BONOBÓ - állat (családnév)
(Fotó: bonobó)
A bonobó (Pan paniscus) az utolsóként felfedezett emberszabású majomfaj. 1929-ben bukkant maradványaikra egy német kutató egy belga múzeumban. Eleinte a közönséges csimpánz (Pan troglodytes) alfajának gondolták, és ezért törpe csimpánznak nevezték, de azóta kiderült, hogy ez egy külön csimpánzfaj, amely mintegy 2,5 millió éve vált külön a közönséges csimpánztól.
Előfordulása:
A bonobók szabadon már csak a Kongó-medencében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban élnek, azon belül is főként a 36 ezer négyzetkilométeres Salonga Nemzeti Parkban.
Az elmúlt két évtizedben létszámuk az orvvadászat eredményeként mintegy negyedére (kb. tízezer egyedre) csökkent. Állatkertben is keveset tartanak. A nőstények körülbelül 9 éves korukban, amikor ivaréretté válnak, elhagyják családjukat, és új csapatba költöznek: így elkerülik a vérfertőzést és növelik a faj genetikai diverzitását. Napjainkban a Kongó-medence bonobói olyan kevesen maradtak, hogy egymástól teljesen elkülönült közösségekben élnek, és ez már a faj fennmaradását veszélyezteti.
Megjelenése, életmódja:
Nappal kisebb csoportokban járkálnak, és így gyűjtenek élelmet, de sötétedéskor megint összegyűlnek, és az éjszakát a fák között épített fészkeikben töltik.
Főként növényekkel táplálkoznak, de kisebb gerinceseket, férgeket és rovarokat is esznek.
Súlyuk és magasságuk nem különbözik lényegesen a csimpánzokétól, de kecsesebb alkatuk miatt kisebbnek tűnnek. A csimpánzokhoz hasonlóan sok hímből, sok nőstényből és kölyökből álló (akár száz fős), szétváló-egyesülő
csoportokban élnek, azonban a csimpánzoktól eltérően a bonobóknál a nőstények a dominánsok. A hímek között a domináns nőstény fiai tartanak rendet.
Főként szaporodási viselkedésük hasonlít az emberéhez. A bonobók nem pusztán a szaporodás érdekében élnek szexuális életet: az örömszerzés és a társas kötelék erősítése is fontos hajtóerő. A nőstények folyamatosan készek a párzásra, szemben például a csimpánzzal, ahol a nőstény erre csak termékeny napjain hajlandó. Párosodás előtt a bonobó hím megkörnyékezi a nőstényt – de nem agresszíven, erejét fitogtatva, hanem ajándékot (például ételt) kínál neki. A
nőstény elutasíthatja a közeledést. Ha két bonobócsapat találkozik, nem kezdenek el harcolni, hanem üdvözlik egymást, ételt cserélnek, és szexuálisan
is közelednek egymáshoz.
A bonobók konfliktusaikat nem agresszíven, hanem szexszel oldják fel. Ezzel függhet össze az, hogy a nőstény bonobók genitáliája nem csak havonta egyszer
duzzad meg, hanem a szoptatás néhány évét kivéve állandóan duzzadt. A csapatba felvételét kérő nőstény kiválaszt egy domináns nőstényt, éjjel-nappal követi őt, és gyakran összedörgölik genitáliáikat. Pár hét után a többiek teljes értékű csapattagnak fogadják el a jövevényt, aki 1–2 évvel a csatlakozás után
szüli első utódját. A szülő és a kölyök kapcsolata az első 3–4 évben nagyon szoros, ez alatt a nőstény nem is szül újabb utódokat.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: A bonobó mamák vérmes kerítőnők
Ha valaki úgy érzi, hogy anyukája túlságosan belemászik a magánéletébe, mostantól csak gondoljon a bonobókra. A törpecsimpánzoknak is nevezett főemlősök nőstényei ugyanis hihetetlenül aktív szerepet vállalnak utódaik párkeresésében: segítenek fiaiknak párt találni, őrt állnak, amíg az ifjú pár párosodik, de a cél érdekében akár közösülés közben is képesek megtámadni és elrángatni a kinézett nősténytől a rivális hímet.
Ez a stratégia remekül működik: azok a fiatal hímek, akik anyjukkal egy csoportban élnek, háromszor annyi utódot hoznak össze, mint anyátlan társaik. A módszer az úgynevezett nagymama-hipotézissel rokon, amely szerint az emberek körében az idősebb nők szaporodóképes koruk után is képesek növelni reprodukciós sikerüket azzal, hogy segítenek a fiatalabb generációk gondozásában.
Az idősebb nőstény bonobók a jelek szerint valami nagyon hasonlót művelnek: fiaikon keresztül akkor is képesek javítani a leszármazási vonal túlélési esélyeit, ha esetleg maguk már nem szaporodnak, mondja Martin Surbeck, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa.
A bonobók matriarchális csoportokban élnek, amelyeket egy-egy idősebb nőstény vezet, és fiú utódok rendszerint anyjukkal maradnak, amíg párt találnak maguknak. A faj másik érdekessége, hogy tagjai pusztán társas érintkezés céljából is gyakran közösülnek, vagyis a szex egyáltalán nem korlátozódik az utódnemzésre.
Surbeck és társai a kongói Salonga Nemzeti Parkban tanulmányozták az állatok egy 35 fős csoportját, és ennek során figyelték meg, hogy a bonobó anyák mennyire aktívan részt vesznek fiaik szerelmi életében. A vizsgálatok szerint a párosodási kísérleteket gyakran megzavarják a fajtársak, és az anyák egyrészt ebben segítenek: őrt állnak és elzavarják a többieket, köztük a rivális hímeket is.
Ha azonban nem saját fiuk párosodik, az anyák maguk válnak zavaró tényezőkké: akár fizikailag is megtámadják a másik hímet, hogy elzavarják azt a nőstény közeléből. A hím gyakran meg is futamodik, ugyanis ha túl agresszív ellentámadásba kezd, azt kockáztatja, hogy a csoport nőstény tagjai ellene fordulnak, mondja Surbeck. De az anyák a termékeny nőstények megközelítésében is segítenek: odamennek a kiszemelt egyedhez, és bolhászni kezdik annak bundáját, így a fiú könnyebben közel kerülhet a nőstényhez.
Ahogy a kutatócsoport legújabb tanulmányából kiderül, a módszer abszolút beválik, azok a fiúk ugyanis, akiket segít bonobó anyjuk, háromszor annyi utódot nemzenek, mint azok, akiknek nem segít a mama. Surbeck szerint mindezek alapján nem kizárt, hogy a bonobó anyák menopauzán is átesnek, ami az emberen kívül csak nagyon kevés emlős fajra jellemző.
Zene: P. Mobil – Bonobó.