Visszavezet

Jávorszarvas, sarki farkas, grizzly medve zord őshazája,

halászó-vadászó eszkimó jégbe hűtött világa.

Hómező szakadozó leple alatt foltokban szürke aszfalt,

hosszasan nyújtózik, téli álmát vezekli.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

 Tó öblén megpattant jéghártya,

napsugár csókolja, vizét taraj fodrozza.

tundrán szürke luc, mókus gyomra korog,

metszőfoga hasít, így élheti túl.

Északról süvítő szél futja be a tájat,

délre erősen kimelegszik, nyíló tavaszi virágok tarkállva köszöntik.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

Széltében-hosszában hullámzik a préri fű,

szellememléke milliónyi ártatlan bölénynek.

Az országúton átvágtat egy musztáng,

Jövőképe: habzó, tajtékos szája.

Sufnirezervátumban vigvam helyett gúlába támasztott faágak,

azt a fűzfán fütyülő rézindiánját — uff.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

Halál völgy bizarr iszapkőformái, perzselő szaunája,

a rózsaszín kaktuszvirág nyelvet ölt a tájra.

Széles deltatorkolatával az öbölbe belehasal a nagy folyó,

rabszolgapiac, gőzhajó, dzsessz, ez mind idevaló.

Foszlóban a Colorado vájta kanyon időtlensége,

vize nem éri el az óceánt, az utolsó cseppig kiszipolyozták.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

 Trópusi párában ég felé törő folyondár liánok,

felhők fölé magasodó csúcsok, belátható óceánok.

Füstjét ráérősen eregeti az óriáskráter,

gyomrában fortyogó kénköves tűztenger.

Az országúton óvatosan átkel egy jaguár,

álmos lajhár, bőgőmajom, kokát rágó indián legyint rá.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

 Isteneknek engesztelésül felajánlott emberáldozatok vérét piroslik a hegyek,

a fényes múlt emléke bádogviskók nyomortelepébe vezet.

A partszegélyt cakkosra nyaldossák a sós hullámok,

a szárazföldet lemosott heggyel újratemeti a trópusi eső.

Sápadt napot leső földönfutó indiánok, mákgubót számláló drogbárók,

van akinek egy nap mint az élet, van aki másnap szitává lőve.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

Őserdőknek őserdejének végtelenbe vesző lombóceánja,

mélyében évezredek óta törzsek szűrt fényű paradicsoma.

Havas hegyek, Inka Birodalom gyermekáldozatai sziklaüregekbe fagyasztva,

Juanita hármas mélyhűtött üvegkoporsóban nyugodhat.

Őskommunizmusnak romokba pusztult magasztos ideája,

se kerék, se pénz, a végén még arany sem — rossz istent választottak.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

 Kelet felé néz, széttárt karokkal áll a jelkép kőszobor,

Magukba zuhant emberek kérdő tekintete reménykedi.

Édesszájúnak cukorsüveg, haspóknak favela,

vízimádónak Copacabana, felturbózott táncmizéria.

vízesés párájából szivárványt pingál a napsugár,

csupasz sziklák, tenyérnyi trópusi növényszigetek, zuhatag aljában halálfélelem.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

Szegény gyerekeknek élelmet, tankönyvet, jövőképet oszt Éva Peron,

sírjából rongyként kivetik, csizmaországban újratemetik. 

Emberöltőt követően lakótelepi házak tövében utcabútorra váltó lakhatás,

matracon óvodás kislány, rajzlapra ceruzával szebb jövőt álmodó tízéves báty.

Erodálódó, víztükröt szilánkokra zúzó robajló gleccser,

A pampa végtelen síkjába porló sziklatorzó.

Vezet, vezet, vezet,

az országút tovavezet.

Tűzföld, Horn-fok, Déli-óceán,

isten háta mögötti hely, nem vitás.

Felcsapódó hullám, vízpára permetez:

Hova tartsak ezután?

Az országút tova nem vezet,

éles Kanyart vesz, és visszavezet.