A munkakutya-sport, illetve általában a kutyasport a német juhászkutya tenyésztésének kezdetére nyúlik vissza. Eleinte ez még nem őrző-védő sport volt, hanem pásztorkutyák szintfelmérése, majd később Stefanitz kapitány munkássága révén a kutyák használati értékeit is kezdték figyelembe venni. Ezen használati értékek szelektálása során alakult ki a ma kutyasportnak nevezett munkakutya-sport tevékenység. Az első versenyeket 1900 körül rendezték meg, az első német bajnokságot pedig tudomásom szerint 1906-ban. A világon a legrangosabb munkakutya sportversenynek a mai napig is a német számít. A tevékenység kidolgozásában, a ma is érvényes standardok tekintetében mindmáig Németország az iránymutató. Az első időszakban csak német juhászkutyák, majd az első világháború után másfajta kutyák számára is rendeztek őrző-védő munkakutya versenyeket. A későbbiekben egészen 1988-ig Európa-bajnokságot, míg 1988-tól évente világbajnokságot rendeznek belőle. Körülbelül húsz-huszonöt ország nevez be rá, és mintegy száztíz-százhúsz kutya indul el a megmérettetésen, amelyek komoly előselejtezőkön vívják ki maguknak az indulás jogát.

E sport magyarországi története a világháború utáni időszakra tehető. Eleinte nem is inkább a kutyasport, hanem a szolgálati teendők szakszerű ellátása volt a cél. Kotoff Olivérnek, a neves szolgálati kutyakiképzőnek és kinológusnak köszönhető a meghonosodása. Lényegében pár év eltéréssel kezdődött el az ebek munkakutya-sportra való kiképzése. Az első versenyeket még csak a szolgálati kutyák részére rendezték meg, majd később a civil szféra is bemutatkozhatott. Ekkoriban több kutyaiskola is alakult. Igazából a második világháború után, az 1960-as évek elején kapott lendületet ez a sport. Ekkortól élte reneszánszát Magyarországon. Európai viszonylatban komoly eredményeket értek el a magyar versenyzők. Magyarországon ekkor minden hétvégén rendeztek NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as versenyeket is. Minden év végén, az egész éven át tartó selejtező sorozatból került ki a legjobb iskola, illetve a magyar bajnok. Ebből a bőséges kínálatból jól profitált a rendőrség is, hiszen nagyon jól képzett német juhászkutya állománnyal rendelkezett az ország. Ez az állapot az 1980-as évek közepéig tartott. Kinyíltak a határok. A kiváló minőségű, munkakutyának alkalmas egyedeket jó pénzért elkezdték kivinni az országból. Ekkoriban jött divatba Németországban az az újfajta típusú német juhászkutya, amelyek leszármazottjait most a különféle kiállításokon láthatjuk. A magánúton exportált kutyák helyett pedig behozták az ezeket a küllemvonalat képviselő kutyákat, amelyeknek a munkaképessége alig volt értékelhető. Ez a változás alaposan rányomta bélyegét a magyar munkakutya sportra.

Az 1990-es évek közepére már alig-alig lehetett komoly szintre alkalmas kutyát találni. Gyakorlatilag onnantól kezdődött az újra felfejlődése az ilyen irányú, célzatos kutyatenyésztésnek. Ma már elmondhatjuk, hogy az országban van négy-öt olyan tenyésztő, akiknél olyan minőségű kölyök-, illetve növendék kutyákat lehet vásárolni, amelyek világviszonylatban is megállják a helyüket, mert munkakutyának születtek. Tehát sikerült visszatérnünk oda, ahol 1970-ben tartottunk. Azoknak a kutyáknak az ősei is munkakutyák voltak. És ami még külön érdekesség, ezek a munkakutya-tenyésztőktől való kutyák formájukat, anatómiájukat tekintve is azokat a kutyákat idézik, mint a régmúlt kutyái. Tehát gyakorlatilag a küllem és a munkaképesség elvált egymástól a német juhászkutyánál. Míg a küllemversenyek eredményes szereplői a munkában nem állják meg a helyüket, addig a szolgálati kutyák a küllemversenyeken nem szerezhetnének babérokat maguknak.

Mi is az őrző-védő kutyasport? Három fő részből áll, ami a szolgálati érdekeket is követi: nyomkövetés, fegyelmezhetőség és őrző-védő munka. A munkakutya sportnak nagyon fontos része az egyedválasztás, mert ez a sport nem öncélú tevékenység, hanem bizonyos kutyafajták munkaképességének fennmaradását szolgálja. Csak olyan kutyák érhetnek el eredményt benne, amelyek jó adottságokkal születtek, és bizonyos ösztönös adottságaik jóval az átlagosnál magasabb szinten vannak. Ezért akármilyen kutyával nem lehetünk az őrző-védő sportban eredményesek, hiába a legjobb kiképzés is. Az őrző-védő munkakutya-sportra különféle fajták alkalmasak, ilyen például a malinois, a német juhászkutya, a rottweiler és a dobermann. Ezekben a fajtákban fellelhetünk munkavonalakat (legmarkánsabban a malinois-nál és a német juhászkutyáknál). Ezeknél a tenyésztőknél a munkaképesség esik latba a tenyésztés során. Aki a munkakutya-sportban szeretne eredményt elérni, annak egy munkaorientált tenyésztőt kell felkeresni és tőle kell megpróbálnia kölyköt beszerezni. Ha megvan a tenyésztő, akkor érdemes többször is felkeresni őt, tájékozódni a kutyáiról, milyen munkaképességűek a szülők (ha lehet, nézzük meg a szülőket munka közben, és gyűjtsünk be róluk minél több információt). Ha a szülők jól dolgoznak, és úgy látjuk, hogy komoly tenyésztővel van dolgunk, akkor érdemes az almot többször is felkeresni. Először hathetes koruk körül ajánlatos megnézni a kölyköket. Akkor már azon a fejlettségi fokon vannak, amikor egy jó adottságú kölyök már jelzi zsákmányszerző képességét és eléggé magabiztos viselkedésű, ami a következőkben nyilvánul meg: bátran közelít az emberek felé, s nem fél a különböző szagoktól. Legoptimálisabb a kiskutya kiválasztásának szempontjából a nyolchetes és a három hónapos kora közti időszak. Ekkorra mozgása már stabilizálódik, tökéletesedik a látása, érzékszervei kifejlődtek és minden külső ingerre, behatásra nyitott. Ilyenkor meg kell nézni azt, hogy a kiskutya mennyire magabiztos (talán ez a legfontosabb keresendő tulajdonsága). A kiskutyákat érdemes kivinni az alomból idegen környezetbe (a kifutó másik részébe, egy másik szobába), és ha ott is ugyanazt a magabiztos, élénk viselkedést tapasztaljuk nála (bátran mozog, jár a farka), akkor jó idegrendszerű egyedről van szó. Ezek után már érdemes alaposabban megszemlélni. Következik a kutyában rejlő ösztönös adottságok felderítése: az apportkészség és a zsákmányszerző ösztön megléte. A labdát élénken kergető, majd azt birtokló és védő kölyök viselkedése a legmegfelelőbb. A zsákmányszerző ösztönt egy spárgára kötött bőrdarabbal vagy kitömött zoknival is ellenőrizhetjük. Az alom tagjainak a húzott tárgyra rá kell rontaniuk, azt meg kell ragadniuk és elkezdődhet azzal a huzakodás. Komoly almokban akár öt-tíz percen át is elhuzakodnak a kölykök. Találkoztam már olyan nyolchetes kiskutyával is, aki annyira fogta a tárgyat, hogy azzal együtt fölemelődött a talajról (ilyen kiemelkedő képességű egyedek csak viszonylag ritkán fordulnak elő). Fontos, hogy a kiskutya ne csak puha, hanem kemény tárgyat is hajlandó legyen szájába fogni.

A képzés szempontjából legalább ilyen jelentőséggel bír, hogy a kölykök jó étvággyal egyenek. A válogatós, finnyásan, nyámmogva evő egyed kerülendő. Megfigyelhető, hogy bizonyos ösztönformák valamilyen szintig kapcsolódnak egymással, például a válogatós kutya kevésbé intenzív a játékban, sőt kan esetében, felnőtt korában akár a fedezés terén is. Érdemes megvizsgálni a kiskutya viselkedését csúszós kövezeten, asztal tetején, valamint számára ismeretlen zajinger hallatán is. Az érdeklődő, bátor, felderítő hajlam előnyös. Ha kiválasztottuk magunknak a kiskutyát, győződjünk meg egészségi állapotáról (oltások, féregtelenítés, kan esetén a két here megléte, jó harapás, törzskönyv, fültetoválás stb.).

Érdemes úgy hazaérni a kölyökkel, hogy odakint még világos legyen. Számára időjárástól függetlenül megfelelően meleg vackot kell készíteni, és lehetővé kell tenni neki a környezetének önálló, de ellenőrzött körülmények között történő felfedezését. A kiskutyával történő játék során arra kell törekedni, hogy azokat a képességeit csalogassuk elő, amelyekre a képzés során szüksége lesz. Ilyen például a labda- vagy tárgyelhozás, madzagon húzott tárgy üldözése. A későbbiekben ez lesz az őrző-védő munka alapja. Ezt bátran lehet gyakorolni a kölyök négy hónapos koráig. Ekkor érdemes leállni a "zsákmányszerző" játékkal, mivel ekkor érkezik el a fogváltás ideje. A kiskutyát tízhetes kora körül pórázhoz kell szoktatni és rövidebb sétákat tenni vele, hogy a tágabb világot is megismerje. Nézetem szerint, ha bár egy kölyök még nem kapta meg a kötelező három védőoltást, de a környéken nincs parvo vírus veszély és ha nem a környék kutyái által látogatott területre visszük ki a kölyköt sétálni, akkor a "felfedező körút" kutyánk fejlődésére pozitívan fog hatni. Ugyanis ez a szocializálódás időszaka. Az emlékezetébe bevésődött emlékképek nagyon sokáig elkísérik a kiskutyát. Ha számára pozitív szakaszon megy át, akkor magabiztos kutya lesz belőle. Négy-öt hónapos időszaka körül kezdődik el az a szakasz, amikor elkezd kinyílni a tágabb világ számára és kialakul a veszélyérzete a kiskutyának. Ebben az időszakban kezdi vizsgálgatni azokat a tárgyakat, amelyeket eddig észre sem vett(szürkületben szemeteskukát, zörgő zacskót, szél lengette zászlót). Ez a kutya idegrendszeri érésének természetes velejárója. Ha ilyenkor kisebb bizonytalanságot tapasztalunk a négylábú növendéknél, az nem olyan nagy baj. Amennyiben alapos felderítés után legközelebb már bátran közelít az adott tárgyakhoz, akkor minden rendben van. Ha viszont még több hónap múltán is félsszel közeledik a már megvizsgált tárgyakhoz, az idegrendszeri problémára utalhat a kölyöknél.

A tényleges munkát a kutyával, ami lényegében előképzés a munkakutya-sport számára, körülbelül az egyed nyolchónapos kora körül lehet megkezdeni. Ilyenkor, kedvező időjárás esetén, a nyomkövető gyakorlatokat el lehet kezdeni a kutyával, ha elég érett hozzá. A fegyelmező gyakorlatokban az alapvető parancsok: ül, áll, fekszik, illetve pórázon vezetés. Mindezt csak játékos formában szabad tenni, kényszerítve nem! Őrző-védő munkában pedig a fogáskészséget lehet tanítgatni a kutyának. Ennek a tanításánál viszont nem a gazda, hanem a segéd dolgozik a kutyával. A kutya egyéves koráig el kell jutni odáig, hogy nyomkövetésben a kutya egy-kétszáz lépéses nyomot lekövessen (a lábnyomba tett jutalomfalatokat összegyűjtve, a nyom végére letett tárgyakat megtalálva). A fegyelmező gyakorlatban az alapengedelmességek megléte a cél, illetve, hogy a gazda pár méterre úgy tudjon eltávolodni, hogy közben a kutya egyhelyben maradjon. Őrző-védő munkában pedig a kutyának meg kell ragadni a védőkart, és a gazdájára "támadó" segéddel szemben a pórázvégen bátran kell viselkednie.

Kiképzés. A nyomkövetés (A-ágazat) tanításnál a legfontosabb, hogy erre a feladatra (és az őrző-védő munkára is) nem lehet kényszeríteni a kutyát. A nyomkövető munkánál mindenféle kényszerítés, illetve a kutyának a befolyásolása a szabályzat szerint azonnali befejezését jelenti a gyakorlatnak. Tehát olyan módszereket kell alkalmazni a képzésben, amelyek által a kutya érdekelt a sikerben, s ezért ő maga kutatja fel a nyomot. Ennek a tanítási mechanizmusnak az első lépése az, hogy optimális időjárási viszonyok között kimegyünk egy olyan területre, ahol viszonylag puha altalaj van. A gazda lefektet egy rövid nyomot a kutya számára úgy, hogy körülbelül két-három lépésenként minden lábnyomba egy-egy jutalomfalatot helyez el. A nyom végére pedig elhelyezi egyik kedvenc játékát, vagy egy tálba a kutya táplálékát. A kutyát odavezeti a szimatkatlanhoz (ahonnan a nyom indul), s a kutyával megszagoltatja (itt néhány szem jutalomfalatot is el kell helyezni). A kutya a táplálékszagot megérezve (jó evő kutyánk van) azonnal aktív szimatolásba kezd. A gazda megmutatja neki a következő jutalomfalat felé vezető utat, s a fiatal kutya rájön: ha a lábnyomokat végigszagolja, akkor megtalálja a jutalomfalatokat, és később odaér a kedvenc játékához. Ezt megfelelő ideig gyakorolva elérjük, hogy a kutya megérti: az emberi szagnyomot követve eljut a kedvenc játékáig. A kiképzés folyamán a jutalomfalatok száma egyre csökken, a nyom hossza pedig egyre növekszik. A későbbiekben beiktatjuk a kutyának a tárgyjelzést. Ezt úgy tanítjuk meg a kutyának, hogy ezekbe a tárgyakba élelmet rejtünk, és azt csak akkor kaphatja meg, ha fekvéssel jelzi a tárgyat. A későbbiekben elmarad az élelem a tárgyból, akkor a gazda kézből ad neki jutalomfalatot.

A fegyelmező gyakorlatok tanításánál (B-ágazat) elsődleges a kutyának a játékkedve, illetve az apport készsége. Ha jól neveltük a fiatal kutyát, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy a nálunk lévő játékát megszerezhesse és azt birtokolhassa. A gazdának nincs más dolga, mint bizonyos vezényszavakra, s abban a pillanatban, amikor a kutya a kívánt viselkedést mutatja, megjutalmazni az egyedet. A kutya rájön arra, hogy ha a vezényszóra egy bizonyos időn belül a megfelelő viselkedési formát végzi, akkor a gazdától megkapja a jutalmat. Figyeljünk arra, hogy a kutya gyorsan hajtsa végre a feladatokat. Enyhe kényszerítést szükség esetén nyugodtan lehet alkalmazni (ez számára természetes, hiszen a falkában az erősorrend kialakításában is alkalmazott praktika a kutyáknál). A gyakorlatsort úgy építsük fel, hogy a kutya később csak a bonyolultabb, nehezebb feladatoknál kapjon jutalmat. A végén pedig eljutunk odáig, hogy a kutya jutalom nélkül is végrehajt egy-egy feladatsort.

Az őrző-védő munkánál (C-ágazat) a kutyában lévő valamennyi ösztönös adottságot kihasználjuk. Itt a zsákmányszerző-, a védő- és a küzdőösztönt emelném ki. Ezekre alapozva építsük fel a kutya őrző-védő munkáját. Először csak a zsákmányért vívott konkurenciaharc formájában, amit a segéddel vív meg a kutya. Amikor a kutya már jól fogja a zsákmányt, akkor azt neki átengedi a segéd. Később már csak egyre nehezebb és egyre keményebb küzdelem után kaphat zsákmányt a kutya. Vannak olyan gyakorlatok is, amikor a védőkészségét fejlesztjük. Amikor agresszió éri, megpróbálja magát megvédeni, de az őrző-védő gyakorlatoknál ezt az agresszivitást és a zsákmányszerző ösztönt ötven-ötven százalékban kell terhelni a kutyában, és ekkor kiegyensúlyozott kutyát kapunk. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az őrző-védő munkára kiképzett kutya nem egyenlő a harapós kutyával. Az őrző-védő sportra kiképzett egyedek általában az átlagnál sokkal kevesebb baleset- és veszélyforrást jelentenek a környezetükre, mint egy rosszul nevelt vagy elhanyagoltan felnőtt kutya.

Hogyan épül fel a munkakutya-sport? Az első időszakban klasszikusan, őrző-védő és nyomkövető feladatokra képeztek ki kutyákat. Ehhez pedig szükség volt arra, hogy a kutya fegyelmezett legyen. Kézenfekvő volt az a megoldás, hogy három ágazat legyen: a nyomkövető képesség, a kutya fegyelmező munkájának és az őrző-védő munka elbírálása. Ez a három ágazat maradt meg tulajdonképpen már az 1910-1920-as évek óta. A gyakorlatok természetesen változtak, finomodtak, így például a nyomkövetés hossza és kidolgozása, valamint a tárgyak jelzésének módja. A fegyelmezőmunkánál sem az a lényeg ma már, hogy a kutya végrehajtja-e az adott feladatokat, hanem az, hogyan hajtja végre. Mennyire lelkesen, mennyire pontosan és közben milyen kontaktusban van a kutyavezetővel. Az őrző-védő munkánál pedig az első időben az volt fontos, hogy a kutya bátor legyen és támadjon, utána már az lett vele szemben a követelmény, hogy a kutyák úgymond kezelhetők is legyenek: ne csak támadjanak, hanem, ha arról van szó, akkor képesek legyenek az akciót beszüntetni, illetve egy mozdulatlan embert a kutyák ne bántsanak, csak hanggal jelezzék a kutyavezetőnek. Ezen a gondolatmeneten finomodott odáig a szabályzat, hogy a kutyákon meglátszik a csiszolódás: egyre részletesebb, egyre pontosabb munkára lesznek képesek. Az 1970-ben bajnok kutyák ugyanazzal a képzési metodikával mára már a kvalifikációs szintet sem érnék el a jelen versenyeken.

A mai szabályzat, amely egyébként nemrég változott meg, ha az "A-ágazatot", a nyomkövetést nézzük először, egy hatszáz-nyolcszáz lépéses, idegen személy által lefektetett nyomot egy óra időkéséssel kell lekövetni a kutyának. Ezen a nyomon három tárgy van elhelyezve és négy derékszögű irányváltás (törés) nehezíti a kutya munkáját. A kutyáknak ezt a nyomot érdeklődéssel, mélyen tartott orral, intenzíven kell kidolgozni és lehetőség szerint, a nyomvonaltól nem szabad eltérnie. Ha eltávolodik a nyomszártól, vagy túlmegy a törésen, az hibának számít. Az útközben talált nyomhoz tartozó tárgyakat a kutyának pontosan, az előírásnak megfelelően kell jeleznie. Többféle jelzésmód is elfogadott. Leggyakoribb, és a szolgálati kutyáknál az egyedül elfogadható a fekve jelzés. Ebben az esetben a kutyának úgy kell feküdnie a tárgyat, hogy annak nyomvonalával párhuzamosnak kell lenni és a tárgy a kutya két mellső lába között foglaljon helyet. Ha a kutya ferdén fekszik vagy a lábát ráteszi a tárgyra, esetleg az a hasa alá kerül, az már pontlevonással büntetendő. Mind a három ágazat száz-száz pontot ér. A tökéletes munka pontosan meg van határozva és az ettől való eltérést mínuszpontokkal büntetik (egytől kezdve, súlyos hiba esetén akár húsz pontig is). A nyomkövetésnél például a tökéletes nyomkidolgozásért nyolcvan pont jár, ha nem jelzi a tárgyakat (a tárgyak jelzése tehát húsz pont). Ha a kutyavezető bármilyen módon befolyásolja, kényszeríti a kutyát, valamint ha a kutya a lefektetett nyom vonalától tíz méternél messzebb eltér, automatikusan megszüntetik a nyomkövetést és a kutya további munkája nem értékelhető.

A fegyelmező munka szintén száz pontot ér. Itt van szabadon követés, menet közben ültetés, futás közben fektetés behívással, futás közben megállítás behívással, sík terepen apportírozás két kilós apportfával, utána egy egyméteres magasságú akadály felett átdobott hatvanöt dekás apportfával, majd ferde palánkon át történő apportírozás egy szintén hatvanöt dekás apportfával. Ezt követi az előreküldés gyakorlat fektetéssel és az egyhelyben maradás gyakorlat. Ez a következőképpen néz ki. Két versenyző felmegy a körülbelül futballpálya nagyságú területre, ahol az egyik kutya helyben maradással kezd, ami alatt a gazda rejtekhelyre vonul. Ezen idő alatt a másik versenyző az előírt gyakorlatokat hajtja végre. A helyben maradó kutya nem foglalkozhat a pályán a munkáját végző ebbel. Amikor a pályamunkát végző kutya befejezte munkáját, azok feladatot cserélnek.

A kutyák idegrendszerét a fegyelmező gyakorlatok közben két módon is tesztelik. Az egyik, hogy egy hat milliméteres fegyverből két lövést adnak le szabadon követés közben, amit a kutyának figyelmen kívül kell hagynia, valamint keresztül kell haladnia egy négyfős csoporton, amelyet meg is kell kerülnie, s közben a kutya nem törődhet a csoport tagjaival (nem félhet tőlük, nem lehet agresszív velük). Az alapvető gyakorlat, amelyre a legfőbb hangsúlyt helyezik, hogy a kutya végig figyeljen, felvezetőjével mindvégig maradjon kontaktusban, gyors és pontos feladat-végrehajtó legyen. Mindez azt eredményezi, hogy a kutyák nagyon kihegyezett, feszült idegállapotban vannak végig. Csak azok a kutyák érhetnek el komoly pontszámot a szabályzat szerint, amelyek magas szintű apportkészséggel rendelkeznek, nagyon komoly terhelhetőségűek, koncentrálóképességük mindvégig maximális a fegyelmezőgyakorlat alatt. Például a behívásra a kutyának vágtában kell haladnia a felvezető felé, és előtte az utolsó pillanatban fékeznie kell, majd le is ülnie. Utána vezényszóra lábhoz kell mennie. Az apportfa kidobásánál nyugodtan kell ülnie, majd amikor őt a felvezető a tárgy után küldi, sebesen kifutnia a fáért. Azonnal fel kell vennie, majd ugyanolyan iramban be kell hoznia a kutyavezetőnek. Előtte le kell ülnie. A kutya az apportot e közben nem rághatja, azt a szájában nyugodtan kell tartania, vezényszóra azonnal át kell adnia gazdájának. Utána a "lábhoz!" parancsra rögtön lábhoz kell mennie.

A másik látványos feladata a fegyelmezőmunkának az előreküldés fektetéssel. Itt a kutyának a pálya egyik végéről, pár lépés megtétele után az "előre!" vezényszóra kell körülbelül harminc-negyven métert gyors vágtában megtennie, és a "feküdj!" parancsra azonnal lefeküdni. A magas szinten képzett kutyák ezt a feladatot úgy hajtják végre, hogy szabályosan csúsznak a fűben a "feküdj!" vezényszóra. Ennek a gyakorlatnak a modern szabályzatban a fektetési része a nehezebb feladat, mivel a kutyának gyors vágtából kell azonnal lefeküdnie. A következő ágazat az őrző-védő munka (C-ágazat). Itt a kutyának az első feladata, hogy a pályán, amelynek mindkét oldalán három-három fürkész palánk van elhelyezve, úgy kell azokat átvizsgálnia, hogy közben a kutyavezető középen marad (halad). A kutyát a felvezető felváltva jobbra és balra küldi, a kutya közben kerüli a palánkokat, mígnem elérnek a pálya végébe. A hatodik palánk mögött egy beöltözött, védőkarral és bottal ellátott segéd áll passzívan. A kutyának ugatással kell jeleznie, hogy személyt talált. Az új szabályzat szerint húsz másodpercig aktívan kell jelezni és őrizni a segédet, és csak ekkor mehet be a felvezető a kutya mögé. Közben a kutyának továbbra is ugatással kell jeleznie az elbújt személyt, s amikor a kutya megkapja a "lábhoz!" parancsot, annak azonnal eleget kell tennie (ekkor a felvezető a segédtől mintegy három-öt méterre áll. A felvezető a rejtekhely mögül kilépteti a segédet és a kutyát egy előre felfestett pontra fekteti. Itt a kutya és a segéd között öt méter távolság van. Régebben ekkor a felvezető elkezdte átvizsgálni a rejtekhelyet, a kutyának addig őriznie kellett a segédet, majd az "elkövető" megpróbált elmenekülni. Ezekből mára csak annyi maradt meg, hogy a kutyát egy meghatározott pontra szabadon követéssel ki kell vinni és ott le kell fektetni. A kutyavezető elmegy a palánk mögé, és ez idő alatt, a bíró utasítására a segéd megpróbál elmenekülni. A kutyának őt egy meghatározott pontig utol kell érni, és erőteljes fogással meg kell állítania. A védőkar megfogásának mélynek kell lennie, s a kutya szájának a karral tele kell lennie. Az ebnek nyugodtan kell tartania a védőkart, de csak a védőkart foghatja meg. A védőkar egy speciálisan kialakított védőfelszerelés, amely védi a segédet a kutya harapástól, de a kutya számára "kényelmes" fogófelülete van. A ráfogás után, amikor a segéd beszünteti a menekülést, a kutyának vezényszóra azonnal el kell ereszteni a segédet és aktívan őriznie kell. Aktív őrzés alatt azt értjük, hogy a kutyának vagy ugatnia kell és ezzel egy helyben tartani a segédet, vagy amelyik kutya "némán" őriz, annak nagyon feszülten kell figyelni, hogy ha a segéd megpróbálna menekülni vagy támadni, a kutya erre azonnal tudjon reagálni és megfogja őt. Ez esetben a kutya elkapja, majd elengedi a menekülő személyt, aki viszont öt másodperccel később rátámad és megpróbálja elkergetni. Ekkor a kutyának erősen rá kell fognia a segédre, aki a kezében lévő, sérülést nem okozó bottal két ütést mér a kutyának nem érzékeny testtájára (lapocka, comb). A kutyának az ütéseket figyelmen kívül kell hagynia, közben energikusan kell fognia a védőkart. Amikor a segéd felhagy a támadással, a felvezető parancsára a kutyának őt el kell eresztenie. Ekkor a kutyavezető odamegy a segédhez és kísérni kezdi őt: ellépteti a segédet magától mintegy öt méterre, ott megfordítja, és a bíró által meghatározott vonalon, mintegy harminc-negyven méteren át, kíséri a segédet. A kutyának ekkor szabadon követésben kell pontosan láb mellett lennie. Eközben a kutya szemének mindvégig a segéden kell csüngenie. A bíró jelére a segéd hirtelen megfordul és rátámad a kutyavezetőre. A kutyának ezt haladéktalanul, egy erős, energikus fogással meg kell akadályoznia, közben a segéd botütés nélkül fenyegeti a kutyát. A felvezető parancsára a kutya elengedi a segéd karját, majd ezt követően ruhaátvizsgálás következik (ami azt jelenti: belép a kutyavezető, leülteti a kutyát, ellépteti hátra a segédet mintegy három-öt méterre és vezényli neki a kézfeltartást, illetve a lábterpeszt, ekkor lefekteti a kutyáját, majd ellép a segéd mögé és egy jelképes ruha-átvizsgálást végez). Ezek az elemek tulajdonképpen a szolgálati kutya kiképzésből maradtak benne a sportkutyázásban. A felvezető az átvizsgálás után leteteti a segéd kezét, visszamegy a kutyához, a fekvésből felülteti és a kutyával beáll a segéd jobb oldalára. A kutya a felvezető és a segéd között helyezkedik el és szoros, mellette kísérésben haladnak. A kutya a segédet odakíséri a bíróhoz és ezt követően felmegy a pálya egyik végpontjára a felvezetővel, ahol sor kerül az úgynevezett szembetámadásra, vagy más néven a bátorságpróbára. (Ekkor egy másik segéd váltja fel társát.) A segéd a pálya egyik végéből szembefut a kutyavezetővel. A felvezető felszólítására a segéd nem áll meg, mire a felvezető elengedi a kutyáját, aki szembefut a segéddel. A kutyának ezt a szembefutást figyelmen kívül hagyva kell a segédre törnie. Őt nagy lendülettel, energikus fogással kell megállítania. A megfékezett segédet elengedi a kutya, ekkor a segéd újra visszatámad, az ismét lefogott segédet a kutya később újra elengedi. Az eresztéstől a gazda beérkezéséig (ekkor a kutya körülbelül harminc méterre van gazdájától) aktívan kell őrizni a segédet. A gyakorlat ruhaátvizsgálással és bekíséréssel ér véget. A munkakutya fontosságát az is mutatja tenyésztési szempontból, hogy nemcsak a német juhászkutyánál, hanem más, az úgynevezett munkavizsgára kötelezett kutyáknál is végre kell hajtani az alapszintű őrző-védő munkakutya sport gyakorlatot: ezen fajták a dobermann, rottweiler, bokszer, óriás schnauzer stb. (körülbelül tizenöt fajtát érint ez a korlátozás). Sajnos egyes szövetségek egyre jobban eltérnek ettől, és a kutyafajtákon belül a munkakutya sportra, illetve a szolgálatra egyre kevesebb egyed lesz alkalmas az egyéb fajtájú kutyák közül.

A munkakutya sportra kiképzett kutyák etetése. Időnként a szakemberek között is vitát szül a tápkérdés. Tapasztalatom az, hogy némi kiegészítéssel a jó minőségű táp megfelelő energiát biztosít egy sportkutya számára is. Kiegészítő élelemnek húst adok (disznóhúst csak főtt állapotában szabad kutya elé tenni, és a csirke combcsontját (üreges csont) sem szabad neki odaadni). Az is a táppal etetés mellett szól, hogy az esetleges otthoni "főzőcske" után a verseny időszakában tápot kellene kapnia a kutyának (főzési lehetőség hiányában), ám az élelemváltás hasmenést is okozhat a kutyának. Többünk véleménye, hogy nem minden táp esetén fedi a valóságot az, amit a gyártók tápösszetételnek feltüntetnek a tápot tartalmazó zsákon. Itt a beltartalmi értékekre, a felhasznált alapanyagok minőségére gondolok elsősorban. Ki kell választani egy olyan tápcsaládot, amitől a kutya széklete megfelelő állagú (könnyen végzi el a dolgát), s amitől kutyánk jól néz ki és szívesen is fogyasztja azt. Ha ezek a kritériumok teljesülnek, akkor teljesen mindegy, hogy mi a táp neve. Tapasztalatom szerint a sport-és versenykutyák számára ajánlott, a közepesnél jobb minőségű tápoknak az ára az átlagosnál magasabb. A táp beltartalmi értékére is oda kell figyelni. Általában a sporttápoknak 30 százalék a fehérje- és 18-20 százalék a zsírtartalma. Az én tapasztalatom az, hogy ezeket csak nagyon nagy megterhelésű, sokat és intenzíven mozgó kutya számára célszerű adni (például szánhúzó kutya). Egy munkakutya- sportban részt vevő kutya napi egy-másfél órát mozog intenzíven. Számukra megfelelőnek tartom a huszonöt százalék fehérjetartalmú és tíz százalék zsírtartalmú tápot. A túlságosan magas fehérjetartalmú tápoknak az a hátulütője, hogy a kutya veséje, illetve egyéb más szerve megsínyli a túl nagy energiabevitelt. Másrészt emiatt túlsúlyos lesz a kutya, ami kerülendő.

A kutya tartása. Általában a versenykutyákat mindenki kombinált módon tartja. Ez azt jelenti, hogy a kutya családban él, de nagyjából egy háromszor két méteres boksz az igazi lakhelye. Véleményem szerint versenyidőszakban nem jó, ha a kutya a nap huszonnégy órájában együtt van a gazdájával, mivel ekkor számos vezényszó hangozhat el, illetve olyan probléma adódhat, amelyeket rendezni kell. Mindez folyamatosan terheli a kutya idegrendszerét, és zavarólag hathatnak akkor, amikor a kutya kilép a pályára. Amíg nem közeleg a verseny, addig a kutyák teljes értékű családi életet élhetnek. A kutyák, amelyek így vannak tartva, sokkal feltöltöttebben lépnek pályára a versenyen és lelkesebben vesznek rajta részt, mint az egyvégtében kennelben tartott társaik.

A sportkutya fegyelmezettsége. Az első igazi versenykutyámmal, Tigivel történt. Megnyertünk egy versenyt, ami kupákat és kerékpárt is jelentett, ráadásul a tombolán a főnyereményt is mi gyűjthettük be: egy nagy szállítóketrecet. Olyan sokáig tartott a verseny, hogy mire minden elrendeződött, már este volt. Miközben az autóm felé igyekeztem, azon töprengtem, csomagtartójába miként fog beférni a sok nyeremény. Ha nehezen is, de megoldódott a kellemes probléma. De hát csak nem illik úgy tovább állni, hogy ne köszönjek el a többiektől, gondoltam, és visszamentem elbúcsúzni. Tigivel indultam vissza, akit nem akartam bevinni a büfébe, ezért az épület mellett lévő kerti székek elé fektettem őt. A barátok újabb gratulációáradattal halmoztak el a büfében. Néhány szót még a versenyről is váltottunk, majd sarkon fordultam és rohantam az autóhoz, s már indultam is. Négy kilométert tehettem meg, mikor egy éles kanyarban a temérdek holmi nagy zajjal megrázkódott a hátam mögött. Csak nehogy szegény kutyámra rádőljön a sok nyeremény! - fohászkodtam. Majd hirtelen a fejemhez kaptam: te jó ég, hát a kutyát a büfé mellett felejtettem! Erősen fékeztem, gyorsan megfordultam és már robogtam is vissza Tigiért. A büfé mellől a kerti székeket már elhordták, a büfé is bezárt, de a kutyám pontosan ott feküdt, ahol hagytam.

Dorisz kiképzésen volt nálam. Aktív kutya volt a munkában, de a macskakergetésben is. Én viszont ez utóbbinak már nem voltam feltétlen híve. Egyszer séta közben egy macska ugrott fel a kutya orra előtt, aki persze rögtön utána vetette magát. Hiába szóltam azonnal a zsákmányszerző ösztönének engedelmeskedő kutyának, az a füle botját sem mozdította a visszahívási parancsra. A kutya és a macska között egyre vészesebben csökkent a távolság, már-már a kutya orrát csiklandozta a macska farka, amikor rákiáltottam Doriszra: "feküdj!". A kutya azon minutumban hasra vágta magát és várta, hogy engedelmessége jutalmául megkapja tőlem kedvenc játékát, a labdát.

Az őrző-védő ösztön. Cicero rottweiler kan kutya volt, a szomszéd tulajdona, de nap mint nap foglalkoztam vele (tizennyolc hónapos korában sajnos elpusztult). Nagyon jó képességű kutya volt. Emiatt talán lelkesebben foglalkoztam vele, mint a sajátommal. Egy kaszálón haladtunk át a kutyával, amikor a földtulajdonos elég durva szavakkal belénk kötött. Szóltam a kutyának, hogy készüljön fel egy esetleges támadásra, majd a gazdától öt méterre lefektettem a rottweilert. Én pedig a gazdához ballagtam. Kultúrált emberhez méltó módon beszélgetésbe elegyedtem a hangerejéből egyre jobban leadó emberrel. Negyed óra is eltelt már, épp arról beszélt a férfi, hogy neki is van egy kutyája, meg nyulakat is tart. Közben le akarta rajzolni nekem a földre, hogy merre is lakik. Eközben lehajolt, és én sem figyeltem eléggé, mert az ember a földön lévő kapája felé nyúlt, hogy azt arrébb tegye. Alig emelte fel a kapát tíz centire a földtől, amikor a szájkosárban lévő kutya nekiugrott a mit sem sejtő embernek és szinte beledózerolta a földbe. A kutyát azonnal visszafektettem előző helyére, majd a gazdát felsegítettem a földről és magyaráztam neki, hogy miért is történt, ami történt. Az ember a kapát a földnek szögezve állt, szeme sarkából pedig egyfolytában a kutyát leste. Néhány perc múlva aztán gyorsan elköszönt tőlem a férfi, és sietős léptekkel hazafelé indult.

Az ösztönös képesség megnyilvánulása. Szomszédom következő kutyája is rottweiler fajtájú volt. Az volt a kutyatulajdonos kérése, hogy tanítsam meg ebeinek a házőrzést. Egyik barátomat megkértem, hogy játssza el a betörő szerepét, én pedig tanítgattam a két kutyát. Az esetnél jelen volt szomszédom négy hónapos rottweiler kölyke is. A kiskutya észrevette, hogy itt valamiféle harci szituáció van kibontakozóban. Támadás érte a portát! Fiatalos esetlenségével odament a segédhez és teljes erővel bokán harapta. Az ember lába szárán csimpaszkodott úgy, hogy róla a kiskutyát erővel kellett lefeszegetni - te még kicsi vagy, inkább menj sétálni! (A későbbiekben ezt a kiskutyát mindig el kellett zárni, ha házőrzésre tanítottam a többi kutyát.) A következő történetben szintén egy talpraesett rottweiler kölyökről lesz szó. Pici korában nézegettük a képességeit. Öcsém feladata volt, hogy "gonosz" emberként lépegessen a kutya felé. A kiskutya megugatta a testvéremet, én pedig bátor viselkedéséért megdicsértem a kölyköt. A harmadik gyakorlás után annyira felbátorodott a kiskutya, hogy előle öcsémnek nem maradt más menekülési útja, mint fára mászni. Ez a kutya később egy lovászhoz került. A kutya, lényegében minden képzés nélkül, nyolc hónaposan gazdája segítségére sietett. A lovászok egy része nem veti meg az italt. A kutya tulajdonosa a kocsmában összefutott egyik régi riválisával. Az illető egy karóval támadt a kutyatulajdonosnak. A fiatal kutya résen volt és egy pillanat alatt földre vitte a husángos embert.