GAMÓ – növény (családnév)



harangláb
(Fotó: harangláb)




harangláb J: kékes virágú boglárkaféle növény; Aquilegia vulgaris.

1664-ben Lippay Jánosnál harangvirág (a német Glockenblume alapján). 1775-ben Csapó Józsefnél az Aquilegia neve szintén harangvirág. 1807-ben a Magyar
Fűvész Könyvben (MFűvK.) harang tzámoly.
A harangláb metaforikus terminus. A növény porzója kilóg a szirmok közül, mint a harang nyelve. Társneve a régi cámoly [R. 1578: cámoly-fü (Melius), 1775: czamoly-fü (Csapó), 1807: harang tzámoly (MFűvK.)]. Növénynévként ugyan nem mutatható ki, de a szlovénben a harang nyelve cámelj, nagyon valószínű, hogy ezzel függ össze.
A nemzetség latin Aquilegia neve először Hildegard von Bingennél bukkan föl a XII. században (ackeleia, agleia). Melius Juhász Péter 1578-ban keselyűfűnek
fordította magyarra, mely azután más munkákban is megtalálható (1643: Comenius, 1702: Miskolczi, 1911: Nsz.). Valószínűleg a ’sas’ jelentésű latin aquila név származéka, és a hajlott, görbült nektárlevelekre utal, amelyek a sas taréjához hasonlíthatók, esetleg a virág sarkantyújára vonatkozik, mely hasonlatos a sas karmaihoz. Ezzel függ össze az Aquilegia vulgaris sasfű neve, mely meglehetősen korán megjelenik a magyar írásbeliségben, már a XVI. század első felében olvasható [sas fÿw ’Ciperus’ (Herbolarium), XVI. század: sas fw ’Aquilegia’ (Ért. 30), XVII. század: sarga sas fw ’Heroion affodillus’ (uo. 15), 1775: Csapó, 1783: NclB., 1807: MFűvK., 1835: sas-fű (Kassai), 1878:Nyr. 7, 1884: ErdL. 23, 1911: Nsz.]. Tükörszó a románban a iarba-vulturului és a vulturică’Hieracium umbellatum’ (vultur ’sas’), illetve a német Adlerkraut ’Impatiens bals.’ (Adler ’sas’). Az Aquilega vulgaris német neve Adlerblume, azaz ’sasvirág’.
A saskeselyűfű (R. 1683:Nyr. 40, 1908: Zelenyák, 1911: Nsz.) a sasfű hasonneve.
További társneve a haranglábnak a gamó, gangabugya, gumóvirág harangcámoly, Isten kalapja, Isten papucsa, valamint a keselyűvirág (R. 1911: Nsz.).
1783-tól, Benkő József művének (NclB.) megjelenése óta szerepel a lexikonokban és szótárakban a harangláb társneveként a galambvirág, mely eredetileg erdélyi tájszó lehetett a nyelvjárási adatok szerint (NövKözl. 2: Fotos, Háromszék megye | Nyárády 40: Marosvásárhely | Ethn. 87: Árapatak | MNy. 4: Réty | Nyr. 37: csángók).
A szellőrózsához hasonlatos ez a hűvösebb erdőkben előforduló növény, de szárán nem egy, hanem 4–6 apróbb virág nyílik. Talán ezek emlékeztetnek
távolról az ágakon ülő galambokhoz. Erdélyben, Háromszékben – az Aquilegia vulgaris neveként – átkerült a románba, vö. román N. golonvirag. Már a XVI.
századtól említi a legtöbb szerző ennek a növénynek gilisztafű nevét is (1590: Szikszai, 1604: Szenczi, 1664: Lippay, 1767: PPB., 1775:Csapó, 1783: NclB.,
1831: Kresznerics, 1835: Kassai, 1843: Bugát, 1894: Pallas, 1908: Zelenyák, 1911: Nsz.).
A gilisztafű társneve a galandvirág, melyben az előtag a tapadással
létrejött galandgiliszta (1780), galandféreg rövid alakja.
Régebben gyógynövény volt a harangláb, Csapó József „Himlözö Gyermekeknek” ajánlja a magját, melyek egyébként a „Meg-rekedtt vizeletet” is megindítják, a „Torok belsö dagadását el-oszlatják”. Ezek a magvak „szinekre és nagyságokra nézve a’ Balhákhoz hasonlittanak”. A növény virágát is felhasználták, ugyanis „Száj-rothadását a’ virág vize tisztitja”. Vadon is található, de kertekbe is ültették, ahol „fél ember magasságra-is nö, virága kék és piros, egyveles szinü, le-felé loggó, harangformájú”.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: -