A havasi csóka vagy sárgacsőrű csóka (Pyrrhocorax graculus) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj.
Két alfaja a magashegységekben költ Spanyolország keleti részeitől kezdve,
Dél-Európán át, Észak-Afrikáig, Közép-Ázsiáig,
egészen Kína és India magashegységeiig. Képes nagyobb magasságokban költeni, mint más madárfajok.
Tojása is alkalmazkodott a ritkás levegőjű környezeti viszonyokhoz. Ez abban mutatkozik meg, hogy nagyobb az oxigénfelvétele és kevesebb vizet
veszít.
Tollazata fényes, fekete színű, csőre sárga, lába vörös, hangja jellegzetes. Könnyed, akrobatikus röpte van, mely során teljesen kitárja szárnytollait. Egy életre együtt marad párjával és fészkelőhelyéhez is ragaszkodik, ami igen gyakran egy üreg, vagy nagyobb repedés a meredek sziklafalakon. Fészkét gallyakkal béleli, melybe a tojó három-öt fehéres alapszínű, barna pöttyös tojást rak le.
Többnyire csapatban jár táplálékért a lelegeltetett füves rétekre,
ahol nyaranta főleg gerinctelen állatokat, míg télen növényi eredetű táplálékot fogyaszt. Szívesen megjelenik a turisták által látogatott helyeken, ahol
akár további élelemforráshoz is juthat.
Ragadozónak és élősködőnek tartott faj. A Mezőgazdasági technológiák változása egyes populációinak csökkenését eredményezte, de mindazonáltal kiterjedt élőhelye és jelentős állománya miatt globális szinten
nem veszélyeztetett. A klímaváltozás azonban veszélyt jelenthet a havasi csókákra, mivel felfelé tolódik a számára szükséges alpesi élőhelyek határa.
Élőhelye:
Élőhelyét tekintve a magasabb hegyvidékek lakója. Általában 1200-3000 méter tengerszint feletti magasságokban költ Európában, 2900-3900 méteres magasságban fészkel Marokkóban és 3500-5000 méteres magasságokban fészkel a Himalája vidékén. Fészkét feljegyezték már 6500 méteres tengerszint feletti magasságon is, magasabban, mint bármely más madárfajét, amellyel még a havasi varjút is lekörözi, amelynek étrendje kevésbé alkalmazkodott a magaslati körülményekhez. A Csomolungma közelében is megfigyelték hegymászók mintegy 8200 méteres magasságban.
Életmódja:
Sziklaüregekben, repedésekben, hasadékokban fészkel olyan sziklafalakon, melyek javarészt megközelíthetetlenek, bár egyes helyeken előfordulhat, hogy mezőkön, a föld üregeiben ver tanyát.
Nyílt terepeken szeret táplálkozni, mint amilyenek például az alpesi rétek, a köves vízfolyások, egészen az erdősültség határáig, vagy lejjebb és telente
gyakran emberi településeknél.
Megjelenése:
A havasi csóka felnőtt egyedének fényes, fekete tollazata, írisze sötétbarna, rövid sárga csőre és vörös színű lába van.
Némileg kisebb, mint a havasi varjak, testhossza 37-39 cm-es, ebből 12-14 cm hosszúságú a farktolla, szárnyfesztávolsága 75-85 cm. A havasi varjúnál hosszabb farka van, ugyanakkor szárnya rövidebb, de hozzá hasonlóan lendületes és könnyed röptű madár.
A hímek és a tojók megjelenése hasonló, ám a hímek egy kicsivel nagyobb testűek. A fiatal példányok tollazata fakóbb, csőrük halványsárga, lábuk barnás
színezetű.
A havasi csókák röpte gyors és akrobatikus, ritkább, de erőteljesebb szárnycsapásokkal nagyobb manőverezőképességet érnek el farktollaik kitárásával és szárnyaik behajlításával, valamint kihasználják a sziklafalak közelében felfelé áramló légáramlatokat. Repülés közben is megkülönböztethető a havasi varjaktól, mivel kevésbé szögletesek szárnyai, és hosszabb farktollai kevésbé négyszögletűek.
Életmódja:
Rovarokkal, pókokkal és apró gerincesekkel táplálkozik, de megeszi a magvakat és gyümölcsöket is. Állandó, nem vonuló madár, de élelemhiány vagy nagy hideg esetén lehúzódik az alacsonyabb részekre és a lakott helyeket sem kerüli el. Turisták által gyakran látogatott helyeken az emberrel barátságos és akár kézből is elfogadja a táplálékot.
Táplálkozása:
Nyáron a havasi csókák főleg gerinctelen állatokkal táplálkoznak, melyeket az alpesi réteken, legelőkön gyűjtenek. Ilyenek például a Selatosomus aeneus
nevű és az Otiorhynchus morio bogárfaj tagjai, melyeket a csókák köpeteiből sikerült kimutatni. Ezen kívül a havasi csókák csigákat, szöcskéket, hernyókat és legyek lárváit fogyasztják.
Étrendjük ősszel, télen és tavasszal főleg gyümölcsökből áll, mint amilyen a déli ostorfa (Celtis australis) termése és a homoktövisfélék, valamint a csipkebogyó.
Szívesen fogyasztják az ember által termesztett gyümölcsfák terméseit is, ahol az elérhető, mint amilyen például az alma, a szőlő, vagy a körte.
Megfigyelték, hogy havasi varjak fogyasztották a kárpáti sáfrány porzóit, feltehetően a benne található kartenoidok miatt.
Hasonlóan a többi csókához és egyéb varjúfélékhez, a havasi csóka is elrejt ennivalót hasadékokban és repedések mélyén, hogy később ezen élelemraktárából tudjon táplálkozni.
E madárfaj mindig csapatokban táplálkozik, melyek nagyobb létszámúak télen, mint nyaranta, és mindig állandó összetételűek. Azokon a helyeken, ahol az
élelem forrásai korlátozottak, ott a felnőttek dominálnak a fiatal egyedek felett és a hímek jutnak előbb élelemhez a nőstények előtt.
A táplálkozási területek magassága az év folyamán állandóan változik, melyet éghajlati tényezők, valamint a táplálék mennyisége és minősége befolyásol. A költési időszak alatt e madárfaj egyedei inkább a fahatár fölött maradnak, ugyanakkor igénybe veszik azon élelem forrásokat, melyeket a turisták hagytak
hátra táborhelyeiken alacsonyabb szinteken, vagy szemétlerakókban.
Az alsóbb részekre való ereszkedés az első havazásokat követően következik be és a hóvastagság növekedésével egyre inkább a völgytalpak felé húzódnak,
jóllehet éjszakára visszatérnek fészkeikre. Márciusban és április során a havasi csókák gyakori látogatók a falvakban, vagy a nagyobb hómentes területeken, mielőtt visszatérnének a magasabban fekvő alpesi rétekre.
A havasi csókák táplálékszerző körútjai átlagosan 20 kilométert tesznek ki és eközben mintegy 1600 méteres szintkülönbséget érintenek e madarak. Az Alpokban a 3000 méter feletti síelés egyre nagyobb elterjedése miatt vannak olyan egyedek, melyek télire is fenn maradnak nagyobb magasságokban.
Ahol az élőhelyeknek átfedései vannak, ott a havasi csókák gyakran a havasi varjakkal együtt táplálkoznak, bár a két faj között csak korlátozott verseny van az élelemért. Egy olasz tanulmány kimutatta, hogy a havasi varjak téli étrendje
főleg a tyúktaréj (Gagea) növénynemzetség hagymáinak föld alóli kiásására és elfogyasztására épül, míg a havasi csókák csipkebogyót és más bogyókat is fogyasztanak. Júniusban a havasi varjak főleg hernyókkal táplálkoznak, míg a havasi csókák a lószúnyogok bábjait is elfogyasztják. Később a nyár folyamán a havasi csókák jelentős mennyiségű szöcskét fogyasztanak, míg a havasi varjak ekkor térnek rá a lószúnyogok bábjaira, valamint egyéb bogarak fogyasztására.
A Himalája keleti részén a havasi csókák novemberben megjelennek a Borókaerdőkben és a borókák bogyóival táplálkoznak, mellyel eltérnek az ugyanazon vidéken élő és ugyanabban az időszakban mással táplálkozó havasi varjaktól, melyek a falvak körüli teraszos legelőket túrják fel élelem után kutatva.
Természetes ellenségei:
A havasi csókákra vándorsolymok, szirti sasok, és uhuk vadásznak, míg a fiókákat hollók ejtik el.
Az a viselkedése, amely szerint több madár csapatokba verődik, vélhetően amiatt alakult ki, mert így jobban képesek megvédeni a tojásokat és a fiókáikat.
A havasi csókákat számos Bolhaféle választhatja gazdaállatnak, mint például a Ceratophyllus vagabunda és a Frontopsylla frontalis, valamint a F. laetus is.
Galandférgek is megtelepedhetnek bélrendszerükben, mint például a Choanotaenia pirinica, valamint Rágótetvek is élősködhetnek a havasi csókákon, például Brueelia, Menacanthus, vagy Philopterus.
Szaporodása:
A havasi csóka monogám típus, párjához hűségesen ragaszkodik és évről évre együtt maradnak. A költési időszak általában május elején kezdődik. A havasi csóka nem kolóniákban fészkel, de, amennyiben a környezeti sajátosságok lehetővé teszik, akkor egymás közelében építenek fészket.
Nagy méretű fészkét sziklapárkányokon, üregekben, sziklák repedéseiben, mélyedéseiben, vagy elhagyatott épületeken készíti el, gyökerekből, ágakból és
elszáradt növényi részekből építi, és fűvel, apró gallyakkal, vagy szőrrel béleli azokat. A fészekalj 3-5 fényes, piszkosfehér vagy krémszínű, zöld és
barnás pettyekkel tarkított tojásból áll, melyek 3,4 cm hosszúak és 2,5 cm átmérőjűek. A tojó 14-21 napig kotlik a tojásokon, mielőtt a fiókák kikelnének. A frissen kikelt fiókáknak sűrű pelyhes tollazatuk van, ellentétben a havasi varjak fiókáival, melyek csaknem csupaszon kelnek ki. A fiókáknak a kikeléstől számított 29-31 nap alatt fejlődik ki tollazatuk. A fiókákat mindkét szülő táplálja, ám ebben segíthetnek nekik olyan fiatal, már kiröpült egyedek is, melyek csatlakoznak hozzájuk.
A magasabb területeken azért tudnak költeni a havasi csókák, mert tojásaik héja kevesebb pórust tartalmaz, mint az alacsonyabb térségekben élő madárfajok tojásai és a kisebb párolgás miatt így kevesebb vizet veszítenek az alacsony nyomású környezetben. Az embriók vérében már ilyenkor is megtalálható a
hemoglobin, amely elősegíti az oxigénfelvételt.
Az olasz Alpok nyugati részén a havasi csókák többféle helyen fészkelnek, mint a havasi varjak, mert a sziklapárkányokon, hasadékokon és üregeken kívül
igénybe veszik az elhagyatott épületeket is, míg az ezen a területen élő havasi varjak kizárólag természetes eredetű fészkelőhelyeken költenek, jóllehet
elterjedési területének más részein viszont a havasi varjak is fészket raknak az elhagyatott épületeken.
A havasi csókák mintegy egy hónappal később rakják le tojásaikat, mint a havasi varjak, bár a költés sikere és a párosodási viselkedés hasonló mindkét
fajnál. A hasonlóságok e két madárfaj közt feltehetően onnan erednek, hogy ugyanazon környezeti korlátok között kénytelenek párosodni.
Egy tanulmány azt vizsgálta, hogy az Európa különböző pontjain élő állománya a havasi csókáknak fészekaljak tekintetében milyen téren tér el, és megállapították, hogy az átlagos fészekalj 3,6 tojásból áll, melyből átlagosan 2,6 fióka kel ki és csak 1,9 egyed éli meg tollazata teljes kifejlődését. A felnőtt egyedek túlélési arányai 82 és 92 százalék közt mozognak, melynél nem mutatkozik különbség a nemek között. Az első éves fiatal egyedek túlélési aránya 77 százalék, ami alacsonyabb, mint a kifejlett példányoké. A turisták által és az emberi közreműködésből származó élelmiszertöbblet nem befolyásolja érdemben a költés sikerét.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: szólások, közmondások:
Fekete, mint a csóka; csillogó kékesfekete.
Kopik a szemed tőle, mint a csóka orra a jégen; nem kapsz belőle egy cseppet sem.
Csóka csókának nem vájja ki szemét; az egyik gazember nem bántja a másikat.
továbbiak:
Ovidius Amores c. munkájában a csókákról úgy írt, mint az eső hírnökei.
Caius Plinius Secundus római író megjegyezte, hogy a thesszáliaiak, az Illírek és a lemnosziak dédelgetik a csókát, mivel pusztítják a Sáskák tojásait. A venétek legendáiban a csókákat megvesztegették, hogy megkíméljék a terményeiket.
Milan Kundera Kniha smíchu a zapomnění című 1979-ben kiadott művében megjegyzi, hogy Franz Kafka édesapjának, Hermann-nak a boltja előtt egy csóka volt festve, utalva a cseh kavka szóra, ami csehül csókát jelent.
A The Ingoldsby Legends című 1837-es gyűjteményben megjelent Richard Harris Barham The Jackdaw of Rheims verse. Egy fogadáson, amíg a bíboros mossa a kezét a szertartáson, ellopják a türkiz gyűrűjét. Ő ezért átkot bocsát a tolvajra. Mindenki meglepődésére senkin nem fog az átok, amíg meg nem jelenik egy lesoványodott, kopasz és béna csóka. Ekkor megnézik a haranglábat, ahol fészkelt a madár, és megtalálják a gyűrűt. A bíboros örül a meglett gyűrűnek és feloldja az átkot. Amikor a csóka elpusztul, szentté avatják és a „Jim Crow” nevet adják neki.
Móra Ferenc A csókai csóka című versében a címszereplő csóka fehérré szeretne változni, mert megunta a fekete tollakat.
Zene: Kikindai Hajnal zenekar – Jegenyefán fészket rak a csóka.
