BUNKÓ – állat (családnév)
(Fotó: magyar bucó)
bucó J. sügérféle kis ragadozó hal; Aspro.
• A halnév 1791-től adatolható: bucó ’Aspro vulgaris’ (Dugonics 1820), 1794: butzó (Grossinger), 1801: buczó ’ua’. (Földi), 1887: bucó, bucok (HalK.). A népnyelvben is számos alakváltozata használatos, a Balatonnál Ti.: bucok ’német bucó’ (tapolcai halászok, Zalavidék) | Nyr. 59: bucok ’Aspro vulgaris’ (Zala-Tapolca). Másutt SzegSz.: bucó, búcú,bucókeszég | Nyr. 17: buckófejű hal | ÚMTsz.: buszóhal | HalK.: bucókeszeg. A bucok alak kicsinyítő képzős.
Beke Ödön etimológiája (Hal. 33) szerint a bucó a kóc, kolc halnév hangváltozata volna, ám ez nem vehető komolyan. Ehhez hasonlóan Munkácsié sem (NyK. 25), aki szerint egy osztják halnévvel volna rokon. A magyar halnév a ’zömök, tömzsi’ jelentésű tájnyelvi buckó és a bucó ’pufók, kövér, vastag’ kifejezésekkel függ össze, a hal testformájára utal. A névadás alapja a hal testének elöl vaskos, hátrafelé orsószerűen elvékonyodó, combhoz hasonlatos formája. Ez a halnevünk más nyelvekbe is átkerült; vö. ro. boţ ’Cottus gobio’, N. buţ, buţon ’ua’., szlk. buco ’Lucioperca sandra’ és bú
ko ’Gobius’, illetve szbhv. buc, bucov, bucika ’balin’, or. bücsok, buc. A szerbhorvát átvétel még 1833 előtti lehet, már ekkor említi ugyanis Dankovszky.
A német bucó ’Zingel streber’ (MoH.) a magyar bucónál ritkábban előforduló kis hal mai szakirodalmi neve. Ráspóhal társneve (R. 1887: ua. HalK., 1898: ráspolyhal Term.; N. MTsz.) korábbi szaknyelvi latin nevéből, az Aspro vulgarisból népetimológiás változtatással keletkezett a ráspoly szóval. A német bucó érdes pikkelyeire, tüskés uszonyaira utal. Az orsóhal, orsófark (R. 1590: orso farku hal /SzikszF./, 1622: orsófark /HalK./, 1702: orsó-hal /Miskolczi/, 1863: orsócza, orsa, orsófark /Heckel/; N. MTsz.: orsófarkú hal, arsóhal | K.: orsósügér, ossóhal, orsóhal) elnevezést Beke (Hal. 33) a német Spindelfisch ’ua.’ halnévvel veti össze. Nem tükörfordítás, hasonló szemléletű mindkét név. A kárpátukrán orsov, orsov-gol ’ua.’ (Vladykov) a magyarból való. Apácafúró (N. HalK.: Szentes) nevét a népi humor, tréfásság adatta a német bucónak, melynek farka orsószerűen elvékonyodó. A pecekfarkú (uo.) név arra utal, hogy ennek a halnak legfőbb jellegzetessége az igen hosszú, elvékonyodó faroknyél. A név alakváltozata a pocokfarkú. Magyar pipaszurkáló társneve Singhoffer József 1892-ben megjelent könyvében (Hazánk halászata) a hal német nyelvjárási Pfeifenstiererzling nevének tükörfordítása. Horgászok körében érdes pikkelyei miatt reszelő néven volt ismert. Alakleíró elnevezése a kerékszeg és a répahal. További neve németkóc. Hitványságára utal a nemhal.
A magyar bucó ’Zingel zingel’ fajnak szintén számos társneve ismert, pl. furkó, bunkó, barátbunkó, orsósügér neveken is említhetik. A kolc ’Zingel zingel’ (R. 1514: kolch, 1544: kocz /OklSz./, 1604: koltz /MA./, 1801: kóltykólcz /Földi/, 1887: gócz,kócz, kóczhal, kolcz, kólcz, kosz, magyar kócz, németkócz ’ua.’ /HalK./; N. ÚMTsz.: kóc | MTsz.: góc, koltz, kóc, kóchal,kóli, kolc | Bálint: barátkóc, magyarkóc, némötkóc | MNy. 40: kóc | HalK.: kolty, kosz) társnév esetében a kolty alak nyomdahiba eredményeként terjedt el, először Szenczi Molnár Albert magyar–latin szótárának 1621-i kiadásában (az 1604. és 1610. évi első két kiadásában még koltz szerepel), majd Pápai Páriz Ferenc magyar–latin szótárában (1708) szedtek a koltztz-je helyett ty-t; a latin–magyar részben már helyesen van. Vagy pedig érdekes módon a szótárnak ebbe a részébe a szbhv. kolic változatból átvett ty-végű alakot szedték volna? (Ez a TESz. etimológiai magyarázata, azonban kevéssé valószínű, abból kolcs alak jöhet.) A kosz dezaffrikálódást mutat. A kóc változat magyarázata a Szigetközben: „ojjan semmitérö rongyhal, azért kóc” (K.). Eredetileg azonban a kolc szlávból átvett, Herman magyarázata (HalK.) és nyomában Beke (ÁK. 29), illetve Kniezsa (SzlJsz.) szerint az Aspro szlovák kolec nevéből, mely a halat alakjáról nevezi el: kolec ’faszög, tüske, cövek’. Használatos a kolok változat is a Vágnál és a Garamnál (Nyr. 13). A szláv származtatás helyes, de nem szlovák, hanem szerbhorvát eredetű a szó; vö. szbhv. kolc ’Aspro vulgaris’ (RszK.), N.kolcic, kolic ’ua.’ (TESz.), mely szintén a ’karó, cövek’ jelentésű szócsaládba tartozik, és a hal vékony, hegyes testformájára utal. Megvan a kárpátukránban (kolok ’ua.’ /Vladykov/) és az oroszban (golec ’ua.’ /Fe./) is. Az, hogy a kerekded, gömbölyű jelentésű ko- vagy go- gyök volna a halnév magyarázata (CzF.), nem fogadható el. Cingli társneve (R. 1884: czingel /Nyr. 13/, 1887: cingli /HalK./, 1911: zingli /ÁK. 10/; N. SzegSz.: cingli | Unger: Zingl) német eredetű nyelvünkben; vö. ném. Zingel ’magyar bucó’ (VNAE.), N. bajor Zangel ’kis hal’ és Sange, Sangle,Sengle ’fenékjáró küllő’ (BWb.), stájer Zint, Zintel ’ua’. (StWsch.). A német halnév etimológiájához vö. kfn. Zint ’bucó’, mely a Zacken,Zinke ’hegyes, kiálló, feltűnő csúcs’ (BWDWb.) szóval függ össze. A halfaj tüskés, szúrós, fölálló hátuszonyáról kapta a nevét. Átvette a szerbhorvát is; vö. szbhv. cingl ’ua’. (RszK.).
♦ A bucó ma érvényes tudományos nemzetségneve Zingel, két faja a Zingel zingel és a Zingel streber. A magyar és a német bucó teste megnyúlt, hengeres, szája alsó állású. A magyar bucó a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a sügéralakúak (Perciformes) rendjéhez, a sügérfélék (Percidae) családjához és a Zingel nemhez tartozó védett faj. A Duna és a Dnyeszter vízrendszerében él ez a nagy természeti értéket képviselő, de gazdasági szempontból jelentéktelen kis hal. A magyar bucó 20–30 centiméteres is lehet. Régebben gyakran szerepelt a halászok zsákmányában, különösen a fenékzsinóros horgászaton akadt sok. Ahol rendszeresen fogták, nagyra becsülték ízletes és szálkákban szegény húsa miatt. A német bucó szintén apró, szűk területen élő, nagyon ritka bennszülött halunk. Testalkatának jellegzetessége az igen hosszú, elvékonyodó faroknyél (erről kapta több nyelvjárási nevét, lásd fent). Csak kivételesen érheti el a 20 centiméteres testhosszt. A veszélyeztetett fajok közé tartozik, mivel élettere egyre szűkül. Érdes tapintású, kicsiny pikkelyei vannak. Fenékhal, a kavicsos talajú, sekély, de erős sodrású vizeket kedveli.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Morvay Péter – A herceg és a bunkó (cikk).
Zene: Böiler - Bunkó