BANDÁR – állat (családnév)



kősüllő
(Fotó: kősüllő)




kősüllő J. a fogassüllőnél kisebb, sávos testű hal; Sander volgensis.

• A kősüllő (R. 1887: HalK.; N. SzegSz.: kövisüllő) tudományos szaknyelvi név, főnévi faji jelző áll egyszerű nemi névvel.

Számos társneve van. A dandársüllő (Dankó) bodrogközi elnevezés, más forrásban nem szerepel. Esetleges népetimológia eredménye, és a kősüllő bandár nevével függ össze. Népnyelvi bandár nevét (R. 1887: HalK., 1927: Lovassy) a nyelvjárásokból Jankó János jegyezte fel a Balatonnál, az ÚMTsz. adata onyódról való. Az elnevezés ugyanakkor szerte az országban használatos; vö. uo. és HalK.: ua. | SzegSz.: bondárhal | Hal. 33: bandár. Unger azt jegyzi meg, hogy „magyaros német név” magyarországi német halnevek között. A nagy szlavista, Kniezsa István pedig Beke (uo.) és az EtSz. nyomán a magyar halnevet szláv jövevényszónak tartja; vö. szbhv. bandar ’sügér’ (SzlJsz.). Mivel azonban csak ebben az egyetlen szláv nyelvben van meg ez a halnév, a magyarban viszont elterjedt belső nyelvi fejlemény – minden bizonnyal bandázik, bandázó szavunkból –, valószínűleg éppen fordítva áll a helyzet, az ottani szó való a magyarból; vö. szbhv. bandar ’sügér’ (RszK.), bandras (Vutskits), bandára (Rje

nik hrvatszkoga jezika), bandal, bandaricse ’ua.’ Horvátországban és Szlavóniában (Medic). A halnév magyar eredetének igazolására lásd még a következő néprajzi adatot: „bandázik a süllő: csoportban jár” (MNy. 40).

Volga-süllő (VNAE.; R. 1868: volgai süllő /Kreszn./) a kősüllő elavult szakirodalmi neve, minden bizonnyal a korábbi lat. szaknyelvi Lucioperca volgensis binómen alapján készült, hasonlóan a ném. Wolga-Zander és a fr. sandre duVolga ’ua.’ (VNAE.) nevekhez. A vadsüllő (R. 1887: vadsüllő HalK.; N. Gyurkó: vadsüllő | Unger: ua.) a fogassüllőnél kevésbé értékes és kisebbre növő kősüllő megkülönböztető neve. A tótsüllő (R. 1887:HalK.; N. MTsz., Viski: Tihany) nevének az a magyarázata, hogy a keszthelyi halászok azt hitték, hogy halasításkor, az 1990-es évek elején a Balatonba került wittingaui, csehországi származású süllőivadékkal került ez a hal a tóba. A csehsüllő (N. Ti. és Jankó: Balatonnál) népi elnevezés rokon a tótsüllő névvel, a névadási szemlélet háttere ugyanaz.

Vutskits Tihanyban jegyezte le a bockasüllő terminust. Az összetételben a bocka jelző a hal kedvelt tartózkodási helyére utal. A Balatonnál a bocka (vagy
dörc) szó jelentése ugyanis halásztopográfiai gyűjtésekben ’tőzeges, agyagos, kemény talaj’. Jankó Jánosnak a fonyódi halászok így magyarázták meg: „A
hal a bockán végzi összegyüvetelét … s ezen fürdik a süllő, a fogas meg a keszeg.” Tarka süllő (R. 1887: HalK.; N. SzegSz., Unger, K.) a fogasnál színesebb, csíkos kősüllő nyelvjárási neve. A furkóhal (N. NéprÉrt. 13: ua. | ÚMTsz.: furkó­keszeg,furkóhal) a Közép-Tisza vidékén ismert név, a hal hengeres alakját írja le. „A furkóhalat olyannak tartja (ti. a tiszai halász), mint a süllőt” (uo.).

♦ A kősüllő zömökebb a fogassüllőnél, és sokkal kisebbre nő, a fél kilósnál nagyobb példányok már ritkák. Szájában hiányoznak a fogasra oly jellemző, úgynevezett ebfogak. Háta zöldesszürke, oldala ezüstös. Szép kékesfekete harántcsíkok díszítik. Kevésbé igényes környezetével szemben, mint a fogas, 1986-ban például a balatoni halászzsákmányba kerülő kősüllők szinte 60–70%-át a jobban felmelegedő, oxigénben szegényebb vizű Keszthelyi-öbölben fogták. Kedvelt horgászhal is, mert nem túl szálkás, és húsminősége kiváló.



TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: -