Szeretném megemlíteni, hogy 1983 és 1998 között egy fehér szőrű fiú pulikutyám volt, akit a törzskönyvében beírtak szerint Góbékának hívtunk, mely név azt jelenti, furfangos. 1983-ban, az akkor tizenhárom éves kislányunknak vettük. Egyébként a kutya és a kislány egymást választották, tekintettel arra, hogy a gödöllői kertünk végében egy fehér szőrű pulikutya tenyésztő élt. Kislányom kivárta a kölykök születését. Lement az alom tagjaihoz, és a kis Góbé azonnal hozzá szaladt. A kis kutyát gyermekem felhozta hozzánk, és attól a perctől elválaszthatatlanok lettek egymástól. Nagyon okos, hűséges kutyus volt. Családtagként élt köztünk.

1990-ben húszévesen elgázolták egyetlen gyermekünket, aki sajnos belehalt a sérüléseibe. A tragédiát Góbé is megérezte, hulló könnyeivel jelezte, hogy mennyire szenved ő is gazdija elvesztése miatt. A kislány halála után, több mint hét éven át vigasztalt bennünket ragaszkodó szeretetével. A lábunk elé feküdt, bebújt mellénk az ágyba – kis eszével így próbálta enyhíteni fájdalmunkat. Kislányunk elvesztése miatt, 1998-ban nagyon megbetegedett Góbé. Szívelégtelenség lépett fel nála. 1998. február 21-én sajnálatunkra belehalt betegségébe. Mi is szörnyű fájdalmakat éltünk át elvesztése miatt.

Én akkor azt mondtam a férjemnek: nekem nem kell többé kutya, én még egy ilyen szívfájdalmat nem szeretnék többé megélni. De férjem azzal vígasztalt, hogy ő olyan kutyafajtát keres nekünk, amely jó lelkű, szeretetet adó, hűséges, ember és gyermekbarát. Elkezdtük olvasni a kutyaújságokat. Az egyik lapban (A kutya) a leonbergi fajtáról írottak ragadták meg figyelmünket.

A leonbergi, akinek nem csak a szőre, de a szíve is arany, a XIX. század 30-as éveinek elején jelent meg Németországban. Egy Leonberg nevű városban élt Heinrich Essig, tekintélyes városi tanácsos és nagy állatbarát. Udvarában mindenféle állatot megtalálhattunk: rókát, kutyát, macskát, galambot és varjakat. Egy szép napon a tanácsos fejébe vette, hogy kutyái kereszteződéséből létre hoz egy olyan kutyafajtát, mely leginkább hasonlít városának címer állatához, az oroszlánhoz. Egy fekete-fehér újfundlandi szuka és egy Nagy Szent Bernát Menedékházból származó, Barry nevű kan nászából felnövekedett egyedeket keresztezte pireneusi hegyi kutyákkal. Így jött létre a fajta, amelyet németül leonbergernek hívnak, és amelynek első egyede hivatalosan 1846-ban látta meg a napvilágot.

A leonbergi rengeteg kitűnő tulajdonságot örökölt őseitől, így a hegyi kutya éberségét és kiegyensúlyozott kísérő, védő természetét. A bernáthegyi és az újfundlandi jámborságát és emberközpontúságát. A kiinduló fajták hatalmas termetét, impozáns megjelenését, és a kimagasló intelligenciát. Mivel Essig nem csak állatbarát, de kitűnő üzletember is volt, a leonbergi karrierje hamarosan magasra ívelt. Királyok kutyája lett, és ára a magasba emelkedett. Kilenc hatalmas, ezüstszínű leonbergit tartott Ausztria és Magyarország legendás királynéja, Erzsébet királyné, Sissy. Leonbergiek népesítették be III. Napóleon francia császár, I. Umberto olasz király udvarát, és még Oroszország cári udvaraiba is eljutottak. Ilyen kutyája volt Richard Wagnernek és Garibaldinak is. A XIX. század végén származási helyén Németországban a leonbergit alapvetően paraszt kutyának tartották.

A leonbergi nagy, erős, izmos, ám mégis kifejezetten elegáns kutya. Harmonikus testfelépítéséhez öntudatos nyugalom, ugyanakkor élénk temperamentum társul. Impozáns nagyság párosul benne a tökéletes arányossággal, és ez teszi elegánssá az óriásokat. A kutya színe vörös, vörös-fekete szőrvégekkel, oroszlán sárga, homok színű vagy krémszínű, ezek minden kombinációja mindenkor kötelező, mélyfekete maszkkal, amely az egész arc-orr részt takarva a szemek fölött végződik. A fekete maszkban szinte elvesző, sötét szemek teszik a leonbergi intelligenciát, barátságot sugárzóvá, kölcsönzik neki azt az arckifejezést, amely minden kutyabarátot megragad jellegzetes, a lógó, nagy háromszög alakú fekete szegélyekkel szegélyezett fül résszel együtt.

A “leo” lelke. A leonbergi hatásossága hatalmas testében, harmonikus arányaiban és mindenek előtt természetében rejlik. Felépítése magabiztosságot kölcsönöz a kutyának. Kiegyensúlyozott nyugalmából nehéz kibillenteni a szelíd óriást. Több évtizedes német tenyésztői munka eredménye a mai leonbergi természete. Így jött létre a kutya, akiben valóban “vakon” bízhatunk. Magabiztos kiegyensúlyozottsága és rajongása az ember iránt tökéletesen megbízhatóvá teszi. Napjainkban is kötelező, és a német klub által szigorúan felügyelt tenyészvizsgán a következő tulajdonságokat követelik meg: magabiztosságot, nyugalmat, és a teljesítő készséget.

A leonbergi valódi családi kutya, csak a családdal együtt tud élni. Kennelben vagy egyedül, elzártan nem tartható. Aki azonban testi-lelki jó barátot akar, aki lesi minden gondolatát, akivel minden problémáját megoszthatja, akit minden gond nélkül mindenhová magával tud vinni, akiben a végsőkig megbízhat, aki családjában szeretne szeretetet adni és kapni vágyó új tagot, az ismerkedjen meg a fajtával személyesen, s aztán nem lesz nehéz dolga a döntés meghozatalával. Bár sokat emlegettük a “leo” emberszeretetét és alapvetően barátságos természetét, egy kísérő-védő kutya esetében magától értetődik, hogy családja veszélybe kerülésekor azonnal és félelem nélkül támadásba lendül anélkül, hogy erre tanítanunk kellene. Ugyanez az intelligencia biztosítja, hogy ok nélkül soha senkit nem fog megtámadni. Bár óriás testű az eb, bőséges mozgásra van szüksége, szívesen tesz nagy sétákat, úszik, és a kutyasportra is alkalmas. Előnyös tulajdonsága miatt a leonbergit használjuk katasztrófa-kutyaként, vízi mentésre, de bevált vakvezető- és sportkutyaként is.

Nem közhely, gyermekbarát. A család védelme természetes a leonbergi fajtának, és külső támadóval szemben minden esetben habozás nélkül fellép. Egyetlen dolog, mellyel zavarba lehet hozni, az a családon belüli veszekedések esete. Így például előfordul, hogy a haragos szülőre ráugrálva próbálja őt eltávolítani gyermekétől, akit éppen dorgál. A gyermekek mindenekelőtti szeretete a “leo” esetében nem elcsépelt frázis, mely bizonyos mértékig minden kutyára ráhúzható, hanem valóban igaz, éppen a szigorú német tenyészvizsgák és az állandó családban élés eredményeként.

Az előzőekből is kitűnik, hogy mennyire családszerető a leonbergi, akinek, mint már mondtam, nemcsak a szőre, hanem a szíve is arany. A fajtáról leírtak jó benyomást keltettek bennünk. E fajta mellett döntöttünk. 1998. februárjában felvettük a kapcsolatot a tenyésztők egyikével, H. Zsolttal. Megtudtuk tőle, hogy március végén várják a kis leonbergiek születését. Március 25-én hét darab leonbergi csemete született, többek között a mi kis Rocky kutyánk is – családi nevén: Csitármenti Julián barát Rocky. Én a férjemmel előre megbeszéltem, hogy amikor majd megyünk Szombathelyre a kis kutyacsemetéért, nekem az a kutyus kell, aki engem választ magának. 1998. május 19-én megérkeztünk a tenyésztőhöz, aki kinyitotta annak a helyiségnek az ajtaját, ahol a kölyköket tartotta. Volt nagy futás, ugatás, öröm. Rocky hozzám szaladt, és kérte, vegyem az ölembe. Össze-vissza csókolt, de én is őt. Akkor néztük meg a fülén lévő törzsszám alapján, hogy ő fiú, és Rocky. Ő volt az összes közül a legapróbb, akiről azt mondta a férjem: de hát ő a legkisebb! Nem bánom, mondtam, hisz megegyeztünk abban, hogy aki hozzám jön először, és ő választ engem, az lesz a miénk. Így lett a miénk Rocky – egyébként három fiú és négy kislány volt az alomban.

Nagyon boldogan jöttünk haza Szombathelyről, mind a hárman, ugyanis az akkor nyolcvanhét éves nagymama anyósom is eljött velünk; ő is Rockyhoz ragaszkodott, mivel őt is megcsókolta, az ő ölébe is felkéredzkedett. Elég hosszú volt az út a nagymamáig – mi közel két hétre Görögországba utaztunk utána. Amikor visszajöttünk a nyaralásból, már egy “nagyra” nőtt Rockyt láttunk viszont. Meghallotta a hangunkat, s máris szaladt elénk, nem felejtett el minket. Nagyon boldogok voltunk mind a hárman.

Az eltelt öt év alatt nagyon sok örömet, szeretetet és boldogságot adott nekünk. A termeténél csak a lelke nagyobb. Nagyon tanulékony – bár azzá kétéves kora körül válik (későn érő fajta). Rendszerető, és nem követelődzik. Minden reggel “kezet csókol”, ha velünk reggelizhet. Ő is kap egy “katonát” – olyat, mint amilyet mi is eszünk. Nem lehet becsapni. Ha én például mézes kenyeret eszem, neki pedig májkrémet teszek a kenyerére, a fejével, a szemével és a lábával jelzi, hogy ő is olyat kér. Akkor meg kell neki mondani, meg kell neki mutatni, hogy ebből neked nem szabad enni – megérti. Ha az evést befejezte, odahozza a szájtörlő ruháját, hogy töröljük meg a száját. Imád sétálni. Gyakran elvisszük a gödöllői erdőbe. Útközben pontosan tudja a helyeket, hol szokott megpihenni gazdijával, már előre szalad, és mutatja a helyet, hogy oda üljenek le. Nagyon okos, nagyon hűséges társ. A gondolatunkat is kitalálja, mindig a kedvünkbe jár – mi meg az övébe. Imád autózni. Gyakran visszük magunkkal, vagy ha nem jöhet, megmondjuk neki: te most nem jöhetsz, vigyázol a házra! Ő pedig elfoglalja helyét a neki elhelyezett szőnyegen, és szomorú arccal néz ránk. Akkor őt meg kell puszilni, s máris minden rendben van, mehetünk. Azt a boldogságot nem lehet leírni és elmondani, amikor mi megérkezünk. Hozzánk szalad, ölel, csókol, szó szerint, az első két nagy erős lábával átölel minket. Sokszor felér egy emberrel – ez nem közhely, hanem való igazság.

Június közepétől augusztus végéig úszni járnak a gazdival a Domony-völgybe. A vízparton megállva megvárja férjemet, aztán előre szalad: ez meg van engedve neki, megnézi a vizet, hogy jó-e. Visszaúszik és várja a gazdit: minden rendben. Amikorra a férjem is partot ér, mindkettőjük számára kiterítem a fürdőlepedőt, de még véletlenül sem feküdne a gazdiéra. Szárazra töröljük a kutyát, aztán ő is kap egy szendvicset. Vissza az autóba. Rocky előre hajolva figyeli az utat, közben többször is arcon- és fülön nyalja férjemet, így köszöni meg a fürdést. Egyébként gyakran húzza ki a vízen háton fekvő gazdáját a tóból – mindketten remekül úsznak. Vízi mentésre kiváló fajta a leonbergi. Életének legmeghatározóbb momentuma a gazdának, a családnak önfeledt szeretete, segítése, védelme. Alaptermészete mindig kiegyensúlyozott, hiszen vakvezetésre csak a legmegbízhatóbb idegrendszerű kutyákat használják. Csodálatos társa lehet minden olyan embernek, aki szeretettel és odafigyeléssel fordul feléje. Idős korban épp úgy megőrzi kedvességét, szívesen játszik. Az igaz, hogy kölyök korban neki is minden szeretetet meg kell kapnia: simogassuk, dicsérjük, s mindezt azért tesszük, hogy növeljük az önbizalmát, hogy az emberekkel bizalmas és félelemmentes kapcsolata alakuljon ki. Nagyon szeret másfajta kutyákkal játszani. Nagyon békésen játszik, de ha látja, hogy a másik fél, vagy durva, máris kilép a játékból. Ha a másik vele szemben goromba, máris figyelmezteti: mellső lábával odaüt a másik kutya orrára.

Nagy szeretettel fogadja a hozzánk érkező vendégeket. Imádja a gyerekeket. A vendég gyerekekkel játszik, labdázik, a csemeték keze gyakran félig bent van a kutya szájában. Rocky ilyenkor önfeledten boldog. De ha az egyik anyuka rácsap rosszalkodó gyermeke fenekére, a kutya kettőjük közé fekszik, testével oltalmazva a gyermeket. Ha netalán közöttünk van vita, akkor közénk fekszik mindaddig, míg úgy nem érzi, vége a közöttünk kialakult nézeteltérésnek. Rockyt gyerekként szeretjük. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a fajtát.