DÜRGE – állat (családnév)



durbincs
(Fotó: durbincs)




durbincs J. ízletes húsú sügérféle apró ragadozó hal; Acerina.

• A durbincsfajok ma érvényes tudományos neve már nem Acerina, hanem Gymnocephalus cernuus, illetve Gymnocephalus schraetzer. Durbincs halnevünk 1801-ben durbants ’Perca cernua’ (Földi), 1867-ben ua. ’szúrós szárnyú kis hal’ (Ballagi), 1884: durbancs ’Perca fluviatilis’, durbincs ’Acerina cernua’ (Nyr. 13). A népnyelvben durbancs, durbincs, dirbincs,durbics alakváltozatai használatosak. Nyelvjárási és szaknyelvi szó, összefüggése a dürgencs halnévvel kétségtelen, egymásnak különböző hangtani változásokon átment palato-veláris megfelelői. A durbincs elnevezést átvette a szlovák nyelv; vö. szlk. durbanec, durbin

’Acerina cernua’ (Fe.).

A dörgencs, dirgincs korábbi felbukkanású a magyar írásbeliségben: R. 1500 k.: dergecz (TESz.), 1544: dörgecz (OklSz.). Nádasdy Tamásné írja férjének 1559-ben: „Főtt dörgecset is küldtem Kdnek…” (Hal. 1983: 11). 1622: dörgécse (HalK.), 1862: dörgicse ’apró hal, melynek hátgerincén éles szálkák emelkednek’ (CzF.), 1867: dörgécse, dörgicse, dörgőce ’szálkás gerincű kis hal’ (Ballagi), 1890: dörgencs, dirgencs ’sügér’ (Nyr. 19). A Szigetközben mondják róla, hogy „tüskís szárnyaivā, sörényivel odadörgüll a nagyobb halaknak, megszúrgya űket, így békíbe haggyák” (K.). Talán ezért hívják ott a dörgencs alakváltozattal. Népnyelvi neve a Balaton-melléken a dörgencs; ugyanakkor számos más alakváltozata használatos további vidékeken; vö. uo.: dörgécse, dörgics,dörgencs, dürgencs | HalK.: dörgicse, dörgőcse, dörgécse | Szilády: dirgecs | ÚMTsz.: dürge, görgécse, dirgincs, dörgincs, dörgöncs, dürgencs,dűrgencshal, dörgécs, dörgics, dörgőcs, mind ’Acerina cernua’.

Biztosan összefügg a durbancs ’kis kövér, tömzsi’, dörgécs ’vézna kisgyermek vagy állat’ (uo.), durbancsos ’erős, kövér’, dürgencs ’kicsi, csekély’ (Nyr. 16)kifejezésekkel. Tájszavakról lévén szó, lehetetlen megállapítani, hogy a felsorolt szavak vagy a halnév-e a régebbi. Mindenesetre nem szláv jövevényszó, mint Munkácsi állítja (Ethn. 4), és amire már Kniezsa (SzlJsz.) felhívta a figyelmet. Ugyanis csak a szerbhorvátból mutatható ki; vö. szerb grgac (Medic), horvát grge

a, grge

’sügér’ (RHJ.), így ott ez biztosan a magyarból való.

A Dörgicse (község Veszprém megyében) helynév ebből a halnévből származik, első említése1211, Kisdörgicse településé 1409 (FESz.). Dörgicse halászai sikeresek voltak, Oláh Miklós, Dörgicse kusztosa a XVI. század első felében feljegyezte, hogy „amint nékem vicariusom mondotta, a Balatonból gyakran egyetlen húzásra húsz kocsira való különféle fajta halat fognak ki a falu lakói”.

Széles körben, minden vízparton ismert gyakori faj a durbincs, erre mutat rengeteg népnyelvi neve is. A vaskó (R. 1887: HalK.; N. Ti.: ua. | Jankó: vaskota) társnév nyilván a vaskos szóhoz tartozik, és a testforma alapján alkotott alakleíró halnevek közé sorolhatjuk. A durbincs zömök, kemény kis testére utal. Taknyos maca (R. 1887: ua. és taknyos lezsér /HalK./; N. Jankó: taknyos maca | Ny.: ’tüskös nagyon, girince felálló, mirges’ | Gyurkó és Nyr. 62: maca) nevének jelzője onnan származik, hogy teste rendkívül nyálkás. Maca neve pedig macskát jelent (cicuska-macuska); a durbincs szúrós, erős, felálló tüskéivel valóban hasonlít a szőrét felborzoló macskára. Érdekes hasonlóság van a durbincs német Rotzwolf, Rotzkater tkp. ’taknyos farkas, taknyos kandúr’ (uo.) neveivel. Selyemhal (R. 1884: Nyr. 13, 1887: selyem hal, selymes durbincs /HalK./; N. MTsz.: selyem-hal | K.: selemhal | Szabó: selëmhal) nevének az a magyarázata, hogy ennek a pikkelyei kisebbek, mint a másik két durbincsfajé, innen ez a megkülönböztető elnevezés.

Német eredetű a serinc (R. 1549: szerencz /OklSz./, 1794: serintz /Grossinger/, 1884: sréczer, sráczhal /Nyr. 13/; N. HalK.: serincz | VNAE.: srác, srác-hal | Unger: schratz | Ecsedi: sirinc); vö. ném. N. baj. Schrätz, Schrätzen ’sügér’ (BWb.), osztrák Schratz ’ua.’(EL.). Megvan más nyelvekben is, pl. ang. schraetzer, le. szrecer (uo.). Ez a halnév a régi kfn. schraz ’szúrós, bökős’ szóval függ össze. A baj. Schrätz szónak a halnéven kívül van egy másik jelentése is, mely viszont szorosan kapcsolódik a halnévhez: ’a növésben visszamaradt ember tréfás elnevezése’. Ebből származhat értelemszerűen az apró sügér és a selymes durbincs neve, amely még a sügérnél is kisebb. Megvan a szerbhorvátban is: srac, sarac, strac ’ua.’ (Medic), és a szlovákban: šerinec, šrecr ’ua.’ (Fe.). Mivel a szlovákban e halnév elterjedtsége kicsi, csak a Bodrogtól a Dunáig terjed, valószínűleg a magyarból való.

A durbincsnak létezik baráthal társneve is, és ennek egyéb változatai a nyelvjárásokban: N. ÚMTsz., SzegSz.: barátkóc,baráthal | MNy. 40: barátfasz. Részben barna a hal színe, mint a barátok csuhája, részben tömör, ruganyos kis teste a névadás alapja ennél a névnél. A népi humor, tréfásság adatta az Aspro zingel baszdmeghal (K.) társnevét: „Aki kifogja, nem örül neki, mert szálkás, uszonyai szúrósak, a kezet megsebzik” (uo.). Ugyanígy titulálják a selymes durbincsot is (Acerina schraetzer), melynek kopoltyúszegélye éles. Nem hízelgő paptetű neve sem (R. 1794: pap-tetü /Grossinger/, 1884: paptetü /Nyr. 13/; N. Szilády: pap, pópa | K. és ÚMTsz.: paptető, paptetű: „paptetű, mer a bőribe rossfirgek furgyák be magukat, s ettű ojan feketín pöttögetett lesz”). Régről adatolható népi halnév, az a magyarázata, hogy bőrét a szívóférgek lárvái feketén pettyessé teszik. Hasonló a német Pfaffenlaus ’ua.’ is. Szintén ennek a kellemetlen kis halnak a népnyelvi neve a pinahal (N. ÚMTsz.: ua. és pinavágó Tiszaföldvár, pinavágóhal |MTsz.: penavágó). A picsavágó (Halh. 51; N. Jankó és MTsz.: picsavágóhal ’ua.’) terminus esetében a vágó jelzőt a kopoltyúfedő főlemezén található tüskékről kapta a hal. Számos további neve is keletkezett hasonló névadási szemlélettel, pl. pinafésű, -reszelő, -fedél stb. N. uo.: pinafésű, pinarágó, pinareszelő. Ezeknél az elnevezéseknél a szemléleti háttér a vágódurbincs úszóinak tüskés, hegyes, rendkívül szúrós volta, a népi humor találó elnevezései.

A jupiter balatoni tájszó, Jankó Siófokon, Tilesch pedig Tihanyban jegyezte föl. Másutt ilonahal (R. 1838: Ilonka keszég /Tsz./, 1884: Ilonahal, ilonkakeszeg /Nyr. 13/; N. ÚMTsz.: ua. | MTsz.: ilonahal, ilonkakeszég). A tövishal (N. uo. és Gyurkó; R. 1887: HalK.) és a tüskés hal (R. 1887: uo.) név esetében a durbincs uszonyaiban, különösen a hátuszonyában lévő kemény tüskék, sőt még a kopoltyúfedő főlemezén is megjelenő tüskék szolgálnak a névadás alapjául. Hasonló az elavult szakirodalmi tüskés pikó és a népi tüskés tok elnevezés is. Az érdesz (R. 1863: Heckel, 1884: Nyr. 13) mára kiveszett szaknyelvi szó. Mivel a magyar orvosok és természetvizsgálók nyolcadik nagygyűlésére (1847) készített és 1863-ban kiadott Heckel-fordításban bukkan föl először, minden bizonnyal Chyzer Kornél, a fordító adta ezt a „magyar” nevet a bucónak. Utána azután néhány szerző elfogadta és idézte, ám nagy pályafutása nem lett; már a század végén új néven emlegették ezt a halat. Chyzernek egyébként nem volt könnyű dolga a fordítással. Bár láthatóan ismeri az elterjedt népi halneveket, többször újjal kísérletezik. Herman Ottó szerint (HalK.) ez „a fordítás a rendszeresen űzött nyelvrontás tekintetében ritkítja párját”. Petényi agyonbírálása miatt Herman kifejti véleményét az érdesz megalkotásáról is Kriesch János ellen (Nyr. 13): „az a közönséges érdesz is föl van húzva a magyar nyelv szelleme ellenében s daczára annak, hogy a jó névhez való anyag megvolt.”

Népnyelvi disznóhal elnevezésénél a névadás szemléleti háttere az volt, hogy teste zömök, háta ívesen domborodó. A bozók (Term. 1898: 12) Szabolcsban följegyzett tájszó, ismeretlen eredetű. A kerékszeg (R. 1884: uo.) nyelvjárási név a hal hengeres testét írja le; vö. ÚMTsz.: kerékszeg ’a kerék tengelyén átütött, a kereket tartó fa- v. vasszeg’. Hasonló szemléleten alapul a cs. és szlk. kolek, kolok ’Aspro streber’ (Nyr. 13), kárpukr. kolok ’ua.’ (Vladykov) halnév is (lásd a kolcnál), vagy a ném. Spindelbarsch (tkp. orsós sügér). A merge (Chyzer) Zemplén megyében följegyzett, a forrásokat illetően hapax, eredete ismeretlen. A nemhal (R. 1887: HalK.) apró, értéktelen halfajta, ezért hívják a durbincsot így is. A pistahal (K.) szigetközi népi halnév a kispistával együtt, „csak ojjan pistahal” – mondják Kisbodakon, és visszadobják, vagy a macskáé lesz. Porhó (R. 1887: HalK.) neve a borholy halnévvel függ össze, népetimológiás változat: borholy (R. 1887: uo.; N. EtSz., ÚMTsz.). A fütyülőhal (uo.) szeghalomi név, érthetetlen, hogy a durbincsnak miért adták. A kűrágó (K.) szigetközi neve, mert a köves fenekű sekélyebb vizeket kedveli. Verébhalnak (MTsz.; R. 1694: FelvSchSal.; N. Nyr. 25: ua.) is hívják a kis testű durbincsot, az ugyancsak mindennapos, értéktelennek tartott, kicsi madár elnevezésével. Az apró termetű, szúrós, bökős, mohó kis vágódurbincsnak vízidarázs (R. 1887: HalK.; N. MTsz.) tájnyelvi nevet is adtak.

Népnyelvi barsóka nevének a Balatonnál a következő alakváltozatait jegyezték föl, mind ’durbincs’ jelentéssel: Ti.: borsóka | Jankó: borzsóka, barsóka | HalK.: barsóka. Az ország más részeiben használatos még Gyurkó: parcs, persli, persling, barsling | Bálint: persling, persli. A terminus első felbukkanása R. 1730: persling (BélTractatus), majd 1838: barsóka (Tsz.), 1887: persli (HalK.), 1895: persli-hal (Nyr. 24), 1914: ua. (EtSz.). A magyarban a névadási szemlélet háttere csak akkor világos ennél a névnél, ha megvizsgáljuk a szó eredetét. A németből származik ez a nyelvjárási halnevünk, a ’sügér’ jelentésű ném. Barsch megfelelője. A ném. Barsch, kfn. bars (ang. barse) a germán bars ’hegyes’ jelentésű szóval tartozik ugyanis össze. Lásd még ném. Bart ’szakáll’, Bürste ’kefe’, barsch ’durva, barátságtalan’ ugyanebben az etimológiában. A sügér tehát nevét hegyes, szúrós hátuszonyáról kapta. Az elnevezés átkerült a környező szláv nyelvekbe is; vö. szlk. peršla, szln. peršelj és szbhv. pers ’ua.’.

Balatoni varsinta társneve (N. Ti.: varsinta | Jankó: vasinta, varsinta | Unger: vasinta) viszonylag korai jövevényszó nyelvünkben, R. 1715 k.: varsinta (MNy.), 1730: ua. (BélTractatus), 1868: ua. (Ke.). Német eredetű halnevünk; vö. ném. Waschinger ’sügér’, N. baj. Wärsch, Wärschinger ’ua.’ (uo.), a nyelvjárási szó a Barsch ’sügér’ halnév változata. Petényi Salamon szerint a vasinta vagy varsinta a Balaton-mellék népének nyelvén a tudományban a Phoxinus laevis (fürge cselle) néven ismert halat jelentette. Ő is megjegyezte azonban, hogy ezt a halat ott nem ismeri. Herman Ottó azonban kiderítette, hogy ezen a néven az itteniek – Petényi tudomásával ellentétben – a vágódurbincsot ismerik. Ezzel a német eredetű halnévvel egyébként az altenbergi bencéseknek átadott tihanyi apátságtól Örvényes halászfaluba telepített sváb halászok ajándékozták meg a szomszéd tihanyi halászokat, és ennek révén az egész Balaton halászságát. Németek laktak Aszófőn és Örvényesen, ezek a munkás svábok öltözködésükben magyarosodtak, de nyelvükben sokáig nem. (A Tudományos Gyűjteményben /TudGyűjt. 1817. III./ azt írják róluk: „Különös, hogy mindenben jobban boldogulnak a magyar embereknél. Nagyok és csinosak az épületeik. Pincéik nagyobbak, és még akkor is tele vannak óborokkal, amikor másoknak már az új is elfogyott.”)

A latin szaknyelvi Gymnocephalus jelentése tkp. ’meztelen fejű’ (< gör. gymnósz ’meztelen’ és gör. kephalé ’fej’), a pikkely nélküli fejre utal.

Tengeri halakat is jelölünk a durbincs névvel; vö. aranydurbincs (ném. Goldbrasse), vörös, rózsaszínű durbincs (ném. Meerbrasse).

♦ Az édesvízi durbincsok teste oldalról lapított, megnyúlt, a selymes durbincsé lényegesen alacsonyabb, mint a vágó durbincsé. A hegyi patakok kivételével szinte minden vízben előfordul. A tavakban elsősorban a mélyebb, kemény talajú mederrészeket kedveli. A Balatonnál végzett vizsgálatok (Tölg és Bíró) szerint tápláléka eleinte lárva és ágascsápú rák, később a planktonszervezetek mellett az árvaszúnyogok lárvái, majd bolharákok és rovarfélék szerepelnek étrendjében. A durbincsot szívből utálták a halászok, részben azért, mert állítólag halszűkét jelent a hálóba kerülésük, másrészt, mert tüskés hátúszója könnyen ejt a kezükön gyulladásba jövő sebeket. Falánksága, szúróssága miatt a horgászok sem kedvelték. Olyan erőteljes a kapása, hogy a horgász szívdobogva vág be, majd dühösen rántja partra az apró halacskát, amely ráadásul mélyen lenyeli a horgot.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: Dürge Nikolett, Pálvölgyi Viktória – Kortársak Band