Vidám napot / virágok árnyékában...,

A hetvenes évek angyalföldi aszfalt flórája.

Boldog vagy szerencsés embernek tartotta a közvélemény mindazokat, akik maszekok lehettek anno. Mifelénk a Váci úton — és szűkebb környezetében — akadt néhány belőlük: zöldséges, virágos. A zöldségesről sok emlékem nincs, arra viszont élénken emlékszem, hogy a viskója gazdag árukínálattól roskadozott. Mostani pillanatképünk nem róla, hanem a virágos bodega úrnőjéről szól.

Szoláriumba aligha járhatott, de még a tél végére sem fehéredett ki teljesen az arcbőre. Ezzel nem is lett volna bajom — vagy inkább az errefelé lakó felnőtteknek — mással viszont, igen. A főútvonal kevésbé lakott oldaláról standját hamar áthelyezhette a lakótelep szélére, a buszmegállóba. Minden arrafelé járóval szívesen trécselt, gyakran bekukkantott a közelben lévő Gödör nevű kocsmába is, információért, és egy-két pohár itókáért. Ősszel és télen hideg van az utcán, akár még elfogadható is lehet cselekedete. A helyben lakók viszont mást is észrevehettek. A buszmegállóban gyakran állt meg a rendőrségi autó. Ilyenkor a virágárus odasietett a kék-fehér Zsigulihoz, és pár szót váltott a bent ülőkkel. Ritkábban — általában a jó idő beálltával — a rendőrök kikászálódtak a járgányból, és ők keresték fel, a már festett hajú asszonyságot. Munkás kerület ide vagy oda, errefelé is elkélt egy-két virágnyelven beszélő spicli.