8. Agarak

Vétek József (tenyésztő)

Az ősi vadászkutya űző típusú kutya volt. Zsákmányát szemmel és szag alapján derítette fel. Ahol a domborzati viszonyok (sík terep) és a növénytakaró (sztyeppe) megfelelő volt, szelekcióval alakultak ki az agár jellegű kutyák. A világ minden részének meglett a maga agara: magyar, angol, orosz, afgán, perzsa stb.

A magyar agár története homályba vész. Az biztos, hogy az ország földrajzi adottsága kedvezett az agárvadászatnak. Több írás is beszámolt a Mátyás király udvarában falkaszám tartott agarakról és kopókról. A nagyobb vadászatokon száz agár is részt vett. E kor agara még tiszta vérű volt. Két fajtáját különböztették meg: a sima- és a drótszőrűt. A későbbiekben nemesi kiváltság lett az agarászat, erről több helységnév is árulkodik: Agárd, Bolhás. A földesurak cigánypecéreket foglalkoztattak, akik együtt laktak az ebekkel és gondozták őket.

A török hódoltság alatt az oszmánok hozták magukkal agaraikat is, és azok keveredtek az őshonos fajtával. A további századokban érkezett még néhány keleti agár is, mint pl. az orosz hortaja, amely nem elismert fajta. Ennek ellenére elmondható, hogy a magyar agár a XVIII. század végéig megmaradt ősi állapotában.

Az 1800-as években hazánkfiaira rátört az anglománia. Megkezdődött az angol agár behozatal, amiben élen járt gróf Széchenyi István. Az importagár a magyarnál sokkal gyorsabb volt, viszont a honi vadászatokra teljesen alkalmatlannak bizonyult. A honi vadász egykor lóra pattant, kilométereken át ügetett a vad után, miközben agarai futva követték. Amint vadra akadt, máris ráindította a mozgásban lévő kutyákat, akik sebességet váltva üldözőbe vették és elejtették. El lehet képzelni, hogy milyen fizikumúak voltak ezek az agarak. A vékonyabb csontozatú és nagyobb izomzatú angol agarak nem bírták a kitartó futást. Tehát meg kellett változtatni a vadászat módját. A villám lábú kutyákat szekérre tették, télen még pokrócba is csavarták őket, nehogy megfázzanak, és kikocsiztak velük a terepre. A hajtók eközben a szekér felé terelték a nyulakat, és a pihenten leugró ebeknek már könnyű dolguk volt. Az istenített angol agár törékeny alkatú volt és mivel közös tenyésztésbe vonták a magyar agárral, annak vadászértékét fokozatosan lecsökkentette.

Az 1900-as évek elején már nem különböztették meg egymástól a két fajtát. Amelyikük Magyarországon született az (magyar) agár lett még akkor is, ha az alom tagjai két frissen behozott angol agártól származtak.

Az 1800-as években kezdődött el a díjagarászat. Télen, tarlón rendezték meg a versenyeket. A kutyákat kettesével engedték rá a nyúlra. Azokat nekik el kellett fogniuk. Az ebek párviadalát a kutyák gazdái és a versenybíró lóhátról figyelte. A későbbiekben az agaraknak már nem kellett megfogni a nyulat. Ekkor már az esztétikus futás vált a verseny fő céljává, a kutyákat pedig a nyúlfordítás száma szerint pontozták. A nagy sebességre képes angol agárnak kimondottan kedvezett ez a változás, mert hamarabb utolérte a vadat, mint a nála jóval kitartóbb, de lassabb magyar agár. A XX. században jóformán csak importból származó angol agarak nyerték ezeket a versenyeket.

A II. világháború alatt szinte teljesen kipusztult a hazai állomány. Parasztoknál, illetve rabsicoknál maradt még néhány példány belőlük. A régi hagyományokon alapuló vadásztatással némileg sikerült javítani rajtuk.

1963-ban Makk Károly forgatni kezdte Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című kosztümös filmjét, amihez korhű magyar agarakat keresett. A filmesek nehezen találtak ilyen kutyákra, és ez valamelyest ráirányította a figyelmet az eltűnőben lévő fajtára.

A magyar agár mind a mai napig magán viseli az angol agár vérvonal károsító hatását. A mai szűkös vadásztatási lehetőségek pedig tovább konzerválják ezt az állapotot.

Egykor farkasra, vaddisznóra, sőt medvére is vadásztak agarakkal. A nádasban rejtőző ordasra négy-öt kutyát is ráküldtek, és bár ők nem bírták leteríteni a fenevadat, de tudták állni. A kutyák csaholására odaérkező pecérek feladata volt a ragadozó leterítése. A vaddisznóra kopókat engedtek rá, nem egyszer agarakkal együtt (őket előzetesen egymáshoz szoktatták). Bár ritkán, de előfordult, hogy a kopók lefogták a sertét, ám a magyar agárnak van egy specialitása: hatalmas fogaival ráfog a vaddisznó fülére. Kisebb példány esetén (ötven-hatvan kiló) ez akár eredményes is lehet, de egy kifejlett vaddisznó a rajta csüngő kutyát egy jól irányzott oldalvágással, az agyarával könnyen halálra sebezheti (éppen ezért ma már orvvadász körökben sem használják ilyen feladatra az agarat). A medvét is kopókkal és agarakkal hajttatták fel az erdő mélyéről. Ha a kutyák hozzáfértek a bundáshoz, már támadták is, de vele nem bírtak el. Mivel a medve tőlük csak egyféleképpen szabadulhatott meg, fára mászott. A bundást végül is az odaérkező vadászok terítették le.

Még manapság is legendának tartják, hogy szarvasbikát fognak az agarak. Nem az. Erről a saját szememmel győződhettem meg (csak nagy sokára sikerült elérni, hogy a rabsicokkal mehessek). Öt agár (harminc kilósak voltak) kényszerített földre egy kifejlett, hatalmas agancsú bikát (vele nem végeztek). A kutyák elölről támadták. A fejét leszegő, agancsával védekező bika orrába egyiküknek sikerült belecsimpaszkodnia. A nagyvad orra rendkívül érzékeny, és levegővételre is szolgál. Emiatt ez a leggyengébb pontja.

Az agárvadászat lényege: az agár szemmel észleli a vadat, majd gyors üldözéssel el kell fognia. Egyes esetekben, mint pl. szarvasvadászaton, nem kell vadat terítenie, hanem meg kell állítania azt és a vadász érkezéséig tartani kell. (Magyarországon a legális agárvadászatra – sok évtized tilalom után – csak néhány éve van lehetőség és az is csak nyúlra és rókára korlátozva engedélyezett. A vadászat mint elfogó vadászat, továbbra is tiltott. E mellett el kell mondani azt is, hogy az agárvadászat csak úgy maradhatott fent, hogy mindig is voltak orvvadászok, akik előszeretettel vadásztak agárral. Az ilyen vadászatokon használt kutyák megőrizték és genetikailag tovább örökítették ősi tulajdonságaikat.)

A vadászati szezon szeptembertől áprilisig tart – nyáron a nagy hőség és a terület fedettsége miatt (kalászosok) nem érvényesülhet az agár gyorsasága. A honi vadászatok első számú elejtendő vada a nyúl, ezen kívül: róka, őz, szarvas, és még vaddisznó is szerepel zsákmánynak (Ausztráliában kengurura, Amerikában prérifarkasra is vadásznak velük). Mivel az agarak különböző nagyságú és gyorsaságú vadat képesek elejteni, ezért vadászfeladatuknak megfelelően más és más elvárásoknak kell megfelelniük, például a magyar agárnak a megfogott nyulat vagy rókát be is kell hozni. A vadászat formájától függetlenül az agárnak erős fogazatúnak kell lennie.

A magyar agár nemcsak szemmel vadászik, fejlett a szaglása is. Ritkás erdőben vagy nádasok szélében nemcsak a felugró vad után veti magát, hanem a vadszagot követve is ejt zsákmányt. A többi agárfajtához képest kiváló az apportkészsége is. Ennél fogva, ha egy nyulat a rástartolás helyétől mondjuk két kilométerre kap el, akkor az elejtett vadért gazdájának nem kell utánamenni. Fajtatulajdonsága még a rendkívül erős bőr és talp, hatalmas, kemény körmökkel.

Az agárszukák a nagy fizikai igénybe vétel miatt a többi kutyafajtától eltérően később, három éves koruk körül kezdenek el tüzelni. Az almok nagy létszámúak, nyolc-tizenkét egyedből állnak. A hathetes kiskutya kicsinyített mása felnőtt önmagának. Testfelépítéséből sok mindenre lehet következtetni. Szemrevételezéssel is lehet szelektálni: fejhossz, a fej és az orr aránya, derékhossz, csontozat.

A kölyökválasztás elsődleges szempontja, hogy mire akarunk vadászni – mindenes vagy specialista kutyára lesz-e szükségünk?

Nyúlvadásznak szikár, finomabb felépítésű, de ennek ellenére erős mancsú, nagy karmú, hosszabb pofájú (orrú), erősebb fogazatú egyed való. Az Alföldön tenyésztett agarak kiválóan alkalmasak erre a feladatra – gyorsak, fordulékonyak, könnyű testalkatúak, inasak, kifejlett mellkas és erős talpak jellemzik.

Nagyvadra: őzre, szarvasra, illetve kopó mellett vaddisznóhajtásra erőteljes, rövidebb derekú, vastag csontú és izomzatú, szilárdabb felépítésű egyedre van szükség, amelynél feltétel az erős állkapocs és fogazat. Mivel a vadfogás általában közös bukással végződik, ezért a kutya bőrvastagsága sem mellékes. A Dél-Dunántúlon tenyésztett agarak kimondottan nagyvadra alkalmasak – marmagasságuk hetven centi felett van, súlyuk harmincöt kiló.

Specialistának, például terrierek és kopók által üregből vagy nádasból ugrasztott rókára rámenős, bátor példány szükségeltetik. Ilyenkor nem az egyed felépítése az elsődleges szempont, mivel a róka gyorsasága elhanyagolható, hanem a harcossága (a róka végül is tűhegyes fogú ragadozó).

A temperamentumos kölyök könnyen kiválasztható: védi játékát, bátran verekszik, és ha megharapják, nem vinnyog fel. Mihamarabb falkakutyává kell válnia, ugyanis vadászat közben az agaraknak egymással összhangban kell dolgozniuk. Nemcsak az alom vagy gazdája idősebb kutyáival kell kijönnie, hanem idegen ebekkel szemben is békésen kell viselkednie. A nem szocializálódott – magányosan, ingerszegény környezetben felnövő – agár alkalmatlan a falkavadászatra.

A kölyök számára igényeinek megfelelő mozgásteret kell biztosítani, hogy az inak és izmok, amelyek később nagy igénybevételnek lesznek kitéve, alaposan megerősödjenek. Ideális, ha két-három kölyök nő fel együtt. Egymást kergetve játszanak, s ezzel tulajdonképpen a vadfogást utánozzák. Szép lassan felkészítik egymást a későbbi vadászatra.

Az öthónapos kölyköt vaddal megkapatják: a mezőre kivitt kutyát sikerélményhez kell juttatni. Vele már a gyors fordulásokat is lehet gyakoroltatni. A pecabot damiljára nyúlbőrt kell kötni és azt a kutya orra előtt jobbra-balra kell mozgatni. A himbálózó zsákmányt olykor-olykor meg is szerezheti magának. A féléves kölyköt már ki lehet vinni terepre és két tapasztalt agár mellé harmadiknak el lehet engedni. Az agár hajlamos a vadtépésre, erről mihamarabb le kell szoktatni. Erre régen egy úgynevezett “védagarat” használtak, aki egyben falkavezér is volt. A jó fizikumú és már betanult kutya a vadejtés után morgással állta útját a nyúl- vagy őzhúsra éhes társainak. Nagyobb vad elejtése esetén hamar oda lehet érni a terítés helyére, ahol a kutyát a sikeres vadászatért azonnal meg kell dicsérni, de ha a zsákmányt tépni kezdi, akkor pofáját erősen össze kell fogni, és cselekedetéért meg kell szidni – ezek arányára rá kell érezni. A vadat agresszívan tépő vagy azt elfogyasztó kutyákat nem szabad tovább vadásztatni, illetve tenyésztésbe vonni.

Az első vadászat időpontját illetően viták vannak agarászkörökben. Az egyik oldal váltig állítja, hogy meg kell várni a kutya teljes kifejlődését, a másik nézet szerint a féléves agarat két tapasztalt társa mellett már lehet használni. Mint mondják: a fiatal agár a vadászatban járatos társai munkáját figyelve megtanulja a vadejtés fortélyát. Csupán néhány alkalomról van szó, de az átélt események beleolvadnak a tudatába. Egyes agarászok a tavaszi alom tagjait azért szokták fagyos terepen futtatni, mivel véleményük szerint az edzi és egyben keményíti is a kutya talpbőrét.

Nyúlvadászat: az agárnak a nyúl a legméltóbb ellenfele, nem is mindig sikerül elfognia. Általánosan használt módszer: egy tapasztalt (legalább hároméves) és egy tapasztalatlan (minimum másféléves) kutya párba állítása. A kezdő agár még nem ismeri a nyúl leleményességét: vágta közben képes megfordulni és az ellenkező irányban, valamint cikk-cakkban futni. A tapasztalt kutya ráfut a nyúlra, aminek következtében az élesen útirányt változtat. A fiatal agár az idősebb társa mellett fut (tőle egy-két méterre) és tőle kissé lemaradva – egy sorban sohasem futhatnak. Mozgásával, mozdulataival gyakorlott társát igyekszik utánozni. A fogásra tanításkor a kutyának (kutyáknak) a felvezető lába mellett kell haladni – úgynevezett corkán is vezethetőek (páros, önkioldó póráz). A rejtekhelyéről felugró nyúlra azonnal rá kell startolniuk. A két kutyának egymás testközelségét meg kell szokni, illetve a fiatal kutyának azt is, hogy felemelt fejjel, előretekintve haladjon – a corka csak ilyen fejtartás mellett oldódik ki, ha futásnak indul a kutya. Minél előbb iramlik a nyúl után, annál nagyobb a siker esélye. A figyelés mellett a fogás technikáját is meg kell tanulni. Ehhez pedig már a nyúl fordulása előtt rá kell fognia, máskülönben eredményt sosem fog elérni. Az Alföldön élő nyulak kevésbé félénkek, mint a Dél-Dunántúlon lévők, ezért az agarak számára könnyebben elejthetők. A kutya ez irányú felkészítése egyben sportértékű kiképzés is.

Rókavadászat. A kutyának ez esetben is fejét előreszegve, a mutatott irányba, élénken kell figyelnie. Kétféleképpen lehet rókát ugrasztani. A kopó bemegy a nádasba, felveri a lompos farkút, mire az rejtekhelyéről kimenekül. Eközben az agárnak úgy kell helyezkednie a nádas szélén, hogy szagát ne érezhesse meg a ravaszdi. A nyílt terepre ért vadat a kutya üldözőbe veszi, és bár a róka képes oldalirányú váltásra, de az agárral szemben még így is esélytelen. A kutyának meg kell tanulni, hogy melyik testrészén fogja meg az áldozatát. Ha rossz helyen fog rá, úgy a róka őt könnyen orron vagy fejen haraphatja, tehát nem érdemes farkon ragadni. Rókalyukból terrier is ugraszthat rókát. Az ilyen esetekre is igaz, hogy bokros, dús aljnövényzetű terepen az agár nem képes rókát fogni. A nyúl és a rókaejtés után a kutyát meg kell tanítani a behozásra. Mielőbb oda kell érni a leterített vadhoz és azt a kutyával utánunk kell hozatni. Hamar meg fogja érteni, hogy az elejtett állatot tépni és megenni nem szabad.

Nagyvad. A magyar agarak közül néhány egyed, vérvonalbeli adottsága révén a nagyvadat egyszerűen becserkészi! A kutya itt is szemmel keres – vagy figyelmét a vadra kézjelzéssel fel kell hívni – és a kutya mindaddig cserkelve (lapulva) halad előre, míg a kiszemelt állat futásnak nem ered. Ha a vadat huszonöt-harminc méterre meg tudja közelíteni, és már elég ügyes vadász, akkor azt képes állni. Erre őt nem lehet tanítani. Az ilyen kutya a vadászatokon is csak egymagában használható.

Tartása és táplálása. Az agár nagyfokú mozgásigényét mindvégig szem előtt kell tartani. Nagy területű, homokos vagy füves talajú, bekerített udvar alkalmas rá. Nyugodt természete miatt a családdal is együtt élhet – természetesen mozgásigényét akkor is ki kell elégíteni. Az átlagos kutyánál több törődést nem igényel. Táplálására a nagy fizikai igénybevétel miatt magas kalóriatartalmú és tápértékű takarmányra van szüksége. Arra viszont vigyázni kell, hogy a jellegzetes elvékonyodó agár has megmaradjon, ezért a nagy mennyiségben bevitt híg táplálék adása kerülendő.

Egy megfelelően tartott és táplált kutya kb. nyolc-kilenc éves koráig képes vadászni. A kemény munka megkoptatja izületeit, szív és tüdőgyengülés is kialakulhat nála, de élete végéig megmarad a nagy mozgásigénye. Akár tizennégy-tizenhat éves koráig is elélhet.

ÉLETKÉPEK

Mekkorát tud ugrani egy agár? Fáklya kis testű szuka volt. Mivel kutyáimat akkor még csak szüleim házánál tudtam tartani, ezért kennelben voltak. A szűk környezetben a szuka csak úgy tudta kielégíteni mozgásigényét, hogy egész nap a kennelt körbevevő kerítés magasáig ugrált. Túl voltam az építkezésen, a kutyák visszakerültek hozzám. Több macskánk is volt. Azok idővel megszokták, hogy a hátsó épület ereszmagasságában (kb. kétszáznyolcvan centi) nyugodtan ellehetnek a kutyáktól. Kinyitottam a kennel ajtaját, mire a macskák máris felmenekültek oda és ott peckesen le és fel sétáltak. Fáklya az eresz alá ment. Felnézett, majd ugrott egyet, elkapta az egyik macska lábát, és a cirmost leszedte a tetőről. Az esetnek közeli szemtanúja voltam. Odaugrottam a szukához és szájából kimenekítettem a macskát. Mi volt érte a hála? A cirmos átharapta az egyik ujjamat, úgyhogy mehettem az orvoshoz egy tetanuszoltásért.

Az RTL Klub forgatott nálam. Menjünk ki a határba, és természetes környezetükben vegyük fel az agarakat, javasolta a rendező. Találtunk egy minden szempontból ideális helyet és a kamera előtt elengedtem az öt kutyát. Magam köré ültettem őket, amikor tőlünk mintegy hetven méterre három őz kelt fel a barázdából és futásnak eredtek. A póráz nélkül lévő kutyákat elkapta a vadász szenvedély és üldözőbe vették a sutákat. A kamera pedig vett mindent. Fürkész kutyám száguldott az élen (többszörös Európa és egyszeres világbajnok volt). Az őzek útirányukat egy mellékforgalmú aszfaltút felé vették, amit mindkét oldalról árok szegélyezett. A vadak tétovázás nélkül átrobogtak rajta, de az élen haladó kutyán egy pillanatra észre lehetett venni, hogy gondban van. Tempóján nem változtatva az árokszél előtt egyet dobbantott és repült, egészen a túl oldali árok túlsó partjáig. Az őzeket azonban nem tudta utolérni, mert azok a közeli nádasba menekültek. A számomra is elképesztő produkció után a stáb tagjaival együtt elmentünk a műúthoz és lemértük az ugrás hosszát. Az kerek tíz méter volt!

Mivel Fürkész magasat is szeretett ugrani, ezért fejem fölé gyakran tartottam egy karikát, hogy azon át kedve szerint ugorhasson. Ahhoz pedig legalább két métert kellett átvinnie, mivel száznyolcvanegy centi magas vagyok.

Milyen természetűek az agarak? Ismerősöm pajtájában róka kölykezett (tizenegy utódot hozott világra). A barátom értem üzent, és tőlük egy rókakölyökkel a hónom alatt térhettem haza; jól tudta, már sok árván maradt vadkölyköt neveltem fel: őzet, nyestet, baglyot. Nem az első rókám lett az épphogy kinyílt szemű apróság, Mogyoró. Vele egyidős agárkölykeim voltak. Együtt cseperedtek fel (a kis ravaszdit eleinte még cumiztatni kellett). Jó testvérek lettek. Hatalmasat kergetőztek az udvarban. A rókafi macska módjára ugrott az agarak hátára. Együtt ettek-ittak. Végérvényesen betagozódott a két agár közé. Teltek múltak a hónapok. Mogyoróból felnőtt róka lett. Futóláncra kötöttem, úgy szaladgált és játszott az udvarban. Akkoriban sokan kopogtattak be hozzánk, hogy csodájára járjanak a róka és a vadászagarak barátságának (az agarak akkortájt már rókára is vadásztak). Mikor Mogyorót már képesnek tartottam az önálló életvitelre (két és fél éves volt), biciklire pattantam és a két agár kíséretében kilométerekre elkarikáztam vele. Egy erdőszélen elengedtem, majd nem nézve hátra, haza indultam. A falu szélénél tartottam már, mikor is lassítottam és visszapillantottam: a két agár mögött ott kocogott Mogyoró. Mi mást tehettem volna, újra befogadtam. Telt az idő. Egyik éjszaka a róka valahogy kiszabadult a ketrecéből és az egyik öreg agaram, amelyik nem ismerte őt, megfogta.

Hogyan viselkedik egy verseny- és egy vadászagár terepen? Kaptam egy szenzációsan gyors angol agarat. Triton azért kerülhetett hozzám, mert bár jó sportkutya volt, de futás közben oda-odakapott a többi agárnak, ezért őt a versenyből rendre kizárták. Magyar agaraimmal együtt Tritont is kivittem futni a határba. Már két kilométeren voltunk túl, mikor egy belvizes kukoricaföld mellett megálltunk, hogy a kutyák fürödjenek egyet és lehűtsék magukat. Alig hogy elengedtem őket, a tócsa mögött lévő egyik bokoraljból felugrott egy nyúl, a kutyák meg utána. Az angol agár gyorsasága révén élre vágott, pillanatokon belül utolérte a vadat és már fordította is. Elkapni viszont nem tudta, mert ahhoz nem értett. A tapsifüles átfutott egy földúton, majd az azt határoló gazoson is, a kutyák meg utána. Amikor a távoli lucernásban újra feltűnt a nyúl és az utána vágtázó kutyacsapat is, az angol agár már nem volt közöttük. Keresésére indultam. A gazosban több akácfa kivágott, földből kiálló tuskójára bukkantam. A versenypályák akadálymentességéhez szokott Triton teljes sebességgel nekifutott az egyik ilyen facsonknak és összetörte magát (a magyar agarak rutinosan vették a magas növénytakaróban megbúvó váratlan akadályt és a dombtetőn megfogták a nyulat).

Milyen az agárösztön? Kutyáimat mezei utakon szoktam futtatni, volt, hogy hármasával, volt, hogy nyolcasával. A vadőrökre és a vadakra tekintettel őket szájkosárban szoktam tréningeztetni. Forró nyári nap volt. Kutyáimmal egy kis halastó felé igyekeztünk, hogy futás után abban lehűthessék magukat. Azon a területen addig nyulat még nem láttam. A kutyák egy kisebb tócsából lefetyeltek, amikor is a földúton átszaladt egy tapsifüles. Váratlanul ért az eset. Nem voltam rá felkészülve. A pórázt nem fogtam elég erősen és Dinamit pórázzal és szájkosárral a nyúl után eredt. A tapsifüles egy nyílt, sík terepre futott ki, a kutya viszont hiába érte többször is utol, a rajta lévő szájkosár miatt nem tudta megfogni. Öt percbe is beletelt, mire egy bokrosban oltalmat talált magának a tapsifüles. A kutya az üldözés vége felé már jól láthatóan kezdett lassulni, majd a szemem láttára összeesett a mezőn - teljes erőből, végkimerülésig kergette a nyulat. Hozzárohantam és már kaptam is ölbe Dinamitot, hogy felhevült szervezetét minél előbb lehűthessem. Szerencsére esős napokon voltunk túl. Az egyik traktorkerékvágásban megállt a víz, abba fektettem bele a kutyát. Félóra is eltelt, mire a légzése helyreállt és Dinamit tudatához tért, megmenekült a váratlanul rátörő végtől.