vércse J. kisebb termetű, hasznos, sólyomféle ragadozó madár.
• A vércse madárnév már a Besztercei Szójegyzékben is szerepel, 1395 k.: „muriceps: verche”. Ezután a nyelvtörténeti adatok szerint 1405 k.: virche (SchlSzj.),
1533: veercze (Murm.), 1585: vértseszinw (Calepinus); a népnyelvben ÚMTsz.: vírcsa, vírcse | MTsz.: vercseszőrű.
Származékszó a vércse, a vér főnév származéka kicsinyítő -cse képzővel (mint szárcsa, tócsa), a veres tőalakjából, a madár háttollazatának vöröses színe
alapján. Idegen nyelvben onomasziológiai megfelelője a ném. Blutspecht (NA.). A N. veres vércse Petényinél olvasható, 1898-ban a madár tudományos neve
már vörös vércse (Chernel).
További népnyelvi neve Chernel: széjjel- vagy szélleljátszó (R. 1854: TermtudKözl. 1887) | ÚMTsz. szélbaszó (Erdély) | KissMad.: széltapogató, baszika.
Ezeket a neveit arról kapta, hogy Chernel szerint a levegőben „függnek”, „szitálnak”. Erre a lebegésükre utal észt tuuletallaja ’széltipró’, tuuleveski-kull
’szélmalom-karvaly’,ném. N. Rüttelfalke ’rezegtető sólyom’, fi. tuulihaukka ’szélsólyom’ (uo.), ném. N. Windwehe ’szélvihar’ (Brehm).
Alföldi tilinkómadár nevének (SzegSz.) magyarázatához a szótár idézi: „Pallavicini őrgróf juhászától hallottam, hogy a nyárfásban vijjogó vércse tilinkózik, miért is juhásznyelven tilinkómadár a neve.” Valóban lármás madár, szintén nyerítésre emlékeztető hangjára utal népnyelvi nyerítő (Herman 1986) elnevezése. A vércse neve a Felvidéken tyükörüő-madoár (Nyr. 28). Talán a tyúkölő jelző lehet az előtagja.
A vörös vércse színre utaló nevéhez hasonló néhány idegen nyelvi elnevezése, néha azzal a különbséggel, hogy vörös lábára utalnak; vö. ang. red-footed
falcon, holl. roodpootvalk, fi. punajalkahaukka, ném. Rotfussfalke, ol. falco cuculo (EL.).
♦ A kék vércse ’Falco vespertinus’ fajt veszélyeztetettsége miatt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – a vetési varjúval együtt – a 2009-es
év madarának választotta. A vörös vércse ’Falco tinnunculus’ Európában, valamint Ázsia és Afrika jelentős területén honos. Magyarországon igen gyakori, legismertebb ragadozó madaraink közé tartozik. Költését Petőfi említi Az Alföld című költeményében:
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban,
Oda fészkel a visító vércse
Gyermekektől nem háborgatottan.
Mezőkkel tarkított erdőkben, facsoportokban, mezőgazdasági területek és legelők közelében él. A sűrű, zárt, összefüggő erdőket kerüli. Az ember közelsége nem zavarja, gyakran megjelenik a városokban. Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár, de egyes példányok elvonulnak.
