juh J. gyapjáért, tejéért és húsáért tenyésztett, párosujjú, kérődző emlősállat; Ovis.
• Helynévben 1208-tól adatolható: „In predio ipsorum quod dicitur yuhol” (OklSz.). Köznévként 1372 u./1448 k. bukkan fel a Jókai kódexben: „criſtuſnak
yuhÿ vÿgaзtalaſarol”. 1395 k.: ÿch ol (BesztSzj.), 1533: ju (Murm.), 1565: gyuhok (NySz.), 1570 k.: iuh (ArsMed.), 1708: jú (PP.). A nyelvjárásokban MTsz.:
joho | ÚMTsz.: jahak, jahu, jo, johó, johu, juak | Nyatl.: johú, juhú. Ismeretlen eredetű szó. Korábbi finnugor és török származtatása téves.
A kettős szókészletben a szópárok sok esetben nem válthatják ki egymást. Így pl. a juhokat őrző ember juhász, de bográcsban ő is birkagulyást főz.
A juh származékai: juhos, juhász, juhászat, juhászkodik. A juhtenyésztésben kialakult kifejezések: kos, anyajuh, birka, bürge; ürü, berbécs, berba; bárány,
diszké, bari, toklyó, olló; cáp stb. Kriza János a juhoknak számos kifejezését jegyezte föl; vö. baksa ’egyéves berbécs’, balán ’szőke szőrű juh’, bëlice,
bölice ’tiszta fejér bárány, melynek a szeme körül nincs meg a szokott fekete gyűrűkarika’, cápsa ’kis cáp’, kirlán ’egyéves bárány’, mióra v. millóra
(R. 1838: millora, miora /Tsz./), ill. düszke vagy diszke ’előhasi juh, egyéves bárány’, szőnye ’hamuszín szőrű bárány, mely sem fekete, sem fehér’, vakisa
’fekete szemkörű fejér juh; innen mondják vakisa-szeműnek a kecske, bika, ökör, tehen, sőt nagy feketeszemű, szemöldökű, de fejérbőrű embert is’ (Kriza:Vadr.).
Hogy a juhászat számos román neve átkerült a magyarba, egyáltalán nem szokatlan, hiszen a juhtartás fogalomkörére a vonatkozó terminológia átáramlása jellemző, ugyanis a juhtenyésztésben, az erdélyi fejősjuhászat fejlődésében komoly szerepe volt a románságnak. Erre mutatnak a magyar szókincsbe átvett román lexémák:
pl. a juhászok nevei (bács, csobán stb.), ruházatuk, építményeik, tejtermékek és tejes ételek. Juhtartással kapcsolatos ételnevek a XVII–XVIII. századi
átvételek: bálmos, mamaliga, tokány (NyK. 73), a juhpásztor berszán (uo.) neve. Továbbá a tejföldolgozás kifejezései, a juhok nevei, Bakos számos román
eredetű jövevényszava (REl. 410). És természetesen a juhok betegségeinek elnevezései ugyancsak ide tartoznak.
A berbécs juhnév (R. 1423: szn., XVI. század vége: kn.) román eredetű, a ro. berbeci (többes szám) ’ua.’ a lat. berbex, vervex átvétele. A kivénhedt vagy
meddő nőstény juh és a bárányától elválasztott fejősjuh tájnyelvi neve a canga.
A hímivarú juh a kos: R. 1210: hn., R. 1395 k.: „aríes: coз” (BesztSzj.), 1560 k.: kóós (GyöngySzt.), 1570 k.: kos töwÿſ (ArsMed.), ótörök eredetű; vö.
oszm. koc, türkm. qo
’kos’ (TESz.). A kos, tenyészkos kifejlett hímivarú juh (féléves korban ivarérett, 3 évesen tenyészérett). A kereső v. kötényes kos a csendes ivarzás
kiszűrése. Az ivarzó anyák kiválogatására használják a keresőkosokat. A tenyész anyajuhok hágatására vagy termékenyítésére használják a tenyészkosokat, míg a törzsnyájakra kiválasztott, kiváló tulajdonságú kosok elnevezése a törzskos. A kozsda többéves (néhol egyéves) berbécs a Székelyföldön (Kriza:Vadr.).
Az ivartalanított kos neve ürü, ha toklyó korában végzik el rajta a művi beavatkozást, a neve ürütoklyó. Az ürünevet már első latin–magyar szójegyzékünk tartalmazza, 1395 k.: „veruex: boch uag vru” (BesztSzj.). 1450 k.: oroknèc (BécsiK.), 1508: ürököt (DöbrK.), 1528: evruktul (SzékK.), 1787: örü (Mátyus);
a nyelvjárásokban ÚMTsz.: üre, ürrü. Ótörök jövevényszavunk; vö. kipcs. örük, oszm. N. irk, kirg., alt. irik, tuv. irt ’fiatal herélt kos’ (TESz.). A szóvég
szabályos alakulásával és a magánhangzók labializálódásával fejlődtek a magyar alakok. A ro. iréu ’herélt kos’ (uo.) a magyarból átvett név.
A növendék állatokat a szopás, illetve a mesterséges táplálás ideje alatt szopós báránynak nevezik. Az egy éven aluli juh neve – szláv jövevényszóval –
bárány (R. 1206: hn., 1395 k. kn. /BesztSzj./). A szopós bárány 4–5 kilogramm, 50–60 napos korig szoptatják, majd leválasztják; választott bárány vagy
növendék: egyéves korig. Toklyó, tok vagy másodfüves a juh 13–24 hónapos korban. Kétéves kora után harmadfűnek nevezik. A lisza-bárány olyan bárány, amelynek a négy lába meg a hasa alja barnásabb, mint a többi szőre (uo.). A R. 1835: surma bárány ’oláhfajta apró
bárány’ (Kassai).
Az egyéves kort betöltött juh a toklyó. A szó 1661-től adatolható: „hozott gazda bőrt 4. Bolond toklyó juhot” (TESz.). 1763-ban tok juh (Nyr. 44), népetimológiás átalakítás eredménye; 1796: tokjó (MNy. 49); a népnyelvben MTsz.: tokjú | ÚMTsz.: toklu. Honfoglalás előtti, ótörök eredetű szavunk: csag. toglï, toγlï, üzb. toqli, kirg., kazak toqtu, tunguz togdu, oszm. toklu ’bárány egyéves korig’ (TESz.). Az eredetibb magyar tokló szóban palatalizáció történt.
Korra utalnak a metszőfogak kiváltódását jelző elnevezések, így a juh egyéves korban kétfogú, kétévesen négyfogú, háromévesen hatfogú vagy szegletfogas,
és berakott a négyéves kor után. Az ütecs-juh, üvecs másodéves juh (MTsz.). Apáca az egy éven felüli, de még nem hágatott növendék állat. Az anyajuh: az
első ellés utáni név. Az első bárányozásig a vemhes állatot előhasi anyának hívják, az először ellő anyajuh a toklyó anya, a több éven át nem elletteket
meddő anyának, szűzmeddőnek, a csak egy évben nem ellőket pedig üres anyának nevezik.
A ’göndör szőrű’ jelentésű döndöbe szóból való a R. 1833: döndöre juh (Kassai), 1838: ua. ’göndör szőrű magyar juh’ (Tsz.). A bárány nevét sok helyen ivar szerint is megkülönböztetik: a szopós hím a kosbárány, a szopós nőstény a jerkebárány, majd egyéves koráig jerkének hívják. A jerke északi szláv eredetű
jövevényszavunk; vö. ószlk., óukr. jarka ’ua.’.
A juh vagy birka ’Ovis gmelini aries’ vagy ’Ovis aries’ latin fajneve a lat. aries, arietis ’kos’ név. Latin szaknyelvi genusneve a juh lat. ovis neve.
Ennek folytatója a szláv nyelvekben az ószláv овьца, le. owca, cs. ovce, or.овцаstb., másutt a port. ovelha, sp. oveja (W.).
♦ A juh vagy birka az egyik legrégebben háziasított állatfaj, melynek gyapja, teje és húsa is felhasználható. Kérődző állat, és szinte a füvön is megél
– ezért lett a gyengébb legelők első számú hasznosítója. Természetes körülmények között is könnyen szaporodik. Amerikába először a spanyolok vitték a XVI. században. A magyaroknál a ló után a legfontosabb háziállat volt. A rackajuh jellegzetesen magyar állatfajta, sehol a világon nem található, csak ott, ahol magyarok laknak. Magyarországon az elmúlt ötven év során az őshonos kiskérődzők közül a juh volt az, amely számban, népszerűségben és jövedelmezőségben nagy jelentőségű volt.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Sántha Attila (költő) – Iszkiri a guruzsmás berbécs elől
