Az őrkutya feladata, hogy egy objektumot vagy egy épületet őrizzen, ami általában egy őrrel együtt történik. A kutya további feladata, hogy a védett területre történő behatolást ugatással jelezze, valamint ha az őrzött területen szabadon van engedve, az idegen személyt elfogja vagy mozgásában korlátozza, míg az őrszemély oda nem ér és intézkedik az elfogott személlyel szemben.

A kiképzés mikéntje az alapozó időszakban nagyon hasonlít a járőrkutyák képzésére, annyi különbséggel, hogy ezeknek a kutyáknak nem kell annyi fegyelmező gyakorlatot tudni, az őrző-védő munkánál is inkább csak az alapokat követeljük meg tőlük, a szituációs feladatoknál is kevesebb a velük szemben támasztott követelmény – nem kell elrohanó segéd után futniuk, tömeggel szemben fellépniük-. A majdani őrző-védő pozíciójukat figyelembe véve (kikötve vagy szabadon tartva) fejlesztjük a kutyák ilyen irányú őrző-védő képességét.

Ez olyan terület, ahol a rendőrség illetve a honvédség javarészt német juhászkutyákat alkalmaz, de vannak erre más alkalmas kutyafajták is, melyek klasszikus őrkutyák, bár az megfigyelhető, hogy ezek az őrkutyák – kuvasz, komondor, kaukázusi juhászkutya – általában csapatban nyújtanak megbízható védelmet. Ezen kutyák hiányossága még, hogy általában nem megfogják a behatoló személyt, és fogva tartják egy fogással, hanem össze-vissza harapdálják. Alig hajlandók az emberrel kontaktust kialakítani és tartani. Inkább egygazdásak, s emiatt a szolgálati rendszerben személyváltáskor nehezen adaptálhatók, mert nehéz nekik új gazdát találni.

A legtöbb család őrzési feladatra szokott kutyát vásárolni magának. A kutyák tanítását leginkább erre a célra szokták kérni a kiképzőktől. Ez a feladat sokkal nehezebb annál, mintsem azt a kutyához nem értő laikus gondolná. Igaz, majdnem minden kutyának megvan a veleszületett territoriális ösztöne, amely által a saját életterét védelmezi, illetve a behatolót jelzi. Erre a legtöbb kutya lényétől fogva alkalmas. De arra, hogy felmerje venni a harcot, például sötét éjszaka egy a kerítésen át beugró tolvajjal szemben, a házőrző kutyák kilencven százaléka nem alkalmas. Az őrkutyának olyannak kell lennie, amelyet megtanítottuk rá, hogy bátran merje felvenni a harcot a betolakodóval szemben, akár a gazdájától távol is.

A vagyonbiztonsági kutyák a járőrkutyák civil megfelelői. A kutyák a vizsgáztatása az Iskolán történik, ahol hasonló feladatokat kell végrehajtaniuk, mint a járőrkutyáknak. Közöttük az igazi különbség az, hogy ezeket a kutyákat gazdáik csak a jogos védelem és a végszükség esetén alkalmazhatják. Például menekülő bűnöző elfogására nem, csak ha a saját vagy mások élete, vagy testi épsége olyan veszélyben van, amit másképp nem lehet elhárítani. A kutyák képzése is egy kicsit ebbe az irányba tolódik. Nekik ugyanúgy végre kell hajtani a fegyelmező-, az ügyességi- és az őrző-védő gyakorlatokat is.

Egykor hosszú határszakasz választotta el egymástól az NSZK-t és az NDK-t. A határsáv keleti oldalán hosszú kilométereken át két szögesdrót kerítés között húzódott egy nem túl széles sáv, melynek őrzését kutyákra bízták a keletnémet határőrizeti szervek vezetői.

A Szovjetunióban hatalmas lakatlan térségek voltak, ahová rejtett célú objektumok voltak telepítve. Mivel azok az építmények olyan távol voltak minden lakott településtől, hogy csak helikopterrel lehetett oda eljutni, azok őrzését csak kutyákkal látták el. A kutyák légi úton érkeztek meg a szolgálati helyükre, kötélen leeresztették őket, élelmet is ledobtak nekik, majd magukra hagyták őket. Táplálékhoz juttatásuk a felettük meghatározott időnként átrepülő légi járműről történt. Az e feladatot ellátó kutyák utána már nem találkoztak emberrel, ha csak egy kém nem vetődött arra.