Vidovic Jovica A német vadász terrier című kötete alapján

fordította Szalai Zoltán (tenyésztő, sportvadász)

A faj keletkezése. A XX. század elején, pontosabban az 1900-1920-as években Németországban a foxterrierek igen közkedvelt fajta volt. Ekkortájt kezdődött a szétválás a tenyésztésben. Egyik irányzat a szép, az angol szabványnak megfelelő kutyákat helyezte előtérbe, a másik irányzat pedig a jó vadásztulajdonságokkal rendelkező kutyákat kedvelte. Foxterrierekkel egyre többet lehetett találkozni a kiállításokon s ez nagyon tetszett az angol bíráknak. Ami a vadászokat illeti, azok igen nehéz helyzetben voltak emiatt. Németországban a foxik nagyobb hányada drótos típusú volt. Akkortájt ez volt a közkedvelt szőrminőség a használhatóság szempontjából. Az egyik legismertebb és legtapasztaltabb vadász, aki foxikkal vadászott, egy idős úr volt, Walter Zangenberg. Vadászatok alkalmával sokszor megtörtént, hogy olyan kotorékot találtak, ahol öt-hat borz élt. Ilyen esetben előfordult, hogy harc közben a kemény, fogós kutyák elpusztultak a föld alatt. Az ilyen jellegű vadászatokkal megkezdődött a kutyák edzése, felkészítése a műkotorékokban: rókával és borzzal. A német vadászok a már jól bevált foxijaikat és ó-angol terrierjeiket keresztezték: igen jó vadászebeket kaptak belőlük. A további fedeztetések alkalmával csak a sötét színű kutyákat engedélyezték, a sok fehér szín kizáró oknak számított. Fontos tulajdonságként vették figyelembe a vörös színt a fejen és a lábakon.

Jelleme: bátor, harcias, erős, akcióra kész, kitartó és vitális, rámenős, makacs, hozzáférhető és irányítható, ha megijesztik, még agresszívebb lesz.

Az öröklött tulajdonságok vizsgáján azok a kutyák vehetnek részt, amelyek betöltötték a kilenc hónapos kort, és pozitív osztályzatot kaptak a küllem vizsgán. A vércsapa előkészítéséhez őz vagy szarvas friss, higított vérét lehet használni. A kotorékmunka folyamán esedékes vadkihúzáshoz használható: róka, borz vagy vadmacska.

A vad kihúzására alkalmas kotorék legalább négy méter hosszú (ajánlott az öt méter hosszúság). A kotorék feletti felületet ki kell betonozni, deszkákkal beborítani. A kotorék hátsó végét lemezzel kell befedni, ahol annak a kötélnek a kifeszítéséhez készül egy nyílás, melyre megkötik a vadat. A kotorék magassága 20 cm, a szélessége 78 cm. A kotorék enyhén lejt lefelé. A vad kihúzására szolgáló kotorékrész a kotoréktól legalább ötven méterre helyezkedik el. A munkára előkészített kotorékot másfél méter magas kerítéssel kell körülvenni. A műkotoréknak legalább 30 m hosszúnak kell lennie, három lejtőt kell biztosítani és szélességében egy 16 cm-est, hosszúságában 50 cm-est, magasságában pedig egy 18 cm-es beszűkítést kell kiépíteni benne, A műkotorék többi részén a magasság 20 cm, a szélesség pedig 18 cm. A kotorékhoz ki kell építeni egy 45x45 cm méretű és egy 300x60 cm-es katlant. A kotorékot be kell fedni deszkákkal és el kell sötétíteni.

Keresés a kotorékban. A munka kezdetén a kutyát ösztönözni, bátorítani lehet a vad keresésére. A tapasztalt és jó kutya nem kezdeményezhet keresést egy vad által nem használt kotorékban. A rókát vagy a borzot be kell hajtani a kotorékba a legelején, hogy az végigmenjen egészen a katlanig, amit majd rázárnak. A kutyának két perc áll rendelkezésre a kereséshez. A vad meglelését a kotorékban a kutya rács előtt kitartó és szüntelen ugatással jelzi.

Fogósság. A ragadozó előtti rács felemelésével kezdődik a fogósság vizsgája, amellyel 10 másodperc időt adnak a kotorékban való elhelyezkedésre (előkészület a közvetlen összecsapáshoz). A megadott idő eltelte után felemelik a rácsot a kutya előtt és két percig mérik annak fogósságát. Fogás után a kutyának 30 másodpercig kell tartania a vadat.

Mezei munka. Nyúlcsapa követésén vizsgálják a kutyák nyombiztosságát. Osztályzásnál mindenképp figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek uralják a pályát – például erős szél, felázott terep, árnyékoltság, mező, út a pályán stb. A kutya munkáját olyan nyúlnak a csapáján osztályozzák, amelyet a kutya saját szemével nem látott és amely egy réten át halad. Az orrminőség vizsgálatához használhatnak fácán vagy fogoly csapát is. Az orrminőséget a látványra hangos kutyáknál is vizsgálni kell. A fent megnevezett vizsgaszakasznak nagyon nagy jelentőséget kell adni, mivel a mezei munka eredményét a mindenes munkavizsgán figyelembe fogják venni.

Állhatatosság a nyomkövetésben. Magában foglalja a nyomcsapa kitartó követését, a kutya szüntelen igyekezetét, hogy az esetleg eltévesztett csapát újra megtalálja. A vizsgaszakasz a kutya nyomkövetésen tanúsított állhatatosságáról szól. A nyomkövetésben tanúsított kiemelkedő állhatatosság nem befolyásolhatja a kutya irányíthatóságát.

Hangerősség a nyomkövetésen. A nyomkövetéshez kapcsolódó hangerősséget a mezőn nyúlcsapán mérik. A kutyát akkor teszik a csapára, ha a nyúl a látóhatáron kívül van. Csak azok a kutyák vehetnek részt ebben a versenyszámban, amelyeket a bírók kijelöltek.

Irányíthatóság. A kutya az egész vizsga időtartama alatt tanúsított szófogadó viselkedésében és általános magatartásában nyilvánul meg. Az öröklött tulajdonságok vizsgáján hosszas távolmaradás, valamint a hosszadalmas keresés nem befolyásolhatja a kutya irányíthatóságát.

Lövésállóság. A vizsga kezdetén végzik ezt az ellenőrzést, mégpedig abból a célból, hogy kizárják az ijedős, a lövéstől ideges kutyákat. Azokat a kutyákat, amelyek a lövésre ijedtté, idegessé válnak és el akarnak menni a gazdától, póráz nélkül külön is vizsgáztatni kell.

Kotorékmunka. Ebben a versenyszámban a következő tulajdonságokat osztályozzák: orrminőség, hang a rácson, fogósság és állhatatosság.

Tetemkihúzás a kotorékból. A kotorék végén egy vadtetem van elhelyezve (róka, borz, macska), fejjel a kutya felé fordítva. A vezető eldöntheti, hogy ezt a versenyszámot hosszú póráz segítségével vagy a nélkül végezteti a kutyával.

Vadkeresés fedett területen (fiatal fenyves, kukoricás). Egyszerre csak egy kutya vizsgázhat. A vezető a kijelölt helyen marad, kutyáját csendes biztatással küldheti a sűrűbe, ahol feltételezhetően vad tartózkodik. A szőrmés vadat ki kell hajtani a tisztásra, hogy az felismerhető legyen (nyúl, őz, disznó). Minden ebnek még le nem dolgozott szűz területet kell biztosítani. A kutyának a meghatározott időn belül vissza kell térnie a vezetőjéhez, hogy a többi kutyát ne zavarja a munkában.

Vércsapázás. Legkevesebb hat méter hosszúságú pórázzal és az aláírt nyakörvvel történik. A vércsapa hossza négyszáz méter, melyen vért csöpögtetnek a vadtetemig. A vércsapa száz méterre az erdőtől kezdődik, majd kötelezően az erdőben folytatódik. A rálövés helyét, azaz a vércsapa kezdetét zöld ágacskával jelölik meg. A csapa végén helyezik el a vadat (őz, vaddisznó). A vércsapa legkevesebb 2, legfeljebb 8 órás lehet.

A szárnyas vadvonszalék hossza ötven méter (fácán, kacsa, galamb). Szőrmés vadvonszalék hossza kétszáz méter (üregi nyúl, süldő mezei nyúl). A vonszalékot széllel szemben kell állítani. A vonszalék vonala két helyen megtörhet, irányt változtathat. A kutyának önállóan kell a megtalált vadat átadni a vezetőnek.

Keresés fedett vízterületen, vadkacsa alkalmazásával. A vadkacsát vízre engedik és megjelölik a helyet – az előkészületet a kutya nem láthatja. Miután a vadkacsát beengedték a vízbe, a bírák a vezetőt a megjelölt helytől negyvenöt méterre állítják, és megmutatják a kacsa beengedésének irányát. A vezető keresést parancsol a kutyának. A kutyának csendesen kell vízbe menni és megkeresni a vadat. Amint a kutya kihajtja látható helyre a kacsát, a bírák utasítására lehet lőni, ha a biztonsági feltételek ezt lehetővé teszik - a lelőtt vadkacsát a kutyának önállóan kell kihoznia a vízből.

Vadbehozás mély vízből. Azoknak a kutyáknak, amelyeknek az előző versenyszámban nem volt lehetőségük a kacsát apportírozni, utólag adhatnak lehetőséget: egy lelőtt vadkacsát messzire a vízbe dobnak, bírói engedéllyel lövés is leadható a kacsa irányába.

A vaddisznós munkát egy 100x240 méter alapterületű, bekerített terepen vizsgálják. A terep sűrűn fedett növényzettel, pontosan olyan mint a vaddisznó természetes rejtekhelye. Ezen a terepen, többek között egy magasles van, amelyről a bíró figyeli a kutya munkáját. A keresésre megszabott idő 7,5 perc; a kutya összesen 15 percet dolgozhat.

Állhatatosság, kitartás. Attól a perctől vizsgálják, amikor a kutya megtalálja a disznót és hajtja azt.

Hangerősség. Ezt a képességet attól kezdve vizsgálják, amint a kutya megtalálja a disznót.

A kutya megvásárlását követő napokban látható már, hogy milyen felnőtt kutya lehet belőle. Tudni kell azonban, hogy a kutyus másképpen is viselkedhet, mint amilyen a szülői alomban volt. A kölyök magatartása a folyamatos szűköléstől és a sarokba húzódástól egészen a vidám, játékos magatartásig terjedhet. A kis kutya nevelésében az első fontos lépés a mielőbbi kapcsolatteremtés, amely a mindennapos barátkozással, sétával érhető el. A séták alkalmával, amikor kiengedjük a kutyust a rétre, megfigyelhetjük, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik. A német vadász terriernek nagyon jó orra van és ezt az adottságot megfelelően fejleszteni kell, mégpedig úgy, hogy a kölyköt rá kell vezetni a vadcsapára: hagyni kell, hogy kövesse a csapát, de ha túlságosan eltávolodik, azonnal vissza kell hívni. Amikor a kutya visszaért, le kell ültetni, megdicsérni és megsimogatni. Ezt követően folytatódhat a vad keresése. Ha ezt a folyamatot gyakran megismételjük, a játékon keresztül a kutyus jó kapcsolatba kerül a vezetőjével. Helytelen a kutyát hosszasan pórázon vezetni, mert ha az ilyen kutyát elengedik, nem fog visszatérni a gazdájához. Természetesen pórázon tartósan haladni is meg kell tanítani, de csak lassan és fokozatosan. A szabadon mozgó kutya a mezőn meg fogja találni a vadcsapát és a jól végzett munka után elégedetten vissza fog térni a gazdához. A szabadon engedés nagyon hasznos dolog, ha van rá lehetőség: nagy kiterjedésű mezőkön kell futtatni a kutyát, amely bátran fogja keresni a vadat és nem fog vágyódni a gazda lábához. Az a kutya, amelyiket kezdettől fogva szabad mozgásra nevelnek, idejében kezdi az egyébként az öröklött tulajdonságok vizsgakategóriájába tartozó hanggal kísért nyomkövetést, hiszen korábban felébred benne az ösztönös viselkedés, mint egy olyan kutyában, amelyet pórázon vezetgetnek. A helyesen nevelt kutya gyorsabban megtalálja a vadat, tökéletesen összpontosít a csapára és nem retteg a gazda büntetésétől. A német vadász terriert úgy kell nevelni, hogy a vadászatot segítse.

A tizenkét hónapos kutyának már biztonságosan kell dolgozni a mezőn. Arra mindenképpen figyelni kell, hogy ne hajtsák túl a kutyát a kiképzésben. A kutya fegyelmezett keresőképességét más vizsganemben, mezőn és vízben egyaránt kamatoztathatja.

Az első gyakorlat a kotorékba bújás és a mászás. Nem szükséges azonnal versenypályára vinni a fiatal ebeket: kezdetben egy kis karámmal ellátott, kisebb és rövidebb pályán kell gyakorolni. A kutyának önként kell bemennie még a legsötétebb kotorékba is. Helytelen a kutyát betolni a kotorékba, inkább ösztönözni, bátorítani kell az indulásra. Az első alkalommal a kotorék és a folyosók tetejét fel kell nyitni, hogy a kutya világosban végigmenjen az útvonalon, majd lassan kell csukogatni a fedlapokat, hogy a kutya megszokja a sötétséget. A bemenetelt addig kell gyakorolni, amíg a kutya nem jut el a rácsig és nem ugat.

A tavaszi alomból származó kutyákat öthónapos kortól már megpróbálhatjuk vízre vinni. Könnyebben megy a kutya a vízbe, ha mi vele együtt bemegyünk és megpróbáljuk fenntartani a víz felszínén, amikor úszni kezd; ezzel ugyanis megelőzzük a víztől való félelem kialakulását.

Az öröklött tulajdonságok vizsgáira való felkészülés. A vizsgára való felkészítéshez a kutyának be kell töltenie a tízhónapos kort, a fogváltáson túl kell lennie, ezenkívül egészségesnek és kiképzésre felkészültnek kell lennie. Felkészültség alatt azt értjük, hogy a kutya szellemileg stabil, és érdekli a mezei munka. A kutya belső pszichikai egyensúlyát lövéssel kapcsolatos viselkedésén figyelik meg. A versenyen vagy vizsgán a kutya közelében lövést adnak le és figyelik annak viselkedését. A jó kutya már tudja, mi következik lövés után és annak megfelelően áll meg. A lövés alkalmával megijedhet a kutya, ilyenkor jól meg kell vizsgálni, hogy ez öröklött tulajdonsága-e, vagy csak rosszul lett nevelve. Az erre vonatkozó kiképzést úgy kell csinálni, hogy a kutyát póráz nélkül futtatjuk és amikor valami felkelti az érdeklődését, nagy csattanást (hangos taps vagy fadarabok összeütése) kell produkálni. Ilyen bevezetéssel a kutya érdeklődését nem zavarja meg a csattanás, tehát megfeledkezik a félelemről. Ha már erre a hangra semmiképp nem reagál, leadható a lövés a riasztó pisztolyból, majd később a vadászpuskából. Ha a kutya négy hét elteltével sem szabadul meg a lövés hallatán érzett félelmétől, egy olyan idősebb kutyával kell együtt felvezetni, oktatni, amelyik nem fél a lövéstől.

A kotorékmunka alapvető szabálya, hogy a kutya jó kedvvel dolgozzon. Amikor a kutya először találkozik a kotorékkal, elég, ha egy méter távolságig bemegy. A kotorékban történő kereső munka fél óráig tart és megismételhető minden nyolcadik napon mindaddig, amíg a kutya nem kezd ugatni a rácsnál. Ezek után ezt a vizsgát nem kell megismételni. Ha a kutya biztonságosan, határozottan támad a rácsra, ki kell őt venni és újra indítani a rácshoz.

A fent leírt kiképzéssel párhuzamosan kell képezni a kutyát nyúlcsapa követésére, mégpedig úgy, hogy meg kell mutatni a nyulat ahhoz, hogy a kutya azonosítsa a szagot. Ezzel a módszerrel felébreszthetjük a kutya hanggal kísért nyomkövetési képességét. Ez a képesség általában a fogcsere idejében, tehát hat hónapos korban jelentkezik. A kiképzést úgy kell kezdeni, hogy a nyulat friss nyomra vezetjük, de azonnal nem szabad megmutatni neki a nyulat. A gazda pórázon vezeti a kutyát a csapán, mindaddig, amíg nem bizonyosodott meg, hogy póráz nélkül is a csapán marad a kutya. Ha a kutya eltéveszti a csapát, nincs értelme visszatérni az elejére, mivel a csapa már kihűlt, így nem lesz eredményes a nyomkövetés. Kezdetben nem az a lényeg, hogy a kutya ugat-e vagy sem, hanem az, hogy jó kedvvel keressen és, hogy használja az orrát. Természetes akadályok esetén –– például utak, víz –– a kutya vezetője azzal segíthet, ha pórázon rávezeti a kutyát a csapára. A munka folyamán távcsövet kell használni ahhoz, hogy a nyúl haladási irányát követni tudjuk és hogy a kutyát a keresésben kiigazítsuk. Ha tavasszal a kutya nagy ugatással zavarja kétszáz méteren a nyulat egy bokros terepen, nem kaphatja meg a legmagasabb osztályzatot. Ha azt akarjuk, hogy a kutya maximális pontszámot érjen el, akkor a csapakövetést körülményessé kell tenni, hiszen a versenybírónak meg kell mutatnunk, mire képes a kutya a csapakövetésben, be kell mutatni a kutya orrminőségét, valamint a követési készségét, kedvét.

Ha a kutyát ősszel tanítjuk a nyomkövetésre, meg kell különböztetnünk az őszi száraz fűben történő nyomkövetést a tavaszi nyomkövetéstől. Amennyiben kutyánkkal a legmagasabb osztályzatra pályázunk, nehéz terepre kell vinni és régebbi nyom követésére kell ösztönözni. A hanggal történő csapakövetés veleszületett tulajdonság, persze a kutya képes lehet a látvány alapján történő nyomkövetésre is. A kölykök kiválasztásánál ezt a hiányosságot kiszűrhetjük a szülők képességeinek vizsgálatával. Alapvető szabály a csapakövetésben az, hogy a kutyának soha sem szabad őz vagy szarvas csapát mutatni, őt csak a nyúlcsapával szabad megismertetni.

Vízi munka. A kutyával kicsi korától kezdve meg kell szerettetni a vizet. A vízből elhozás gyakorlása alkalmával elegendő, ha a kutya mindössze kétszer kihozza a sportfát a vízből, még abban az esetben is, ha nagyon szereti a vizet. Amennyiben a kutya nem kedveli a vízi munkát, meg kell próbálni kacsával a vízbe csalni, azzal a feltétellel, hogy a kutyának induláskor látnia kell a szárnyast. A kacsa lábára hosszú sárga spárgát kell kötni, hogy ne tudjon elszökni.

A vízi munka folyamán nagy szerepet játszik a kutya vezetője is, hiszen bár az a kutya, amelyik fogós, hangosan kíséri a csapát és kedveli a vadász munkát, nem sokat ér, ha nem tartja a kapcsolatot gazdájával vagy a felvezetőjével. Csak akkor lesz használható a vadászatban – például önállóan kidolgozza a nyúlcsapát –, ha a saját nyomvonalán vissza is tud menni a gazdájához.

Ajánlatos minden fiatal kutyát vadászatra vinni, hogy hallja a lövést és hogy találkozzon a vaddal. A felkészítési idő alatt azonban aktívan nem vehet részt a vadászatban.

Lövésállóság. Mielőtt ezt a képzést elkezdenénk, a kutyának pórázon vezethetőnek kell lennie és hallgatnia kell a “pihenj!” parancsra. Az “ülj!" vezényszót akkor gyakorolta be a kutya tökéletesen, ha a parancs elhangzásakor a gazdája előtt leül és figyeli a további utasítást. Amikor a kutya leül, a vezető eltávolodik két-három lépésre, majd a "maradj!" vezényszóra kinyújtja a kutya felé a karját. Amennyiben a kutya a helyén marad, a vezetője visszatér hozzá és megdicséri. Jó eredményt akkor érünk el, ha a kutya a helyén marad öt percig, amíg a vezető a közelben mással van elfoglalva. Amikor a vezető visszatér a kutyához, egy-két alkalommal megismétli a “maradj!” vezényszót, szóval is megerősíti a kutyával kiépített kapcsolatot. A lövésállóságnál az a legfontosabb, hogy a kutyát soha sem hívjuk magunkhoz, hanem minden esetben mi megyünk vissza a kutyához.

Apportírozás. Ez a képesség nagyon fontos, gyakorlására naponta vissza kell térni. Lényegtelen az, hogy hány hétig gyakoroljuk, fontos az, hogy a kutya biztos legyen a feladatában. A gyakorlás a tárgy megismerésével kezdődik. A gyakorlás alkalmával könnyebb apportfát használjunk. Kezdetben az apportfát egy ronggyal kell betekerni, később pedig szőrmével. Először a kutyát leültetjük, bal kezünket a fejére tesszük, jobb kézzel pedig az apportot mutatjuk, majd az “apport!" vezényszót ismételgetjük, hiszen ez a kutya számára ismeretlen szó. A tárgy felvételét úgy gyakoroltatjuk a kutyával, hogy bal kezünkkel kinyitjuk a száját, a jobb kezünkkel pedig behelyezzük a tárgyat oda, miközben tovább tartjuk azt az eb szájában. Ismételgetjük az "apport!" vezényszót. A kutya ebből a helyzetből szeretne elmenekülni, de egy kis ügyesség és erőszak segítségével meg fogja a tárgyat tartani a szájában. Amennyiben nyugodt marad és tartja a sportfát, a "tartsd!" vezényszó mellett elengedjük kezünkkel a fát. Ezt a pillanatot a kutya ki fogja használni és kiengedi a tárgyat a szájából, ekkor a "pfuj!" vezényszót használjuk, majd megdorgáljuk a kutyát. Egy percnél hosszabb ideig nincs szükség tartani a sportfát. Naponta lassan növeljük az apport megtartásának idejét, de csak annyival, hogy a kutya ezt ne vegye észre. A kutya ülő helyzetben biztosan tartja a sportfát, a vezető pedig két-három lépésre távolodik el tőle, majd magához hívja a kutyát. Ekkor a kutya vagy ülve marad, vagy kiengedi a sportfát, és odafut a gazdához. Ha ez történt, akkor vissza kell tenni a sportfát a szájába és spárgával a szájához kötözzük azt. Amikor a kutya odajön az apporttal, nagyon megdicsérjük. Néhány ismétlés után a kutya meg fogja érteni a feladat lényegét. A kutyának azt is meg kell tanulnia, hogy csak vezényszóra engedheti el a tárgyat. Ezt általában könnyen elsajátítják a kutyák, mert alig várják, hogy letehessék a tárgyat a szájukból. A vezető a kutya álla alá helyezi a kezét és az “elengedi!” vezényszóra a kutyának el kell engednie az apportfát.

Ezek után át lehet térni a sportfa felvételére a földről. A kutyát le kell ültetni és elé kell tenni az apportot. Ahhoz, hogy a kutya felvegye az eszközt, fel kell keltenünk az érdeklődését és meg kell értetni vele, hogy mi a szándékunk. Ezt a következőképpen érhetjük el: nyúlnunk kell a sportfáért, mintha el akarnánk azt venni, és ezt a mozdulatot megismételjük néhányszor. Ezek után, amikor lehajolunk a fáért, a kutya pórázát is meghúzzuk a sportfa felé, hogy a kutya is közelítsen. A gyakorlatot néhányszor meg kell ismételni, mert a kutyának meg kell értenie, hogy a sportfát fel kell venni a földről.

A következő feladat az, hogy a kutya felveszi a sportfát és odaviszi a gazdájához. Ezt a képességet a következő feladatsorral tudjuk begyakoroltatni: a kutyát ültessük le, a látóterébe helyezzük el a sportfát, majd távolodjunk el tőle. Ezt követően a kutyának fel kell vennie az apportot és oda kell vinnie a vezetőhöz. Ha a kutya első alkalommal szabályosan behozza a sportfát, meg kell jutalmazni és dicsérni őt. A kutya akkor örül legjobban, ha a vezető kiviszi magával a rétre. A finom falatok mint jutalom a nagy testű kutyáknál fontosak, a kis testű kutyáknak nem ez a legmegfelelőbb megoldás a jutalmazásra.

A gyakorlás folyamán nagyon fontos a bekerített terület, mivel a kutya pórázon ritkán dolgozik, így szeretne szabadulni a munka alól. Amikor már a nehezebb apportot is behozza a kutya, betekerhetjük a fát macska- vagy nyúlprémmel. Ez az átállás két-három napig tarthat. Az utolsó szakaszban meg kell tanítani a kutyát, hogy a vadat testközépen ragadja meg. Amennyiben nyulat akar apportíroztatni és annak egyik oldalát ragadja meg, megtörténhet, hogy a szabadon hagyott oldalában, lábában megbotlik a kutya. Mivel botladozik a vadban, könnyen megeshet, hogy ott fogja hagyni a vadat. A vezető feladata az, hogy még mielőtt hasonló esetekre kerülne sor, a vadat a kutyával a megfelelő helyen fogassa meg. A legtöbb kutya ilyen esetben ösztönösen a gazdához megy, de ha mégsem, a hosszú póráz használatával néhány nap alatt megtaníthatjuk erre.

A fentiek elsajátítása után áttérhetünk a homokkal megtöltött szőrme zsákra. A vad behozásának tanítása következik. A vezető leülteti a kutyát, a vadat elviszi öt méterre és leteszi azt a földre. Visszatér a kutyához és apportot vezényel. A kutya feladata, hogy elmenjen a vadért és átadja a vezetőjének. Amikor ezt már jól csinálja, kimehetünk a kutyával a rétre a szabadba. A gyakorlat lényege, hogy a kutya felszabaduljon és az igazi vadászat hangulatához közelebb kerüljön. Lehetőleg kaszált réten kezdjünk gyakorolni, később pedig magasabb fák közé vigyük, mivel a behozás távolsága is nő. Amikor a vezető elviszi a vadat, észrevehető nyomot kell hagyni a kutyának a kereséshez. A használt vad lehet frissen lőtt vagy kiolvasztott, amelyet előzőleg fagyasztóban tároltunk.

A következő gyakorlat előtt a nyulat 30 méter távolságra tesszük le, letépünk egy szőrpamacsot a (kiolvasztott) nyúlról, majd visszatérve a kutyához, megszagoltatjuk vele, és csak ekkor vezényeljük apportra. A kutyának meg kell találni a nyulat és vissza kell hoznia. Ha már biztosan behoz póráz nélkül, fokozatosan növelhetjük a távolságot.

Ha a kutya biztosan apportozza a nyulat, áttérhetünk a szárnyas vad behozására. A kutyát kivisszük a rétre és az “apport!” vezényszó előtt leadunk két lövést. Ezt azért tesszük, hogy a kutya a versenyen, a lövés után nyugodtan várja meg az “apport!” vezényszót.

Tetemkihúzás a kotorékból. Az apport gyakorlása után a vízi munkára kellene áttérni, de mivel ez a legnehezebb feladatok közé tartozik, célszerű utoljára hagyni. A gyakorlásnak a célja elsősorban a vezényszavak betartása és a minél jobb kapcsolat kialakítása a kutyával. A vízi munkát arra az időre kell elhalasztani, amikor a kacsázás megkezdődik. Ezt az időszakot tehát arra kell kihasználni, hogy a kutya megtanulja eredményesen kihúzni a ragadozót a kotorékból. Sokan meg vannak győződve, ez egy ösztönös tulajdonság és hogy ennyi elegendő a kutya munkájához. Ez nem így van, mivel az apport egy különleges fajtájáról beszélünk, hiszen a kutyának behozáskor nyújtott lábakkal hátrafelé kell haladni. Mivel a kutya megtanulta az igazi vadat behozni, ugyanazzal a vaddal kellene ezt a munkát is gyakorolni. Vadtetem hiányában bőrdarabbal is gyakorolhatunk. Ehhez a gyakorláshoz egy egyenes, katlan nélküli kotorékra van szükség, melynek a hosszát változtatni tudjuk. A kotorék belső méretei: 24x18 cm széles és négy méter hosszú. A kotorék végére egy lyukkal ellátott deszkát helyezzünk el. A lyukon keresztül vezetjük át azt a zsineget, melyet a ragadozó lábára kötünk. A kotorék bejárata elé egy bemélyedést ásunk, amely kilenc méter hosszú és harminc centi széles.

A gyakorlást úgy kezdjük, hogy a vadtetemet mindössze öt méterre, fejjel a bejárat felé helyezzük el. A hátsó lábára pedig ráerősítjük a zsineget, amely hosszabb, mint a kotorék. A zsineget minden méteren láthatóan jelöljük meg, mert segítségével meg tudjuk állapítani, mennyire húzta ki a vadat a kutya. A gyakorlás megismétlésekor a zsineg segítségével húzzuk vissza a vadtetemet.

A gyakorlatot úgy kezdjük, hogy a kutyát pórázzal a nyakán lefektetjük a kotorék bejárata elé, majd apportot vezényelünk neki: a kutya bemegy a kotorékba és megáll a vad előtt. Ezt meg is figyelhetjük, hiszen ilyen távolságról még látszanak a kutya hátsó lábai.

Akkor érünk el eredményt, ha a kutya a tetemet úgy húzza ki a kotorékból, hogy a fejét lehet látni. Ha a kutya jól végzi a gyakorlatot, napról napra növeljük a távolságot. Amikor a pórázon lévő kutya sikeresen kihúzta a tetemet, áttérhetünk a póráz nélküli gyakorlásra. Fontos, hogy a pórázon lévő kutyát soha se húzzuk kifelé, hanem csak egy kicsit segítsük.

A kutyát a vércsapától tíz méter távolságra kell lefektetni. A vezető megfigyeli a nyomokat, majd a kutyát a vércsapa kezdetéhez vezeti és azt a kutyával megszagoltatja. Ha a kutyát öröklött tulajdonságai miatt érdekli a csapa, kezdődhet a gyakorlás. Arra kell ügyelni, hogy a vércsapa követése folyamán a kutya a csapáról ne térjen le más, friss nyomvonal miatt. Ha a vezető észreveszi, hogy a kutya eltévesztette a csapát, rögtön meg kell állítani a munkát. Ilyenkor a vezetőnek meg kell jelölnie azt a két utolsó vércseppet, amelyeket a kutya még észlelt. Ilyenkor legjobb visszatérni a csapa elejére és újra kezdeni a munkát. Amikor a kutya jó irányt vesz, figyelni kell, hogy a csapát követi-e, vagy csak sejti a jó irányt. A vezetőnek meg kell figyelni, hogy a kutya hogyan viselkedik a vadtetem megtalálása után, mert vannak kutyák, melyek megrágják a vadat. A gyakorlás alkalmával nem szabad megengedni, hogy a kutya nyalogassa, mivel az a vad tépéséhez vezethet.

A következő lépés a vércsapázás gyakorlásában a csapa útvonalának meghosszabbítása. A vércsapázás gyakorlása szorgalmat és nagy kitartást igényel, ezért csak olyan kutyákkal érdemes gyakorolni, amelyek maximálisan örökölték az ehhez szükséges tulajdonságokat. Vízi munka. Ebbe a versenyszámba három feladat tartozik: keresés vadkacsa nélkül, keresés vadkacsával, vadelhozás-apportozás a vízből.

A kutyát először olyan helyre vigyük, ahol sok vízimadár tartózkodik. Az ilyen területet legkönnyebben csónak segítségével közelíthetjük meg. A víznek mélynek kell lennie, ahol a kutya úszni is tud. A kutyának munka közben találkozni kell vadkacsákkal és más vízi madarakkal, hogy a különböző szagokkal megismerkedjen. Ha a csónakban ülve észre vesszük, hogy a kutya vadat észlelt, akkor a mellénél fogva óvatosan a vízbe engedjük. A kemény és a vizet kedvelő kutyák bátorítás nélkül is a vízbe fognak ugrani. A feladat teljesítése céljából mi semmiképpen nem dobhatjuk a kutyát a vízbe. Amikor a kutya a vad irányába úszik, őt a vezető a csónakkal lassan követi. Ez biztonságérzetet ad a kutyának. Néhány perc vízi munka után a kutyát kivesszük a vízből és a csónakban pihentetjük. A későbbi gyakorlások folyamán a kutya önállóan indul a munkába és önállóan tér vissza a csónakba megpihenni. Ha csónak nem áll rendelkezésre, mindezt a partról kell gyakorolni. Amikor ki akarjuk hívni a kutyát, hogy megpihenjen, egyszerűen távolodjunk el a parttól, majd hívjuk a kutyát.

Most már elkezdhetjük az élő kacsával a gyakorlást. Ehhez annyi vadkacsát kell beszereznünk, ahány edzést szeretnénk tartani. A kutyával az előre kiszemelt vízpartra megyünk, a parttól távolabb lefektetjük, majd a kacsát levisszük a vízre és két-három vonszalékot készítve, egy madzaggal a vízbe engedjük. Ezután visszatérünk a kutyához és a “keresd!” vezényszóval a kacsa után engedjük. A jó öröklött tulajdonságokkal rendelkező eb előnyei igazán most jutnak kifejezésre. A vizet kedvelő, jó orrminőségű kutyák rögtön fogják venni a szagot és nagy kedvvel vetik magukat a vízbe a kacsa után. Most jut igazán kifejezésre az állhatatosság, kitartás, amikor a kutya ugatva, csaholva igyekszik utolérni a madarat.

Amennyiben az eb ezt a feladatot többször is sikeresen elvégezte, jöhet a következő lépés. A kutyát pórázra tesszük, láb mellé ültetjük és a kacsát messzire vízbe dobjuk, majd utána küldjük a kutyát. Az így betanított kutyákkal öröm versenyezni és vadászni.