkén ülő madarat elrejtse ellenségei szeme elől. Egész teste barna alapszínű, amelyet kisebb-nagyobb méretű, szabálytalan alakú fekete pöttyök és foltok tarkítanak.
A vadkacsa százezres tömegben költ nálunk, de vonuló is akad szép számmal. Mivel igen gazdagok vagyunk tavakban, halastavakban és folyóvizekben, és ezeknek árterületei, a nagy nádasok és a – sajnos egyre fogyó – lápok, mocsarak kiváló költő- és tenyészterületei a vadkacsa sokféle fajának. Legfontosabb közöttük a tőkés, a nyílfarkú és a kendermagos réce. Ezek mind igen jó pecsenyét adnak. A vadkacsa általában vízen szedi össze táplálékát, de aratáskor ellepi a mezőgazdasági területeket is, az esti és hajnali „húzások” ősi hangulata vonzza a vadászokat.
