AKÁC – növény (családnév)
(Fotó: aranyeső)
aranyes ő J: tavasszal nyíló sárga, csüngő virágú díszcserje; Laburnum anagyroides.
Csak a múlt század elejétől adatolható a név (1911: Révai). A növényt elborító aranysárga virágzatra utaló német Goldregen mintájára alkotott tükörszó.
Hasonneve az aranyzápor, társneve a szintén a virágra vonatkozó sárga akác, valamint a babtermőfa, a fáizanót és a nyúlfa [R. 1892: N. nyulfa (Ethn. 3;
Nyr. 29: Vas megye)]. A népnyelvben Bugyi és Szada község vidékén az aranyeső jelentése ’babfajta’, Nagyszaláncon az aranyeső bab ’zöldbabfajta’.
A kora tavasz „aranya” az aranyvessző, a májusé az aranyeső.
A Laburnum cserjéjén hosszú, csüngő fürtökben pompáznak aranysárga pillangós virágai. Jó talajon virágfürtjei elérhetik a 30 centimétert is. A levelek zöldje mögül mint aranycseppek tündökölnek. Erről az aranysárga virágzatról kapta nevét. Sokszor még a mandulát is megelőzve virágba borul védett helyeken.
Devecseri Gábor verset is írt hozzá:
Aranyeső kérdezi: Jöhetek?
Igen, igen! – felel a kikelet.
S az egész bokor már csupa arany.
Én is megkérdem tőle: Szedhetek?
Jut is, marad is – szól a kikelet.
Szedek tehát, nem szégyelem magam.
Nem hiányzott a kolostorkertekből sem ez a szép, virágos cserje. Tudományos elnevezése korábban Cytisus laburnum volt, melyet Linné adott. A cytisus (görög nevén kütiszosz) már Theophrasztosz és Dioszkuridész növényei között is szerepel mint a „juhok dicséretre méltó” tápláléka. Így írt róla Plinius és Columella is. Plinius szerint annyira hasznos, hogy „jugerumonként 2000 sestertius bevétellel biztat minket, még akkor is, ha a talaj csak közepes minőségű … Az állat hamarabb jóllakik vele, és egészen kis mennyiségén is felhízik, úgyhogy még árpát sem kell adni neki”. Idézi az athéni Amphilochuszt, aki azt ajánlotta, hogy a szoptatós anya, ha elapad a teje, a száraz cytisus főzetét igya borral vegyítve, akkor gyermeke nagyobb és erősebb lesz. Ajánlja továbbá a baromfiak zöldtakarmányozására is.
A Cytisus nemzetségbe tartozó mediterrán növényeket Melius Juhász Péter is megemlítette Herbariumában. Clusius művében (NomPann.) öt faját sorolja fel.
Későbbi füvészeink már a zanót nevet használták. A tetszetős virágú aranyesőt Friedrich Casimir Medicus, német botanikus választotta el a zanót (Cytisus)
nemzetségtől, és adta ma is használatos Laburnum anagyroides nevét. Ennél az elnevezésnél a faji meghatározás Plinius anagyros nevű növényére utal, amely
hasonló, talán azonos az aranyesővel. A laburnum szintén szerepel Pliniusnál.
A magyar füvészek közül elsőként Veszelszki Antal (1798) tért el Linnétől, mert a Cytisus genusnevet mellőzte, és a Medicus alkotta nemzetségi névvel írta
le a cserjét. Megjegyzi továbbá, hogy „itt nálunk Pesten a mi földünkön dr. Winterl úr kertjében láttam legelőször”. Fáját az asztalosok álébenfának nevezik.
A különböző laburnumfajok kertészeti szempontból feltétlenül figyelmet érdemelnek tetszetős és korán nyíló virágaik miatt. A gyermekeket óvni kell attól, hogy az aranyeső magját, virágát vagy vesszőjét rágcsálják, mert mérge hányást okoz, a beleket izgatja, nagyobb adagban halálos is lehet.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Janikovszky Éva - Aranyeső
Zene: Aranyeső zenekar.