Honfoglalás előtti szókölcsönzés, ótörök jövevényszavunk egy csuvasos török nyelvből; vö. csuv. sïsna, ócsuvas *jïsnaγ, a köztörökben *γasnaγ’ua.’ lehetett. A (feltételezett) ősi csuvas alak szabályosan gyisznó lett nyelvünkben, ez a XV. század előtti írásbeli adatokkal és sok nyelvjárási alakkal (gyesznó, gyisztó stb.) bizonyítható. A szókezdő hang depalatalizálódott, akárcsak a dió esetében. Disznó szavunk átvitt értelemmel ’gyalázatos, mocskos, gusztustalan ember’ jelentésű, melléknévként ’trágár’, illetve ’nagyon nagy’. Származékai: disznóság, disznótor, disznóól, igei származéka a disznólkodik.
A kettős szókészletben a szópárok sok esetben nem válthatják ki egymást. Így pl. disznóól van, nem sertésól. Azonban a vendéglőben sertéspörkölt, és nem disznópörkölt rendelhető. Még véletlenül sem hallja a részegen hazatérő férj, hogy: te sertés!
A disznótartás szaknyelvének kifejezése a kan disznó, kancsi, kani, göbe, koca, poca, emse, eme, magló, siska, hízó, mangalica, mankus, ártány, malac, süldő, poci. A disznó nősténye, az anyadisznó, koca a göje, gönye; R. 1833: gönye (Kassai); N. MTsz.: göje | Nyr. 20: gője-malac ’nőstény malac’ | Nyr. 6 és 9: gönne ’nőstény disznó, koca’ (Székelyföld). A palócoknál emics a nőstény malac (Nyr. 10) neve, ez nyilván az emse ’nőstény’ szó; vö. még eme, emse, emcse,emicse ’ua.’ (Nyr. 5). Van emse szamár, emse madár (Nyr. 6), encse nyúl (Nyr. 5) és természetesen emse ’nőstény disznó, koca’ (MTsz.) is.
A hízó disznó a nyelvjárásokban hizó, hizaó (Nyr. 16, 10 és 5). Vas megyében a malac neve régen 1838: poci (Tsz.) volt. A süldő R. 1838: süjdó (Tsz.), 1840: süldelék (MTsz.); a nyelvjárásokban Nyr. 4: südé,südü. 1840-ben volt sűdő nyúl, sűdő bika is Heves megyében (MTsz.). Szólásokban a Székelyföldön Disznyó keringette; Disznó veszett [káromkodás] (Nyr. 4).
A latin szaknyelvi Sus genusnév a lat. sus, suis ’disznó’ szóból való, a lat. scrofa fajnév ’vaddisznó’ jelentésű. A disznó igen régi neve adatolható a legtöbb európai nyelvben. A kfn. swîn (WbZ.), ófn. (aln., ófríz, angolszász) swin ’disznó’ (DWb.) terminus a germ. *swina ’ua.’ névre, ez pedig a régi indogermán *s/u/wino- ’disznóhoz tartozó’ jelentésű szóra vezethető vissza (uo.). Ennek előzménye a lat. suinus, a végső forrás pedig a ’disznólkodni’ jelentésű gör. hyinosz (uo.) kifejezés. A disznó lat. porcus nevének folytatója a fr., ro. porc, ol.,port. porco (EL.).
♦ A házisertés, sertés vagy disznó (Sus scrofa domestica) a disznófélék családjába tartozó vaddisznó (Sus scrofa) háziasított formája. Eurázsiából származik. Gyakran falánk és piszkos állatként említik, ám magas intelligenciával rendelkezik. Magyarországon a disznóval kapcsolatos hiedelmek és mágikus eljárások elsősorban az állat egészségére, szaporaságára, hasznára vonatkoznak, másrészt az állatok egyes megnyilvánulásaiból az emberi élet fordulóira vagy az időjárásra következtetnek. A disznó egészségének biztosítására pl. vízkeresztkor a malacnak záptojást adnak. Disznóvész és rovarok ellen tüzet gyújtottak, és ezen hajtották át az állatokat. Rontás megelőzésére a disznóólra piros szalagot kötöttek. A praktikus gyógyszerek mellett gyógyították a disznót ráolvasással (pl. a nyüvet „kiolvasták” belőle), vagy nyálfolyás ellen a kihajtás előtt a disznóólban meghempergették az állatot. Hogy a disznó ne dögöljön meg, Szent György napja előtt fogott kígyó fejét tették a disznóvályúba.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: szólások, közmondások:
Annyit eszik, mint a disznó = mértéktelenül sokat eszik.
Disznaja [disznója] van [táj: Disznóban van] = nagy szerencséje van.
Eszes disznó, mély gyökeret ránta = {olyan ember gúnyolása, aki képességeit meghaladó vállalkozásba fogott}.
Fülel, mint (a süket) disznó a búzában = nagyon figyel, fülel, rendsz. azért, hogy megszökhessen, mielőtt még tetten érik.
Hallgat [rég: meghúzza magát], mint a (süket) disznó a búzában [a rozsban vagy a berekben] = lapul, mert tudja, hogy hibás.
Hallgat, mint a hugyó disznó = hallgat, lapul.
Illik neki [reá], mint disznó orrára az arany perec = nem való neki, nem méltó rá.
