BORSIKA – növény (leány keresztnév)
(Fotó: borsfű)
A Borsika újabb keletű névalkotás a borsikafűből.
Névnapok: március 11.
Gyakorisága: nem gyakori.
borsf ű J: vörös pettyes virágú fűszer- és gyógynövény; Satureja hortensis.
1570 körül Lencsés György kéziratos Ars Medicájában és 1578-ban Melius Juhász Péter Herbariumában olvasható: „Thymbra Görögül, Satureia, Cunila, az az, Méhec füue, arnyéka, auagy Borsfü.” 1583-ban Clusiusnál (NomPann.), 1590-ben Szikszai Fabricius Balázsnál, 1604-ben Szenczi Molnár Albert szótárában, 1656-ban Kájoni János könyvében bukkan fel a név.
Borsika a neve Benkő Józsefnél (1783: NclB.), borzsika Földi Jánosnál (1793), majd szerepel a borsika a Magyar Fűvész Könyvben (1807: MFűvK.) és Márton Józsefnél (1807), illetve Kassai szótárában (1833).
Az ótörök eredetű bors származéka, illetve összetétele. A Juniperus communis neveként, melynek a magyarban borsfenyő neve is van, átvette a borsika szót a román nyelv; vö. borşică. Német neve is Pfefferkraut.
Ma a tengerihínár, tengerifű, korábban azonban a borsfű (borsika, csombor, csombord) társneve volt az angolnafű (R. 1911: Nsz.), ez a halnévvel (angolna
’Anguilla anguilla’) képzett botanikai fajnév. Mindkét esetben a jelölt növények hosszú szárára utal az elnevezés, mert a halnév egy kígyószerű halat jelöl (ennek latin neve is az anguis ’kígyó’ névvel van összefüggésben).
Egyéves fűszer- és gyógynövény. Magyarországon vadon nem terem. Egyike a legősibb fűszernövényeknek. Már régen fölfedezték, hogy fertőtlenítő sajátsága
az egész emésztőrendszerre kedvező hatású.
A Satureja genusnév a latin saturare ’jóllakni, telítődni’ igéből képzett régi római növénynév; magyarázata az, hogy a növény kedvelt fűszerük volt. Ebből a szóból való a növénynek a Gazdasági Lapok folyóiratban már 1855-ben említett magyar szátorja neve. Más névmagyarázat szerint mivel serkentőszer és igen keresett, a nemi vágyat fokozó szer volt, a Satureja, azaz szatír nevet kapta. Mivel a rómaiak a borsikafüvet a mitológiai szatírokkal, a kéjsóvár, félig kecske, félig ember alakokkal hozták összefüggésbe, akik züllött orgiákat rendeztek, a természetvizsgáló Plinius a nemi vágy serkentőjének, afrodiziákumnak tekintette.
Már Dioszkuridész említi, hogy a hüvelyesek fogyasztásánál segíti az emésztést, és megakadályozza a felfúvódást. Vergilius egy vidéki életet dicsőítő versében a borsfüvet mint igen aromás növényt írja le, s kiemeli, hogy érdemes méhkaptár mellé ültetni.
A rómaiak egész Európában elterjesztették és népszerűvé tették. A germán törzsek főleg babételek ízesítéséhez használták, emiatt babnövénynek, Bohnenkrautnak keresztelték el. A németek mind a mai napig azt tartják, hogy a borsfű felettébb alkalmas a bab kellemetlen hatása, a szélszorulás ellen is. A Britanniában megtelepedő germán szászok úgy tartották, a borsfű valamennyi ételt jóízűvé teszi, s a növény angol neve is innen származik: savory, azaz ’ízletes’.
A középkor kezdetén elsősorban Itáliában termesztették. Azokban az időkben a kerti borsfűnek keresztelt fajta volt a legnépszerűbb, a bencések minden füvészkertjében díszlett. Hildegard von Bingen a XII. században köszvény ellen ajánlotta. Matthiolus is felfedezte nemi vágyat serkentő tulajdonságát, valamint nagy adag alkalmazásával magzatelhajtó hatását.
A népi gyógyászatban étvágytalanság, bélhurut esetén, felfúvódás ellen használják. Babbal főzve állítólag csökkenti a bab felfúvó hatását. Ezért teszik
más, nehezen emészthető ételekbe is, lencsefőzelékbe, hurkába.
A Szigetközben bécsi rozmaring, csombord néven ismerik. Borspótlónak használták a háborús években, káposztában ma is kedvelt fűszer.
Virágzáskor, júliusban szedik, és kötegekben felaggatva szárítják.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Füller Borsika.
Zene: Szabó Borsika Éva.