bölény J. vadon élő, barna gyapjas szőrű, széles homlokú európai, illetve észak-amerikai szarvasmarhaféle; Bison.
• Magyar írásos forrásokban először 1395 k. fordul elő: „bosellus: belÿn” (BesztSzj.), majd 1405 k. belem, bwlen (SchlSzj.), 1611: böliny (MA.), 1708: ua. ’Bison’ (PP.).A középkori Magyarországon gyakori vad volt, amit bizonyítanak a bölény összetételű helynevek és a korabeli krónikák is.
A bölény név török jövevényszavaink sorába tartozik; vö. bask. bülen ’jávorszarvas’, alt. bulan ’ua.’, tat. bolan ’szarvas’, csuv. pêlan ’ua.’ (TESz.). A szóvégi -n palatalizálódott. A jelentésváltozás úgy érthető, hogy eleink egy később megismert, némileg hasonló állatra ruházták azt a nevet, amelynek eredeti megnevezettje már régen nem volt látókörükben.
Korai latin–magyar szójegyzékeinkben (BesztSzj. 1395 k., SchlSzj 1405 k.) szerepel már a belend növénynév. A bolondítófű ismert elnevezései még a bölény állatnévvel képzett összetételek, a bölény, bölén, böllény etnobotanikai terminus népetimológiai alakulat. A bölény állatnév alakváltozatai között szintén megtaláljuk a belény, sőt a belénd szót a nyelvjárásokban. A lat. bison ’bölény’név folytatója a legtöbb idegen nyelvi neve; vö.ném., ol., fr., norv., dán bison, le., cs., ukr., szln., or., blg., örm., holl., alb., héb. bizon (W.).
♦ A bölény a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjében a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe és a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó tulokformák (Bovinae) egyik neme. A mérsékelt öv legnagyobb szárazföldi emlőse. Testfelépítése a szarvasmarháéhoz hasonló. Két ma élő faja, az európai bölény ’Bison bonasus’ és az amerikai bölény ’Bison bison’, igen közel állnak egymáshoz, csak néhány kevésbé lényeges tulajdonságban különböznek. Az európai bölényt a legújabb időig sokszor összetévesztették a vad őstulokkal ’Bos primigenius’, amely az ókorban és középkorban szintén élt még Közép-Európában, és ezzel együtt a szarvasmarha ősének tekintették. Az európai bölény a középkorban még gyakori volt Európa erdeiben, Európa legnagyobb részén az újkorban pusztították ki végleg. Magyarországon 1735-ben a Bakony vadjai között még megemlítik. Az utolsó Kárpát-medencei példányt 1814-ben ejtették el Erdélyben, Udvarhely megyében. Az utolsó vadon élő európai bölényt 1927-ben lőtték le a hajdani Szovjetunióban.
