FORRÓ(FŰ) – növény (családnév)
(Fotó: tarajos sül)
Sárga virágú tátogatóféle gyomnövény; Linaria. tátogó J: (táj) gyújtoványfű.
1649-ben bukkan föl a magyar írásbeliségben: „Gyujtovány fű: Linaria vulgaris” (MNy. 33). Csapó Józsefnél 1775-ben szintén előfordul a gyujtován-fü. Benkő
Józsefnél 1783-ban (NclB.) szintén gyujtován-fü vagy len levelü fü. Diószegi Sámuelnél 1813-ban (OrvF.) gyújtován.
Egy korábban gyógyfűként használatos növény neve: a gyújtovány ’hideglelés’ (< gyújt) és fű szavakból képzett összetétel. Hasonneve Vas megyében a gyújtófű, a Szamosháton gyútóu-fű, a Hegyalján gyújtoványfű, Makón gyujtványfű, a Kiskunságban gyútoványfű és az egykori Maros-Torda megyében forrófű.
A forró hideglelés, váltóláz neve a népnyelvben a gyujtovány-hideg (Veszprém), gyújtvány-hideg (Szabolcs megye), gyujtvány-hideg (Heves, Borsod, Torontál megye), gyútovány-hideg (palócok).
A betegség nevét már Pápai Páriz Ferenc (1708) szótározta. Szamosszegen a gyútóufü ~ gyótóufü főzetével a „bőrlobbot, lázas gyulladásokat gyógyítják”.
Szinte az ország minden területén ismert, a Linaria számtalan társneve is erre mutat (N. serpentyűfű, márialen, sárga sarkantyú,fagyökerűfű, pintyő). Tátincs, vadtátos, mezeitátos, a Hegyalján tátogó neve arra utal, hogy virágja torkát kétoldalt megnyomva a két ajak széttárul.
A gyújtoványfű pintyő neve eredetileg más növényt jelölt, Diószegi a „Népközt forgó magyar nevezetek” között említett borjúorr (1813: OrvF.), illetve az orvosfű helyett javasolta a „Megállított nevek” közé az Antirrhinum majus jelölésére az aranyevő pintyő elnevezést. Valószínűleg a növénynévként szokatlan, ám nem páratlan, cselekvést kifejező előtag miatt idegenkedtek a későbbi szerzők ettől; a név ilyen összetételben nem bukkan fel többé. Használatos viszont a népnyelvben a’Cymbalaria muralis’ kőfali pintyő neve. Orvosi hasznáról kapta hugyosfű nevét (R. 1775: Csapó: hugyos-fü), mint Veszelszki Antal írta (1798): „nehezen vizelőknek estve reggel
hasznos”. A gyújtoványfű társneve még a lenlevelűfű és a békalen is [R. XVI. század második fele (NépNyelv. 1935), 1604: Szenczi].
A névadás magyarázata az, hogy nedves réteken, lápokon terem, valamint az, hogy a növény külsőleg hasonlít a többi lenre, de sokkal kisebb méretű. Sűrűn álló szálas vagy lándzsás levelei alapján áll fenn hasonlóság.
A tudományos Linaria genusnév a latin linum ’len, lenfonal’ szón alapul. Német neve is Leinkraut, azaz lenfű.
90 centiméteresre is megnő, szárán a váltakozó állású, lándzsa alakú levelei sűrűn ülnek. A párta halványsárga, az alsó ajak narancsszínű; sötétbarna szárnyas magvai vannak. Cserjés helyeken, utak mentén található ez a kellemetlen szagú növény. Magtermelése viszonylag nagy: növényenként akár 32000 is lehet. Virágából sárga festék állítható elő.
Régóta gyógynövény. Flavonokat tartalmaz. A népi gyógyászat aranyér, sárgaság, éjjeli ágybavizelés, epeutak gyulladása ellen alkalmazza. Erős hashajtónak és bélféregűzőnek ismerik.
A Linaria genistifolia a Balaton-melléken Imre-herceg-fű nevet kapott, gyermekek fürdőjébe teszik. A Linaria cymballaria, azaz cimbalomfű Horvátország nedves szikláin vadon nő, nálunk kerti virág, sziklát, falat befutó dísznövény. Régebben Vénuszköldök néven sebre használták.
A gyújtoványfű az a növény, amelyen először írták le a pelória jelenséget. Ez az elnevezés Linnétől származik, és szörnyeteget jelent. Azokat a rendellenesen
fejlett, csúcsálló virágokat nevezte így el, amelyek szimmetriája sugaras.
További információk:
Irodalom: Móricz Zsigmond – Forró mezők
Zene: Forró ólom zenekar.