BUBOR – állat (családnév)
(Fotó: búbos pacsirta)
pacsirta J. a verébnél nagyobb, barnásszürke, hasznos énekesmadár. Alauda.
• Helynévben már 1338-tól adatolható: Pacirtasteluk (OklSz.). A pacsirta köznév szintén korai felbukkanású, 1405 k.: pachir (SchlSzj.), majd 1430 k.: „alauda:
pachir” (SchlGl.), 1525 k.: pachÿrta (MNy. 11), 1712 k.: pacsérta (OklSz.), 1816: pacsérka, pacsér (TESz.); a népnyelvben MTsz.: pacsirka.
A régebbi, hangutánzó pacsir denominális -ta képzővel bővült alakja (mint pl. bóbita). Hangalakja a madár csicsergő, pityegő hangját adja vissza. Hasonló
felépítésű pityer és csücsörke neve is.
Vas megyében csibolyó a pacsirta (MTsz.). További neve a népnyelvben a R. 1838: stisiike,süsölék, süsütke (Tsz.); N. Nyr. 17: süske | uo. 17: süsöke. Zalában szantu-pityér (Nyr. 2), a Székelyföldön R. 1838: szántóka (Tsz.), szántóka-madár (Kriza:Vadr.). A búbos pacsirta a butykás-Kató (Nyr. 9), R. 1841: bubor (MTsz.).
A pacsirta szólása a hidegben: Csiki szűr, csíki szűr! (Székelyföld); Kicsi csűr, kicsi csűr! (Szilágyság). Igen gyakori madár a népköltészetben, megjelenik
például ennek a szép dalnak a szövegében is:
Erdő erdő, de magas a teteje.
Jaj de régen lehullott a levele,
Jaj de régen lehullott a levele,
Árva madár párját keresi benne.
Búza közé szállt a dalos pacsirta,
mert odafenn a szemeit kisírta.
Búzavirág, búzakalász árnyába’,
rágondol a régi első párjára.
Az ősi indogermán *laiwaz- hangutánzó tőből fejlődött a pacsirta R. germ. *laiwarikon neve, ebből való az ófn. lerihha ’ua.’ (DWb.), aln. levark, lauerk,
lark ’ua.’ (W.); vö.óang. lāferce, ang. lark, holl. leeuwerik, ném. Lerche, sv. lärka ’ua.’ (uo.).
♦ A pacsirtafélék (Alaudidae) a madarak osztályának verébalakúak rendjébe tartozó családja. 19 nem és 92 faj tartozik a családba. Európa, Ázsia és Afrika
területein honosak. A család valószínű keletkezési helye Afrika, ma is ott él a legtöbb faj. Európában és Ázsiában már sokkal kevesebb fordul elő, Ausztráliát
pedig természetes úton csak egyetlen faj érte el. Csőrük erős, egyenes. Az emberek kedvelik a pacsirták hangját, főleg a mezei pacsirtáét, emiatt ezt a fajt távoli területekre is betelepítették. Az erdei pacsirta ’Lullula arborea’ Európában, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában él. Homokpuszták, fákkal tarkított dombok lakója. Felső teste és szárnya fakó rozsdabarna, a farcsík inkább szürkésbarna. Feje tetején, dolmányán és vállain feketés-barna foltok vannak. Nyáron főleg rovarokkal és magokkal táplálkozik. Kora ősszel Dél-Európába és Észak-Afrikába vonul. Magyarországon rendszeres fészkelő.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -