bagoly J. kerek szemű, horgas csőrű éjjeli ragadozó madár; Striges.
• Igen régi, ismeretlen eredetű madárnevünk. Köznévként már korai szószedeteinkben felbukkan, 1395 k.: „Bulo: bagul” (BesztSzj.), 1405 k.: bagol (SchlSzj.), 1570 k.: bagolÿ (ArsMed.). A további szótörténeti és a népnyelvi adatok bogol, bagoll, bágoly, bagu, bagaj, bagó, bogaj, bogój (TESz.). A moldvai csángó és az erdélyi nyelvjárási nevek román kölcsönszavak; vö. bufnica (< ro. bufniţă), buhuna (< buhna), huhuréz (< huhurez), kokovéjka (< cocoveică), csuvika (< ciovică), kukuveá (< cucuvea)’ua.’ (KissMad.).Idegen nyelvekben hangutánzó név az albán kukuvajkë, blg. кукумявка, mált. kokka, tat. kökökmiyav, gör. κουκουβάγια, szárd cuccumeu, cuccumiau, amhara gugut, ném. Uhu (W.). A lat. ulula ’bagoly, kuvik’(< lat. ululare ’bőg, rí, üvölt’) folytatója a ném. Eule (< kfn. iuwel, iule, űle ’ua.’),ang. owl, óang. ule (uo.) és számos további neve.
♦ A bagolyalakúak (Strigiformes) a madarak osztályának egy rendje. 2 család és 217 faj tartozik a rendbe. A Kárpát-medencében a hóbagoly ’Nyctea scandiaca’, karvalybagoly ’Surnia ulula’, gatyáskuvik ’Aegolius funereus’ és törpekuvik ’Glaucidium passerinum’, urálibagoly ’Strix uralensis’, uhu ’Bubo bubo’, füleskuvik ’Otus scops’, réti fülesbagoly ’Asio flammeus’, erdei fülesbagoly ’Asio otus’, macskabagoly ’Strix aluco’, gyöngybagoly ’Tyto alba’ és a kuvik ’Athene noctua’ faj fordul elő. A karvalybagoly ’Nyctea ulula’ Európa és Ázsia vidékein honos egészen Kamcsatkáig. Szigorúbb időjárás esetén télen kissé délebbre húzódik.
Az ókori Görögországban a bölcsesség jelképének tartották a baglyokat. A közép-európai kultúrában inkább a félelem és a halál jelképeként jelentek meg, mivel főleg éjszaka aktív ragadozó madarak. A baglyok látása kiváló, az infravörös tartományban is látnak. A görög mitológiában Pallasz Athéné állandó jelzője a bagolyszemű (bagolyszemű, aki a sötétben is lát, vagyis átlát a dolgok felszínén). A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisemlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik.
Általában toronyban laknak. Arany János Az Ó torony című költeményében megírta, hogy Nagyszalonta csonka tornyának „Vércse, bagoly örökös lakója”. A Családi körben pedig
Csapong a denevér az ereszt sodorván
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
A macskabaglyot a balszerencsével társítják, Shakespeare-től is hallhatunk erről Julius Caesar című tragédiájában:
… s az éjmadár
Világos délben űlt a közteren
Vijjogva és huhogva.
Az „éjmadár” huhogását rossz jelnek tartotta a néphit. Ismert magyar baglyos mondás a „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.” A bagollyal kapcsolatos szólásmondásaink közül többet följegyeztek régi természettudósaink, pl. Éjjel jár, mint a bagoly (Grossinger, 1792). Bagoly is bíró a házában (uo.). Bagoly is azt gondolja, hogy sólyom az ő fia (Földi, 1801). Vagy később másképpen: Nem lesz bagolynak sólyom fia. Bagolynak is szép a maga fia. Továbbiak: Bagoly is megszokja a napfényt. Bagoly a képe, sólyom a szeme. Bagoly mondja verébnek: nagyfejű. Éjjel virraszt, mint a bagoly. Többet ér a vén sas ifjú bagolynál. Úgy néz, mint a bagoly. A bagoly is kerüli a napfényt. Baglyokkal huhogass, verebekkel csiripelj. Tud hozzá, mint a bagoly az Ave Mariához. Találó a dunántúli aratók első reggelijének megnevezése is, melyet még sötét hajnalban költenek el: bagoly fölöstököm. 1702-ben Miskolczi Gáspár (Egy jeles Vad-Kert) írta, hogy „Az apró madarak a baglyot egyelsőbben utálják és sült bolondnak állítják; de azután vészik eszebbe, hogy náloknál okosabb, és mihelyen meglátják, seregenként tódulnak reája, azt itélvén, hogy a nagy feje minden tudománynyal teljes.”
