2011.01.08. Hegyeshalom - Feketeerdő - Halászi -
Máriakálnok.
Reggel a Dacia nemzetközi gyorsvonattal érkeztünk
Hegyeshalomra, és köszönhetően a vonat kb. fél órás késésének, végül 08:26-kor
indulhattunk el.
A nagy ablakokkal bíró katolikus templomot elhagyva érünk a
Lajta jobb parti csatornájához, ahol egy nagy kócsag libbent fel, s komótosan
tovaszállt, míg
biztonságsnak nem ítélte a tőlünk
való távolságot.
Eleinte a jobb parton, majd átkelve egy hídon, a csatorna
bal partján folytattuk az utunkat. Hamarosan puskalövésekre lettünk
figyelmesek, és a csatornától
elkanyarodva, hamar észre is
vettük, a sikeres fácánvadászatról visszaérkező vadászokat.
A Lajta hídjához érve megmértük a folyó szélességét, ami 15
méterre jött ki.
Szerencsénk volt az úttal, mert nem volt saras, és az időre
sem panaszkodhattunk, hiszen nem esett az eső és hideg sem volt.
A Lajta bal parti csatornáján is átérve, rákanyarodtunk
annak füves gátjára, amiről szép kilátás nyílt a bal oldali fenyvesekre,
valamint a csatorna csörgedező
vizére.
Majd
Már majdnem beértünk Mosonmagyaróvárra, mire találtunk
megfelelő szekérutat, ami a temető mögött indult. Végül sikerült elég jól
járható utakat találnunk,
amelyek elvezettek a Mosoni Duna
partjára.
Itt favágókkal találkoztunk, akik némi instrukcióval láttak
el, és megnyugtattak, hogy el tudunk jutni az ott épp egyre sűrűbben benőtt
part menti úton,
a Feketeerdei hídig.
A hídon átkelve már a szigetközbe értünk, és Feketeerdőig az
aszfalton gyalogoltunk, ahol a Fenyőfa étterembe tértünk be egy órára.
A központból a Szent Márton zarándokutat jelölő, példásan
kialakított és felfestett sárga sávval jelölt nyomvonalát követtük.
Kissé megnyújtottuk a lépteinket, mert az étterembe elég
hosszan időztünk. Halászi felé egy
lépkedtünk, ami néhol csúszkálásba ment át, mert az enyhe
idő ellenére a talaj mentén sok helyen megmaradt a
jég.
Halásziban már nem tértünk be a kocsmába sem, mert a nap már
nagyon közelített a horizonthoz, és lehetőség szerint világosban akarunk
megérkezni.
Kellemes erdei turistautakon haladtunk, és végül a Kálnoki duna hídján áthaladva
értünk be Máriakálnokra épp szürkületkor.
Végül
2011.01.09. Máriakálnok - Darnózseli - Hédervár - Lipót -
Ásványráró
Reggeli alatt Évát, a szállásadónkat rábeszéltük, hogy
jöjjön el velünk Darnózseliig, és Nóra rábeszélőkéjének
nem tudott ellenállni, így hatan indultunk
neki az útnak reggel 8 órakor.
A Sarlós-Boldogasszony kegykápolnához érve láttuk, hogy a
varjúpopuláció megközelíti a Segesden a Széchenyi kastélyban tapasztalt
mértéket.
Rövid nézelődés után nekivágtunk a sárga sáv
turistajelzésnek, így továbbra is a Szent Márton zarándokút nyomvonalán
haladtunk, és a gombatelepnél hagytuk
el a települést.
A gombatelepi hídon átérve, továbbra is viszonylag jól
járható utakon haladtunk, majd mielőtt betértünk volna Kimlére, búcsút mondtunk
a turistajelzésnek,
és Darnózseli felé vettük az
irányt.
Távolról puskalövéseket hallottunk, de mire az erdősávhoz
értünk, már elmentek a vadászok és nem is találkoztunk velük.
A fákról viszont az olvadásnak köszönhetően vízcsöppek csepegtek, amelyeket halk recsegés szerű hang
társult, ahogy az ágakat ölelő jégpáncél megrepedezett.
Hamarosan elértünk Darnózseli határában, ahol a Nováki
csatornát keresztező hídon át érkeztünk a szépen kialakított kerékpárútra, amit
a lovasok is használnak,
ezt jól kivehettük a lócitromokból
amelyeket kerülgetnünk kellett néha.
A zsidó temetőt megnéztük, ami Éva számára is újdonság volt,
majd a következő utcán kimentünk a halastóhoz.
A halastó melletti horgony tanya büfé sajnos vasárnap zárva!!! felirattal fogadott. Itt
elbúcsúztunk Évától, majd a tó partján végig sétálva mentünk vissza
a kerékpárúthoz, és azon bementünk
a templom melletti kocsmába.
Itt, az információk beszerzési helyén tudtuk meg az ecetes
hal receptjét és Laci anyukájának szülőházáról is megtudtuk, hogy annak a
helyén tűzoltószertárat
építettek.
Természetesen fel is kerestük a helyet, majd tovább siettünk
Hédervár felé.
Útközben nagyon figyeltük a nyolcszegletű kápolnát a ködben,
és 190 méterre voltunk tőle, mire kirajzolódott a sziluettje az enyhe ködben.
A Kont-fához kivezető patakparti ösvényen régi piros
turistajelzések nyomait találtuk, de az alakjukat már nem lehetett egyértelműen
kivenni.
A Hédervári kastély előterében beszélgettünk kicsit a
recepcióssal, de megállapítottuk, hogy kevés esélyt adunk annak a lehetőségnek,
hogy itt szálljunk
meg valaha is.
A kastély parkjában viszont körbe sétáltunk és megnéztük a
kentaur szoborcsoportot is.
Hamarosan megleltük az öreg fát, amelyik a templom mellett
állt és már csak egy ága él.
Innen a piros jelzésen indultunk tovább észak felé, majd
amikor az jobbra fordult, mi gyors döntést hozva, balra fordultunk, hogy útba
ejtsük Lipót települést
is. Hamarosan egy kis tó partjához
értünk, aminek már erősen olvadozott a jégpáncélja a tavaszt idéző napsütésben.
Lipóton sok időnk nem maradt, hogy megnézzük
a látványosságokat, ugyanis a
16:25-ös buszt el akartuk érni.
Nagy szerencsénkre jól járható dózerúton
hagytuk el a települést, és így alkalmunk nyílt a gyors haladásra a lenyugvó
nap sugarai közt gyönyörű fénybe öltözött
holtágak és csatornák mellett.
Alig kellett várni a buszmegállóban pár percet és már jött
is a busz, amivel épp elértük a Budapestre közlekedő közvetlen gyorsvonatot,
ami már bent is
állt, mire a jegyeket megvettük.
A napi megtett táv
Fényképek:
http://olahtamas.fw.hu/20110108mariakalnok/20110108mariakalnok.html