Magyarországi 8-as — I/03.
Útvonal: Halmaj—Sajószentpéter—Bükkszentkereszt—Csincse
1. nap: Halmaj—Sajószentpéter,
2. nap: Sajószentpéter—Bükkszentkereszt,
3. nap: Bükkszentkereszt—Csincse,
Szálláshelyek:
Sajószentpéter
Harica Apartmanház (Harica patak)
Kossuth Lajos út 119.
Elérhetőségek: 06/20 474-8834
06/20 952-5654
06/20 583-8387
Bükkszentkereszt
Borostyán Panzió és Étterem
cím: Kossuth u. 41.
telefon: 46/390-143
Túrázók: Oláh Tamás, Reményik László.
Görgetve: 8 nap, 252 km, 2350 m. szint.
Útibeszámoló Oláh Tamástól:
Szombaton hajnalban, Halmajra vonatoztunk, ahol a Hernádmenti kék tanösvény jelzésen mentünk a Mária zarándokút, sárral alaposan ellátott, Aszalóig vezető szakaszán.
A 3.-as számú utat keresztezve, hagytuk el, a zarándokutat, majd a községi borház mellett elhaladva vágtunk neki, az Alsóvadász irányába tartó szekérútnak.
Itt találkoztunk a vellanyelet kereső emberrel, akivel elbeszélgettünk.
Alsóvadászon sajnos elkerültük a kocsmát, de láttunk egy menyasszonyt, majd kifele tartva, itt is elbeszélgettünk, két helyi fiatalemberrel, akik hegymászónak néztek, és nem nagyon voltak képben, hogy Magyarországon nincsenek nyáron is havas hegycsúcsok, ill. Kékestető sem volt ismerős nekik.
Azzal viszont tisztában voltak, hogy merre van Boldva, és milyen úton, mennyit kell menni oda.
Már az utolsó házaknál jártunk, amikor hátulról fapapucsként hallható kopogásra lettünk figyelmesek, majd igen csak meglepődtünk, amikor egy szamár előzött meg minket, és rövid tétovázás után hangosan köszönt el tőlünk. Persze Laci azonnal a hangfelvevőhöz nyúlt, de a szamár feltehetőleg szégyenlős fajta volt, mert azonnal lelépett.
Így nekivágtunk az aszfaltnak, aminek 4 km.-el Boldva előtt lett vége, mert elfogyott, az útépítésre szánt pénz.
Később a szekérút is gazosba torkollott, itt néhány 100 métert a búzamezőn tettünk meg, majd visszacsatlakoztunk a szekérút folytatásába.
Boldvára érve, azonnal letámadtuk az első utunkba eső kocsmát, de a hangos zene miatt hamar tovább indultunk, és egy nyomóskútnál frissítettünk magunkon.
Innen már gyors léptekkel indultunk a szállásunk felé, hiszen ott zuhanyzási és étkezési lehetőség várt ránk.
Bár végül kiderült, hogy a recepción kapott információ, miszerint 200 méter az étterem, kicsit alábecsült volt, hiszen végül 536 métert mutatott a GPS.
A tejfölös-citromos halászlé viszont nagyon finom volt, csak sokat kellett várni rá.
Másnap reggel, mindjárt a szemközti kisboltban kezdtük a napot, egy kifli - joghurt reggelivel.
Az út eleinte jól járható volt, majd Sajókápolna közelében, a pilóta emlékmű után, hogy a nagyobb kerülőt elkerüljük, egy bizonytalan szekérúton indultunk, Jukóbánya irányába, és ez bizony zsákutca volt, amit 2-300 méter bozótharc abszolválásával, majd egy 273 méter magas domb megmászásával folytattunk.
Innen megfigyelve, a legközelebbi szekérutat, már gond nélkül tudtunk haladni. A Sajóbábony feletti szőlőhegyen, egy gazda borozgatásra hívó invitálására nem tudtunk nemet mondani, így 50 perc borozgatás és beszélgetés következett.
Jukóbánya szinte teljesen kihalt főutcáján természetesen nem találtunk semmilyen nyitott boltot sem kocsmát, így a régi zöld jelzés mentén haladva, és egy kis árnyékos pihenést közbeiktatva, érkeztünk meg, a Perecesi kocsmához, ahol Laci 2 meleg kólát, jómagam 2 hideg sört gurítottam garatra.
Ezzel a feltöltéssel, már kezdtünk feléledni, és a Majális-parki Fagyöngy vendéglő leveseivel tovább erősítve magunkat, már éreztük az erőt, hogy leküzdjük a Gulicska tetőre, innen már hivatalosan is vezető zöld jelzésen adódó szinteket.
A Fehérkőlápai turistaház, Nyitva 0-24 házikenyér, szarvaspörkölt táblájának bedőlve, 50 méteres kitérőt tettünk, az amúgy persze zárt házhoz, de a padokra leülve jót pihentünk, és alaposan megdögönyöztük, a helyes kölyökkutyákat, így nem mondhattuk, hogy a kutya sem várt minket.
Kicsit később jött egy osztály busszal, velük volt a tulaj, így legalább az tudható, hogy a ház működik.
Mi viszont tovább álltunk, hiszen a Borostyán panzióban szállást, és ételt remélhettünk.
Amikor megérkeztünk, ugyan a tulaj vakargatta a fejét, mert úgy tűnt, hogy nincs beírva a foglalásunk, de végül, csak akadt egy nyúlfarknyi szoba, és vacsorára is jól esett, egy milánói sertésborda.
Éjjel aztán nagy vihar kerekedett, és szinte végig dörgött, villámlott, így kicsit átterveztük az útvonalunkat, hogy több aszfalt, és kevesebb sár legyen benne.
Reggel még továbbra is szakadt az eső, de legalább nem feleslegesen cipeltük az esőkabátjainkat.
Most is egy kisboltban kezdtük a napot, majd reggeli után megindultunk Bükkszentkereszt dombos utcáin a régi zöld jelzés mentén, hogy a Boldogasszony köve mellett, erdészeti úton hagyjuk magunk mögött a települést.
2 órai menet után értük el a Bekénypusztai pihenőhelyet, ahol mindjárt ki is használtuk, az esőbeállóban levő padokat és asztalt, majd egy órás pihenőre.
Alább is hagyott az eső, mire elindultunk, majd mire Mocsolyástelepre értünk, ahol megint rövid szakaszra a Mária zarándokút útvonalára léptünk, kezdett felszakadozni a felhőzet, és el is állt teljesen az eső.
Elmentünk egy kis harangláb mellett, aztán irány a Hargita presszó, ami multifunkcionális, mert boltként is üzemelt.
Sőt a vásárolt zsömléből és szalámiból, a kedves boltos hölgy, meg is csinálta nekünk a szendvicseket.
Sajnos csak 10 óráig volt nyitva, így fél óra után tovább is kellett állnunk, de közben annyira kisütött a nap, hogy háromnegyed óra múlva, egy árnyékos fa tövébe le is telepedtünk 40 percre piknikelni.
Borsodgesztre beérve nyitott ABC-t találtunk, ezt mindjárt ki is használtam egy hűtött jeges tea erejéig, majd a Geszti patak mellett sétáltunk keresztül a településen.
Elhagyva a lakott részeket, egy szekérúton le is mentünk a patak partjára, hogy megnézzünk egy gázlót, és amikor visszaértünk a műútra, pont akkor tekert arra egy kerékpáros vándor, akivel 10-15 percet beszélgettünk.
Vatta felé közeledve a 3-as út mellett szerencsére találtunk szekérutat, így nem kellett a nagy forgalom mellett gyalogolnunk, aztán itt már nem álltunk meg a kocsmánál, hanem lefordultunk Csincse felé, ami innen még 4-km.
Csincsén még lecseréltem a vizemet egy nyomóskútnál, majd kiültünk a vasúti megállóhely peronjára.
Nézegettük a menetrendet, meg a vonatokat, ahogy áthaladtak az állomáson, majd amikor megállt egy bzmot, ami megfelelő irányban haladt, arra felszálltunk.
Így végződött a 3 napos kalandunk.
A három nap alatt 87 km-t tettünk meg, 1350 méter szinttel.
Fényképek:
http://fotoalbum.hungarotel.hu/olahtamas2008/3617#2