A Nagy-Berek Magyarország egyik kistája, a Kis-Balaton egyik meghatározó ökológiai tényezője. Területe két megye, Somogy és Zala, illetve három járás, a Marcali, a Fonyódi és a Keszthelyi között oszlik meg.
A Nagy-Berek a Dunántúli-dombság öt földrajzi kistájának kisebb-nagyobb részét foglalja magába, így természeti képe a viszonylag csekély függőleges tagoltság ellenére is változatos. Nyugaton a Kis-Balaton-medence peremén helyezkedik el Főnyed, Hollád, Szőkedencs, Tikos és Vörs. Nikla és Táska a Nagyberekre néz, a térség déli településeit befogadó hullámos Belső-Somogyot pedig a markánsan elkülöníthető Marcali-hát osztja keleti és nyugati részre.
A Kis-Balaton-medence és Nagyberek kistájon a nyílt növénytársulások – nádasok, sásosok, láprétek és mocsárrétek – az uralkodóak, fás növénytársulásait
a puha- és keményfás ligeterdők alkotják. E kistájakra a gyenge termőképességű réti- és láptalajok a jellemzőek, így gazdasági potenciáljuk inkább a lápvilág
természeti értékeinek megőrzése mentén teljesedik ki és nem az erőltetett agrártermelés révén.
A tájképi, növény- és állattani, valamint vízföldrajzi értékek megvédése jegyében helyezték jogi oltalom alá a Kis-Balatont és környékét 1951-ben, a Nagybereket pedig 1977-ben.
A kistérség a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét és a Boronka Tájvédelmi Körzetet is érinti, emiatt a mezőgazdasági művelésbe bevonható területek nagysága korlátozott. Kiemelt fontosságú a természetvédelmi területek megóvása.
Természeti adottságok és viszonyok:
Domborzati viszonyok:
A kistérség természeti képét a Balaton partjától 50 km hosszan déli irányba futó lankás dombvonulat, a Marcali-hát uralja. A tópart közelében a hát tengerszint feletti magassága meghaladja a 250 métert, majd dél felé 140–160 méterre alacsonyodik. Az északi oldalán helyenként meredek – 15–30 fokos – lejtők alakultak ki, amelyek többnyire instabilak, mozgásveszélyesek. A dombvonulatot befedő 5–10 m vastag lösz-takaró és a rajta kialakult agyagbemosódásos barna erdőtalaj kiváló bortermő vidékké avatja a kistájat.
Kelet-Belső-Somogy és Nyugat-Belső-Somogy kistájai geomorfológiai szempontból hordalékkúp síkságként értelmezhetők. Tengerszint feletti magasságuk nem haladja meg a 200 métert, formakincsüket a kötött futóhomok formák és a lapos, sűrű völgyhálózat jellemzi.
Éghajlat:
A kistérség éghajlata mérsékelten meleg, mérsékelten nedves, az évi középhőmérséklet 9,8–10,3 °C körül alakul. A napsütéses órák száma évente 1950–2050 között mozog. A csapadék évi mennyisége északról dél felé 700 mm-ről 750 mm-re nő. A csapadékeloszlásra jellemző az évi kétszeri, májusi és szeptemberi maximum. A leggyakrabban északról fújnak a szelek. Legfontosabb éghajlati jellemzők:
Évi hőmérsékleti átlag: 10,5 Cº
Évi csapadék: 700–750 mm
Hótakarós napok száma: 35-40 nap
Átlagos hótakaró vastagsága: 7–9 cm.
Talajviszonyok:
Földtani szempontból a kisrégió talajt alkotó kőzetei két csoportba sorolhatók:
Somogyi homokvidék.
A Somogyi homokvidék alapkőzete pannon rétegekből áll. A lesüllyedt részekre a Pleisztocénben homok rakódott és az uralkodó északi szelek hatására észak-dél irányú buckasorozatok alakultak ki, amire helyenként lösztakaró települt. A patakok mentén, valamint a lefolyástalan pangó vizű foltokban nagy mennyiségű agyaglerakódás található. A homok kémhatása savanyú, mészben szegény. A pangó vizű lefolyástalan lápfoltok száma több százra tehető.
A Somogyi homokvidéken a legelterjedtebb talaj a rozsdabarna erdőtalaj (56%), mely főleg az enyhe lejtésű, széles domboldalakon található. A víz- és tápanyag-gazdálkodás a vastag termőréteg ellenére is csak közepes. A talaj CaCO3 -mentes. A réti erdőtalajok (11%) és az egyéb réti, réti öntés és lápos réti talajok (9%) ott fordulnak elő, ahol a mély fekvés következtében a talajvíz fontos termőhelyi tényező, de a talajvíz sohasem olyan magas, hogy egész évben a felszínig érne. A humuszos homok és kombinációi (9%) a homokbuckák és
dombvonulatok lapos hátain és az oldalak felső harmadában találhatók.
Marcali löszhát.
A Marcali löszhát észak-dél irányú dombhát, melyet fiatal Pliocén agyag, homok, homokkő épít fel. A jelenlegi felszín a völgyek bevágódásával, az erózió következtében vált szabdalttá. A szabdalt felszínre lerakódó lösz vastagsága eltérő, átlagosan 2–3 m. A jelenleg is működő eróziós és suvadásos hatások még napjainkban is alakítják a térszínt.
A Marcali löszháton leggyakrabban előforduló talajtípus az agyagbemosódásos barna erdőtalaj. A dombok oldalain, nagyobb kiterjedésű tetőkön és széles völgyekben egyaránt ez a talajtípus alakult ki. Alapkőzete lösz, a termőréteg vastagsága 70–140 cm között változik. A legszebb állományokat nevelő talaj. Az erősen nedves agyagos-vályog talajokon, különösen a völgyekben időszakosan túl nedves pseudoglejes barna erdőtalajok találhatók. Ezek vályogosak, jó levegőzésűek, de viszonylag szárazak (cseres-tölgyesek). A völgyekben a réti és réti öntéstalajok mellett lejtőhordalék erdőtalajok is megtalálhatók.
Az agrár ágazatban leginkább az extenzív termelési fejlesztések indokoltak. A talajok termőképességét figyelembe véve szántóföldi gazdálkodási fejlesztések:
Gadány, zenyér, Tapsony, Főnyed és Marcali határában.
Gyümölcstermesztési fejlesztések:
Nemesdéd, Somogysimonyi, Nagyszakácsi, Nemesvid, Nemeskisfalud, Tapsony, Gadány, Kelevíz, Csömend, Nikla, Marcali és Kéthelyen.
Szőlőtermesztési fejlesztések:
Tapsony, Nagyszakácsi, Somogyzsitfa, Somogysámson, Kéthely, Marcali, Csömend, Nikla és Pusztakovácsiban.,
Az állattartással kapcsolatos fejlesztések (a legelőterület aranykorona értékét figyelembe véve) pedig leginkább:
Tapsony, Nagyszakácsi, Marcali, Gadány, Sávoly és Kéthelyen képzelhető el. Az erdőgazdálkodási fejlesztések a meglévő erdőövezetekben (a térség délnyugat, illetve délkeleti részén), illetve az alacsony
termőképességű területeken (erdőtelepítés esetén).
Vízkészletek, vízgazdálkodás:
Vízfolyásainak nagy többsége közvetlenül vagy közvetve a Balatonba torkoló közepe vízgyűjtőjű, az év nagy részében kis vízhozamú patak és csatorna, ilyenek a Zala-Somogy-határárok, a Medvogya-patak, a Szentpáli-árok, a Boronka-patak, a Marót-völgyi-csatorna stb. A kistérség vízfolyásai közül mindössze a Böhönye határában eredő Rinya-patak tartozik a Dráva vízgyűjtőjéhez. A patakok, csatornák számos mesterséges tavat, tórendszert táplálnak, amelyeket részben a Balaton vízminőségének védelmében – Marcali-tározó – részben haltenyésztés céljából hoztak létre.
A Kis-Balaton teljes területe országos védettség alatt áll, illetve az 1971-es Ramsari egyezmény is vonatkozik rá. A vízminőségi feladatokat a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (a Balaton tóra vonatkozóan a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság) látja el. A Balaton vízszintjének csökkenése, mely a globális felmelegedés kísérőjelenségeként magyarázható, az előző programozási időszakhoz képest negatív hatással volt a térségre. Visszavetette a turizmust, a vendégforgalmat – elsősorban a külföldről érkezők száma csökkent. A Balaton Fejlesztési Tanács tanulmányt készíttetett a mesterséges vízpótlás lehetőségeiről, a javasolt megoldások közül ez idáig egyik sem valósult meg. Kedvező tendencia ugyanakkor, hogy a vízszint csökkenése mellett a víz minősége jelentősen javult az elmúlt években.
Jelentősebb vízfolyások nyugatról kelet felé haladva a következők: Mélyvölgyi-patak, Sári-csatorna, Boronka-patak (Hosszúvíz, Nádas-ér, Papréti-árok, Lencsen-búsvári vízfolyás mellékágakkal), Aranyos-patak, Koroknai vízfolyás. A terület nagy része a Boronkai vízfolyás vízgyűjtőjébe tartozik. A vízgyűjtőt homokos felszín és kis relief-energia jellemzi, amely a vízfolyásokban kis
lebegőanyag-tartalmat eredményez. A kedvező hordalékképződés következtében az itt található tavak a dunántúli átlagnál hosszabb életűek. A Boronka térségben
40-nél több halastó található 366 ha vízfelülettel, ebből 16 a Tájvédelmi Körzetbe esik 175 ha felülettel.
A talajvíz a völgyekben alig 2 méteres mélységben elérhető – az alacsonyabb térszíneket ezért gyakran veszélyezteti a belvíz –, de a dombhátakon sincs
mélyebben 10 méternél. A talajvizek a közműolló nyitottsága miatt szennyezettek, emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Az ivóvíztermelésre felhasználható rétegvizek csekély, 100-200 méteres mélységben elérhetők.
A felszín alatti vizek közül kiemelkedő értéket képviselnek a különböző ásványi összetételű termálvizek.
Marcali alkáli-hidrogénkarbonátos termálvize orvosszakértői vizsgálatok alapján mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas.
Somogyszentpál határában 80 °C termálvizet tártak fel.
Táska jódos-Brómos ásványvize ma még kihasználatlan erőforrás, a közeli Csisztapusztával szemben a zöldmezős beruházás minden előnyét kínálja. Sávolyban 90 °C-os 11.000 mg/l sótartalmú termálvíz várja lefojtott kútban a jövőt.
Reménybeli melegvíz-készletek találhatók Varászlón, a Szőlő-hegy alatt.
Növényzet:
A terület a Dél-Dunántúli flóravidék (Praeillyricum) Belső-Somogy flórajárás (Somogyicum) terül el. A Somogyi dombvidék csaknem sík, de a néhány méteres szintkülönbség rendkívüli változatosságot eredményez, a lápoktól a száraz homoki gyepekig fordulnak elő a növénytársulások. Erdők közül megtalálhatók az égerligetek, néhol a tölgy- kőris-szil ligeterdők, a gyertyános-tölgyesek, néhol szigetszerűen (azonálisan) Bükkös foltok. A táj zonális társulásai a cseres-tölgyesek különböző típusai.
Kultúrerdők közül az Akácosok és erdei fenyvesek találhatók. A táj őshonos fafajai: fenyőfélék közül az erdeifenyő (Pinus sylvestris), lombfák közül legjelentősebb a kocsányos tölgy (Quercus robur), kisebb mértékben a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea). Megtalálható az ezüst hárs (Tilia argentea), a cser (Quercus cerris), a molyhos tölgy (Quercus pubescens), virágos kőris (Fraxinus omus), cseresznye(Prunus avium), mézgás éger (Alnus glutinosa), juharok (Acer nemzetség), szilek (Ulmus nemzetség), rezgő (Populus tremula) és fehér nyár (Populus alba),.
A kőrises égerlápokban a hegyes fogú magyar kőris (Fraxinus angustifolia pannonica). A Marcali löszhát dombvidékén gyertyános-tölgyes, cseres-tölgyes, extrazonálisan bükkös is előfordul.
A Boronka kistérség legjellegzetesebb növénytársulásai:
felszíni lebegőhínárok, gyökerező hínárok, nádas, zsombékos (Carex elata), láp- és mocsárrétek, bokorfüzesek, fűz-nyár ligeterdők, égerlápok, égerligetek, tölgy-kőris-szil ligeterdők, gyertyános-tölgyesek, bükkös, cseres-tölgyesek, zárt és nyílt homoki gyepek.
Természetvédelmi szempontból értékes növénytársulások:
Láprétek: Az egykori égeres láperdők helyén vagy a lefolyástalan, pangó vizes medencékben, ártereken alakultak ki. A társulásban gyakran élnek ritka, veszélyeztetett növényfajok. A társulás jellegzetes növénye
a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata),
a vidrafű (Menyantis trifoliata),
a szibériai nőszirom (Iris sibirica) és
a mocsári kosbor (Orchis laxiflora).
• Gyertyános-tölgyesek: A társulás bővelkedik védett növényfajokban. Ezek közül a Kakasmandikó (Erythronium dens-canis) ma már csak Kakpuszta környékén található nagyobb populációban.
Megtalálható még a karéjos vesepáfrány (Polistichum aculeatum),
a tavaszi tőzike (Leucojum vernum),
a sárga sásliliom (Hemerocallis lilioaspholedus),
a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus),
melyek országos viszonylatban is ritkák.
A Marcali-hát és Nyugat-Belső-Somogy elterjedt potenciális erdőtársulásai a gyertyános- és cseres-tölgyesek, a dombhátakon illír bükkösök, a patak partokon égeresek. Ma ezek mindössze a felszín 20%-át borítják.
Kelet-Belső-Somogyban a sajátos domborzati, talajtani és vízrajzi adottságok révén, a viszonylag sík területen is rendkívül változatos növényvilág alakulhatott ki. Néhány méteres szintkülönbség ugyanis azt eredményezheti, hogy a lápoktól a száraz homoki gyepekig a legkülönbözőbb növény-társulások találhatnak megfelelő élőhelyet. A pangóvizes mélyedéseket láprétek fűz- és égerlápok foglalják el, a patakok partját égerligetek, helyenként tölgy-kőris-szil ligeterdők kísérik. Az üde vízgazdálkodású talajokon nagy kiterjedésű gyertyános-tölgyesek alakultak ki, amelyeket gyakran bükkösök öveznek. A legmagasabb, legszárazabb termőhelyek potenciális erdőtársulásai a cseres-tölgyesek, amelyek irtásain másodlagosan száraz homoki gyepek jöttek létre. Az erdőművelésbe vont területeket vegyes korú lombos erdők borítják gazdag nagyvad állománnyal.
A domborzati viszonyok és a talajállapot által nagymértékben meghatározott víz-erózió, valamint a szél okozta erózió
veszélyezteti a kistérség területét. Az eróziós károk megszüntetése, mérséklése a termőtalaj és a környezet védelme érdekében halaszthatatlan feladat,
a termelési és környezetvédelmi célkitűzések feltétlen összhangját igényli.
Állatvilág:
A terület geológiai adottságai az itt található növénytársulások, rendkívül változatos élőhelyet biztosítanak az állatvilág számára. A magas évi csapadékmennyiség, a viszonylag magas talajvíz, az állandóan párás környezet elsősorban a kétéltűek és a hüllők számára biztosít kedvező életfeltételeket. Itt él az ország egyik legjelentősebb teknőse, a mocsári teknős (Emys orbiccularis) populációja. A keresztes vipera fekete változata (Vipera berus bosniensis) a párás hegyvidékre jellemző klíma miatt kedveli a kistérség nedves élőhelyeit. A patakok és a völgyekben kialakult égerlápok, valamint a nagy kiterjedésű halastavak bőséges táplálékot biztosítanak fokozottan védett madárfajoknak. A
Rétisas (Haliaeetus albicilla) Somogy megye legértékesebb ragadozó madara. A Somogy Természetvédelmi Szervezet Rétisas védelmi programjának köszönhetően a kistérségben 2010-ben három pár rétisas fészkelt.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: gyermekkorától kezdve innét merítette természet iránti szeretetét Fekete István.
A 2. világháború után közkedvelt színész és egyben versmondó, Berek Katalin.
Zene: Széles András (citera) - Szigetközi nádas berek
Hang: Pál-major közelében, vörös angusz marhák (Nagy-Berek).