: VIRÁGOK ÁRNYÉKÁBAN — angyalföldi aszfaltflóra (1976)

Boldog és szerencsés embernek tartotta a közvélemény azokat, akik a szocializmus idején maszekok lehettek. Mifelénk — a Váci úton és annak környékén — akadt néhány belőlük. A Dagály utcában árusító zöldséges gazdag árukínálata, simán verte az állami bolt választékát. A petróleumszagú hajópadlós trafik kirakata, zsanéron mozgatható és lakattal zárható kőlappal volt az utca felől védve, éjszakára. A virágárus hölgyről ennél bővebben fogok megemlékezni.

A főútvonal lakóteleppel átellenes oldalán, a semmiből nőtte ki magát a kacsalábon forgó virágárus pavilon. A stand a mediterrán flóra gazdagságát reprezentálta. A sötétedés beálltával olyan fényerő pompázott a pavilonban és körülötte, mintha a horizont mögött lebukó nap hajnalig itt szolgálna éjszakai portásként. Az esti vaksi Váci út vitathatatlan fénypontjává vált halogén izzóival. Székhelyét hamarosan áthelyezhette a főútvonal lakótelep felőli oldalára, a húsbolt előtt lévő buszmegállóba. A csiribiri pavilon helyett meglepetésre, feltűnően silány bodegában folytathatta munkásságát. Nem véletlenül alakult így.

Mindenkivel szívesen trécselt a környéken lakó asszony. Egyre gyakrabban beugrott a sarki Gödör nevű köpködőbe. Nem csak itókáért. A helyben lakók másra is felfigyeltek. A buszmegállóban gyakran megállt a kék alapon fehér csíkos járőrautó. Zimankós időben a virágáruson volt a sor — ő ment a rendőrökhöz. A melegebb idő beálltával, az egyenruhások vették a fáradtságot maguknak, kikászálódtak a Zsiguliból és ők keresték fel a már vörösre festett hajú kisiparost. Munkás kerület ide vagy oda, errefelé is elkélt egy-két virágnyelven beszélő informátor.