ALMA – növény (leány keresztnév)
(Fotó: csicsóka)
Az Alma az Amal- kezdetű germán nevek (Amalberga, Amalgund) önállósult német becézője. Ez a névelem valószínűleg az Amal gót királyi család nevéből való. Az alma ezenkívül latin szó is, aminek jelentése kegyes, tápláló.
Névnapok: július 10.
Gyakorisága: nem gyakori.
csicsóka J: a napraforgóval rokon ipari és takarmánynövény; Helianthus tuberosus.
1773 óta vannak a szóra adataink: tsitsóka, 1775-ben Csapó Józsefnél tsitsoka (illetve árpa-répa). Diószegi Sámuel 1813-ban megjelent Orvosi Fűvész Könyvében tsitsóka (OrvF.). 1829-ben csicsoka. Az EtSz. idézi a csicsót is, mely úgy keletkezett, hogy a nyelvérzék a szóvéget kicsinyítő képzőnek fogta föl, s elvonta belőle a csicsó alakot. Hasonlóan, mint az ugorka, uborka, buborka szó bubor (Fejér és Tolna megye) alakváltozata. A csicsóban azonban nem a csicsókából való elvonás eredményét látja Kiss Lajos (FNESz.), hanem a csicsóka alapszavát, mely a csúcs főnév kicsinyítő -ó képzős régi csucsó származékának elhasonulásos származéka lehet. Az elnevezés tehát a növény gyökérgumóinak görcsös, dudoros voltára utal.
A magyarral szomszédos nyelveknek a csicsókához hasonló szavai a magyarból valók; pl. Szerbhorvát, i oka; kárpátukrán, i ovka; stb.
A nyelvjárásokban csicsóuka, csecsóka, picsóka. Társneve volt a földi alma (vö. német Erdapfel, francia poire de terre), árparépa, tótrépa és a pocokrépa
[R. 1783: putzók-répa (NclB.), 1835: Kassai], mely alakfestő elnevezés. Benkő József (NclB.) révén került magyar füvészeti szakkönyvbe; minden bizonnyal erdélyi etnobotanikai terminus. Későbbi füvészeink nem vették fel nómenklatúrájukba, csak Kassai József „gyökerésző szótárában” bukkan föl, de a népnyelv máig ismeri.
Erdélyben a csicsókának disznórépa neve is van. A tájszógyűjtemények szerint Erdély egyes tájain (Jákótelke, Magyarlétra, Szucság, Szilágyság: Kárásztelek, Bihar: Sólyom és végül Torda, ahol a jelentése: ’a gumója’) csókapityóka a Helianthus tuberosus. Az összetett szó utótagja nyilván a csicsóka növénynévből származik, melynek hasonnevei Kalotaszegen az árpapityóka, árvapijó, édespityóka, picsócsa, picsóka, pityóka.
A többek között krumplit jelölő pityóka szó idevonását nyilván az is magyarázza, hogy a csicsókának szintén a föld alatti gumóját fogyasztják, hasonló elkészítési módokkal. Ezen a vidéken a román is átvette a szót; vö. román piciocă, piciocă iernatică, de megvan az erdélyi (Beszterce vidéki) szászban is; vö. Pitschôk, Pitschoika, Pitschűka. Szintén Kalotaszegen följegyzett etnobotanikai terminus a fingóspityóka, mely a csicsóka élettani hatására vonatkozik.
Már Csapó figyelmeztetett arra, hogy: „Ha tüzes parás alatt megsütik, jobb izü és hasznossabb meg enni. De nyersen és föve ’s etzettel meg-öntve enni nem
javallom, mivel nem tsak kevés tápláló erö vagyon benne, de ezen kivül a’ gyomorban sok szeleket támaszt, melly miatt egyéb hasznossabb bé-vett Eledeleknek meg-emésztése akadályoztatik; a’ honnét Gyomor és Bélfájások, és a’ tápláló Nedvességeknek romlásai következnek.”
Szintén a hasonló hangzású madárnévvel alkotott a Helianthus tuberosus csókarépa (R. 1775: Csapó, 1838:Tsz.) elnevezése. Ez az etnobotanikai terminus már Erdélyen kívül is több vidékünk nyelvjárásában használatos, így Nyr. 28: Csík megye, Gyergyó, Torontál megye Hertelendyfalva, csángó telepítés | FöldrKözl. 22: Balaton-mellék | Nyr. 10: Zemplén megye Szürnyeg és Deregnyő, Sopron és Vas megye | Nyr. 23: Nógrád és Gömör megye | SzamSz.| Gyógysz.: Gyergyó | SzéSzj.:
Jugoszláviai székelyeknél; Al-Duna. Szintén népetimológiai alakulat. Erdélyben átvette a szász; vö. Tschok(e)rib(e), Tschok(e)riba.
A Magyar Tájszótár (Tsz.) a csicsórépa nevet Somogy megyéből adatolja. Répának azért nevezik, mert a növény évelő tarackjain szárgumó fejlődik, és ez a gumó ehető, diabetikus készítmények alapanyaga, takarmány. A tudományos tuberosus fajnév szintén a gumóra utal (< latin tuber ’gumó’). Gyergyóban hasmenés ellen fogyasztják; ott tótrépa (Gyógysz. 375) néven is ismerik. További társneve a kocirépa és a pocokrépa [R. 1783: NclB., 1835: Kassai; N. Bálint: pocokfarkú répa (Szeged) ’rövid növésű, vastag répafajta’].
A Helianthus nemzetségnév már Bauhinnál olvasható a XVII. században: „Helianthemum vulgare, flore luteo”, illetve „Helianthemum Indicum tuberosum”. A görög héliosz ’nap’ és az anthosz ’virág’ szavak összetétele.
Amerika indiánjai már régóta termesztették, innen került Európába. Szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is termeszthető. Szárazságtűrő, gyökérrendszere
akár 2-3 méter mélyre is lehatol. Különösebb évközi munkát nem igényel; gyors növekedése és bokrosodó tulajdonsága miatt sűrű, zárt állományt alkot. A
gumókat októbertől folyamatosan szedhetjük, fagymentes napokon a tél folyamán is. A tápláló gumó sajnos nem áll el olyan sokáig, mint a krumplié, 2-3 héttel a kiszedés után a levegőn megfonnyad, megromlik. A tavaszi csírázáskor veszedelmes, mert mérgezővé válik. A talajban maradt szárrészekből, gumókból az állomány minden évben folyamatosan megújul. A növény szép sárga virága vázában sokáig megmarad.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: szólások, közmondások:
Sárgarépa, csicsóka, az is mindjárt egy nóta = (így tagadja meg a kérést az, akit dalolásra unszolnak, de nincs kedve hozzá).
Ijasodjék-fiasodjék, mint a csicsóka = {menyasszonynak mondott lakodalmi jókívánság}.
Zene: Ha te csóka, csicsóka... - Bánffyhunyad, Kalotaszeg - Almás menti kesergő