2012.09.01. Gyomaendrőd - Túrkeve<br />
Ismét ereje teljében találtuk a nyár végét, amikor leszálltunk a pontosan érkező vonatról, és egyből el is indultunk a piacra, hogy körülnézzünk mind élelmiszer, mind egyéb érdekességek szempontjából. Ez 34 percet vet igénybe, majd még további 5 perc volt a nap elleni felszerelés összeállítása, majd még egy nyomós kútnál sapkavizezés, és már indultunk is a vasútról már kinézett híd felé, ami a Hármas-körösön vezet át. A település szélén pár lovat<br />
és az őket gondozó embereket láttunk, akikkel szóba is elegyedtünk. Elmesélték, hogy merre érdemes mennünk, amit mi türelmesen meghallgatunk, de amúgy is arra akartunk menni. Szóval a hídon átmentünk, amin bár hivatalosan tilos az átjárás, de jól járható gyalogos járda van kialakítva. A körösgáton jobbra kanyarodva a Német zugi holtághoz mentünk, ahol az irányba induló szekérúton mentünk a horgászok mellett. A végén találtunk egy üres horgászhelyet, ahol mi is lementünk a partra, ahol 15 percet töltöttünk. Hamarosan a mezőgazdasági telephez vezető dózerúton gyalogoltunk, aztán mivel úthosszabbítást kért a társaság, így Varjas felé vettük az irányt. 3.3 km nyílegyenes úton gyaloglás közben eszünkbe jutott, hogy Póhalom felé viszont jó volna elmenni, így jobbra kanyarodtunk, és 2.1 km távolságban már látható fás terület felé igyekeztünk eljutni, hiszen árnyékra volt igény bőven. Az árnyékba 12:28-ra értünk, így mindjárt adta is magát egy kis ebédszünet, ami fél óráig tartott. Az erdősávot elhagyva a VI-os csatorna partjára értünk, ahol az utolsó pár száz méteren az út már elég ritkán volt használva, de követhető volt, és a csatornától ismét jól járható út került a talpunk alá. Hamarosan elértük az udvarnoki csatorna átereszét is. Innen, már ha nagyon meresztettük a szemünket, észrevehettük a kb. 10 km-re levő Túrkeve templomának tornyát. Továbbra is az árnyéktól árnyékig stratégiával haladtunk, csak az volt a gond, hogy kevés helyen volt árnyék.<br />
A templom sem akart közeledni, de végül csak elértük a Berettyón átívelő Balai hidat. Innen az aszfalt ismét nagyon próbára tette a türelmünket, mert nem akart elfogyni, elkanyarodott az egyenes iránytól, és még a templom tornyát sem láttuk a nádas miatt. Beérve a már régebben bevált Dodó pizzériába, ahol a kaja rendben volt most is, csak az italok hűtője volt gyenge, mert szinte langyos volt, amiket ittunk. Másfél óra után, alaposan teletömött bendőinkkel vánszorogtunk tovább, a szállás felé. Út közben találtunk egy cukrászdát, ahol kaptunk hideg ásványvizet, ami életmentő volt számunkra. A szállásunk tágas volt és kellemesen hűvös is, úgyhogy hamar elvetettük az esti sétát a városban. <br />
<br />
2012.09.02. Túrkeve - Kisújszállás.<br />
Reggel nehezen ébredtünk, de végül 7:50-kor csak sikerül elindulnunk. A reggelit az útba eső boltban szereztük be, és ott is ettük meg kb. 40 percet töltöttünk ott, így Sietnünk kellett, hogy még a mise előtt odaérjünk a templomba. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a fakazettásnak hitt templomot pár éve felújították, és bár szép volt így is, de mennyezet gipsz mintái nem vetekedhettek egy hagyományos fakazettás mennyezet szépségével. Már kezdtek is érkezni a hívek, így gyorsan tovább is álltunk, hiszen még sok volt előttünk. A csapat hamarosan kinyilvánította, hogy ma ne hosszabbítsunk, az előző nap úgy látszik mindenkinek emlékezetes volt. Mindjárt Túrkevéről kifele menet belefutottunk egy zsákutcába, amit a Malom-zugi csatorna partja felé kerültünk. Itt miközben én a navigációval voltam elfoglalva, hátulról hatalmas kacagással vettek észre egy ház külső falára szerelt piszoárt.<br />
A Fekete István központnál láttuk a lovakat az árnyékban, de nekünk abból nem sok jutott. A Berettyó kanyarulata felé egy 2.5 km hosszú árnyékmentes földúton jutottunk el. A vízpartra érve egyből sapkavizezés, majd kis pihenő az árnyékban bő negyedóráig tartott.<br />
Tovább is indultunk, majd amikor a Berettyó-parti gát nagyon elkanyarodott volna, kinéztünk egy szimpatikus irányt, és nekivágtunk a Hortobágyot is jellemző, járható szikes területnek. Így szárazságban jól járható volt a terület, de a nyomokból látszott, hogy vizesebb időszakban nem érdemes erre indulni. 4 km napsütötte puszta után, szinte letaglózva érkeztünk el a Kisújszállási csatornához, ahol végre egy jó nagy fa árnyékába heveredhettünk le ebédelni. Kellett is a pihenő, mert erőt kellett gyűjtenünk, a kb. 10 km.-re levő Kisújszállásig vezető egyenes, és igen kevés árnyékot tartalmazó úthoz.<br />
Amíg pihentünk, egy fiatal srác jött hozzánk kérdezősködni, hogy nem láttunk e kukorica tolvajokat. Picit beszélgettünk még, de 45 perc után összeszedtük magunkat, és elindultunk a 2. csatorna gátján.<br />
Szerencsénkre 2 km után találtunk egy szép nagy fát, amit ki is használtunk. Nem sok látnivalóval találkoztunk út közben, csak egy-egy traktor verte fel a port. Kisújszállás közelében arra lettünk figyelmesek, hogy valaki fut szembe velünk! No mindjárt meg is nyugtattuk magunkat, hogy nem csak mi vagyunk ilyen bolondok, akik ilyen hőségben kimennek önszántukból a terepre.<br />
Már egész közel voltunk Kisújszálláshoz, amikor ismét találkoztunk a futó lánnyal, aki már visszafelé jött. Meg is állt picit beszélgetni velünk és övön aluli volt, amikor mosolyogva jegyezte meg, hogy őt bizony nem zavarja a meleg. Még útba igazított minket, de sajnos az általa javasolt étterem zárva volt, így kicsit arrább menve, az Atlantis pizzériában tudtunk egy árnyékos kerthelyiségbe leülve megpihenni, és ebédelni.<br />
Az olcsó árak ellenére elég jó és finom adagokat kaptunk, és a limonádé az nagyon remek volt, ráadásul hideg is. 1 óra 45 percet töltöttünk ezen a kellemes helyen, majd elindultunk a vasútállomás felé. Hagytunk bőven időt, hiszen már inkább vánszorgás volt, amit műveltünk, de végül csak leértünk a vasútállomásra és megvettük a jegyeket.<br />
Szerencsére kaptunk ülőhelyet is, így egy kocsiban tudtunk utazni.<br />
<br />
A két nap alatt megtett 53 km alaposan megviselt bennünket, reméljük a következő alkalommal, már nem lesznek ilyen nehezek a körülmények<br />