Minden ma létező katasztrófa-mentő munka a lavinakutató kutya munkájából származik. Ott jöttek rá az emberek, hogy a kutya orrát (szaglását) fel lehet használni a bajba jutott emberek mentésére. Az 1960-70-es években az Egyesült Államokban kezdtek el romkutató kutyák képzésével foglalkozni, hogy a földrengés miatt vagy más okból összedőlt épületek romjai közül kimenekíthessék az embereket. A kezdeti lendület a hetvenes évtized közepére felerősödött: Nagy-Britanniában, majd Európa más országaiban is elkezdtek foglalkozni ezzel. Az első magyar Mentőkutyás Egyesület 1993-ban alakult meg. A romkutatás történetének még nincs írásos, összefoglaló dokumentációja, de nem is fontos. Az idevágó szakirodalom csak a kutyák képzésével és metodikájával foglalkozik.

Mentőkutyának elméletileg minden kutya alkalmas, amely tanítható. A következő képességekkel kell rendelkeznie: legyen intelligens és tanulékony, valamint jó szimatmunkát végezzen. Előnyös, ha kreatív; korábbi tapasztalataiból ismeretlen feladatot is képes legyen kikombinálni. Testfelépítése ne akadályozza a törmeléken való biztonságos mozgásban.

Legjobban két fajtacsoport vált be: a juhász- és a vadászkutyák. Mindkét fajtacsoportra igaz: sokat dolgozik az emberrel is, önállóan is. A juhászkutyák általában jobban taníthatók – ez az én véleményem és nem biztos, hogy ezt a vadászkutya kiképzők osztják velem –, s a kapcsolattartásuk is jobb az emberrel. Hajlamosak tőle több utasítást elfogadni.

A vadászkutyák ugyanakkor nagyon jó kereső ösztönnel rendelkeznek, nekik inkább azt kell megtanítani, hogy a keresést a mi céljaink szolgálatába állítsák.

Ha fajtákra bontjuk, akkor: a német juhászkutya, a belga juhászkutyák (malinois, tervueren vagy groenendael), a border collie, a vadászkutyák közül legjobban a golden és a labrador retriever vált be. Ezek olyan fajták, amelyek népesek, sok van belőlük, sokukat eleve munkaképességük alapján tenyésztik - van miből kiválasztani a jobb egyedeket.
Egy mentőkutyának szánt kölyök kiválasztásakor a legfontosabb, hogy az élénk, érdeklődő és motiválható legyen. Ha arra szoktatjuk, hogy milyen jó a labdával játszani, akkor a későbbiekben könnyű lesz vele a dolgunk, mert a labdáért cserében nagyon sok mindent hajlandó lesz megtenni. A kutyák zsákmányért dolgoznak: ez a munkakutyák esetében labdát vagy jutalomfalatot jelent. Én jobban szeretem, ha a kutya a játékért dolgozik, mert az a kiképzés vagy a bevetés során nem fogy el. A kutya rendkívül érdekes lény: egy idő után már azért is dolgozik, mert annak örül a gazda. A falkavezér feldobott állapota, öröme kielégíti őt, és már nem igényli a jutalmazást. A kutya teljes fizikai kifejlődéséig nem kell vele komolyabban foglalkozni. A későbbi motiváltság érdekében viszont sokat kell vele játszani, és érdemes neki megtanítani az alapfegyelmezési feladatokat: ül, fekszik, áll, gyere ide!

Mindenféle keresés tanítása azzal kezdődik, hogy eldöntjük: hogyan jelezzen a kutya – valahogy jeleznie kell a megtalált személyt (vagy apportot). Ez leggyakrabban a kutya ugatásával történik. Ehhez először meg kell tanítani a vezényszóra felhangzó, erőteljes hangadásra, majd, ha bizonyos testhelyzetben lévő személyeket is így jelez, akkor megkapja "zsákmányát". Ennek tanítása a következőképp történik. Egy személy a kutya szeme láttára kezébe vesz egy labdát, előbb leguggol, majd később le is fekszik azzal. A kutya menne a játékáért, de mivel pórázra van kötve, nem teheti. Erre ideges lesz – egy kis hergeléssel még be is lehet segíteni neki –, mire egyszer csak ugatni kezd. Abban a pillanatban oda kell adni neki a labdát. A tanítás további célja, hogy minél hosszabban ugasson és tanulja meg: ha olyan személlyel találkozik, aki ül vagy fekszik (tehát nincs életszerű helyzetben), és ha őt hosszasan megugatja, akkor játékot kap. Azért fontos a hosszú és kitartó ugatás, mert egy katasztrófa helyszínén könnyen előfordulhat, hogy gazdájától messze kell dolgoznia, és míg hozzá odajut, addig eltelik egy kis idő. A kutyák számára nagy igénybevétel a kitartó, erőteljes hangadás, erős légzést igényel, ami fárasztja őket. Saját kutyámat, Bocit is a hosszan tartó ugatásra tanítom, akár két percig is ugat folyamatosan, erre körülbelül két hónap alatt tanítottam meg.

A későbbiekben a labdát magánál tartó személyt egyre jobban elrejtjük a kutya szeme elől, például egy romos épületben. Budapesten még van pár lebontatlan, omladozó épület, amelyek az összeomlás különböző fázisaiban vannak. Ezeken a helyeken úgynevezett búvóhelyeket építünk ki, ahova segítő személyt rejtünk el. Eleinte még csak félig fedjük el, fahulladék vagy ajtó alá rejtjük, csőbe helyezzük, téglarakás mögé bújtatjuk. A végén már a kutya semmit sem lát az imitált áldozatból, csak a szagát fogja érezni. Ilyen módon végül is a játékát keresi, mert tudja, hogy van egy ember a terepen, akinél ott van a játéka. A kutya gyakorlatilag végigrohan a romos épületben, orrát bedugja minden helyiségbe és már tudja is: van-e ott ember, és ha igen, akkor megkeresi. A félig-meddig elrejtett személytől a teljes fedésben lévő ember megtalálásáig körülbelül négy hónap gyakorlással lehet eljutni. Az épületeket, illetve a területeket váltogatjuk, hiszen fontos, hogy a kutya minden szituációval találkozzék.
Nemcsak törmelék alá rejtünk személyt, hanem a kutya normál keresőszintjéből kieső területen is, így például fejmagasságban: kiszögellésre, párkányzatra, de föld alá is, például egy aknába. A kutya feladata: amilyen közel csak tud, férkőzzön oda a keresendő személyhez, hisz ez a romeltakarítást végző emberek munkáját nagyban megkönnyíti, nem kell fölösleges bontómunkát végezniük. Elméletileg kaparással is lehetne jeleztetni a kutyát, de nem praktikus. A nagyon instabil helyen ekként jelző kutya akár még egy újabb omlást is előidézhet.
A keresendő személyt mind jobban elrejtjük a kiképzés során. Attól kezdve, hogy letakarjuk egy hullámbádoggal, eljutunk odáig, hogy egy műanyag csőbe bújtatjuk az illetőt, annak végeit frissen odahányt földdel elfedjük, majd az egészet téglahalom alá rejtjük; a műanyagcsövön ütött két lyukon keresztül kap levegőt a vállalkozó kedvű személy. A Népligetben van egy valamikor volt vendégfogadó, amelynek tulajdonjoga máig tisztázatlan. Oda is nagy előszeretettel járunk, a pincerésze kiválóan alkalmas a sötétben gyakorlásra. A teljes sötétben nem dolgozik a kutya, de a szeme gyorsan hozzászokik a sötéthez (gyorsabban mint az embereké), de amíg nem lát rendesen, addig csak az orrára támaszkodhat. Máskor pedig egy építési törmelék lerakóhelyre megyünk, ahová például a leégett Budapest Sportcsarnok elbontott, nagy méretű betonelemeit is szállították. Mindkét hely igazán életszerű. Erre nagy szükségünk is van. A kutyának ugyanis nagy biztonsággal kell mozogni az ilyen területeken. Ha nem képes erre – vagy nem eléggé begyakorolt –, akkor nem fog ugatni, ugyanis csak a minden szempontból magabiztos kutya adhangjelzést! A romhalmon történő gyakori munka rutinossá teszi.
Felvetődhet: mi védi a kutya lábát? Létezik bőrből készült lábbeli a mancsukra, de attól idegenkednek, mivel zavarja őket mozgásban, nem tudnak benne kapaszkodni. Ezt a problémát mi, emberek oldjuk meg. A gyakorlás vagy az éles bevetés helyszínét előbb átnézzük, és a kutya számára esetleg sérülést okozható tárgyakat – cserépdarabokat, üveggyapotot – eltávolítjuk az útjából. A kutyának persze sokkal jobbak a reflexei, futtában is jól látja, hogy mire, vagy hova lép, a talpát pedig vastag bőr védi. A romkutató vizsgának van egy idevágó feladata: a gazdának ölbe kell kapni a kutyát, néhány méteren át cipelni, majd átadni egy másik, a kutya számára teljesen ismeretlen személynek, aki a kutyát ölben tartva elviszi még egy darabon. A kutyának ezalatt a legnagyobb nyugalomról kell tanúskodnia – ezt rendszeresen gyakoroljuk. A Széna tér közelében, a volt Ganz-Mávag épületének felrobbantott romjai között már hasznát vehettük ennek, a föld ugyanis tele volt üvegcseréppel.
Nekem border collie-m van, Boci névre hallgat. Nagy-Britanniában átlagos munkakutyának számít (szinte minden munkára alkalmas, kábítószerkereső, mozgássérült segítő, vakvezető, mentőkutya, stb.), az egyik legjobb terelő fajta, és egyben a világ egyik legintelligensebb kutyája. Tudatosan választottam ezt a fajtát, mert tudtam: munkakutyának fogom képezni. A fajta még remekül őrzi őseinek eredeti tulajdonságait, jól képezhető, és az sem utolsó szempont, hogy kiállásában és esztétikailag is szép. Két évesen vizsgázott le "A"-szinten, egy évre rá megismételte, két évvel később letette a "B"-kategóriájú vizsgát is. Most ötéves – ő hazánkban az első border collie, aki B-vizsgával rendelkezik. Büszke vagyok rá még azért is, mert a fia az idén teljesítette az "A"-vizsgát.
Azért dolgozom juhászkutyával, mert az igényli az emberrel való kontaktust. Visszanéz rám, és úgy kéri a következő parancsot; erdőben sétálunk, eltűnik az egyik kanyarban, majd kisvártatva visszajön, és rám néz. De ha keresés közben megakad, akkor is felveszi velem a szemkontaktust. A találatot ugatással jelzi, de gyakran megteszi, hogy közben rám emeli tekintetét, majd utána ismét a romra néz, ami alatt ott van a személy. Ez a tulajdonsága egyszerűen lenyűgöz! Mivel a különböző irányokba – le-fel, jobbra-balra, előre-hátra – gyorsan és pontosan kell irányítani a kutyát, ennek magas szintű módja a szemmel irányítás technikája. Ez lett az én kedvenc foglalatosságom, fokozottan gyakoroljuk.
Gyakorlás közben nem használok pórázt. Élesben viszont elképzelhető, mert az ismeretlen terep esetleg veszélyes: amíg a romon haladok, addig nem tudok a kutyára figyelni, és ez fordítva is igaz. Póráz nélkülözésével is el lehet érni mindezt. Amíg én haladok a romhalmon, addig megállítom a kutyát, majd amikor már stabil helyre érek és ott megállok, továbbküldöm. A sok munka kialakítja a kutyákban, hogy szisztematikusan és széliránnyal szemben keressenek. A vadászkutyákat nem kell tanítani a szélirány hasznosságára, a vadászkutya versenyen kiválóan megfigyelhető, amint épp ráfordulnak a szélirányra, a juhászkutyáknak viszont tanítani kell a megfelelő keresést. Ha netalán egy kisebb területet kihagyna a keresésből, úgy húsz-harminc méter távolságból vissza tudom irányítani.
A magasban való keresés nem a kutya ösztöne szerint van, tehát meg kell rá tanítani a romkutató kutyát. Míg az ember három dimenzióban gondolkodik, addig négylábú barátja csak kettőben. Egy magasban lévő faágra rá kell ültetni egy embert, és őt kerestetni kell a kutyával. Az eb körözni kezd a fa törzse körül, egyre közelebbről és közelebbről, a végén pedig felböki az orrát, meglátja a személyt és elkezd ugatni. Ha számára addig ismeretlen módozatokat is megtanul, úgy annál sokoldalúbb lesz a kombinatív készsége. És jöjjön rá egy példa. A "B"-vizsga előtt centiről centire feltérképeztük a romos házat és úgy hittük, mindent kipróbáltunk a kutyákkal. A bíró mégis tudott olyan helyre személyt tenni, ahova nem is mertük volna gondolni. Olyan kis, rozsdás tűzhely mellett kezdett el csaholni Boci, hogy biztos voltam benne: oda teljes képtelenség valakit bepasszírozni. Ennek ellenére hittem a kutyám szimatának. Szétbontottam a kupacot és valóban, alóla előkerült egy cingár, "hat lapra" hajtogatott srác.
Fontos, hogy a legkülönbözőbb állagú talajon is mozoghasson a kutya: erdőben, mezőn, nádasban, ártéri erdőben, sziklás talajon stb. Emellett a legváltozatosabb járművekkel is meg kell barátkoztatni őt, mindenekelőtt a tömegközlekedési járműveken utazást kell vele gyakorolni. Ha hozzászokott ezekhez, kerüljön bármilyen helyre, nyugodtan fog viselkedni.
Gyakorlással a legextrémebb helyzetekre is megpróbálunk felkészülni. A kutyát hámba bújtatjuk, majd a gazdájával együtt vagy egyedül egy sziklafalról kötél segítségével leeresztjük – ennek gyakorlásában alpinisták voltak a segítségünkre. Az előgyakorlat az volt, hogy a szintén hámban lévő kutyát – egy faágon átvetett kötél segítségével – előbb egy, majd több méter magasra felhúztuk, közben persze nyugtatgattam Bocit.
Egy kutya keresőmunkája sosem száz százalékos, bármi előadódhat, a kutya nem gép. A jó romkutató kutyák kilencven-kilencvenöt százalékos találati pontossággal végzik munkájukat. Éles helyzetben, ha a keresőkutya jelez, lehívjuk onnan, és odaküldünk egy második, egy kontrollkutyát. Elméletileg ha az első kutya kilencven százalék biztonsággal jelzett, akkor a második kutya a fennmaradó tíz százalékot is ugyanolyan arányban biztosan jelzi, így kettőjük jelzése szinte száz százaléknak tekinthető.
A keresés nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is erősen leterheli a kutyát, rohan, mászik, ugrik, és az intenzív levegővétel is (szimatolás) megterheli állóképességét. Romkutatás esetén kilencven-százhúsz percen keresztül végzi munkáját megbízhatóan, utána ugyanannyi pihenő jár neki. Ennyi idő alatt körülbelül két-három tizenkét lakásos, négyemeletes, súlyosan megrongálódott épületet képes átvizsgálni. Sok mindentől függ, hogy a törmelék alatt milyen mélyen lévő embert képes megtalálni – így a törmelék anyagától és nagyságától, a legkülönbözőbb időjárási összetevőktől is –, de szerintem tíz méterig biztosan.
Boci szakmai munkáját erőnléti tréningezéssel is kiegészítem. Napi egy-másfél óra kerékpározás nekem is egészségemre válik, meg az utánam vagy épp előttem loholó kutyának is. Másrészt pedig biciklizés közben remekül lehet gyakorolni a kapcsolattartást. Míg taposom a pedált, addig Boci csak engedélyemmel léphet le a járdáról. Agilis kutya lévén
imád rohanni, így gyakorta ő ér előbb az adott járdaszakasz végére. Kell is a jó kondi: volt, hogy hóval borított hegyvidéken, éjszaka tíz órakor kezdtük meg a mentést, hegynek föl - völgynek le, és egészen másnap délig folytattuk (persze pihenők közbeiktatásával). Kutyám visszales rám, és egy szóra vagy az intésemre már át is szalad az úttesten. Én csak akkor jelzek, ha már belátom az útkereszteződést.
A megfelelő élelmezésnek is fontos szerepe van a kutya jó kondíciójában. Én hiszek a garantáltan jó minőségű, teljes értékű kutyatápban: támogatási szerződésünk van az egyik tápszergyártó céggel, én csak az ő termékeikkel etetek. Kutyám magas kalóriatartalmú, kifejezetten munkakutyáknak készült tápot kap: a húszkilós kutya harminc dekát. Az étkezés terén is nagyon okos a kutya. Ha gazdája hozzászoktatja a házi koszthoz, úgy máris el van rontva. A kutyának nincs szüksége a változatosságra, de ha ahhoz szoktatják, akkor azt igényli majd.

Az ilyenfajta táplálásra ugyanis nincs szüksége, arra csak a gazdának van, mert sokszor így akarja kifejezni a kutya iránt érzett szeretetét. A kutyatáp gyártó cégeknek pedig jó a szimatuk és már kínálják is az ilyen meg olyan extrém dolgokkal kevert eledeleket. Kutyám tehát egyfélét kap és eszik, azt mindig jó étvággyal falja be, és mivel erőnléti és szellemi képessége egyaránt kitűnő, ezért nem áll szándékomban felhagyni az ez idáig bevált étkeztetéssel. A táp ráadásul praktikus is, könnyen szállítható, viszonylag kevés helyet foglal a csomagban, nem romlékony.
A már mindkét romkutató vizsgán túl lévő kutyámmal csak szinten tartó kiképzést folytatunk, napi átlagban tíz percet gyakorolunk, és nem is minden nap. Hetente egyszer viszont mindig tartunk keresés-gyakorlást, amit a többi mentőkutyással együtt végzünk. Egy hónap teljes leállás esetén már szembetűnő változásokat lehetne tapasztalni rajta, bár erre még nem adtam neki alkalmat: kevésbé lelkesen, nem azzal az odafigyeléssel keresne, precízségéből és szisztematikusan végzett keresőmunkájából is veszítene.
Más a helyzet az első vizsgájára készülő, jó képességű eb esetén. Alapkiképzés után, heti két kereső, és napi tizenöt perc egyéb munkával egy év alatt neki lehet vágni a vizsgának, a megmérettetésnek.
Kétféle vizsgát különböztetünk meg egymástól, az "A" és a "B"-szintűt, amelyek a keresési szint nehézségében különböznek egymástól. A vizsga három részből áll: fegyelmező, ügyességi- és szimatmunkából. Az utóbbi fontosságát jelzi, hogy az összesen adható háromszáz pont kétharmada ott kapható, mármint hibátlan teljesítés esetén. A fegyelmi- és ügyességi munkáért ötven-ötven pont kapható. Minden egyes fázisban legalább hetven százalékos teljesítmény kell ahhoz, hogy eredményesen záruljon a vizsga.
A fegyelmi vizsga alapjában véve megegyezik a többi munkakutya esetében elvártaknak: láb mellett követés – lassú, közepes, és gyors járás közben –, menet közben ültetés és fektetés. Csoporton áthaladás: a kutya láb mellett követi gazdáját. Fektetésből és állításból behívás,
sík terepen és akadály felett apportírozás, valamint helyben maradás és előreküldés. Míg ezeket a feladatokat végzi a kutya, őt különböző hanghatásokkal, tudatosan próbálják folyamatosan zavarni: lövés, sziréna, ütvefúró, fűnyíró gép, autómotor zajával stb.
Az ügyességi munka sok akadályból áll. Ezek azokat a szituációkat modellezik, amelyekkel a kutya keresési munka közben találkozhat. Ezáltal lemérhető a fizikai képessége, a fegyelmezettsége, és a gazdával való együttműködése.
Pallóakadály. Két hordó van lefektetve, azokra egy öt méter hosszú és negyven centi széles deszkát helyeznek. A kutyának fel kell rá ugrani, mire az egész akadály megmozdul. A kutya azonban csak gazdája parancsára indulhat meg a pallón és ugorhat le róla. Mérleghinta. A kutyának fel kell mennie rajta egészen addig, míg az át nem billen a másik oldalára.
A kibillenés pillanatában viszont azonnal meg kell állnia, és tovább csak utasításra mehet. Fekvő létra. Fél méter magasan, vízszintes helyzetben van. Rá egy pallón megy fel a kutya. A létra négy méter hosszú, a fokai negyven centi távolságban vannak egymástól. A kutya csak
a létrafokokra léphet, a két oldallécre nem. Szerintem ez a legnehezebb feladat, mert a kutyától nagy koncentrálást követel. A hátsó lábával pontosan ugyanoda kell lépnie, ahová az elsővel, miközben a feje előrébb van, tehát nem látja a helyet, ahová lép. Távolugrás. A kutyának 20-40 cm magasban elfektetett lécek fölött másfél métert kell ugornia, a talajérés pillanatában pedig meg kell állnia, nem szabad onnan elmozdulnia, csak engedélyre. Áthaladás idegen anyagon. Ami lehet: fa- fém- műanyaghulladék, autógumi, nejlonfólia, kerítés rács, tehát bármi, ami idegen anyag számára, mozog, csörög, zörög. A kutya a gazdája lába mellett halad át a labilis terepen. A bíró közben figyeli: mennyire magabiztosan lépked a kutya, mutat-e félénkséget. Mikor átérnek a lomakadályon, a vizsgázók megfordulnak és a visszaút felénél a gazda erre a kellemetlen anyaghalomra ülteti le a kutyát – ez azért fontos, mert a kutya csak olyan helyen ül le szabad akaratából, amelyet biztonságosnak tart. Kúszóakadály. Egy fél méter átmérőjű és három méter hosszú csövön kell átkúsznia, amiből kiérve fekve kell maradnia. Irányba küldés. Három, egyenként fél méter magas, hatvan centi oldalhosszúságú, stabilan álló asztalból áll, melyek egy képzeletbeli egyenlő oldalú háromszög csúcspontjai. A másik kettőtől való távolságuk negyven méter. Mértani középpontjukban egy bója van. A kutyavezető kutyájával megáll az akadályon kívül, és a bíró utasításának megfelelően, a középpontba küldött kutyát arra az asztalra irányítja, amelyet számára kijelölt a vizsgáztató. Mikor már mindhárom asztal tetejére felugrott a kutya, akkor őt behívja gazdája. Utolsó a kutyavivés. A gazdának ölbe kell kapni ebét, vele tíz métert kell haladni, ott egy vadidegen személynek átadja ölbe a kutyát, aki a gazdától újabb tíz méterre viszi. Ott leteszi az ebet, akinek vissza kell futni a gazdájához.(a rom-, a területkereső és a nyomkövető kutyák e két vizsgája egy és ugyanaz.)
Szimatmunka. A romterület nagysága meg van adva – ez kb. három-négyszáz négyzetméter. Az "A"-típusú vizsgán a kutyának két személyt harminc perc alatt kell megtalálnia, míg "B"-szintű vizsga esetén dupla akkora területen öt embert negyven perc alatt. Ekkor egy-egy személy felkutatására kevesebb az ideje, és jóval nagyobb területet kell befutnia. Hogy ekkora területet átvizsgáljon, a keresési idő felét futással kell eltöltenie, közben pedig intenzíven szimatol. A cél persze az elrejtett személyek megtalálása, és annak biztonságos módja. A "B" vizsgán Boci tizennyolc perc alatt találta meg az öt személyt. (Magyarországon pillanatnyilag három "A" és hat "B" képesítésű, érvényes vizsgával rendelkező romkutató kutya van.)

Hivatalosan, szervezett formában csak úgy működik a mentés, ha egy katasztrófa sújtotta ország nemzetközi segítséget kér, és ha azzal az országgal van a magyar államnak kölcsönös segítségnyújtási szerződése. A Külügyminisztériumon keresztül értesítést kap a Polgári Védelem, amely értesíti a mentőcsapatokat, megszervezi és irányítja a mentést. Kína és az Egyesült Államok a maga erejében bízva szokta megoldani a mentést, de például Törökország mindig nyitott a romkutatók előtt.
Mivel romkutatás közben (földrengés) akár többnapos hullával is találkozhatunk, erre is felkészülünk. A mentőápolói tanfolyam és a földrengéssel kapcsolatos elméleti képzés mellett több boncolást is végignéztünk. Kis társaságunk minden tagja jól bírta, ezzel pszichésen készültünk fel a tragédiára.

Az elmúlt öt év alatt romkutatásra egyszer adódott lehetőség hazánkban. A Váci úton egy gyárfalat bontottak, és az rádőlt a feladatát végző két munkásra. Hogy közülünk ki és hova mehet kutatni, az sok mindentől függ. Ha eltévedt vagy elveszett embert kell keresni erdőn-mezőn, mindenkit riasztanak, akit elérnek. Ilyenkor mindent magunk után hagyva sietünk a
bajbajutott megsegítésére. A romkutató kutyákkal területkeresést is gyakorolunk, hiszen Magyarországon jellemzően ilyen esetre hívnak keresőkutyákat; az ilyenfajta munkából évente egy-két tucat fordul elő.

A Mátrában egy osztály kirándult. Tagjai úton voltak, ennek ellenére közülük hárman még bújócskáztak is. Egyikük lemaradt, és miközben a társai után sietett, egy útelágazásban elvétette az irányt. A tizenegy éves, városban lakó fiúnak halvány fogalma sem volt arról, mit tegyen. Ez délután négy órakor történt, először az osztálytársak keresni kezdték őt, de hasztalan. Az esetet bejelentették a Polgári Védelemnek, a riasztás este húsz-huszonegy óra környékén érkezett hozzám. Gyors egyeztetés a társakkal, a mentőcsapat az M3-as autópálya egy meghatározott pontján találkozott, és már úton is voltunk. Recsken pontos információkhoz jutottunk. Átnéztük a térképet, szektorokra osztottuk magunk között az átfésülendő területet, stratégiát egyeztettünk, és elindult a keresés. Hajnali négy óra volt már, amikor az egyik kutya rátalált az összegömbölyödve alvó fiúra. Úgy öt kilométerre találtuk meg a kiindulási ponttól. Október vége volt, szerencséjére egy melegfront miatt a hőmérséklet csak plusz öt fok körül járt.

Keresés közben az összes kutya ugyanolyan precizitással végzi munkáját – mezőn 60-80, erdőben 40-50 méterről is megérzik az emberszagot. Ez a munka igazi csapatmunka. A kutyák többsége romkutatásból vizsgázik, de rendszeresen gyakorlunk velük területkutatást is, ahol ugyanolyan jó munkát tudnak végezni. Az eltűnt személy utolsó ismert tartózkodási helyéről indul a keresés a feltételezett irányba, majd koncentrikus körökben folytatódik. A kutya a terepen széles, “S” alakban fut előre, fejét közben felszegi, légszimatot keres.

Erdőben az utolsó útjukra indulók a járművet többnyire egy turistaút indulószakaszánál hagyják. A kitaposott erdei úton 3-500 métert haladnak, majd letérnek róla, és harminc méter után, a sűrűben elkövetik tettüket. Volt már rá eset, hogy e megfigyelésre alapozva, félórán belül végzett a kereséssel a csapat.

Gyakran megkérdezik tőlem (is), hogy a te kutyád hány embert talált már meg? Egyet se és az összest, szoktam rá felelni. Ha több szektorra van felosztva egy terület, akkor az egyik helyen kereső kutya nem találhatja meg a másik zónában lévő eltűnt személyt. Ilyen módon szerencse kérdése, hogy melyik kutya fogja fellelni az eltévedt embert.

Nem vagyok gazdag. Fotós vagyok, kutyákat fotózok újságoknak és tenyésztőknek. Van egy kis lakásom, egy rozzant kocsim. Nincs sok pénzem, annyi semmiképpen sem, hogy adakozhassak. De így, a kutyámmal, a munkámmal tudok másokon segíteni. A fotózást is azért szeretem, mert amikor a kutyatulajdonos meglátja a képeket, és így kiált fel: szebb, mint az életben!, akkor jól dolgoztam. Adtam valamit, amit csak én adhattam, és örömet szereztem embereknek. Sokat utazom, sok barátom van. Sokan segítettek nekem, amikor szükségem volt rá. Nem tudom éppen nekik visszaadni azt a segítséget, amit nekem nyújtottak. De én is segítek másokon, akiknek én tudok. És ha ők is segítenek másoknak, ez, akár egy lánc, körbeérhet. Az az álmom, hogy ha mindenki akár csak egyvalakinek segít, az összességében már nagyon sok segítség, és akkor sokkal jobb lesz az élet ezen a bolygón.
Sokan idealistának neveznek, hogy önzetlenül, saját szabadidőmben megyek másokon segíteni. Igen, az vagyok. Egy bölcs zsidó barátom mondta, a Talmudban az áll: aki egy életet megment, a világot menti az meg. Ez lett az én mottóm is. Ha életem során akár egy embert is megmentek, nem éltem hiába.