Vödör vízzel — harmadosztályú vagon elsőosztályú hiúság

A soron következő látnivaló az ember embernek farkasa örök tétel sajnálatos jogosságát igazolta. A főtértől egy kilométer távolságban található a Népirtás múzeum, másnéven a KGB-múzeum. A rigaitól eltérően, itt a pénzéért már kap is valamit a látogató (mindkét balti országban a nem látó és kísérője ingyen kereshetik fel a kiállítást). Legbeszédesebb bemutatótere a pincelabirintus. Kezdődik az egy négyzetméter alapterületű magánzárkával. Keskeny deszkaléc szolgálta a látszólagos kényelmet. Aki ráült a padra, aligha dőlt háttal a falnak, mert percek alatt lefagyott volna a hidegtől. Ezt követte a hangszigetelt zárka – a fal és a műbőr között vastag tömítőanyag –, az erőfitogtatás tere. A többszemélyes zárkában a fekhelyek szélessége fél méter, aligha volt érdemes forgolódni rajta. Máshol telefonkészülékek, írógépek és a kor egyéb technikai csodái. Zárkaajtóban ételbeadó nyílás. Aki kíváncsiságból kinyitja a kis fémajtót és bekukkant rajta, saját magát láthatja meg a tükörben. A toalett nem más, mint a Balkánról ismert vödörlatrina. A folyosó falán hol elmosódott, hol élesebb fotók sora. Az egyiken törött emberkoponyák sziluettje. A járat vége felé jobbra egy terem. Vezetett csoport tagjai tartózkodnak odabent, a monitort nézik. A képernyőre rápillant Kati: két fogdmeglegény elítélt férfit fog közre, vele együtt belépnek egy szobába, az ajtó mögül a hátuk mögé lépő ítéletvégrehajtó a kezében lévő revolverrel fejbe lövi a szovjet népellenséget. A vérrel áztatott padlót a holttest eltávolítása után egy vödör vízzel felöntötték – ezt követően gyors távozásra biztatott a feleségem.