DARAGICS –növény (családnév)
(Fotó: varádics)
varádics J: a margitvirággal rokon, sárga fészkes virágzatú, magas gyógynövény; Chrysanthemum vulgare.
A magyar írásbeliségben a varadích ’dantena’ a Besztercei (1395 k.) és a Schlägli Szójegyzékben (1405 k.) már felbukkan. Az 1517-ben napvilágot látott
Ortus Sanitatis magyar glosszái között 1525 körül „daucus – waradych”. Ezután szerepel Lencsés György kéziratos orvosbotanikai művében (1570 k.: Ars Medica), Melius Juhász Péternél (1578), Clusius pannóniai flóraművében (1583: NomPann.), Frankovith Gergelynél (1588), Szikszai Fabricius Balázsnál (1590) és Kamerarius Herbariumában (1596: KamHerb.). Egy csonka latin nyelvű természetrajzi műben a XVI. században: varadik. A XVII. században Kájoni János orvoskönyvében (1656) és Dioszkuridész művébe tett magyar nyelvű bejegyzések között olvasható a varadczikoro, valamint a Herbolarium Vincentiae (1491) glosszái között szerepel:
vradicz koro. Pápai Páriz Ferenc szótárában (1708) és Diószegi Sámuel Orvosi Fűvész Könyvében (1813: OrvF.) varádits.
A varádics szláv eredetű; vö. szerbhorvát vràti, szlovén vratì, cseh vrati, szlovák vrati, lengyel wrotycz ’ua.’ Ezek egy *vort- > *vrat- ’fordít, visszaad’ jelentésű igető származékai. A névadás alapja az a hiedelem volt, hogy a jelölt
növény visszaadja a szüzességet. Valaha ugyancsak keresett gyógynövény (vagy inkább csodanövény) lehetett ezek szerint a varádics, bár csodatévő hatásában
valószínűleg előbb-utóbb kételkedni kezdtek. (A gilisztaűző, kukachajtó varádics előtagja nem ezzel a hiedelemmel függ össze.)
Számos társneve és hangalakváltozata van. Egyes vidékeinken mezeimimóza, daragics, vradicskóró, virádics, a szókezdő mássalhangzó lekopásával radicskóró. Népetimológiai alakítás, „értelmesítés” eredménye a garádicskóró név, irodalmi előfordulása többek között Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című elbeszélésében van: „A legmagasabb az útszéli garádicskóró volt a mezei bokrok közt”. Már Pápai Páriz Ferenc 1706-ból származó följegyzéseiben (garadics
koro) és Kassai szókönyvében (1834) szerepel, a Szamosháti tájszótár, a Magyar Tájszótár is bemutatja nyelvjárási alakváltozatait (grádicskóuróu, gerádicskóró
stb.).
Régebbi latin elnevezése, a Tanacetum vulgare előtagjának az az alapja, hogy egykor úgy hitték, a gilisztaűző varádics meggátolja a test lebomlását; neve
a görög athanatoszból származik, ami halhatatlanságot jelent. Az ősi kultúrák egynémelyikében – erős fertőtlenítő hatása miatt – a halottak konzerválására
használták, s egy ókori monda szerint a szép ifjút, Ganümédészt ebből a növényből készült ital tette halhatatlanná.
A növény gyógyhatására utal a magyarban a patikai varádicskóró, fájdalomfű, gilisztahajtófű, gilisztavirág és gilisztaűző varádics társneve. Ez utóbbi
XIX. századi terminus (1841: NövTan., 1845:Kováts, 1864:CzF.). A növény fűszeres, kámforos illatú főzetét a belekben élősködők ellen, féregűző készítmények alapanyagául alkalmazták, innen a magyar neve. A középkorban rovarölő és fertőtlenítőszerként széles körben használták egész Európában. Innen ered gilisztavirág neve is [R. XVIII. század: N. gelesztavirág ’Santalina’ (Nyr. 85), 1783: gelezta (ellen való) virág (NclB.), 1835: Kováts, 1925: HGy.]. A nyelvjárásokban és a régebbi szaknyelvben több növény neve is (ÚMTsz.: Nyitra vm. ’varádics’). Arra, hogy a giliszta hogyan kerül növénynevekbe, ismét csak a növények ókori és középkori elnevezéseit és felhasználásának történetét kell segítségül hívni. Mint a szótörténetből látjuk, a magyar gilisztavirág eredetileg a ciprusfű, a Santolina neve volt, csak később névátvitellel más növényeket jelöltek vele. A görög szantónion (Dioszkuridész) és a latin absinthium Santonicum ’ua.’ (Plinius) a vermut neve volt. A latin herba Santonica ’Nyugat-Franciaországban, Saintonge partjainál termő növény aromatikus hatóanyagokkal’, francia R. (XIV. század) centonique, később santonicque, majd santoline ’ciprusfű’ volt az alapanyaga a mérgező szantoninolajnak (francia santonin), melyet sikerrel
használtak férgek, bélgiliszták ellen, hatékony anthelminthicum. Régi magyar nevét már a gyógyászatban betöltött szerepe után kapta (ma cipruska, szantolína).
Már 1835-ben utal Kováts Mihály a német Wurmkraut ’ua.’ tükörszóra (mai Wurmgras, Wurmfarn, Wurmkraut). A gilisztafű társneve a galandvirág, melyben az előtag a tapadással létrejött galandgiliszta, galandféreg (1794: ’Bandwurm’) rövid alakja.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -