Vidám napot / véreb...,

Milyen tökös kutya lehet! — igen, de nem úgy, mint ahogy a véreb kifejezésre asszociálva gondolná egy vagabund laikus.

Mindegyikőnk kedvenc irodalma volt évtizedekkel ezelőtt Szamos Rudolf Kántor nyomoz c. kötete — ki ne szeretne magának egy világmegváltó kutyát? A nyomozókutya főhős ma már az örök vadászmezőkön szaporáz a szagnyomok után. Manapság is akadnak még ilyen képzettségű kutyák a rendőrség állományában, de az élesben való bevetettségük száma szinte teljesen lenullázódott.

Vas megyében jártam az Ezermester kutyák c. kötethez való adatgyűjtés kapcsán. Oda is a vakvezetővel érkeztünk meg kettesben, a fővárosból. A „vadászkutyák” fejezet egyik összetevője került szélesebb kitekintésben terítékre. Itt hallhattam a következő, csettintésre méltó esetről — alább közreadom a kötetben róla megjelentetett összegző sorokat:

„Tudomásom van egy hannoveri véreb szinte hihetetlen szagmunkájáról. A kutya közreműködésére egy bizonyítási eljárás részeként került sor. Gyilkosság áldozata lett egy személy. A nyomszakértők a tetthelyen, a feltételezett elkövető szagát egy ott fellelt ruhadarabon tudták rögzíteni. A bizonyításra bírósági tanúk jelenlétében az eset elkövetése után nyolc nappal került sor. A kutya az orra alá dugott szagnyom alapján a csapát húsz perc elteltével tudta felvenni. A hannoveri véreb műúton és patakvízen át, a tetthelytől mintegy másfél-két kilométerre egy ház ajtajában állt meg. A „célba érés” után a kutya pszichésen és fizikailag is annyira ki volt fáradva, hogy gazdája az ölébe véve tette be az autóba.“

A történet margójára kívánkozik, hogy a gyilkosság ideje és a kutya szagkövetése között eltelt napok csapadékosak voltak! — ez pedig alaposan megnehezítette a „tökös“ szimatmester dolgát.