BOT(SÁSKA) - állat (családnév)
(Fotó: bengáli botsáska)
A bengáli botsáska (Medauroidea extradentata) a rovarok (Insecta) osztályába, a botsáskák (Phasmatodea) rendjébe és a Bacillidae nevű családba tartozó faj.
Széles körben elterjedt terráriumi díszállat, kezdő terraristák is bátran tarthatják, az egyik legkönnyebben szaporítható botsáskafaj. Nem szerepel a Vörös Listán. A természetben élő populációk állapota ismeretlen.
Nevével ellentétben Vietnám területén, Annam régióban, bozótosokban él. A Nőstény 90-120 mm, a hímek 70 mm hosszúak és karcsúbbak. A nőstények középső pár lábán kis lebenyek vannak, szemeik között két jellegzetes tüske, „szarv”, mely már nimfaként megjelenik.
Színezetük világosbarna, szürkésbarna, sötétebb és sárgásabb foltokkal, ritkán sötétbarnák vagy zöldek. Mindkét Ivar szárnyatlan.
Első lábaik tövében kis bemélyedés látható, ami arra szolgál, hogy amikor a rovar előrenyújtja első két lábát feje ebbe a kis vájatba kerül. Ez teljesen egyenes, botszerű külsőt kölcsönöz neki.
Fogságban táplálható szeder, galagonya, tűztövis, mogyoró, rózsa, málna, ribizli és gólyaorr levelével. Egy kutatás szerint a téli fagyok idején -amikor a természetben fellelhető takarmányok száma erősen lecsökken-, a legjobb takarmány a salátalevél és a fagyasztott tölgylevél a számukra. Éjszakai életmódot folytat, csak akkor kezd táplálkozni, ha teljesen lement a Nap. Mozgása közben oldalra himbálózik, ringó ágat utánozva. Veszély esetén gyorsan képes menekülni.
Természetes ellenségei elsősorban a madarak, valamint kisebb emlősök, melyekkel szemben legjobban az álcázással tud védekezni.
A szürke alapon változatos barna mintázatú peték 3 mm nagyságúak. 2-6 hónap alatt kelnek ki belőlük a 10 mm-es nimfák; a fejlődés hossza hőmérsékletfüggő. Ha a nőstény talál magának hímet, akkor gyakran párosodnak. Szűznemzéssel
(parthenogenesis) is szaporodik. Rövid életű, összesen 5-7 hónapig él, de fogságban akár egy évig is elélhet. Nagyjából 6 alkalommal vedlik, mielőtt elérné ivarérettségét, ami körülbelül 3 hónap alatt következik be. A kifejlett nőstény az utolsó vedlése után két héttel kezd petét rakni; naponta
legfeljebb ötöt helyez a talajra.
Viszonylag könnyen tartható faj, kezdők számára ideális. Jól szellőző, magas inszektáriumra van szükségük. A hőmérséklet 25-28 °C-on, a páratartalom 75-80% körül az ideális. A szaporodáshoz elég a szobahőmérséklet. Főként szűznemzéssel szaporodnak. A terrárium mérete legalább 40 x 40 x 60 legyen. A tápláléknövényeket minden este - lehetőleg desztillált vízzel - le kell locsolni, mert nem tudják csak a táplálékból felvenni a vizet.
Az aljzatnak -annak ellenére, hogy a rovarok sohasem jönnek le-, fontos szerepe van a páratartalom fenntartásában, valamint a peték védelmében, melyeket
a nőstények a talajra szórnak. Nedves homokon vagy terráriumföldön a peték a kikelésig maradhatnak. Ha a homok világos, akkor a peték láthatók is.
Megfelelő tartási körülmények között olyan jól szaporodnak, hogy a nimfákat időnként más terráriumi állatok -például kaméleonok-takarmányozására használják fel.
Először 1949-ben került Európába, ahol hamar a terraristák és a biológusok
kedvelt rovarává vált könnyű tartása és termékenysége miatt. A biokémiai kutatásokban is gyakran használt modellszervezet. A Phasmid Study Group a PSG-5 és a PSG-24 kódokon tartja nyilván.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Rend: Phasmatodea – Botsáskák
Közepes vagy nagytestű rovarok. A leghosszabb recens rovar (végtagokkal együtt kb. 55 cm hosszú) közéjük tartozik. Az álcázás nagymesterei: testük gyakran száraz faágra vagy levélre emlékeztet. Fejük viszonylag kicsi, rajta változó méretű és formájú, általában fonalas csápok, két összetett szem és ritkán pontszemek (néhány faj hímjein) vannak. Szájszervük rágó jellegű; növényevők. Toruk változó mértékben, gyakran erősen megnyúlt, járólábaik viszonylag nagyok, könnyen ledobódnak (autotómia), de a lárvák vedléseik során azokat valamelyest képesek pótolni. Első pár szárnyuk kicsi, pergamenszerű (tegmen), a második pár, legyezőszerűen összehajtható hártyás szárnyuk azonban fejlett lehet, sok fajuk röpképes is. Több fajnál azonban a szárnyak teljesen hiányoznak.
Számos faj az előtoron nyíló mirigyek mérgező, riasztó szagú váladékának külvilágba juttatásával védekezik a ragadozók ellen (esetenként akár fél méterre is képesek kipermetezni azt), mások ilyenkor a feltűnő színű hátsó
szárnyukat nyitják ki ijesztésképpen. Potrohuk megnyúlt, hengeres vagy lapított. Tojásrakók. Alapvetően trópusiszubtrópusi csoport, világszerte eddig közel 4000 fajuk ismert. Európa déli részén is őshonosak, de a kontinens
nyugati részén különböző helyekről (pl. India, Új-Zéland) behurcolt fajok is megtelepedtek. Epimorfózissal fejlődnek, gyakori náluk a szűznemzés.
Zene: Bot Gábor.