BAJKÓ – állat (családnév)
(Fotó: ponty)
ponty J. lassú folyókban, állóvizekben élő, halastavakban is tenyésztett, nagy, lapos testű hal; Cyprinus carpio.
• Halászatunk egyik legfontosabb hala, sok írásos említése van. A ponty halnév először személynévként bukkan fel. 1403: „Andree Ponthyos dicti de Nema”
(MNy. 67), majd 1478: Johannem Ponthyos, 1479: Matheum Ponthos (OklSz.). Köznévként először 1508-ban bukkan fel: „Pisces wlgo ponthy”(OklSz.). 1533-ban „Ad piscinam iwatoth … ponthffy” (uo.),szintén ebben az évben Murmelius lexikonában Poong, 1544-ben „Uettem swgert, pontot”(TermtudKözl. 1894),1545-ben „Cukat, pontyfyat” (OklSz.), 1574-ben pontt (MNy. 62). Ezután 1590-ben ponttyo (SzikszF.),1603-ban ponty (Hal. 33), 1622-ben és 1708-ban ugyanilyen alakban olvasható Herman Ottó adatolásában (HalK.). 1720-ban szerepel egy Kassán kiadott évkönyvben (Calendarium oeconomicum perpetuum) halastóra vonatkozó regula:
„Április. Az pontyokat, a kik ivadékra valók, Szt. György nap táján kell az halastóban ereszteni”.
1728-ban Comenius Orbis sensibus pictus című művében
ponty. 1763-ban Michael Adámi magyar–német szótárában poty, 1779-ben pontyó (HalK.). 1791-ben ismét ponty Dugonics András Etelka című könyvének I. kötetében és Mitterpacher 1799-ben megjelent Compendiumában, valamint 1801-ben Földi János Természeti históriájában. 1833-ban Dankovszky Magyaricae linguae lexicon
című munkájában ponty, pontyó. Ettől kezdve a természettudományi, ichtyológiai, zoológiai szakmunkák, szépirodalmi művek és az egy-, illetve többnyelvű szótárak sokasága közli ponty halnevünket.
Népnyelvi, nyelvjárási előfordulásai: Dankó:pontyó | OrmSz.: potyó ’fiatal ponty’, potya, ponyty | SzlavSz.:
ponytyhal. A pontyó talán a compó hatása alatt keletkezett, a ponty régies, kicsinyítő képzős neve.
A pozsár a Cyprinus carpio eredeti neve. A később fölbukkanó ponty Beke szerint a le. ploc ’Leuciscus rutilus’ (Hal. 33) átvétele. Petényi és Szirmay hasonló jelentésű adatait idézi rosszul, mert náluk megvan a ponty ’Cyprinus carpio’ jelentéssel is, csak a nevet segítségül hívták az ugyancsak a pontyfélék családjába tartozó más halfajok elnevezéséhez. Így tett Reisinger is; vö. egri ponty ’Phoxinus laevis’, ragadozó ponty ’Aspius rapax’, keserű ponty ’Rhodeus amarus’ stb. (lásd még alább).
Ezek nem arra példák, hogy a ponty eredetileg a lengyel halnév jelentésével átvett volna.
Mások véleménye az, hogy a potyka alakból fejlődött a ponty (Nyr. 39). A potyka alapján az n esetrag későbbi hangbetoldás eredménye lehet a TESz. szerint. Ezek az etimológiai magyarázatok már csak azért sem vehetők komolyan, mert a potyka nem korábbi előfordulású, a szótörténet szerint a ponty volt korábbi felbukkanású! Igen sok helyen ismeretlen eredetűnek tartják ezt a halnevünket. Uráli, kaukázusi egyeztetései (Nyr. 18; Ethn. 4, FUF. 1 stb.) szintén tévesek.
A pozsárnak a ponty elnevezéssel való összekapcsolása A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint téves. A szótárnak ez az állítása azonban tarthatatlan.
Fekete Antal véleménye (MNy. 1994) az, hogy a ponty, potyka és pozsár nevek összetartoznak, az nty, ty és zs belső mássalhangzók cs-re vezethetők vissza
(vö. konty, kocs, pinty, locs). Így pocs, pos volna az alapszó, és azonos tövű a halnév a pocs, pocséta,pocsolya, posvány alapszavával. Tehát a ponty(hal):
sárhal, a pozsár pedig képzővel alakult. Ha a sarat nem is, de a ponty tényleg szereti az iszapos állóvizeket, és ennyiben ez a szellemes magyarázat az
eddig ismeretlen eredetűnek tartott halnevekre meggyőző.
Halneveink eredetvizsgálatánál azonnal szembetűnik, hogy a magyar írásbeliségben az összes halfaj közül éppen a Cyprinus carpio korai neve, a pozsár bukkan fel legelőször. A ponty, potyka és pozsár közül az utóbbi pozsár terminus fordul elő tehát a legkorábban, már a XII. századtól adatolható. Személynévként 1138-ban Pasari (TESz.). Igen értékes okirat az esztergomi káptalant illető, 1198-ból való vámrendelet, amely a piacra vitt különféle halakra vonatkozik. Ebben „…et posardorum unciam dant.” A pozsár a középkori szójegyzékekben főleg latinosított változatban szerepel (pasardus, posardus, parandus). 1365-ben
posardorum (MNy. 64), 1395 k.: pasardus: pasar (BesztSzj.), 1405 k.: posar (SchlSzj.). További szótörténete 1435 k.: ua. (SoprSzj.), 1525 k.: ua. (Ortus),
1544: ua. (OklSz.), 1560 k.: posaar (GyöngySzt.), 1600 k.: poszár (TESz.), 1635 és 1639: pozsár (Századok 1900). A martonosiak 1641. május 13-i panaszlevelében szerepel a posar (HungKözl. 21: 1–2 sz.). 1681-ben posár (SzT.), 1685: posar (OklSz.), 1702: posár (Miskolczi), 1720: pozár (TESz.), 1732: posár (SzT.),
1795: ua. (Gáti), 1801: pozsár (Földi), 1815: pózsár (Nyr. 3), 1830: pozsár (Reisinger), ugyanígy 1833: Dankovszky, 1838: Tsz., 1868:Kriesch, 1887: HalK., mindenütt ’Cyprinus carpio’ jelentéssel. Az MTsz. adatai szerint a pozsár ’ponty’ (Balaton mellett és Erdélyben), a pozsár-harcsa ’Silurus glanis’ (Szatmár) jelentésű.
Beke (Hal. 33) a cs. pozsár ’tűzvész’ szóval veti egybe. Itt a jelentéssel is súlyos gond van, de aligha származhat egy ilyen régi és ráadásul igen szélesen
elterjedt halnevünk a cseh nyelvből. Sem ez, sem a nyelvjárási pozsár ’gazból rakott fű’ Erdélyből (román jövevényszó) nem tartoznak ide. A ponty elnevezéssel való összekapcsolása a TESz. szerint téves, az etimológiai szótárnak ez az állítása azonban tarthatatlan. A pozsár halnév mára eltűnt, de a Pozsár családnévben megőrződik.
A ponty a népnyelvben bitanghal (R. 1882: Chyzer; N. Dankó: ua. ’a ponty fényes, aranyos pikkelyű példányai, melyeknek pikkelyei folytonos vándorlás [=bitangolás] közben fényesre csiszolódnak’) neve is használatos. Pikkölösponty (K.) a tőponty szigetközi neve, ezzel a névvel is megkülönböztetik a pikkely nélküli bőr-, csupasz- vagy meztelenpontytól. A csupaszponty (R. 1884: Nyr. 13) „teljesen pénzek nélkül való” (HalK.), azaz nincsenek pikkelyek a testén, a ném. Nacktkarpfen esetleges tükörfordítása. A kosorrú ponty (N. ÚMTsz.: nagy testű, fekete színű, tompa orrú pontyfajta) balatonmelléki elnevezés. Mint Jankó
János írta (A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp., 1902.), a pontyok között „a balatoni ember megkülönbözteti a nádhegyi pontyot és a kosorrú pontyot, mely nagyobb, fekete és tompább orrú”. A nádiponty (N. Jankó, Viski: nádhegyi ponty Tihany) „förödik, mikor a nád a hëgyit dugja ki a vízből, félkilósig;
ez förödik legelőbb”; K.: ua. ’Leuciscus idus’ (Szigetköz): „szereti a föhennyet s a nádasokat”.
A nyurgaponty terminus alfaj neve (N. K.: nyúrgaponty), a Halászat 1948-ban a nyurgapontyot (Cyprinus carpio Hungaricus) így írja le: „feje nagy, háta
alacsony, teste megnyúlt, csaknem orsó alakúan hengeres”. A karcsúponty szintén a Cyprinus carpio nyurga változata (R. 1794: kartsóponty /Grossinger/,
1830: kartsu ponty /Reisinger/, 1877:karcsú ponty /Pap/), a vadponty nyújtott testét leíró név. A sodrófaponty hosszú, sovány, nyurga alakja alapján elnevezett
silány, csökött, tógazdasági ponty. Babajkó az egy-másfél kilós, bajkó a félkilós (ÚMTsz.), kisbabajkó a negyedkilós ponty neve (MNy. 40). Putri (N. uo.:
putri, cseputri ’egy pontyfajta apraja’ | Nyr. 32: putri ’félkilós ponty’) társneve a kidudorodó, nagy hasat jelentő potroh szóval függ össze, esetleg, mivel kis halakról van szó, apró halat jelent, hasonlóképpen, mint a putri ’kis ház’ szó. Kráp (Márton) moldvai csángó neve a román crap ’ua.’ (DLR.),
N. Gyurkó: carp-de-baltă ’kárász’ átvétele, mely a szláv karp ’Cyprinus carpio’ szóval függ össze. A pasztár a ponty és kárász kereszteződése (SzegSz.;
N. Bálint: pasztárponty ’erős húsú, igen jóízű hal, mely a Palicsi tóban él’). A rugóponty (Vutskits) név más forrásban nem fordul elő, eredete ismeretlen.
A tanyahal folyton egy helyütt, a fák gyökerei alatti tanyán él, sötét és nem fénylő testű (Chyzer); N. Dankó: ua. ’a ponty sötét példányai’.
A ponty latin szaknyelvi Cyprinus carpio elnevezése a binominális nómenklatúrában a gör. küprinosz (> lat. cyprinus) és a lat. carpio szavakból alkotott (mindkettő jelentése ’ponty’). Előbbi a nemzetség, utóbbi a faj neve. A latin név folytatója a ponty holl. karper, ném. Karpfen, norv., fr., dán karpe,
ol., port., sp., kat. carpa, afr., ang., sv., szerb, or., le. karp, alb., ro., szln. krap (W.) elnevezése.
A Cyprinus carpio magyar nevei: ponty, tőponty; aranyhasú, babajkó, bajkó, dunaponty, fekete ponty, gyöngypotyka, karcsú ponty, királyhal, királyponty,
királypozsár, koi, Kollár pontyárja, kosorrú ponty, kráp, magyar ponty, nádhegyi ponty, nádi ponty, nemes ponty, pathal, pikkölösponty, pozsár, rugóponty,
sodrófaponty, sugárponty, tanyahal, tőkés potyka, vadponty. A vadponty két fajtája a Cyprinus carpio morpha hungaricus: nyurga ponty (változatai: tiszai
nyurga ponty, geleji nyurga ponty, tatai acélos nyurgaponty stb.) és a Cyprinus carpio morpha acuminatus: tőponty.
Természetes körülmények között a ponty kereszteződhet a Carassius carassiusszal és a Carassius auratusszal, az ilyen hibridek neve: kárászponty, pontykárász,potyemkárász,pasztár,
pasztárponty. A ponty elnevezés több más halnevünkben is előfordul; vö. zöldponty (MoH.) az amur elavult szakirodalmi neve. A fűponty (uo.) a növényevő amur találó neve, német mintára alkotott; vö. ném. Graskarpfen ’ua.’ (SE.). A balin régi forrásokban szerepel ragadozó pontyként,illetve ragadozó küszként(HalK.) is. Nádevő ponty (K.) a busa népnyelvi neve: „az amurral együtt nádevőnek, sás- ill. hínárevőnek nevezik”. A sásevő ponty (uo.) a fehér busa neve a Szigetközben. A pettyes busa márványponty nevét annak köszönheti, hogy testoldalai ezüstös alapszínűek, vörösesbarna vagy sötétszürke, szabálytalan márványzattal. A
compónak van a Szigetközben cigányponty (K.), a fürge csellének pedig egri ponty (HalK.; N. MTsz.: ua.) neve. 1803-ban jegyezték fel a dévérponty (UEW.)
elnevezést. Lóczy Lajosnál olvasható a Szentgyörgyponty. Ívási ideje, Szent György napja volt a névadás alapja. 1833-ban (Dankovszky) és 1884-ben (Nyr.
13) szerepel a jászponty terminus. 1801-ben a kövi ponty (Földi), 1830-ban a kövi pozsár (Reisinger), 1884-ben a köviponty (Nyr. 13) ’fenékjáró küllő’
jelentésű halnév. A harcsaponty (Gyurkó; R. 1863: Mitterpacher) kompozítummal egy harmadik halat, a szintén bajuszos márnát jelölik. A szivárványos ökle díszponty (R. 1863: keserű díszponty /Heckel/, 1879: diszponty /Károli/) elavult szakirodalmi nevénél a névadási szemlélet háttere az volt, hogy ennek a halfajnak a hímjei az ívás időszakában trópusi halakra emlékeztető, színpompás nászruhát öltenek. Chyzer Kornél adta ezt a nevet a halnak Heckel-fordításában. 1830-ból keserű ponty neve olvasható (Reisinger). Mai szakirodalmi név a szúnyogirtó fogasponty ’Gambusia affinis holbrooki’. Ennek elavult szakirodalmi
neve a szúnyogevő fogasponty. Ez a hal fogasponty nevét az állkapcsain ülő apró fogairól kapta. A ’Scardinius erythrophthalmus’ hátúszója és a farokúszója
vörhenyes árnyalatú, innen ered pirosszárnyú ponty (HalK.) népnyelvi nevében a jelző.
Személynevekben szintén gyakoriak a pontyok régtől fogva, a halfaj nevét a következő családok viselik: Pontyos, Pasari, Pozsár.
♦ Miskolczi Gáspár 1691-ben fejezte be állattermészetrajzát (Egy jeles vadkert), de megjelenését (Lőcse, 1702) már nem érhette meg. Ennek harmadik könyvében írja a békés pontyról: „A több folyó vízbéli Halak pedig, akárkicsodák előtt is elég ismeretesek … kiváltképpen a Potyka avagy Posar. Amelly nagy testű, édes húsú, kövér, kívül pedig nagy garas forma kerekdéd hajú nemes hal … Őnéki nincs valami hosszú feltátható szája mint a Csukának avagy Harcsának, hanem szép keskeny, kerekdéd szájacskája vagyon … A hátán is pedig semmi hegyes tetemü szárnyai nincsenek mint a Süllőnek vagy Sigérnek, hanem csak igen tompák
… A potykával pedig néminéműképen rokonságosok a Kárászok, Márnák.” Napjainkban a ponty bolygónk leginkább elterjedt édesvízi halfaja. Élőhelye a nyáron felmelegedő síkvidéki, sekély tavak, holtágak. Az emberi kultúra történetébe part menti élőhelye, testnagysága és ízletes, fehérjedús húsa miatt elsőként vonult be az édesvízi halak közül. Albertus Magnus a XIII. században már utalt szaporítására kolostori tavakban. Növekedése természetes vizeinkben nagyban függ a táplálékkonkurensek állományától. A hazai horgászrekordot a Balatonból egy 30,5 kilós példánnyal tartják.
A ponty testalkata örökletes, illetve környezeti tényezők hatására igen változatos. A vadpontyok feje viszonylag nagy, a nemes változatoké valamivel kisebb. A száj harmonikaszerű. A felső ajkon egy-egy hosszabb, a száj szögletében pedig egy-egy rövidebb bajuszszál található. Színük is rendkívül változatos.
A hát leggyakrabban sötét olajzöld vagy olajbarna, a testoldal zöldessárga, a has sárgásfehér vagy fehér. A mocsaras, iszapos fenekű állóvizekben sötétebb
színezetű, néha feketés árnyalatú. A folyóvizekben élők világosabbak, gyakran aranyos színűek. A nyurga ponty vagy magyar vadponty a Kárpát-medence vizeinek ősi vadon élő pontytípusa, amely csak itt fordul elő. Teste orsó alakú, megnyúlt, aranyos pikkelyekkel, vöröses uszonyokkal, háta a tenyésztett változatokénál jóval alacsonyabb. A nyurga ponty mára veszélyeztetett fajta lett, a XX. században csaknem teljesen kipusztult.
Magyarországon a ponty nemesítésénél nem annyira fajtákat, hanem egy-egy vízterülethez kiválóan alkalmazkodó, úgynevezett tájfajtákat tenyésztettek ki.
Egészen sajátos pontyfajta alakult ki a Tiszában. A tiszai nyurga ponty és a dunai vadponty (háziasításának első lépése a XIV–XV. században a fogságban
történő szaporítás volt) a „köteles” és a „szer-halak” közé tartozott, amelyekkel – jobbágyi szolgáltatás részeként – adóztak. Úgynevezett ebédhalat, ajándékot,
tizedet, halhetedet fizettek meg vele. A vízterület tulajdonosának a halászati jog után járó bérleti díjat is kiegyenlíthették kezdetben nemes hallal.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Bajkó Mátyás.
Zene: Bajkó zenekar – Válaszúttól Bonchidáig (magyar népzene).