! 2008.11.22
Tiszafüred-Poroszló-Sarud-Tiszanána
Tiszafüreden, a vonatról leszállva, a sínek mentén gyalogoltunk, a 31-es út felé.
Útközben megnézhettük a bakter sorompókezelési technikáját. A beharangozottnál sokkal jobb időt kaptunk, így vidáman lépkedtünk a sínpár mellett.
A főút mellett néha be-bementünk, a párhuzamos útra, hogy ne az autók között gyalogoljunk.
Kis kitérőt is tettünk, a Kis-Tisza csatornáján épített zsiliphez, amit nyitva találtunk és a víz szintjén látszott a télire alacsonyabbra állított vízszint.
Egy traktor zavarta meg, az idilli képet, amint egy hatalmas, az ártéren összefűrészelt fatörzsekből álló pótkocsit vontatott át, a látszatra nem ilyen
terhelésre tervezett hídon.
Poroszlóra elég hamar elértünk, és nekivágtunk a gátnak. A víz felé nézve, egyre tűntek elő a nyárról ismert helyszínek, de furcsa volt ilyen kihaltan,
és alacsony vízállás mellett elhaladni a büfék mellett. Sarudon bementünk a falu központja felé, ahol szerencsénkre találtunk nyitott füstmentes kocsmát,
és meglepő módon, a falán a védett állatok képei díszelegtek.
Innen már nem mentünk vissza a gátra, hanem a földek között vezető szekérutakon közelítettük meg a szálláshelyünket Tiszanánán. A házinéni finom gulyáslevessel,
káposztával, és palacsintával várt minket, amit sebtében el is pusztítottunk. Kis pihenő után, még átugrottunk a kocsmába, ahol jókedvű társaságot, és
szintén füstmentességet találtunk!
Egész záróráig maradtunk, és jó hangulatban mentünk vissza, a már lassan langyossá melegedett szálláshelyre.
A napi gyaloglati
távolság
2008.11. 23
Tiszanána-Kisköre-Tarnaszentmiklós-Heves
Reggel 5:30-ra hivatalosak voltunk a kocsmanyitásra, mivel előző nap, zárásig nem tudtunk minden témát kitárgyalni, no meg a hidegre való tekintettel, egy
kis bemelegítés sem ártott.
Mire a kocsma hivatalosan is kinyitott, mi már neki is vágtunk az utunknak, hogy napfelkeltére elérjük, a Tisza-tó gátját.
Eleinte szép csillagos volt az ég, majd nagyon látványos felhőköltemények alakultak ki pitymallatkor.
A gátra érve, igen hideg széllel kellett szembesülnünk, így a tervezett napfelkelte-fényképezés helyett, behúztuk a nyakunkat, és szapora léptekkel haladtunk
Kisköre felé. A duzzasztóhoz is épp, hogy csak kinéztünk, majd gyorsan elmentünk az első boltig. Sajnos zsömle, a helyi pékség műszaki hibája miatt nem
volt, de azért tudtunk némi elemózsiát beszerezni, amit a szerencsénkre jól fűtött autóbusz váróteremben fogyasztottunk el, míg a csatlakozó túratársak
busza, meg nem érkezett.
Rövid aszfalttaposással jutottunk el a Jászsági csatorna hídjáig, majd a gáton néztünk farkasszemet, immáron négyesben, a fagyos széllel. Jól tudtunk haladni,
és a település irányába vezető szekérút is tempósan fogyott, a lábunk alatt.
Tarnaszentmiklóson betoppantunk az útbaeső kocsmahivatalba, ahol enyhe meleg és masszív füst fogadott.
Ennek ellenére, mivel a hidegnél nincs büdösebb, így is 15 perccel tovább maradtunk, a tervezettnél. Ezután viszont a nyakunkba vettük a lábunkat, hogy
elérjük a fejben kiszámolt, ámbátor csak feltételezett buszjáratot (16:00-órára saccoltuk meg). Természetesen azt is beleszámolva, hogy esetleg maradjon
előtte egy kis idő az ominózus Marci megkeresésére is, hiszen az úticélnak ezúttal Hevest választottuk.
Be is értünk a központba 15:40-re, de az ott megtalált buszmegállóban, csak 17:01-kor induló busz volt feltüntetve. Gondoltuk, sebaj, majd csak agyonütjük
az időt valahogy, és bementünk a legközelebbi kocsmába. Igaz ez is füstös volt kicsit, de lehetett kapni teát!
Megkérdeztük közben a helyi népeket, és kiderült, hogy a központi buszmegálló, az nem is itt van, sőt innen nem is szokott Pestre menni közvetlen busz.
Nekivágtunk tehát a feltűnően néptelen utcáknak, és elindultunk a kocsmárosné által mondott irányba, ahol Marcit megtaláltuk ugyan, de buszmegállóból csak
helyi járatot találtunk.
Nemsokára végül találtunk egy embert az utcán, aki segített pontosítani az állomás helyét.
A napi gyaloglati
távolság, így a buszmegállóhoz való eljutással
Képek:
http://fotoalbum.hungarotel.hu/olahtamas2008/4471
Információ Óhalászi sorsáról:
Óhalászi emlékoszlop
1876 március 24.-én hatalmas árvíz pusztított e területen. Huszonhárom községet és határát öntötte el, 1206 házat döntve romba. Tiszahalászon csupán 3 lakóház maradt épen.
Heves megye főmérnöke leszögezte, hogy TISZAHALÁSZ JELEN HELYÉN MEG NEM HAGYANDÓ !
A vármegyei közgyűlés 1876 Szeptember 27-én letiltotta az építkezéseket.
Mivel a faluban nem mindenki akart kitelepülni, így némi huzavona után 1877 Május 27.-én
meg is született a belügyminisztériumi határozat a falu kitelepítéséről, 1879 év végi határidővel.
1880 Áprilisában aztán amikor már megindult az élet az új faluban, a község azzal a kérelemmel fordult a vármegyéhez,
hogy az új községet Lőrincfalvá-nak nevezzék.
Mivel a faluhelyet Schlauch Lőrinc szatmári püspök, később bíboros engedte át a tiszahalásziaknak, így a vármegyei közgyűlés ennek helyt is adott.
Az új község 1902.-től ismét nevet változtatott és ekkor kapta a ma is használatos elnevezését és lett ÚJLŐRINCFALVA.
A falu szimbólumává vált Életfa-szobor Huber András és Varga Géza szobrászművész alkotása.
Az Óhalászi emlékoszlopot, a tábla szerint a község kitelepítésének 116. évfordulójára állíttatta a helyi önkormányzat.