békabuzogány J: gömbös virágú, 30–60 cm magas vízinövény; Sparganium.
Benkő József révén került a magyar botanikai szaknyelvbe (R. 1783: NclB., 1807: MFűvK., 1835: Kassai, 1862: CzF., 1893: Pallas, 1925: MF.).
Idegen nyelvi nevei szintén ilyen névadási szemléletűek: orosz ezsegolovnyik, bolgár ezsowa glavica, lengyel jezoglowka, román buzdugan.
Előfordulási helyéről (békák élőhelye) nevezték el ezt a mocsári növényt. Az összetett szó buzogány utótagjának pedig az a magyarázata, hogy a „vízi tövisses disznó” termése „gömbölyű szúrós sulymos gyümőlts vagy buzgány” (MFűvK.). Az utótag találóan fejezi ki a termés régi buzogányra emlékeztető formáját.
Az érett termés fordított gúla, vagy gömb alakú. Terméskötéskor a virágfejecskék megnagyobbodnak, és élesen tüskés, rövid, hegyes csőrű terméssé alakulnak át. Egyszerűen buzogánynak is nevezikbunkós végéről,a régiségben kákabot (Szenczi 1604, Pápai 1708), botikós sás, vizi buzogányka (NclB.) volt a neve. A székelyeknél botikó, nádbotikó, nádbutikó, nádibutikó néven ismerik.
A németben is Kolbe, azaz ’buzogány’ a Typha, illetve összetételekben Sumpfkolbe, Teichkolbe, Wasserkolbe, azaz ’mocsári,
tavi, illetve vízi buzogány’.
A Sparganium erectum társneve a békasás (R. 1833: Kassai; N. Kassai: Hegyalja), szintén a vízinövény élőhelyére utaló név.
Vízi tövises disznó (R. 1783: NclB., 1807: MFűvK., 1833: Kassai, 1874: CzF., 1925: MF.; N. KertLap. 17) az ágas békabuzogány társneve, morotvák, patakok,
mocsarak partján tenyészik. A növény különös termése a névadás szemléleti alapja. A tövises disznó kifejezés a sündisznó társneve [R. 1590: sl dizno vagy
tvisses dizno (Szikszai), majd Szenczi (1604) és Pápai (1708) szótárában]. Sok nyelvjárás megőrizte, így a N. tövisdisznó, töviskes disznó szó használatára van adat egyaránt Erdélyből (Torda, Fogaras, Kalotaszeg, Szalonta, Zilah), Kárpátaljáról (Beregszász) és az Alföldről (Hódmezővásárhely, Debrecen), valamint a Hegyaljáról is.
