Vette a lapot — élettér

Kerekedjünk fel, és induljunk el dél-keleti irányba, a török határ felé. 253 kilométer vár ránk, majd fordulj, és vissza a fővárosba. A követett aszfaltcsík vonalvezetése végig szerpentines, és kiváló minőségű: egy-két kátyút leszámítva, tükörsima. Nem kevés a ráfordított bő 15 órányi idő, de megérte. Eleinte gabonaföldek, szőlőültetvények és hálás gyümölcsösök követték egymást, amelyeket dús erdő váltott. Magasabbra érve sivárabb táj jelentkezett be. Előfordult, hogy a kőrengeteget csak néhány gazszámba menő telepes növény oldotta valamennyire. Az országút másik oldalán túlról váratlanul egy ligeterdőben megbúvó falu házai világlottak elő. Újra zöldbe borult táj következett, mező telibe fehér virággal, az aszfaltcsíkot balról követő folyócskába belelógtak a part menti fák lombjai, arrébb tavak. A kétszer egysávos út széléből függőleges sziklák törtek az ég felé, ezen a részen száz barlang számolható össze. A távolban a csupasz hegyről kőomlás látványa tárult elénk. Az országút mellett gyakran tűntek fel, főként sárgabarackot áruló helyiek: legnagyobb sajnálatunkra, a boltban beszerzett zöld barackot két napig kellett érlelni, hogy élvezhetővé váljon az íze. A kisebb falvak látványa inkább volt lehangoló, mintsem felemelő. Az út mellé épült árudák, iparos műhelyek és vendéglők szinte mindegyike felszámolva. Még a benzinkutak mellett lévő kereskedelmi egységek is kiüresítve, nem szólva a rengeteg elhagyott lakóházról. Legvégül pedig arról, miért is lassított egyszer a sofőr: népes nyáját terelte hazafelé a juhász. A nap folyamán alig láttunk személyautót közlekedni. Az egész napos buszos utat már csak a változatos táj szépsége miatt is megérte volna megtenni, de három helyen is megálltunk kolostornézőbe.
Khor Virap. A tizenhetedik században épített kolostor az ország délnyugati részén, a török határ mellett fekszik: hátterében a havas csúcsú Ararát, az örmények nemzeti jelképe. A kolostor története összefonódik Világosító Szent Gergely (257–331) nevével. A legenda szerint az akkor még pogány III. Tiridatész örmény király a jelenlegi kolostor alatt levő tömlöcbe vettette őt, térítő tevékenysége miatt. Tizenhárom évig raboskodott odalent. A király, miután elrendelte harminchét szűz kivégzését, megőrült. 301-ben a király nővére ismétlődő álmot látott, amelyben azt az üzenetet kapta egy angyaltól, hogy az uralkodónak ki kell hozatnia Gergelyt a veremből, és alá kell vetnie magát a rab szándékának ahhoz, hogy a királyság fennmaradhasson, az uralkodó pedig feloldozást nyerjen. Csodaszámba ment, hogy a foglyot életben találták. Ezután Gergely a királyt, és egész udvarnépét megkeresztelte. Az uralkodó dekrétumot bocsátott ki, amelyben Gergelyt minden joggal felruházta ahhoz, hogy az örmény nemzetet megtérítse. Bár Szent Gergely halála után a verem zarándokhellyé vált, a kolostor építésének története a hetedik századra vezethető vissza:. Ekkoriban kis kápolna került a tömlöc fölé.
A kolostorkomplexum főépülete az udvar közepén álló, tizenhetedik században épített Szűz Mária-templom. Egy sziklafelboltozódás tetején épült, ami néhol kibukkan a kolostorudvar kövezetének szintje alól. A Szűz Mária-templomtól délnyugatra, a kolostor erődfalának részét képezi a Szent György-templom. 642-ben kápolna épült melléje, a tömlöc fölé. Alatta két verem is található, melyek közül a távolabbiban sínylődött Gergely. A verem 6 méter mély, átmérője 4,4 méter.
A templomban unszolásomra megpróbálkozott a verembe aláereszkedni a feleségem. Derékban erősen meghajolva jutott el a mondjuk tyúklétrához, amelynek használatával lejuthatott volna a gödörbe. Nem égimeszelő alkatú Kati, ráadásul karcsú teremtés, de hátizsákjával együtt már csak körülményesen volt képes mozogni. A vége az lett, hogy a fél siker is siker. Kilépve az udvarba, a kilátópont felé vettük az irányt. Innen szerencsés esetben kiválóan lehet látni, a jellemzően ködpárába burkolózó Ararátot (5137 m). Nem volt szerencsénk, mert a körülötte lévő alacsonyabb hegyek közül kimagasló hófedte palást inkább sejlett, mintsem látszódott.
A Noravank-monostor a Szjulnik közepén, a Geghard épületegyüttestől délre található, kietlen kopár hegyek között. A monostor épületegyüttese egy főtemplomból, és az azzal nyugatról szomszédos Gavitból, valamint Burtel Orbelján herceg kétszintes sírtemplomából áll. A főtemplommal ellentétben (az épület félig romba dőlt), a Gavit, és kiváltképpen a síremlék, szinte eredeti állapotában maradt fent. Az épület nem más, mint a kétszintes sírtemplom, amelynek enyhén süllyesztett alsó szintjén épült meg a síremlék, tetejében pedig a temetkezési templom. Nos itt az utóbbiban a szolgálattevő egyházfi megáldotta az eléje járuló híveket. Az udvar közepén pedig kéthelyiséges földalatti verem, ahová létrán lehetett leereszkedni. Aki kissé távolabbról ráláthatott a vöröses tufából emelt kolostorra, és az azt félkaréjban körbevevő, szintén vöröses sziklafalra, amelyet rajta itt-ott néhány zöld fa tett még lenyűgözőbbé, sosem feledheti. Az egészet megbabonázva nézte a hegyek szerelmese, a feleségem.
A „Tatev szárnyai” nevű 5,7 kilométer hosszú drótkötélpályás, kabinos felvonó, Halidzor település és Tatev-kolostor között szállítja az utasokat. Menetideje 15 perc. Az utazási iroda (Get Your Guide) árában a menetjegy ára 37,5 euró volt, a kasszánál váltott jegyé tizenhat. Ennek ellenére nagyon is megérte a szintén nehezen felejthető látványvilág miatt. A kabinos felvonó nekilódult a platóval szemben lévő csupa zöldben mutatkozó hegyorom felé. Egyre tágasabb térre nyílt rálátás: lankák és völgyek tűntek elő a mélyből. A hegy legmagasabb pontján a kötélpálya első és egyben utolsó támaszoszlopa, majd következett az igen csak meredek lejtmenet. A kabinban tartózkodók — rajtam kívül — mindegyike felsikított ekkor: a fülke elejében addig nyugodtan bámészkodó kiskölyök sipákolva hátrainalt anyukája szoknyája mögé. A közeli hegycsúcsok mögött újabbak tűntek fel, és azon túl is egészen a horizont széléig. A hegykaréjok között völgyek, szakadékok bújtak meg — mindezt a beállt beszédes csend igazolta vissza.
A Tatev-kolostor egy kilencedik században alapított épületegyüttes Örményország délkeleti részén. A kolostor a Vorotan folyó szurdoka fölé emelkedő kis plató peremén. Stratégiailag is előnyös helyen épült: jó rálátás nyílik a szakadékra, a peremet pedig meredek, sziklás, helyenként sűrű erdővel borított lejtők övezik.
844-ben Fülöp herceg Tatev falut odaajándékozta a negyedik században kis templommal induló kolostornak, és elrendelte a Világosító Szent Gergely-templom megépítését. Tatev adott helyet Babken keresztjének: ez egy ember nagyságú ezüstkereszt volt, amelybe különféle ereklyéket ágyaztak, többek között a Szent Kereszt darabjait, és Szűz Mária hajszálát. A tizedik század végére a kolostorban lakók (a papság, és a diákok) száma elérte az ezer főt. 1087-ben felszentelték a Szűz Mária-templomot. Ezt követően beköszöntött a kolostor aranykora: tízezer kéziratos könyvtára volt, tíz tartományban kétszázhatvannégy adófizető falu tartozott a kolostorhoz. Az aranykor vége az 1170-es szeldzsuk hódítással befejeződött. A fenyegetettség miatt 1169-ben a kolostori könyvtárat Baghaberd erődjébe menekítették, de azt a könyvtárral együtt porig égette az ellenség, akik a kolostort és a püspökséget is kifosztották.
Tatev a tizenharmadik század elejére épült fel a pusztulásból. Újonnan alapított egyetemének is köszönhetően, a környék szellemi központjává vált. 1295-ben építették újjá a Világosító Szent Gergely-templomot is. Ekkoriban rendelték el annak a két nagy méretű harangnak az öntését, amelyek ma is láthatók. A Tatevhez hatszázhetvennyolc falu tartozott, számos kolostor állt vezetése alatt, és egész Örményország tudományos, kulturális, vallási központja volt. A tizennegyedik század végén a Timuridák kifosztották, és felégették a kolostort.
Az egyetem tizennegyedik századbeli megnyitásával Tatev fontos tudományos, és kulturális változáson ment keresztül. Grigor Tatevaci vezetése alatt élte virágkorát. A tatevi egyetem korának kimagaslóan fejlett tudományos intézménye volt, három különböző iskolából állt, és mindhárom olyan fakultásokra oszlott, mint a teológia, a filozófia, az építészet, a csillagászat, a kéziratkészítés és a miniatúrafestészet. Az egyetem végét jelentette, amikor Timur Lenk fia és utóda elfoglalta a vidéket.
Egyedi építmény a Gavazan 8 méter magas, kövekből épített, alsó részén vékony fémszalagokkal körbekerített nyolcoldalú oszlop, ami felfelé oszlopfőben végződik, azon egy hacskar (kőkereszt) foglal helyet. 905 körül emelték és a Szentháromságnak szentelték fel. Az oszlopot úgy tervezték, hogy függőleges helyzetéből képes kilengeni vagy meg tud rázkódni, de az erőhatás (akár földmozgás, akár kézlökés) megszűntével visszaáll függőleges, nyugalmi helyzetébe. Két elképzelés van arról, miért így készítették: az egyik szerint, az oszlop megfigyelőeszköz volt, ami már kisebb földrengéseket is jelezni képes ingásával, rezgésével; a másik elképzelés szerint, az oszlop védelmi eszközként is szolgálhatott, ugyanis beszámoltak arról, hogy a kolostori udvarba lépő szeldzsuk harcosokat megrémisztette a hihetetlen látvány, hogy az eldőlő oszlop visszaállt függőleges helyzetébe, és ez menekülésre késztette őket.
Nem hagyható szó nélkül a szent hely gazdálkodása sem. A kolostor önellátó volt: saját olajpréssel, malommal és hagyományos kenyérsütő kemencével. A helyben lakó papságnak, szerzetesek és diákok százainak minden élelmét helyben vagy a környező földeken állították elő, dolgozták fel. A többletet eladták vagy elcserélték. A kolostort fejlett vízellátó és öntözőrendszerrel látták el: a hegyek friss forrásvize agyagcsöveken keresztül jutott le a komplexum épületeihez, valamint a környező területekre. Ennek következtében a Vorotan szurdokvölgyben zöldségesek, gyümölcsösök és szőlőkertek létesültek. Mélyen bent a katlanban létezett egy borkészítő műhellyel felszerelt, remeték lakta kolostor. A falubeliek művelték a kerteket, működtették a malmokat és más termelési létesítményeket. Terméseik bizonyos százalékát a kolostornak adták.
Az utasok között volt egy vancuveri illetőségű család is: az apuka fehér, a felesége csoki, a tizennégy év körüli lányuk a kedves mamára fazonírozva. Két alkalommal is megesett egy-egy humoros történet velük. Az első egy vendéglő udvarán, ahol egy asztalnál foglaltunk helyet. A nálam lévő bontatlan zacskójú mézespuszedliből megkínáltam őket, kihangsúlyozva, ne csak egyet-egyet vegyenek belőle. Vége lett a körnek. Az édességet Kati elé tartottam, és kissé morózusan angolul közöltem vele, hogy csak egyet vehet — egyszerre felnevettek a kanadaiak, a feleségem is vette a lapot. A másik eset a visszafelé úton állt elő. 22 óra. Egy útszéli vendéglő előtt fél órát várakozott a busz. Apukával együtt hármasban beszélgettünk. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy a hátralévő távolságadat leolvasásához telefonját Kati elé tartotta, de szemüvege hátizsákja mélyén lapult. Ekkor mobilját készségesen az orrom alá dugta annak ellenére, hogy a kezemben egész idő alatt ott volt a fehér bot. Amikor észlelte a bakit, jóízűen felnevetett velünk együtt. Visszaérkezve Jerevánba, a buszról leszállva megvárt minket apuka és lánya, akikkel kezet fogtunk: ötnapos örményországi tartózkodást követően bérelt autóval, előbb Georgiába, majd Azerbajdzsánba tartottak. A hazautazást pedig Londonból tervezték.