szarka J. fekete-fehér tollú, hosszú farkú madár; Pica pica.
• A szarka már a XIII. századtól adatolható helynévben (TESz.), köznévként 1395 k. bukkan fel írásbeliségünkben: „Píca: зarka”(BesztSzj.), 1570 k.: sarka
madar,зarkalab fw (ArsMed.); a népnyelvben ÚMTsz.: carka.
Szláv jövevényszó, valószínűleg valamely déli szláv nyelvből; vö. szbhv., bosny., blg. svraka,szlk., szln. sraka, cs. straka, szorb,le. sroka, mac. strá
ka, or., ukr.сорока’szarka’ (W.). Átadója elsősorban a szlovák vagy a szlovén lehetett, mert a korai adatok szaraka formájúak, amely a srakából vezethető
le a legkönnyebben, a szó eleji mássalhangzó-torlódást feloldó járulékhanggal, a szarka a két nyílt szótagos tendencia alapján jött létre. A szláv szó
indoeurópai eredetre vezethető vissza. Átvette a litván is: šarka (uo.). A magyar szarka név átkerült a románba, érdekes, hogy ezt a ro. ţarcăszót (RKsz.)
használják – viszontkölcsönzéssel – erdélyi nyelvjárásokban: carka (Nyatl.). (A szarka főnévnek nyelvünkben átvitt értelemben ’ragadós kezű ember, alkalmi
tolvaj’ jelentése is van.)
A szarka érkező vendéget jósol csörgésével a háznak. Czuczornál is:
Midőn megcsörrene fölötte egy szarka,
Mire ő bújában is olyatt kaczagott,
Hogy megijedvén a szarka, eliramlott:
„Oh te csibelopó rossz próféta madár
Vendégül most nekem kit hozna a tatár.”
Petőfi szintén tudja ezt:
Nos fiúk, nem szólt a szarka
Házfödélteken?
Vagy ki álmodá meg, hogy ma
Vendégtek leszen?
A népdalban ugyancsak:
Csörög a szarka kertifán
Vendég érkezik még ma tán.
Hangja miatt kapta csörgőszarka (R. 1898: Nom.) nevét, hangutánzó ném. Tschocke, Schackelster, Schacker, Schackschack elnevezése (VNAE.) is. Hosszú farkáról kapta rudas (R. 1793: Grossinger), N. ÚMTsz.: durungfarku-szarka, Chernel: rúdas madár nevét. Más nyelvekben is hasonlóan hívják; vö.ang. long-tailed mag, ném. Langschwanz (VNAE.), észt pikksaba (KissMad.) elnevezéseit. Népnyelvi tarkaszarka, tarkajézus, cifraszarka nevei (uo.) tollazatára utalnak. A csángó kocofána (RKsz.) a románból való; vö. ro. coţofană’ua.’ (W.). A Székelyföldön R. 1838: bába-szarka ’havasi szarka’ (Tsz.).
Tautonímiával alkották a latin szaknyelvi elnevezést a szarka lat. pica nevéből.
Szólásban: Csörög, mint a szarka. Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.
♦ A szarka a madarak osztályának a verébalakúak rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj. Európában, Ázsiában, Északnyugat-Afrikában
és Észak-Amerika nyugati részén szinte mindenütt honos. Bokros és fás tájak, facsoportok és bozótosok, parkok lakója. Fekete-fehér tollazata és hosszú,
ék alakú szárnya van. A szarka mindenevő, a magoktól és rovaroktól kezdve tojásokig, madárfiókákig, dögökig mindent megeszik, néha nagyobb emlősöket tisztít meg a parazitáktól. A szarkapár tartós házasságban él, és nem túl szigorú teleken kitart a költőterületén. A fészket magasan a fák koronájában helyezik
el, vagy csupán néhány méter magasságban bokrokban, de mindig ujjnyi vastag, sokszor tüskés ágak sűrű szövevényében. Egyes párok háborítatlanul költenek
az autópályák melletti bokrokban, mások a városok területén. A tojásokat egyedül a tojó költi ki, de a hím eközben eteti a tojót. Előszeretettel gyűjti
össze fészkébe a fényes, csillogó tárgyakat, ezért a folklórban mint „tolvaj szarka” él. A papagájhoz hasonlóan megtanítható az emberi beszéd utánzására.
Az egyetlen madár, amelyről tudott, hogy képes felismerni magát a tükörben. A szarka szívesen megtelepszik az ember közelében és ott, ahol kíméletet tapasztal, rendkívül bizalmas, vagy helyesebben tolakodó. Skandináviában, ahol bizonyos tekintetben szent madárnak tartották, nem is a kertekben, hanem az udvarokban tanyázott.
