Napjainkban Németországban található a legtöbb fürjészeb. A Német Fürjészeb Klubnak jelenleg háromezer ötszáz tagja van, a kutyák száma ennél jóval több. A fajta terjed Dániában, Svédországban, Svájcban, Ausztriában, Luxemburgban, Szlovákiában, Csehországban, és újabban Magyarországon is. Hazánkban 1996-ban alakult meg a Magyarországi Német Fürjészeb Klub, a Meoe Sárvári Szervezet keretében. Jelenleg mintegy húsz példány található belőle Magyarországon.

Sokoldalú vadászatra használatos kutyafajta. Erős, közepes nagyságú, hosszú szőrű kajtató eb. Alkata a hannoveri vérebhez hasonlóan hosszú, robosztus. Magassága ötven centi körüli, a kanok néhány centivel magasabbak, mint a szukák. Színe minden lehet, csak fekete nem (barna, barnás szürke, vörös, vöröstarka).

Jellemzői: idegrendszere jó, természete kiegyensúlyozott. Az emberekkel szemben barátságos, más kutyákkal szemben már kevésbé. Temperamentumos, vadászaton valóságos “ördög”.

Erdőn, bokrosban és másfajta magas takarású területen – kukoricásban –, a fürjészebet nem mindig látni, de csaholása rendre elárulja hollétét. A vad csapáját mélyen tartott orral dolgozza ki. Vércsapázásnál biztosan dermedtre csahol, ill. dermedtre vezet – ezek a vérebekre jellemző tulajdonságok. A kisebb ragadozókat, mint például a rókát, macskát megfogja és behozza. Társasvadászatokon is használják, de ő jellemzően a magányosan dolgozó vadász kutyája.

Szaporításának elsőrendű szempontja a vadászatra való használhatósága. A fajtát hangsúlyozottan csak vadászatra tenyésztik (Németországban 1903-tól). A Német Fürjészeb Klub tagjai kimondottan csak vadászati célokra adhatnak el belőlük egyedeket. Ellenkező esetben kizárják őket a tagságból. A kutyáknak képességüket vadászvizsgán kell bizonyítaniuk.

Az orrjóságot már három hónapos kölykök esetében is egyszerű módszerrel ki lehet próbálni: a kerítésen belül tíz-tizenöt méterre elhúzott szalonnadarab csapáját melyikük tudja precízebben lekövetni. Fontos, hogy mindegyik kölyöknek egyenlő feltételeket biztosítsunk, és érdemes őket többször is tesztelni. Az sem mellékes, hogy hogyan reagál a rátalálására: elugrik, megtorpan, meglepődik, magabiztos. Az idegrendszerét sem árt megvizsgálni: erősebb csettintés, kulcscsomó leejtése. Ha egy kölyök ideálisnak tűnik, de egy apróbb hiányosságot mégis tapasztaltunk nála, az a későbbiekben következetes munkával korrigálható.

A kiválasztott egyeddel minél többet menjünk közösségbe, emberek és kutyák közé, ahol a világról jó tapasztalatokat kell szereznie. Ellentétben másokkal, én annak a híve vagyok, hogy a kölyökkel játékos formában lehet, sőt kell is “gyakorolni”. Párhuzamos példának ilyenkor a kisbabákkal való foglalkozás szükségességét szoktam felhozni. Azzal a gyerekkel, akivel mondjuk hat éves koráig nem foglalkoztak kellően, bizony sok gond lesz a későbbiekben.

A hozzám került kölyköket már az első pillanattól kezdve tanítgatni kezdtem. Az első feladat a névhez szoktatás. Tízhetes korában vele a pórázon való haladást és a behívást is lehet gyakoroltatni. Ha pórázon haladás közben a kutya lemarad vagy túl előre megy, azt azonnal enyhe pórázmozdulattal kell korrigálni. A mindennapos élet adta szituációk erre természetes alkalmat adnak. A kutyával való együttélés lehetőséget teremt számára, hogy alaposan megismerje gazdáját – ez fordítva is igaz. Az összeszokott kettős egyike adott esetben a másikhoz könnyen tud majd alkalmazkodni.

A helyben maradás képessége alapvetően fontos a fürjészeb esetében – vadászatok alkalmával akár három-négy órán át is egy helyben kell maradnia. A kölyköt a földre dobott póráz vagy a gazda letett hátizsákja mellé kell szoktatni. A fokozatosság elvét betartva, a kezdeti egy perc helybenmaradástól egészen az egyórás fektetésig el lehet jutni a kutyával annak egy éves koráig ( eredményt erőszakkal sosem, csak következetességgel lehet elérni). A későbbiekben a kutya már letett tárgy nélkül is helyben fog várakozni.

Nagyvadra vadászás esetén a kutyával szemben alapvető elvárás a helyben maradás. A kutya a cserkelés, a vadejtés ideje alatt várakozik. Őt a vadásznak nem szabad magához behívni, hanem amikor a munkájára szükség lesz, érte kell mennie. Ez két okból is fontos. Egyrészt, a vadászat során a kutya nincs “láb alatt”, másrészt pedig így továbbra is rögzül benne, hogy kijelölt helyét csak az érkező gazda engedélyére hagyhatja el.

A magyar vadászati törvény lehetőséget ad rá, hogy egyéves kutyával ki lehessen menni vadászni. Ekkor egy egyéni vadászat keretében lehet rávezetni, hogy az addig megszerzett tudása alapján, nyugodt körülmények között dolgozhasson. A kétéves kutya már “közösségben” dolgozik, és nemcsak a gazdájának. Egy vadászat akkor szép, ha a vad lelövése után addig megállnak a vadászok, míg egy kutya be nem hozza az elejtett állatot. A német fürjészebet a mai kor vadászkutyájának azért merem mondani, mert egy vadász ezzel az egy kutyával végül is minden munkát végre tud hajtatni (méreténél fogva a kotorékmunkára természetesen nem alkalmas).

Fedett terepen, erdőn: kajtatás képesség, erdőben keresés, vadszag csaholással jelzése.

B-vizsga. Ezen másfél évesnél idősebb kutyák vehetnek részt. Az A-vizsga követelménye kiegészül a vércsapa- és a vonszalékmunkával is. A vízi munka pedig a vízi kajtatással.

Régebben nem, de ma már abszolút híve vagyok a kutyák száraztáppal etetésének. Egy mindenes munkakutyának való táppal takarmányozom kutyáimat. Ha kondíció- vagy netalán szőrproblémák jelentkeznének, úgy kikérem az állatorvos tanácsát.

Hannoveri vérebem egy alkalommal hosszú hajszára kényszerült, hiába vártam vissza, nélküle kellett hazamennem. Elválásunk helyére letettem a pulóveremet. Minden nap kimentem az otthagyott ruhámhoz, de kutyámat egyszer sem találtam. Már egy hét is eltelt elveszése óta, mikor a közeli falu egyik lakójával összefutottam. Tőle tudtam meg, hogy kutyám a faluba minden nap bejárt kosztolni, és pechemre én őt mindig épp akkor kerestem a levetett ruhánál.

Nyáron, a hajnali órákban, úgy nyolc-kilenc óráig, nagyon szépen lehet csapamunkát végeztetni. Az elkövetkező négy órában viszont a kutyák szinte teljesen képtelenek a szagkövetésre: a levegő egyszeriben nyomottá válik, a talajról a szagpára nem áramlik felfelé. A tapasztalt vadász tudja ezt, és saját érdekében ki is használja. Ugyanis, ilyenkor a vad, így például a róka, az őz sem érez szagot, ezért óvatlanul bukkannak fel a vadászles környékén. Vérebemmel ezért délelőtt sosem kerestettem tovább a csapaszagot, hanem délután folytattuk a félbehagyott munkát. A nyári hőség idején végzett keresőmunka során nem árt tudni, hogy a kutya orra hamar szárazzá válik, és azzal arányosan csökken a szagérzékenysége is. Ilyenkor ajánlatos az orrát benedvesíteni, őt megitatni és nyugtatgatni.

Tudomásom van egy hannoveri véreb szinte hihetetlen szagmunkájáról. A kutya közreműködésére egy bizonyítási eljárás részeként került sor. Gyilkosság áldozata lett egy személy. A nyomszakértők a tetthelyen, a feltételezett elkövető szagát egy ott fellelt ruhadarabon tudták rögzíteni. A bizonyításra bírósági tanúk jelenlétében az eset elkövetése után nyolc nappal került sor. A kutya az orra alá dugott szagnyom alapján a csapát húsz perc elteltével tudta felvenni. A hannoveri véreb műúton és patakvízen át, a tetthelytől mintegy másfél-két kilométerre egy ház ajtajában állt meg. A “célba érés” után a kutya pszichésen és fizikailag is annyira ki volt fáradva, hogy gazdája az ölébe véve tette be az autóba.

Sokat járom az országot autóval. Szeptember elején feltűnő számban jelennek meg az útszélre kitett kutyák – az addigi kedvencek az iskolakezdéskor már “láb alatt” vannak. Ezeknek a kihajított kutyáknak a szemükön keresztül gyakran láthattam a lelküket: itt volt az autónk, és még itt érzem a drága gazdám szagát is, hol vagytok?! Az ilyen kutyákat napokig el sem lehet onnan kergetni. Csak ülnek nagy szomorúan, egy-egy autónak utána iramodnak, majd visszakullognak a “búcsú” helyére. Az ily módon kitett kutyák aztán falkába verődnek, és nem egyszer támadólag lépnek fel az emberrel szemben – egyik vadásztársamat egyszer négy kidobott kutya vicsorogva fogta közre.

A német fürjészeb, Astor kölyökként került hozzám. Eleinte bent a házban lakott. Bár nem neveltük rá, teljesen szobatiszta volt. Felnőttként is meglepett intelligenciájával. Vele a munkavizsgára az ausztriai Passaun keresztül autóval mentünk. Miből érezte meg, hogy hosszú út előtt áll, nem tudom, de az utazás előtt, de még közben sem evett és nem is ivott. Ha őt ilyenkor megkínálnám vízzel, nem fogadná el. A továbbiakban sem akarom misztifikálni kutyámat, de olykor elcsodálkozom rajta. Nem egyszer fordult elő a következő eset: a kutya a kocsi első ülése előtt, a padlón fekszik. Az öt-hatszáz kilométer út után, mikor az utcánk elejében lévő emlékműnél autómmal befordulok a házunk felé – annak környékén szoktam futtatni –, felül és kikéredzkedik a kocsiból (az autó ablakai zárva vannak).

Március-április hónapban érkeznek hazánkba a szalonkák. Nappali rejtekükből este, az utolsó lővilág húszpercében szállnak fel. Német fürjészeb kutyám szépen elfekszik a neki kijelölt helyen. A szalonka sajátos hangját, illetve reptét kiválóan felismeri. Fülét ilyenkor “meghegyezi”, és éberen figyel a madarak érkezési irányába. Ilyenképp segít a vad fellelésében, a találat után pedig behozza.

Kutyám minden gond nélkül fel tud menni a magaslesre (nem teljesen függőleges létra esetében). Lejövetelkor mellső mancsával a jobb vállamban megkapaszkodik, hátsó lábaival pedig betámaszt a csípőmhöz. Ha a lesre felvezető létra túl meredek, akkor őt elfektetve lent hagyom.

A tapasztalt vadász a vadnak a meglövés pillanatában tett mozdulatából következtetni tud arra, hogy az állatot milyen tájékon érte a golyó. A halálra sebzett vad még egy utolsó nyolcvan-százméteres, úgynevezett halálvágtát fut be. Lövés után tíz perccel a kutyát vérnyomra lehet tenni, és az elejtett vadat lehet zsigerelni (kereső kutya hiányában gyakran elvész a vad).

A vadászterület végében fácánra vadásztunk. Tiszteletbeli elnökünk meglőtt egy madarat. Kutyámmal a hajtóvonalban voltunk. A madár földre érésének helyére mentünk, a kutya felvette a csapát. A szagfolyosó a közeli műúthoz vezetett, ami a vadászterület szélső határa volt (puskás vadásznak azon nem illik túlmenni). Feleségem minden vadászatra elkísér. Mivel ő nem “puskásként” volt jelen, vállalkozott rá, hogy kutyámmal tartva, tovább keresik a meglőtt madarat. A műúttól mintegy kétszáz méterre lévő kis kazalig vezetett útjuk. A kutya a fácánt a farkánál fogva kihúzta alóla és behozta nekem (a madár akkor még élt). A vadász a feleségemnek kézcsókkal, a kutyának pedig puszival köszönte meg a szép munkát.

Fürjészeb fővizsgára mentünk Astorral. Pénteken 9-órakor, esőben fektették le a másfél kilométer hosszú csapát egy őzbőrrel. Mikor sorra kerültünk – huszonnyolc órával a szagfektetés után – még mindig esett az eső. Ilyen mostoha időjárási viszonyok között Astor a csapát úgy dolgozta ki tökéletesen, hogy közben egy elhullott őztetem és egy lovas karám mellett is elhaladtunk (az utóbbi esetben a kutyáról a pórázt le kellett csatolni, hogy a külső, “zavaró” vadnál a viselkedését meg lehessen figyelni. Az őzbőrre találáskor azt dermedtre csaholta, amíg a bírók neki meg nem köszönték a közreműködést.