bölömbika J. sűrű nádasokban élő, jellegzetesen bömbölő hangú, varjú nagyságú madár; Botaurus stellaris.
• Már a XIV. század végétől adatolható a név (belem bíka), majd a további szótörténet szerint bölöm-bika, bölön-bika, bölöny-bika, bőn-bika, bömbölő-bika, bömbika, bömbölbika, bämbäl bika, böm-böm bika alakváltozatain tárgyalták.
A bölömbika nevét a hím bömbölésszerű párzási hívóhangjáról kapta, amely gyakran igen messze elhallatszik. Amikor megszólal, azt mondják: „Bőg a láp bikája”. Először a csőrét többször összeveri, majd halk, de erőteljes belégzés után következik a bömbölés. A hangot a felfújt tápcsatorna erősíti fel, s 2–3 kilométer távolságra is jól elhallatszik. Az ember könnyen utánozhatja az egyszerű hangokat, s ha szerencséje van, jön rá a válasz, sőt a hím kíváncsian megindul felé.
Az összetétel előtagja a bölény állatnév alakváltozata. A bika utótag a madár mély, buffogó hangjára utal, a lat. botaurus (< lat. bos, taurus ’ökörbika’), az ang. bull-of-the-bog (mocsári bika) és a sp. avetoro (madárbika) jelzi, hogy más népek is így hallják ezt a madárhangot. A bölöm előtag valószínűleg ugyancsak a bölény alakváltozata, a tájnyelvi bőbika, bömbölő bika, bőrömbika formák népetimológia eredményei. A népnyelvben nádibika, vízibika és dobosgém (ÚMTsz.), muszkagém, doboló (KissMad.).
Erről a hangról kapta ökörbika (R. 1590: SzikszF.) nevét is, amely pontos megfelelője a madár tudományos lat. Botaurus nemi terminusának. Ugyancsak hangjáról kapta ordítóbika (R. 1793: Grossinger) és dobosgém (1799: Fábián) nevét. Földi 1801-ben így jellemzi: „zordon erős szava vagyon. A’ nád között lakik, és az orrát a’ vízbe dugván, úgy ejti ezen dobszóhoz, vagy bika bőgéshez hasonló hangját.” Fábián szerint „iszonyúképpen tud bőgni, és majd olly formán ordítani mint az ökör.” Hangjára utal az ang. N. bumble, bogdrum, bottlebump, butterbump, ol. trombone, észt hüüp, hüüpel, hüüpri, ném. Rohrdommel (EL.) elnevezés is.
♦ A gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó halevő madár. Eurázsia mérsékelt égövi területein költ. Megtelepedett Dél-Afrikában is. A fekete kontinens trópusi területein telel. Hossza mintegy 70–80 centiméter, a valóságban azonban jóval kisebbnek látszik, mivel rendszerint gubbasztó testtartásban látható. Igen érdekes megfigyelni, amikor veszélyben érzi magát. Ilyenkor csőrét égnek emeli, és szoborrá merevedik. A hímek többnejűségben élnek, s nem vesznek részt a költésben, sem az ivadékgondozásban. A Kárpát-medencében mocsarakban, nádasokban mindenfelé előfordul, de nem túl gyakori. Vonuló madár, általában március elején érkezik, és október közepén távozik. Meleg vizű kifolyók, egyéb, be nem fagyó vizek mellett egyes példányai – gyakran kisebb csoportokban – áttelelnek.
