2012.05.05 Lőkösháza - Nagykamarás - Bánkút - Frigyesmajor - Szabadkígyós

 

Reggel tolerálható késéssel érkező vonatunkról leszállva, mindjárt megtámadtuk a vasútállomás melletti kocsmát, majd 10:23-kor átballagtunk a kisboltba

is, hogy beszerezzünk egy kis útravalót. A kis boltban 8 percet időztünk, mert beszélgettünk a boltosokkal, míg Kati rövidnadrágra váltott. A települést

elhagyva kikergettünk néhány őzet a bokrok közül, mert szokatlan volt számukra, hogy arra gyalogosan közlekedjenek emberek.

Egy szép sárga madárra is felfigyeltünk, utólag sikerült beazonosítanunk, hogy sárga billegető volt.

Nagykamarás felé tartva, már a távolból láttuk a templom tornyát és Katinak mutattam, hogyan lehet megsaccolni a távolságát. (feltételeztem, hogy a templom

olyan magas, mint 20 ember, és kinyújtva a karunkat, a kisujjunkat vízszintesen tartva saccoltuk, hányszor fér bele a templom. Mivel egy ember kb. 100

méterről "bújik" az ujjunk mögé, így a 20 ember 2 km-t jelent.) Beérve Nagykamarásra szerencsére nyitott kisboltra leltünk, ahol mindenféle jót vettünk,

majd leültünk az árnyékba piknikelni. A szomszéd néni jóvoltából még feketekávét is sikerült szerezi. A 45 percre nyúlt pihenőnket végül felhagyva, nehezen

tápászkodtunk fel, de aztán szép lassan beindult a menet. Bánkútra a tervezettnél 3 perccel később, 15:03-kor értünk be, ahol míg a többiek lepihentek

a játszótér mellett, én megnéztem Baross László növénynemesítő síremlékét, a kápolnát és az emlékházat.

Így megtudtam, hogy a híres Bánkúti búza, nem a síparadicsomhoz fűződik, hanem ide Medgyesegyháza mellé. 15 perc múlva ismét közösen gyalogoltunk tovább,

keresztezve a vasútvonalat és elhagytuk a települést. Frigyesmajornál megnéztük egy locsolóberendezés működését, lopva itt is 9 perc pihenőt tartottunk

így a gép árnyékában.

Innen egy utolsó nagy lendülettel, bementünk Szabadkígyósra, ahol a Kastély utcában volt a szállásunk, amit Laci tréfásan kastélyszállónak nevezett. 18:32-kor

toppantunk be a szállásra.

Nem panaszkodhattunk, mert a Vadász panzió, melyben laktunk, elég olcsó volt, (2300/fő) és az étterme is meglepően nagy választékkal rendelkezett. Nem véletlenül

választhatták 2010-ben a megye éttermének.

 

2012.05.06. Szabadkígyós - Békéscsaba - Békés

 

Reggel 8 órára kértük a reggelit, előtte így még volt időm körbesétálni a kastély parkjában.

Akkora parkja volt, hogy végül majd 4 km-t gyalogoltam.

A reggelire így nagyon jól esett a kolbászos tojásrántotta és a főzött kakaó.

Végül 8:53-kor indultunk el a már erősödő melegben. A 45 hektáros Fás-tó partjára érve néztük a horgászokat, és hallgattuk a cserregő nádi poszátákat. A

20 hektáros Csaba tónál pedig nyitott büfére is leltünk, ahol 17 percet hűsöltünk. A tórendszer többi kis 4-5 hektáros tavacskáinak nádasokkal tarkított

úthálózatán keresztül hamar beértünk Békéscsabára. Egy kis bolt választéka túl kevésnek tűnt, így Kati bevetette magát egy nagyobb boltba, ami majd 20

percre magába zárta. Aztán csak sikerült megfelelő kaját szereznie, így azt további 15 perc alatt be is kebelezte. Ezután megígérte, hogy én is kapok időt

halászlére, és így is lett, hiszen ráleltünk a Halcentrum elnevezésű helyre.

Ez tulajdonképpen egy önkiszolgáló volt, de a lényeg, hogy halászlé volt benne, és mindjárt egy haltálat is kértem másodiknak, mindezt összesen 1080 Ft-ért!

Persze a halászlé nem volt egy nagy durranás és az úgynevezett haltál egy sültkrumpli halrudacskákkal volt, de ennyi pénzért ne is várjon az ember sokat.

Mintegy 40 perc alatt leküzdöttük kajákat, és felkerekedtünk, mert még a fél út környékén jártunk csak. Kati ki is szállt a túrából, mert neki már későre

járt volna a hazaérkezés, így ketten maradva mentünk le az élővíz csatorna partjára, majd az mellett gyalogolva értük el a Bandika-fát, ahol ismét pihentünk

az árnyékban bő 15 percet. Innen még kb. 4 km-t haladtunk a gáton, majd célegyenesbe vettük a békési buszpályaudvart. 2 km. Gyaloglás után beértünk Békésre,

ahol az első utunkba eső kocsmába betérve szódavizet és üdítőt kértünk.

Láthatta a csapos rajtunk, hogy nagyon szomjasak voltunk, mert a másfél liter szódavizet ajándékba kaptuk. Kb. 5 perc alatt meg is ittunk mindent, majd

tova indultunk, hogy elérjük a buszt. Végül 16:03-kor értünk a pályaudvarra, és 16:20-kor állt be a busz a 2-es kocsiállásra.

 

Fényképek:

http://indafoto.hu/olah_tamas/lokoshaza_szabadkigyos_bekes