FINTOR – növény (családnév)



mezei csormolya
(Fotó: mezei csormolya)




csormolya J: vetésekben tenyésző, bíborvörös virágú, mérges magvú gyomnövény; Melampyrum arvense.

1708-ban Pápai Páriz Ferenc szótárában bukkan fel először a tsormolya, 1775-ben Csapó Józsefnél csormolya, majd 1783-ban Benkő Józsefnél tsermely (NclB.). 1792-ben Baróti Szabó Dávidnál tsormoly, tsörmöly, 1798-ban Veszelszki Antalnál tsermellye,1807-ben Márton József szótárában tsermoja, 1830-ban a Tudományos Gyűjteményben csörmöl.
További alakváltozata a nyelvjárásokban a csermelye, csermény, csermenye, csermolya, csermillye, csörmöle, csirmolya, csermoglya, csermille, csermölye.
Nagy földrajzi elterjedtségű nyelvjárási és szaknyelvi szó. Bizonytalan eredetű, lehetséges szláv jövevényszavunk; vö. szerbhorvát N. rmanj ’csormolya’. A román N. ciormoeág, ciormoiag ’ua.’ a magyarból való.
A csormolya Melampyrum nemzetségneve Linné előtt Bauhinnál már szerepel, Theophrasztosz és Dioszkuridész ’gabonaföldek gyomnövénye’ jelentésű görög melampyron, melampyrosz nevére vezethető vissza. Tulajdonképpen ’fekete liszt’ jelentésű, mert a görög melasz ’fekete’, a pyrosz (többnyire többes számú alakja, a pyroi olvasható) pedig ’liszt’ jelentésű. Bár az összetétel melasz előtagja fordítható ’komornak, vészesnek, gonosznak’ is, ebben az esetben a jelölt gyomnövény tömeges fellépésének veszélyére, kárára utal. A motiváció ez esetben az, hogy a félparazita gaz szívógyökerei elvonják a művelésben álló gabonanövények tápanyagait. Az arvense fajnév ’vetési, szántóföldi’ jelentésű.
A csormolya társneve a feketebúza (R. 1775: Csapó), Csapó így fordította a görög–latin nevet. Meg is magyarázza: „A’ buzak között terem, szint úgy feje
van nékie, melly piros szinü; A’ magva a’ buzához sokat hasonlit.” Megjegyzi továbbá, hogy „E’ magoknak liszti a kenyeret megfeketitti, és a’ ki illyen
kenyeret eszik, annak fejét meg-nehezitti.” További társneve a fintor és a rókafarkfű (R. 1604: Szenczi, 1762: Pápai, 1775: Csapó, 1798: Veszelszki, 1813:
OrvF., 1835: Kassai, 1843: Bugát, 1870: CzF., 1897: Pallas; N. SzamSz.). A zsurlót is szokták rókafarknak nevezni nyári zöld meddőhajtásának külseje miatt;
a hajtás ugyanis sok vékony, elágazó száracskából áll, ezért különböző állatok farkához hasonlítják. Mint Csapó írta: „az alsó száron a felső apró hosszú
száracskák ugy állanak; mint a meg-ijedt matskának a farka. Némellyik ollyan mint a’ Róka-farka”. A német Fuchsschwanz ’Amaranthus caudatus’, de különösen a Fuchsschwanzgras ’Alopecurus’ szó szerint mind a három tagjában egyező a rókafarkfű növénynevünkkel. A német név latinból fordított; vö. alopecurus (<
görög alopex ’róka’; oura ’farok’) > latin Alopecurus pratensis ’réti ecsetpázsit’, akár a francia queue renard. Idegen nyelvi megfelelői a francia
vulpin des prés, vulpine, olasz coda di volpe, orosz liszohvoszt lugovoj, cseh psárka lucni, lengyel lisi aga, román coada-vulpii.
A mezei csormolya réti és szántóföldi gyom, de a legelőkön is előfordul. Itt kártétele kisebb. Latin arvense fajneve termőhelyére utal (< latin arvum
’szántó’). A búzában kellemetlen, mert hasonló alakja és nagysága miatt nehéz belőle kitisztítani. Kemény magját az őrlés csak összelapítja, ezért a lisztbe
ma már csak ritkán kerül. Ha mégis, a liszt és a kenyér ibolyaszínűre festődik. Hazánk területéről a fajra vonatkozó első archaeobotanikai adatok a bronzkorból
valók.
A kéküstökű csormolya ’Melampyrum nemorosum’ virágai sárgák, murvalevelei kékek. Gyakori, különösen tölgyesekben fordul elő tömegesen.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: Csormolya népdalkör - Létavértes