CSIKÓS – állat (családnév)
(Fotó: karvaly)
karvaly J. a héjához hasonló, galamb nagyságú, palaszürke tollazatú ragadozó madár; Accipiter nisus.
• Köznévként 1395 k. adatolható: „ſufus: karul”, „erodius: karo”(BesztSzj.). 1412-ben caruul (OklSz.). Későbbi változatai a szótörténetben: korwoly, karol, karuol, karuoly, karoly, Károly-madár, karaly, káróly, karuj, karvaj (KissMad.). A Székelyföldön Kriza János még följegyezhette régi karuj (Kriza:Vadr.)
nevét. A nyelvjárásokban MTsz.: karvaó | OrmSz.: karhó | ÚMTsz.: karaj, karjus, karoj, káruj | Nyr. 13: kara | uo. 19: kardajú | uo. 6: karaj | MTsz.:
karuj | Nyr. 21: karvó | Kriza:Vadr.: karujkám.
A TESz. szerint valószínűleg ótörök eredetű szavunk. A türk karguj, kazár kirgij ’héja’ nevek egy ’szürke’ jelentésű ótörök tőből erednek. A szóbelseji
-v- másodlagos elem a régi adatokban gyakori a karuul, karul, karol formák tanúsága szerint. A szóvégi j > l(y) változást nehéz magyarázni.
A karvaly elsősorban verebet zsákmányol, ezért nevezik veréb-ülü, verebésző ölyv, verebésző karvaly, madarász-ölyv, verebésző-héja, pintyrabló, verebész karvaly (TermtudKözl. 1887), verébölő (Herman 1914) néven; vö. ném. Sperlingsstösser, Schwalbenstösser, Vogelstösser ’ua.’ (Brehm), azaz ’veréb-, fecske-, madárölő’, Spatzengeier ’verébkeselyű’, fi. varpushaukka, észt varblasekull ’verebeskarvaly’ (KissMad.). Népnyelvi neve még a csikós, „mert tereli a madarakat”.
Az Accipiter trinotatus faj neve a farkára utaló ang. spot-tailed sparrowhawk, spot-tailed accipiter, fr. épervier à queue tachetée, ném. Fleckschwanzsperber
(uo.) elnevezés.
♦ Egész Európában s Ázsia nagy részében honos, úgyszintén – főleg télen – Afrika északkeleti részein. Ahol apró madár bőven van s erdők, fás részletek
a közelben, karvalyt is láthatunk. Jól ismert ragadozó: „Örül a karvaly, ha csirkét lát” – tartja a szólás. A kisebb madaraknak valóságos réme. A régen
olyannyira kedvelt vadászatot, a solymászatot nemcsak sólymokkal űzték, hiszen madárfogásra, kisebb szőrmés vad levágására a legtöbb ragadozó madár betanítható, köztük a karvaly is. Zay Lőrinc 1583-ban panaszkodik bátyjának: „Az kegyelmed karolyát tanítom. Tudom, hogy kegyelmed neheztel rám az karolyért.” Ez a régiség karmadara, vagyis a karon hordott vadászó karvalya, melyet Belső-Ázsia népei, pl. a kirgizek, manapság is szárnyasok vadászatára használnak.
Rövid, kerek szárny és hosszú farok, sárga szem és láb jellemzi. A kifejlett példányok melle és hasa vörösesbarnával hullámos keresztsávos. Nagyon ügyes
vadász, de a hím csak pintyekkel, pacsirtákkal és sármány nagyságú madarakkal boldogul. A tojó le tudja ütni a galambokat is. Röpte nagyon jellegzetes:
néhány erőteljes szárnycsapás után hosszabban siklik. Nálunk április–május folyamán kotlik. Rendszerint fiatal erdők néhány méteres fái valamelyikének
koronájába rejtett fészkébe 4–6 kékeszöld vagy barna foltos tojást rak. Esetenként fészket is foglal a varjaktól. Állandó madarunk. Télen behúzódik a lakott területekre.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Csikós Attila (író).
Zene: -